Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-06 / 5. szám
✓ _ MAGANVEEEMENY Jósolok Soha nem jöttem volna rá, hogy jóstehetség vagyok, ha némelyik politikus ki nem hozza belőlem. Történt pedig, hogy egyikük elnyerte a közlekedési tárca vezetői tisztét. Borítsa nevét a feledés jótékony leple, magam sem emlékszem már rá. Első dolga volt bejelenteni: rövidesen megszűnnek a vonatok késései. Ekkor tört rám először az a mennyei világosság, mely által szemem végiglátott az említett politikus amúgy nem hosszú miniszteri pályafutásán. A látomást elemző írás követte, melyben nem törődve szavahihetőségem esetleges csorbulásával, leírtam: a vonatok továbbra is késni fognak. Nyertem. A miniszter nem. Ha az ember felfedez magában valami különleges képességet, legjobb, ha fejleszti. Ez az ujjgyakorlat talán még nem közelíti a David Copperfields magaslatokat, ám jó, ha figyelnek. A magát legnépszerűbbnek tartó napilapunk bírt ad arról, hogy megduplázódtak a társasági adóból származó bevételek. Idézet a cikkből: „a pénzügyi tárcánál még nem találtak magyarázatot a bevételek ekkora megugrására”, talán még nem is kerestek, mert még arra sem találtak, hogy miként zúdúlt be az ország karácsonyfája alá a tervezett privatizációs bevétel többszöröse. Ama közlekedési miniszter nem hallgatott rám, pedig mennyivel jobban járt volna, ha nyilatkozata előtt megkérdez... Jellemző, hogy az említett cikkben és lapban ez áll: „elavult a tervezés alapjául szolgáló nyilvántartási rendszer”. Egy-két rendszer tényleg elavult mostanában, így nem árt, ha az ember még akkor is a való életből szűr le tapasztalatokat, ha történetesen a nyilvántartási rendszer főnyilvántartója. Én magam mindenesetre ismét jóslatokba bocsátkozok. Nem lepődnék meg, ha kiderülne: azért folyt be a tervezett adó kétszerese, vagy többszöröse, mert a társaságok tulajdonosai hiába izzadtak vért és verítéket, a nyereségükből nem tudtak többet eldugni. Ez a tény viszont újabb következtésekre sarkall. Lehet, hogy van már miért félni az adóhivataltól? Ez jó jel, de ha belenézek a kristálygömbömbe még továbbiakat is látok. Nincs kizárva, hogy valóban meglendült a gazdaság, és növekedésbe csapott át. A cégek helyzete ugyanis már korábban javulásnak indult. Ezt nem a „nyilvántartási rendszerekből” jósoltam, mert aszerint többségük a csőd felé száguldott, hanem a Mercedesek számából, amelyben száguldottak. Esik Sándor Naponta megmérettetünk A Nyíregyházi Rendőrkapitányság új vezetője közbiztonságról, karrierről AKTUÁLIS INTERJÚNK Dr. Pásztor Miklós: „Szeretném záros határidőn belül megvalósítani a nyíregyháziak régi vágyát, a posztos rendőri szolgálat visszaállítását...” Balázs Attila felvétele — Egy embert, jelen esetben a rendőr- kapitányt a szakmai felkészültsége, tettei, viselkedése, munkamódszere és stílusa alapján kell megítélni és elfogadni. Arra számítok, és azt szeretném, ha az állomány ezek alapján ítélne meg. A kérdés egy év múlva lehet igazán aktuális, meghallgatva a munkatársak véleményét. 3 Kisebb-nagyobb — személyi okok kiváltotta — viharok állnak a nyíregyházi kapitányság mögött. A betöltetlen posztok miatt elkerülhetetlenek személyi döntések. — Valóban, betöltetlen a bűnügyi és a vizsgálati osztályvezetői, valamint a ke- mecsei őrsparancsnoki beosztás, ezek magukkal hozzák a középvezetői beosztások esetleges változásait, de járőrökre és nyomozókra is szükség van. A legelső döntések közé tehát személyi kérdések megoldása kívánkozik a stabilizáció érdekében is. Úgy gondolom, kellő tájékozódás után már konkrét nevekkel szolgálhatok. O Mennyire tájékozott a nyíregyházi kapitányság munkáját illetően, vannak-e megfogalmazott tervei? — Nagy kapitányság ez, sok dolgozóval. Mélységében megismerni az itt folyó munkát csak vele együtt élve lehet. Főkapitánysági vezetőként azért nem ismeretlen előttem, de a lényeg nem a számok mögött van, hanem az, hogyan érték el ezt a teljesítményt. Vannak konkrét elképzeléseim, például szeretném záros határidőn belül megvalósítani a nyíregyháziak régi vágyát, a posztos rendőri szolgálat visszaállítását. Megszervezésére már az év elején lépéseket teszek. Mivel az elmúlt évben a bűnözés srtuktúrájának átszerveződését nem követte a kapitányság szervezetének átalakítása, e téren is vannak tennivalók. Gondolok itt elsősorban a külföldiek által elkövetett bűncselekmények, a prostitúció, és bizonyos újfajta gazdasági bűncselekmények elterjedésére, illetve az ellenük való harcra. Jelentős bűnmegelőzési program megindításán is gondolkodom, mert bár e területen eddig is jelentős munkát végeztek, szélesebb társadalmi alapokra lehetne helyezni a civil szervezetek, sportegyesületek, egyházak és neves személyiségek bevonásával. 