Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-09 / 7. szám

1996. január 9., kedd HÁTTÉR Infúzió a fúziónak A naményi és a gyarmati kórház mégis egyesül • Pénz van, nyilvánosság lesz Ilyen volt, milyen lesz a vásárosnaményiak kórháza...? Elek Emil felvétele Kovács Éva Fehérgyarmat-Vásárosna- mény — A kormány gazda* sági szigorító intézkedései nehéz helyzetbe hozták az egészségügyi intézményeket. Mint köztudott, a szigorítá­sok elsősorban a kórházakat érintették, hiszen jövőjüket megfogalmazva komoly ágy- számcsökkentésekről hatá­rozott a népjóléti tárca. Az sem titok persze, hogy ezek a döntések, határozatok igen sokszor borzolták a kedélye­ket, különösen akkor, ami­kor olyan helyeken írtak elő leépítést és visszalépést, ahol a helyzet azelőtt sem volt va­lami rózsás. A vásárosnaményi kórház há­nyatott sorsáról már lapunk­ban is többször beszámoltunk. Tudósítottunk arról a tüntetés­ről is, amely az intézmény be­zárása ellen szerveződött, s amelynek eredményeképpen 1996-ig mégis fennmaradhat a naményiak kórháza. Ugyan­csak megírtuk azt az 1995 vé­gén született elképzelést is, amelynek értelmében nem hogy fennmaradhat, hanem akár előbbre is léphet a gyó­gyítás terén Vásárosnamény. E lépésnek azonban ára van: egy olyan egyesülés, mely a gyarmati kórházhoz csatolja a naményit, s amely a két kór­házból valójában egyet csinál­na, miközben az egyes intéz­mények területén zajló változ­tatásokra, fejlesztésekre és be­ruházásokra két és fél milliár- dot irányozna elő. A cél ismert A Népjóléti Minisztériumban megfogalmazott megállapo­dás rögzíti: „A vásárosnamé­nyi és a gyarmati kórház szer­vezeti átalakulásának célja, hogy az egészségügy moder­nizációjának programjában foglalt kormányzati célokkal összhangban hatékonyabb és biztonságosabb egészségügyi ellátást nyújtsanak a két város és városkörnyék lakosai szá­mára. Az egészségügy fejlesz­tésére és működésére fordítha­tó szűkös források hatékony felhasználása érdekében szük­ség van az új szervezeti és mű­ködési formák kialakítására és kipróbálására. A Népjóléti Mi­nisztérium példaértékűnek tartja a két önkormányzat együttműködési szándékát és modellértékűnek tekinti a lét­rehozandó szervezeti formát”. Azt persze a minisztérium illetékesei a megállapodáster­vezet fogalmazásakor nem­igen gondolták, hogy ötletük nem minden fél szándékával egyezik, sőt, a naményiak ré­széről komoly ellenállásba üt­közik majd. Míg a gyarmatiak kezdettől pártfogolták az ötle­tet, a naményi kórházvezetés és a helyi önkormányzat úgy érezte, a fúzióval ők csak a rö- videbbet húznák, az elképzelé­sek negatív következménye a naményiak tiszte lenne, ami meg jó belőle, szinte mind a gyarmatiaknak jut. Ezért is el­lenezték az egyesülést, s dön­töttek úgy, mindent megtesz­nek annak megvalósulása el­len. Változó vélemény Azóta persze nem csak a na­pok múltak, a vélemények is változtak. Hosszas tanácsko­zás, egyeztetés és győzködés után megszületett a döntés, mely szerint a fehérgyarmati és a vásárosnaményi képvise­lő-testület egyaránt úgy dön­tött, lemond a kórházak tulaj­donjogáról, s azoknak működ­tetését a megyei önkormány­zat számára ajánlja fel. A határozatok megszülettek, igaz, kissé pontatlanok, nem egyértelműek az intézmények