Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-31 / 26. szám

1996. január 31 szerda GAZDASÁG Némi előny a nagy hátrányért Új telepítéseknél a gyümölcsfaj és a tenyészterület a számítás alapja Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Bő másfél éve, amikor Lakos László földművelés- ügyi miniszter székfoglaló beszédét tartotta, elképzelé­seiben többek között meg­említette a kedvezőtlen adottságú területek gazdál­kodóinak támogatását. Úgy tűnik, fokozatosan teljesül az ígéret. Most már minden bizonnyal könnyebb helyzetben lenne, hiszen az 1996-os mezőgazda- sági támogatási rendszer kü­lön foglalkozik az elmaradott térségekkel. Az általános köz- igazgatási rendszer alapú be­sorolás mellett a földalapú tá­mogatás jelent komoly segít­séget megyénk gazdálkodói­nak — hangsúlyozta dr. Ko- csondi Csaba, a Földművelés- ügyi Minisztérium közgazda- sági főosztályvezető-helyette­se is nemrégiben Nyíregyhá­zán. A 2-5 ezer forintos föld­hasznosítási támogatás külte­rületi szántó, kert, szőlő, gyü­mölcsös, gyep és halastó mű­velési ágakra vehető igénybe abban az esetben, ha a szántó, a kert, a gyep 19, a szőlő és a gyümölcsös 76 aranykorona érték alatti minőségű. Sajnála­tos a tény, de egyben öröm is, hogy ez az új forma leginkább térségünk mezőgazdasági ter­melését segíti, hiszen me­gyénk gyenge földjeinek mi­nősége átlagban alig éri el a 13 aranykoronát, így ezeken a legmagasabb támogatási összeggel lehet számolni. Az országos földminőségi átlag egyébként 21 aranykorona. Ezt a támogatást igényelheti az a tényleges földhasználó, akinek (amelynek) területe legalább egy hektár és az igénylés évében, február 28-i állapot szerint használatában van. A támogatás igénybevé­telének további feltételei meg­határozott árbevételre vonat­kozó költség vállalás 10 hektár földterület fölött, gyep esetén pedig 2 hektáronként egy szá­mosállat igazolása (ennek szá­mítása: egy tehén és egy ló egy-egy számosállat, míg tíz anyajuh vagy 0,3 borjú egyen­lő egy számosállattal stb.). A támogatási jogosultságot és a támogatás mértékét táb­lánként illetve önálló helyrajzi számú földrészletenként (al- részletenként), valamint mű­velési áganként és minőségi osztályonként kell meghatá­rozni. Az igénybejelentő lapon feltüntetett adatok nem térhet­nek el a tulajdoni lapon, illetve a kárpótlási vagy földkiadó bi­zottsági határozatokon és a földhasználati jogot biztosító szerződéseken szereplő ada­toktól (termőföld minősége, terület nagysága stb). Az igénybejelentő lapot há­rom példányban kell benyújta­ni az FM-hivatalhoz, de be­nyújtható az Agrárkamara gazdajegyzőjén keresztül is. Az illetékesek egyébként ez utóbbi megoldást javasolják. Ha a földhasználó termőföld­jei több közigazgatási terüle­ten helyezkednek el, akkor kü­lön kell benyújtani az igény­lést. A támogatást — a koráb bi földalapú támogatásnak megfelelően — a területileg il­letékes adóhivatalok folyósít­ják. Az idei mezőgazdasági tá­mogatási rendszer az elmara­dott térségek mellett kiemelt területként kezeli az integráto­ri tevékenység erősítését, fej­lesztését is. Az 1992. évi I. tör­vény alapján működő szövet­kezet ezt a támogatást akkor veheti igénybe, ha a támoga­tással megvalósított tárgyi eszközértékének megfelelő összeget 15 évig a szövetkezet fel nem osztható vagyonában tartja. A szövetkezet új építési