3 Vajon a közeljövőben nyugodtabban hajthatjuk majd álomra fejünket, ha a köz biztonságára gondolunk? — Elsődleges célunk nekünk is a közbiztonság, a köznyugalom érzetének fokozása. A rendőri tevékenység állandó kontroll alatt van, nap mint nap megmérettetünk, a lakosság érzékelheti jelenlétünket, tetteinket. Reméljük, megítélésünk kedvezően változik. ron titkárságvezető lettem, majd november 1-től a főkapitányi hivatal vezetője. Közben 1990-ben végeztem a Rendőrtiszti Főiskola levelező tagozatán, bűnügyi szakon, majd 1993-ban jogi szakvizsgát tettem. Ez év márciusában neveztek ki a fő- kapitányság gazdasági igazgatójává, s ha nincs ez a változás, akkor januártól már a Közgazdasági Egyetem levelező hallgatója lennék. 3 Úgy tűnik, Ön bizalmi embere dr. Hajzer László főkapitánynak, hiszen az ő korszakában kerül egyre feljebb a ranglétrán, mind magasabb pozícióba kerülve. Van, aki tudni véli, kifejezetten Önnek írták ki ezt a kapitányi pályázatot, előre kiszemelt volt rá, a többi csupán formalitás... — Ha a főkapitány — az Ön szóhasználata szerint — a bizalmi emberét ki akarja nevezni, minden további nélkül megteheti pályázat kiírása nélkül is, csupán az önkormányzatok véleményét kikérve. Ugyanis nem köteles pályáztatni. Ha viszont egy beosztást pályázat útján töltenek be — lényegéből adódóan — többesélyes a kinevezés lehetősége, több a bizonytalansági tényező. Hiszen az önkormányzatok egyetértése mellett a főkapitány jelöltjének bírnia kell a személyi állomány, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a tudományos-szakmai élet kiválasztott személyiségeinek bizalmát is. Ilyenkor már nem egy személy szubjektívnek is mondható döntéséről van szó, hanem egy ötfős bizottság objektívnek mondható véleményéről. Én örülök annak, hogy nem egyszerűen kineveztek, hanem úgy lettem NyírKováts Dénes Dr. Pásztor Miklós alezredes a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője 1996. január elsejétől. A mindössze 33 éves fiatalember hazánkban talán a legfiatalabb városi kapitány. — Nábrádon születtem — kezdte a bemutatkozást — szüleim ma is ott élnek. A helyi általános iskolába jártam, majd a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a mai igazgató, Kalucza Lajos német tagozatos osztályában érettségiztem. Szűk egy év katonai szolgálat után a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogi Karán folytattam tanulmányaimat, ’86-ban szereztem diplomát. A rendőrség az első, s eddig egyetlen munkahelyem. 3 Hogy lesz egy jogi egyetemet végzett fiatalemberből rögtön rendőr? Hiszen számos más lehetőség is nyitva áll előtte... — Társadalmi ösztöndíjat kaptam egyetemista koromban az igazságügy-minisztériumtól, de mivel a diploma megszerzése után Nyíregyházán sem a bíróságon, sem az ügyészségen nem volt szabad álláshely, másutt kellett szétnéznem. Egy ismerősöm ajánlotta a rendőri pályát, s gyakorlatilag az ismeretlenbe ugrottam bele, hiszen akkoriban a rendőrség a kívülálló számára titokzatos, miszti- ■ kus munkaterület volt. A megyei főkapitányság vizsgálati osztályán kezdtem, három év múlva, amikor az új típusú rendőrőrsök létrehozása megkezdődött, Tisza- vasváriba neveztek ki őrsparancsnoknak. 1991-ben jelentős változások történtek a megyei rendőrség szervezetén belül, nyáegyháza rendőrkapitánya, hogy öt közül az én pályázatomat ítélte legjobbnak a bizottság, s annak is: valamennyi önkormányzat támogatásáról biztosított. 3 A gazdasági igazgatói poszt a megyei vezérkarban biztosított Önnek helyet, mégis váltott. Mi motiválta? — Nem titkolt tervem volt újra rendőri-szakmai munkát végezni. Öt évig adminisztratív munkát végeztem jobbára, a főkapitányság egyik fontos posztján. 3 Ez kiesést is jelenthet a szakmából... — Ezt így nem mondanám, mert az említett feladatkör ellátásához is rendőri-szakmai ismeretek kellenek, sőt, hivatalvezetőként egyes jogszabály-tervezetek véleményezésekor a konkrét szakmai jogalkotásból is kivehettem részem. 3 Egy elismert szakember posztját veszi át kapitányként. Ez egyrészt terhet jelenthet, de egyfajta kihívást is. Miképp látja a helyzetet? ............MII.................................................. Előny, hogy egy szakmailag jól felkészült szervezet élére kerültem. yy — Örülök, hogy egy olyan ember után lehetek rendőrkapitány, mint dr. Illés Kálmán. Úgy gondolom, hogy személyes érdemei mellett az általa vezetett kapitányság dolgozóira is vonatkozik kitüntető címe, azaz jó szakmai munka folyt Nyíregyházán. Ebből a szempontból tehát előny, hogy egy szakmailag jól felkészült szervezet élére kerültem. Ami a kihívás benne: a mérce a középszerűségtől jóval magasabb, további eredményeket, a rend kézzel fogható érzékelését várják az embertől. De ez a szép az egészben, ezért pályáztam. T Elfogadják-e a beosztottak az új kapitányt? Nem titkolt tervem volt, hogy újra rendőri-szakmai munkát végezzek, yy ................ A kapitányságon jelentős bűnmegelőzési program megindításán is gondolkodom. yy