tulajdonjogát illetően — mondja Együd János, a me­gyei intézmények felelőse, aki a továbbiakban arról informál­ta lapunkat, hogy a két önkor­mányzat rendkívüli ülésen pontosítja határozatát, mely­nek megszületése után meg­kezdődhet a tényleges munka. A két városi önkormányzat lemondó nyilatkozatával a megyei önkormányzat lesz a kórházak új tulajdonosa, így megvalósulhat az eredeti terv, az egy menedzsment, két in­tézmény elmélete. Mint Együd János szavaiból kiderül, az új helyzet egy telje­sen új megyei koncepció meg­alkotását is kikényszeríti. A két és fél milliárd forint fel- használásáról úgy kell most már dönteni, hogy abban a megye valamennyi kórházá­nak érdekei és szempontjai ér­vényesülhessenek, miközben az elsődleges cél a szatmár-be- regi térség az eddiginél maga­sabb szintű fekvőbeteg ellátá­sa. Ha a döntés végérvényes, megkezdődhet a szervezési munka. A tervek szerint az il­letékesek a jog­szabály értelmé­ben új intézmény alapításáról dön­tenek, várhatóan felmentik a régi menedzsmentet, s kiírják az új pá­lyázatot. E pilla­natban tehát úgy tűnik, a kórházfú­zió sorsa végkép eldöntetett, a lé­pésváltás kötele­ző. Két és fél mil­liárd nem kis pénz, a Népjóléti Minisztérium azonban garantál­ja a szükséges összeget. Ha úgy tetszik, referenci­ának tartja a sza­bolcsi egyesülést, s ígéretei szerint mindent meg­tesz azért, hogy a folyamat mi­nél előbb a végéhez érjen. Dr. Lépes Péter, a minisztérium helyettes államtitkára nemrég személyesen közölte a megyei közgyűléssel, hogy pozitív vá­lasz — tehát az egyesülés ter­vének elfogadása estén — már ebben az esztendőben 50 mil­lió forintot adnak az átalakítás megkezdéséhez. Referencia lehet „A Népjóléti Minisztérium tá­mogatja a tervezett, szakmai program szerinti rekonstruk­ció indítását, amennyiben az ehhez szükséges feltételeknek a benyújtott közös pályázat eleget tesz... Fontosnak tartja, hogy a más települési önkor­mányzatok számára is köve­tendő modell megfelelő nyil­vánosságot kapjon. A Népjó­léti Minisztérium és az érintett önkormányzatok ezért közös PR tervet dolgoznak ki a mo­dell megvalósulásának folya­matos bemutatása, az egész­ségügy modernizációjának egésze szempontjából fontos eredmények bemutatása érde­kében.” Pénz tehát van, nyil­vánosság lesz, s remélhetőleg fejlődésre, az ígért előbbre ju­tásra sem kell majd hiába vár­niuk a két város s a vonzáskör­zetébe tartozó falvak lakosai­nak... ősz, jól vagyok. Tu- K dód, az én szívemben x\_ és agyamban mindig azok voltak az elsők, akik egyébként az utolsók. A sze­mem valahogy mindig megta­lálta a halljakendjánosokat, a kitaszítottakat, a senkijük- sincs senkiket, a sértett, alko­nyt arcokat, meg akiket ár­nyéknak néznek és átlépnek rajtuk. Egy-egy pillanat, egy gesztus, egy történés, egy szó, egy sírástöredék a sarokban, egy törékeny szótag, egy az életét szerető, cseppet sem forradalmár külsejű ember, egy drótkerítésre aszalódott gatya látványa olyan volt szá­momra, mint a toklász a kutya fülében—az is minél jobban rázza, kaparássza, annál mé­lyebbre mászik, s a végén már csak csipesszel vagy inkább úgysem lehet kikotorni. Hányszor szaggattam szét átkozódva a gondolat-jegy­zeteket: minden másként van. Elmondhatatlan, mennyire szerettem s