be­ruházásokhoz akkor veheti igénybe a támogatást, ha a tá­mogatással megvalósítandó tárgyi eszközt az általa integ­rált termelők működési terüle­tén helyezi el. Új építési beru­házásokhoz fix összegű támo­gatás igényelhető. Az új ültetvénytelepítések támogatása azon kevés terület közé tartozik, amely továbbra is pályázat útján, a kiírásban részletezett formában és tarta­lommal nyerhető el. A fix összegű és vissza nem téríten­dő támogatás alapja a telepí­tendő gyümölcsfaj és tenyész­terület az alábbiak szerint: hektáronként 360 ezer forint igényelhető, ha az alma 18-28, körte 28-40, őszibarack 20-24 négyzetméteres tenyészterü- lettel kerül telepítésre. Cse­resznye, meggy, kajszi, szilva és egyéb összes gyümölcs (dió, bogyósok, spárga és tor­ma) telepítéséhez tenyészterü- lettől függetlenül ugyanennyi támogatás igényelhető. Tám­berendezéssel létesített málna, valamint körte 15-27, ősziba­rack 10-19 négyzetméter te- nyészterülettel 420 ezer forin­tos támogatásra nyújt lehető­séget. Ha valaki támberendezéssel telepít köszmétét, 10-17 négy­zetméteres tenyészterülettel almát, akkor 600 ezer forintos támogatásra pályázhat. Ha ugyancsak támberendezéssel létesít almát 3,3-10, illetve körtét 4,0-10 négyzetméter te- nyészterületen, az igényelhető támogatás mértéke 680 ezer forint. A fenti beruházásokhoz fel­vett, éven túli pénzintézeti hi­tel kamatának 30 százalékos támogatására nyílik még lehe­tőség, de a beruházás ÁFA nélküli összegének 20 százalé­ka saját erőként kötelező. A pályázatnak tartalmaznia kell a földhasználat igazolását, a termőhely ökológiai alkalmas­ságát, a talajtani és tápanyag- feltöltési szakvéleményt. Igazolni kell továbbá leg­alább egy hektár telepítését il­letve meglévő ültetvény egy hektárra való kiegészítését, ál­lamilag ellenőrzött szaporítóa­nyag felhasználását, magán- termelő esetében fel kell mu­tatni az egyéni vállalkozói iga­zolványt. Nem emelhet senki kifogást a termőrefordulásig gyakorolt ellenőrzés miatt, nyilatkozni kell a saját erő meglétéről, a köztartozásokról (APEH, TB stb.). Vállalni kell, hogy a ter- mőrefordulás után 5 éven ke­resztül évente 1 millió forint árbevételt produkál a gazda. Búza is kevés van Jugoszláviában Belgrád (MTI) — A belgrádi kormány az erre az évre ter­vezett 1,5 millió tonna he­lyett csak 0,5 millió tonna búza exportját engedélyezi, mert ősszel a tervezett föld­területnek csak a felét vetet­ték be búzával. Az APA osztrák távirati iroda szerint ellenzéki pártok szak­értői már hetekkel ezelőtt fi­gyelmeztették a jugoszláv ve­zetést, hogy idén óriási ellátási problémákkal kerül szembe az alapvető élelmiszereket illető­en. Miután azonban a kor­mányhoz közelálló szakértők is megkongatták a vészharan­got, a kormány elszánta magát a búzakivitel korlátozására. Több szerbiai városban már a fogyasztók tiltakozó meg­mozdulásaira került sor, mert januárban több mint kétszere­sére emelkedett a kenyér ára. Míg egy 80 dekás kenyér ára átszámítva 5 osztrák schilling- be kerül, addig a parasztok ta­valy mindössze 0,60 schilling- nek megfelelő összeget kaptak az államtól a búza kilójáért, sőt sok termelő még meg sem kapta a leszállított gabona el­lenértékét. Noha a kormány ellenőrzése alatt álló médiák a közelmúltban a tavaszi vetésre buzdították a lakosságot, kide­rült, hogy hiány van vetőmag­ból. A várható