Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-09 / 7. szám
1996. január 9., kedd GAZDASÁG Egyharmadával növelte meg a granulálási teljesítményt a vásárosnaményi Hajdú Bereg Kft. jelenleg zömében broiler tápokat előállító takarmánykeverő gyárában az a holland CPM granuláló és morzsázó berendezés, amelyet a múlt év végén állítottak üzembe. fisz összesen 58 milliós beruházásba még egy KHAL típusú német „expander" berendezés is beletartozik, amelynek feladata a takarmány sterilizálása és a benne lévő keményítő, valamint fehérje feltárása révén emészthetőségének megnövelése Elek Emil felvétele Visszakövetelt munkaügyi milliók Másra fordította az állam pénzét — felszámolnak egy vállalkozást Nyíregyháza (N. L.) — A tömeges munkanélküliség kezdete óta a megyei munkaügyi központ jelentős pénzösszegekkel támogatta azokat, akik munkahelyteremtő beruházásba kezdtek, vagy „csak” saját maguknak teremtettek munkát és megélhetést. Az ígéretes elképzelések közül azonban sok minden nem, vagy csak részben valósult meg. Volt, aki önhibáján kívül jutott csődbe, egyeseket a hozzá nem értés juttatott nehéz helyzetbe, sajnos, voltak olyan vállalkozók is, akik a felvett pénzt eleve más célra, nem pedig munkahelyteremtésre használták. A megyei munkaügyi központnak tehát nagy a „kintlévősége”. Az egyedinek, érdekesnek mondható témáról beszélgettünk Rusin Józseffel, a megyei munkaügyi központ igazgatójával. O A kilencvenes évek elején úgy tűnt, hogy a munkaügyi szervezet két kézzel szórja a pénzt az úgynevezett aktív eszközök támogatására, a munka- nélküliség kezelésére. Létre is jött elég sok kicsi, vagy közepes cég, amely hozzájárult a foglalkoztatottság javításához. Ám néhány helyről panasz érkezett: X Y elherdálta az államtól kapott pénzt. Hová vezet a támogatások útja? — Szó sincs arról, hogy valaha is két kézzel szórtuk a pénzt, a támogatást. Nagyon is megnéztük, hogy hová adjuk a milliókat. Szigorú feltételek mellett kétoldalú szerződést kötöttünk valamennyi támogatottal. Mi a szerződésben foglalt vállalásunknak minden esetben eleget tettünk, persze csak akkor, ha a szerződő felünk megfelelt az előírt feltételeknek. — A szerződésből is kiderült: aki nem teljesíti az abban foglaltakat, vagy csak részben teljesíti azokat, annak viselnie kell a következményeket. Vagyis ha nem valósul meg egy munkahelyteremtő beruházás. akkor a támogatott köteles visszafizetni a felvett összeget, ha csak részben teljesített, akkor a munkaügyi központ mérlegel, s ilyenkor arányos a visszakövetelés. Ami a kérdés másik felét illeti, a szó igazi értelmében sehol nem beszélhetünk herdálásról, azért sem, mert a szerződő felek tudhatták, hogy a támogatás útja nem teljesítés esetén jogi vonalra is terelhető. O Milyen tipikus szerződésszegések fordultak elő, volt-e kirívó példa? Figyelemmel kísérték-e egyáltalán, hogy a támogatás jó helyre érkezett? — A munkahelyteremtő beruházásoknál előfordult, hogy a támogatásért vállalt létszámnál kisebb létszámot foglalkoztatott az illető. Előfordult - például Csengerben —, hogy a megadott határidőnél rövidebb ideig foglalkoztatta a munkásokat a vállalkozó. Egy szabolcsi kft. nem sokkal az indulás után a felszámolás sorsára jutott, itt jelentős a visszakövetelésünk. — Az újrakezdési kölcsönt felvettek között több esetben előfordult, hogy az illető vagy munkahelyet talált magának, vagy egészségi okokra hivatkozva leszázalékoltatta magát. Kirívónak számíthat, hogy egy vállalkozó a támogatást eleve más célra fordította, neki más is van a rovásán, ellene az illetékes hatóságok bűnvádi eljárást indítottak. Az ellenőrzési osztályunk rendszeresen figyelemmel kísérte és kíséri a támogatások felhasználását. & Az ellenőrzések következményeként alkalmaztak-e már jogi szankciókat? — Természetesen. Mostanában ötven ügy van bírósági, illetve végrehajtási szakaszban. Ezek az ügyek bő 120 millió forint visszakövetelést jelentenek. Több pert már sikeresen megnyertünk. O A szerződésszegőktől mekkora összegeket követelnek vissza? — Munkahelyteremtő beruházások támogatására 382 vállalkozóval kötöttünk szerződést, ők 780 millió forint támogatást