akartam volna tanácsot adni az utca embe­rének, a háziasszonyoknak, de csak nyeltem, mert nem ment, tehetetlen voltam, meg magam is sokszor úgy érez­Sírás a sarokban tem, segítségre szorulok. Ha­mar megtanultam másokkal együtt, mikor s miről kell kö­zép-európai akcentussal hallgatni. Meg hogy egy fel­nőtt is lehet árva. Azt is el kell most már ismernem, hogy sok egyéb mellett az ön- szabályozásban, önkorláto­zásban is igazuk volt a bölcs görögöknek, ugyanis ők a fé­nyes győzelmet aratott had­vezért először diadalmenet­ben ünnepelték, majd tíz évre száműzték. Gyűjtött kincseim között szorongatom az öngyilkos­ság sziréndalának kottáját, s azoknak a szobáknak az alaprajzát, ahol nekem tulaj­donképpen nem is volt keres­nivalóm. A stílus félkész termék, megfőzni a gondolatokat ott-' hon kell fejben, de a legjobb mosogatás közben, hajnal­ban, amikor még mindenki alszik, s néha kipillantani az ablakon, ébred a város, hall­gatni, hogyan serceg a gumi­abroncsok alatt a kavics vagy épp a ropogós hó. Ami­kor már mindenki az ajtóban áll egy szál fehérneműben hörpinteni le a kávét, az tu­lajdonképpen szép. Lefutni a lépcsőházban, beszippantani a picit megégett pirítás és a rántotta édeskés, békés illa­tát, elvinni a gyereket az óvo­dába, s néha idegesen figyel­ni, ám ha van egy kis idő, él­vezni, milyen ráérősen, mi­lyen műgonddal tekeri fel a harisnyát, hajtogatja a pád­ra, akasztja a fogasra a hol­miját, miközben többször su­sogja, csak úgy magamagá­nak: jól van! Már kapnám ki a kezéből, hogy mozgás, nincs idő, de rámszól, mint egy hülyegyerekre: rendben kell eltenni, tanuld meg! Egyesével dugja be a lábát a rövidnadrágba, szinte élve­zi az akkurátus mozdulato­kat, munkája eredményét. Csatolom be a cipőt, s mikor már végre kész, odanyúl, s kioldja: nem elég feszes. Pfuu! Az órámra nézek. Ki­dugja a nyelvét, rám se hede­rít, még meg kell egy kicsit fésülködni is. Rendesen kell mindent! — oktat ki végtelen türelemmel. Ilyen precízen, ilyen szó szoros értelmében fontoskodva kellene a dol­gunkat végezni, ilyen szívvel- lélekkel hinni az apróságok­ban, a részletekben. Hinni, hogy a tárgyak megérdemlik a gondos mozdulatokat, hogy mindennek jelentősége van az életünkben. Megtanulhat­nánk a gyerekektől, hogy az életünket több műgonddal, kicsivel kevesebb izgalom­mal, nyugtalansággal kelle­ne élnünk, nem elkapkodva a legapróbb mozdulatokat sem. A teát hagyni felforrni, a cukrot meg elolvadni, s találni arra időt, hogy azt mondjuk a másiknak: mi­lyen fényes ma a hajad... A könyveket nem falni, hanem kóstolgatni, az élményeket nem habzsolni, hanem élvez­ni kellene. A gólya ha megsé­rül, a társa lent marad mellet­te, s akár meg is fagy vele, de nem hagyjá el — az emberek miért nem tartanak ki egymás mellett? Különben, kösz, megvagyok. Ember jobban nem lehetne. Árulkodó utalványok Angyal Sándor A zt még feltételezni sem tudom, hogy a megyeszékhely jól menő intézményének igaz­gatója az önkormányzattól kapta volna szociális támo­gatásként a vásárlási utal­ványt. De a saját szememmel láttam, hogy az igazgató úr a diszkontban ilyen utal­vánnyal fizetett... A pénztár előtti sorban állók magunk is elámultunk a történeten, amit néhány „jól értesült” még azzal is megtoldott, hogy bizony-bizony nem mindig az kapja az ilyen tá­mogatást, aki rászorult, ha­nem olyanokhoz jut, akiknek ez hegyre homok. Az igazgató úr tényleg nem kapott ilyen utalványt, hogy mégis fizethetett vele, annak csak egy oka lehet: valakitől, aki ilyet kapott, áron alul megvásárolta. Beszélik ugyanis az ilyen segélyben részesülők, hogy az utalványért a boltokban nem lehet italféleségeket vásárolni. Mármost, aki megrögzött alkoholista, mindent elkövet, hogy a belső és a külső „légnyo­mást" összhangba hozza, így aztán felkínálja a kéte­zer forintos utalványát 1000-1500 kópéért s már rohan is a kimérésbe, vagy a garázskocsmába. A bolt­ban aztán — legyen az elit üzlet avagy a népszerű disz­kont — a pénztárnál nem igazoltatják a fizetőt, s nem kérik számon az Audi 100- ason érkező vezető beosztá­sút vagy a bájos feleségét, hogy miként került a csizma az asztalra, avagy: hogy­hogy ön ezzel fizet, uram? De miért csodálkozunk most ezen ennyire, miért ez a kifakadás? Hiszen nem oly távoli még az időszak, amikor a kárpótlási jegye­ket a kocsmában egy fél de­ci becsi büdösért, hozzá kí­sérőként egy bocsi világo­sért lehetett venni. A falvak népe a meg­mondhatója, hányán kótya­vetyélték így el értékeiket, hogy az azokat összevásár- ló maroknyi csoport a falu fél határának tulajdonosá­vá válhatott. Hiába hang­zanak el kérések, intelmek, úgy látszik, a lumpenség rendszersemleges. „Mai szerelem" Ferter János rajza Kommentár Hasznos ünnepek Bodnár István r ények, emlékek a múltból címmel tudo­mányos ülés kezdődik a héten Tiszavasváriban. A jeles esemény része annak az ünnepségsorozatnak, ame­lyet Tiszavasvári önkor­mányzata a várossá nyilvá­nítás tizedik évfordulója al­kalmából rendez. A gazdag, szinte egész januárban tar­tó programsorozatban hely- ismereti vetélkedők, kiállí­tások, kultúrműsorok, sport- események teszik emlékeze­tesebbé az ünnepséget. A ja­nuár 20-án tartandó képvi­selő-testületi ülésen pedig átadják a Város Díszpolgá­ra címet. Gyakran hallani hasonló ünnepségekről, amelyeket egy-egy település valami­lyen évfordulója alkalmá­ból rendeznek meg. A múlt­korában Mátészalka ünne­pelte méltó módon huszon­ötödik évfordulóját, de hogy egy régebbi példát mondjunk, a 700 éves Ajak is nagyszabású rendezvény- sorozattal emlékezett. Csak dicsérni lehet eze­ket az ünnepségeket, ame­lyek valóban megmozgatják a települések apraját-nagy- ját. Az ilyen alkalmakkor rendezett honismereti vetél­kedők során az iskolások, tanárok végeznek kutató munkát, előkerülnek a régi kiadványok és kallódó em­lékek. Ötletesen szervezve ezer módja lehet a méltó ünneplésnek, s bárki, némi művészi érzékkel rendelke­ző helyi lakos, akár kiállí­tásra is elviheti alkotását. De ezek a rendezvények jó alkalmat adnak arra is, hogy az ország-világ figyel­mét felhívják a településen elért eredményekre, az ott folyó kulturális életre vagy más büszkélkedni valóra. Jó szervezéssel még a gaz­dasági élet is profitálhat az ünnepségsorozatból, hiszen több alkalom is nyílik arra, hogy a helyi gyár, üzem vagy vállalkozó bemutat­hassa termékeit, szóljon terveiről: egyszóval újabb kapcsolatokat teremthes­sen. Ünnepelje tehát magát a város, község vagy a falu, ha valóban van arra alka­lom. H

Next

/
Thumbnails
Contents