kaptak. Most 43 támogatottól — a büntető kamatokkal együtt — 186 millió forintot követelünk vissza. Eddig csak 15 millió forintot fizettek vissza, a többi kintlévőség. — Annak idején megyénkben 2635 állampolgár kapott 905 millió forint újrakezdési kölcsönt. Négyszázhatvenhár- man nem teljesítettek, tőlük 18 millió forintot követelünk vissza. Eddig csak 6 millió érkezett be, a többit bírói, vagy végrehajtói úton akarjuk visszakapni. O Mi lesz azzal a pénzzel, amit a szerződésszegőktől előbb, vagy utóbb visszakapnak? — Ez a pénz továbbra is megyénkben marad, itt lehet hasznosítani. Ki lehet venni ezt a pénzt, szintén a munka- nélküliség kezelésére. Okosabban kéne élni... Cselekvési program az energia hatékony felhasználására Korrupció Hága (MTI) — Korrupció vádjával letartóztatták az Európai Unió két magas beosztású illetékesét. A brüsszel NRC Handelsblad írása szerint a görög Geor- giosz Joannoszt, az EU idegenforgalmi hivatalának vezetőjét és helyettesét, a francia Pascal Chatil- liont az unió pénzeinek elherdálásában, valamint többszáz millió ECU kenőpénz elfogadásában találták vétkesnek. A most ismertté vált két letartóztatás a közvetlen következménye annak a vizsgálatnak, amit az Európai Parlament kérésére indult meg. A célja ennek az volt, hogy felderítsék az idegenforgalmi hivatalnál 1989 és 1994 között elkövetett pénzügyi szabálytalanságokat. A hivatalon évente több tízmillió ECU EU-pénz folyt át. A vizsgálatok előzetes adatai szerint a most őrizetbe vett két EU-illetékes kenőpénzeket fogadott el az idegenforgalmi ágazatban érdekelt pénzügyi-gazdasági cégektől, és ezért cserébe pénzügyi támogatáshoz és szerződésekhez juttatta a vállalatokat. Nyíregyháza (KM) — Az ipari és kereskedelmi, valamint a környezetvédelmi és terület- fejlesztési miniszter javaslatára a kormány elfogadta az „Országos energiatakarékossági, illetve energiahatékonyság-növekedést elősegítő cselekvési program”-ot. Ez az IKM által korábban kidolgozott energiatakarékossági koncepción alapszik, melynek lényege, hogy törekedni kell a gazdasági környezet olyan alakítására, amely a gazdaság minden szereplőjét — beleértve a lakosságot, a kommunális szférát és a közintézményeket is — ösztönzi az energiatakarékosságra, illetve az energia hatékony felhasználására. A cselekvési program két évre határozza meg az energiatakarékossági program beindításához és felfuttatásához szükséges intézkedéseket. A programban megfogalmazott főbb feladatok a következők: — a legkisebb költségre tervezés és a fogyasztóoldali befolyásolási programok; — költségarányos, energiatakarékosságra ösztönző ár- és tarifarendszer kialakítása, kötelező alkalmazása; — az energiatakarékossági programot támogató energiastatisztikai és információs rendszer kiépítése; — korszerű egyedi szabályozó berendezés és mérés szerinti elszámolás kötelező alkalmazása központi fűtéses és távhőellátásban részesülő új épületeknél; — az építmények energiatakarékossági és hővédelmi követelményeit meghatározó tatnak majd. A megye területén három kőolajvezeték — a Szojuz, a Progressz és az Urengoj-Ungvár — halad keresztül. A többi vezetékekhez hasonlóan ezekre is ráfér a felújítás. Ugyancsak a Világbank nyújt hitelt a Kárpátokban létesített védett bioszféra terület műszaki szabályzat kidolgozása, a jelenlegi szabványok felülvizsgálata; — épületenergetikai adatlap bevezetését előíró jogszabály megalapozása; — energiafelhasználó berendezések mérése, minősítése és a vásárlók tájékoztatása erről; — az úgynevezett energia- és környezettudatos magatartás kialakítása oktatás segítségével; — a hatékony építéshatósági ellenőrzés feltételeinek megteremtése; — az önkormányzatok energiagazdálkodásának javítása; — energetikus szakemberek tájékoztatása; — az energiatakarékosság érvényesítése a K + F programokban. megóvását szolgáló tervhez és a hatékonyabb energiafelhasználási tervekhez. Jelenleg 23 olyan Ukrajnával kapcsolatos vállalkozás áll készen vagy van kidolgozás alatt, amelyet a Világbank és más nyugati pénzügyi szervezetek fognak finanszírozni. Felújított ukrán gázvezetékek Agrárinformáció Mélykút (MTI) — Agrár- infomációs iroda nyílt a Bács-Kiskun megyei Mély- kúton. Az iroda az ország legnagyobb mezőgazdasági régiójában, a Duna-Tisza közén tervezett hálózat első állomása. Hasonló intézményt a közeljövőben — várhatóan még januárban — Kiskőrösön nyitnak, majd Kiskunhalason. A későbbiekben a helyi igények szerint folytatódik a bővítés. Az országosan is újszerű kezdeményezés ötletgazdái a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara és a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozás- fejlesztési Alapítvány. Tapasztalataik szerint ugyanis a gazdák jelentős hányada — részben a megyeszékhelytől való távolság, a közlekedés nehézségei miatt is — a mezőgazdasági termelést segítő amúgyis szűkös lehetőségeket sem ismeri teljes egészében, a piacra jutás feltételeit pedig még kevésbé. Az elgondolás lényege, hogy minden jelentősebb mezőgazdasági körzetben legyen egy olyan központ, amely sokoldalú szolgáltatást nyújt az agrár- termelőknek. Mélykúton az agrárinformációs irodában érhető el a gazdajegyző és az önkormányzat mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó több munkatársa. Rajtuk kívül ott található meg az az ügyintéző, aki a megyeszékhellyel összekötött számítógépes rendszer és szak- könyvtár használatában, pályázati, támogatási feltételek ismertetésében, a szükséges űrlapok kitöltésében segíti a termelőket. Az irodai szolgáltatás fontos eleme a gazdákkal való személyes kapcsolat, a gondokat, terveket feltáró beszélgetés. Kihelyezett... ...irodát nyitott Röszkén a Csongrád Megyei Agrárkamara. A megye gazdái nem értenek egyet azzal a véleménnyel, miszerint a mező- gazdaság nem perspektivikus ágazat, s ezért a támogatása kidobott pénz. A megyében 40 ezer körüli a kistermelők száma, s bár a tagság kötelező, a kamarának nincsenek pontos információi róluk. (MTI) Pozitív... ...mérleggel, 8,6 milliárd koronás többlettel zárult a cseh állami költségvetés 1995-ben. Az állami költségvetés tavalyi bevételei 438 467 milliárd koronát tettek ki, ami a tervezett bevételek 98,7 százalékát jelenti. A kiadások összege 429 879 milliárd korona, a tervezett kiadások 98,8 százaléka. (MTI) A szlovák... ...költségvetés hiánya 1995-ben elmaradt a tervezett 21 milliárd koronától (724 millió dollár) és csak 8 milliárd koronát (276 millió dollár) ért el. A reálbérek 5 százalékkal nőttek 1995- ben. (MTI) Kínában... ...a hazai össztermék, a GDP tavaly 10,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbiról. A kiskereskedelmi árak közben 14,8 százalékkal emelkedtek. Az ázsia ország kereskedelme 280 milliárd dollárt tett ki és eközben 20 milliárd dollár kereskedelmi többlete keletkezett. A valutatartalék 70 milliárd dollárra növekedett. (MTI) A lengyelországi... ...Daewoo autógyár februárban kezdi meg a Lublin- ban gyártott Nexia típusú autók értékesítését. A legolcsóbb, háromajtós csapott hátú változat ára 10 700, a négyajtósváltozat 11 100, az ötajtós csapott hátú pedig 10 900 dollárba kerül. Árfolyamok Kárpótlási jegy Index (ideiglenes) január 8-án: 1779,10 (+5,29) Hivatalos árfolyamok JanoMi Érvényben: 1996. január 8. (deviza: január 5.) Valuta De\iza Kanadai dollár 101,95 103,95 103,01 Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 462,72 471,66 465,® Német márka 96.12 98,00 96.81 Angol font 214,62 218.86 216,80 Norvég korona 21,79 2221 21,97 Ausztrál dollár 103.32 10536 103.82 Olasz lírat 1000) 87,46 89.12 88,57 Belga franki 100) 467.45 476,59 471,02 Osztrák se. 13,67 13,93 13,76 Dán korona 24.85 25,33 25.03 Port. esc.t 100) 91,79 93,59 93.09 Finnmárka 31,78 32.40 32,08 Spanyol pes.t 100) 114.00 116.16 114.94 Francia frank 28.03 28,57 2829 Svájci frank 119,01 121,35 120.07 Holland forint 85.82 87.50 86.46 Svéd korona 20,91 21.29 21.13 írfom 221,51 225,83 223.62 USA dollár 138,49 141,17 139,94 Japán jen (100) 131,52 134,20 133,21 ECU 177,62 181,08 179,18 Tőzsde i Ungvár (MTI) — Biztosabb lehet Közép- és Nyugat-Euró- pa földgázellátása, ha Ukrajna megkapja a területén áthaladó exportvezetékek kompresszor-állomásainak modernizálására szánt 1 milliárd dolláros világbanki hitelt. A pénzből Kárpátaljának is jut-