terméshozamo­kat ronthatják a kedvezőtlen időjárási körülmények is. Ősz óta már a cukor is hi­ánycikknek számít, a tavalyi cukorrépatermés 50 százalék­kal kisebb volt az előző évek termésénél, s a cukortermelők becslései szerint kis Jugoszlá­via idép 100-120 tonna cukor importjára kényszerülhet, ami óhatatlanul kihat majd az árak­ra is. Értéktőzsdén Az árfolyamok néhány na­pig tartó visszaesése után újra a „hossz” uralkodik a Budapesti Értéktőzsdén. Hétfőn még ugyan csök­kent az árfolyama a gyógy­szergyári részvényeknek és a Mól papírjának, de a for­galom már jelentős volt. A tőzsdeindex kedden meg­közelítette az 1800 pontot, szerdán pedig át is lépte azt. A hét végén élénkült meg igazán a piac, közel 1 milli­árd forintos forgalom mel­lett, 60 pontnál is többel emelkedett a tőzsdeindex. Több részvény is árfolyam- rekordot ért el. A MÓL egészen 1540 Ft-ig emelke­dett. Pénteken a Richter 3750 Ft-on tetőzött, majd 3700 Ft-on zárt, míg az Egis részvényeit 4050 Ft- on is keresték. A Danubius is tovább folytatja diadal­menetét. A részvény egé­szen 1605 Ft-ig emelkedett, majd 1550 Ft-on állapodott meg. A Pannonplast pénte­ken már 2700 Ft-ot ért. A régóta jól szereplő Príma­gáz részvény 4600 Ft-on zárt pénteken. A sokáig gyengélkedő OTP 1270 Ft- ig emelkedett. A Globus is elmozdult holtpontjáról, néhány kötés született rá 1290 Ft-on. Az Inter-Euró- pa Bank részvényei stabili­zálódni látszottak 13 000 Ft körül, majd pénteken 13 500 Ft-on is kötöttek rá üzletet. A Zalakerámia ár­folyama is emelkedett, hét végén már 4200 Ft volt. A soproni Sörgyár papírjait nem érintette meg a hossz, csekély forgalom mellett 2300 Ft körüli áron keres­ték. A Pick változatlanul 6000 Ft-on forgott, majd 5900 Ft-os árral zárta a he­tet. A Pannon-Váltó részvé­nyeit 600 Ft-on keresték a vevők és a Domus is 540 Ft-on tartja árát. A héten bevezetett Eravis részvé­nyeinek árfolyama folya­matosan emelkedett. Pénte­ken már 6000 Ft volt a jel­lemző árfolyam. A régóta mélyponton lévő Goldsun papírjaira jó hatással volt, hogy kiderült: mégis nyere­séges lesz a cég. Hét végén már 345 Ft-ig emelkedett az ár. A kárpótlási jegy pia­cán — valószínűleg a kö­zelgő részvénykibocsátá­sok hírére — csütörtökön 35 Ft-ot emelkedett az ár. Pénteken egészen 240 Ft-ig emelkedett az árfolyam, felfüggesztették a kereske­dést, majd a kedélyek le­csillapodása után 195 Ft-on stabilizálódott az ár. Forrás: BU-KÉ Bróker Kft., Nyíregyháza, Rákó­czi út 5/A IEGYZETT KATEGÓRIA | Danubius Rt Dunaholding EGIS Gyógyszergyár Rt Fotex Rt. f Graboplast Rt. Ibusz Rt. iKonzum MÓL Rt. OTP Rt Pannonplast PickSzeged Rt. i Richter Gedeon Rt. Soproni Sörgyár Rt Styl Ruhagyár Rt. Zalakerámia Rt. Zwack Unicum Rt. FORGALMAZOTT! KATEGÓRIA Agrimpex Rt. (bem. sz.) Agrimpex Rt. (névre sz.) Balaton Fűszert Rt. jCsopak Domus Kereskedelmi Rt. ERAVIS Rt. GLOBAL TH Rt. Glóbus Konzervipart Rt. Goldsun Hűtőipari Rt. Hajdútej Rt HUMAN Rt. tnter-Európa Bánit Rt Martfű (Pannon Váltó Rt. Pannonflax Rt. s Pharmavit Rt. Prímagáz Hungária Rt. Skála Coop *5" ■Skála Coop "T" Kárpótlási jegy 4M 700 503 480 233 422 1 405 t $50 1501 1402 90 27 37 994 100 3 454 5 500 5 505 5500 5520 -20 252 789 573 390 106 %6 3 590 4 100 3691 3616 75 113 91 641 260 481 105 92 101 95 94 1 8 1 063 400 240 2185 2 230 2215 2160 55 3 108 260 65 810 850 833 850 -17 6 7 835 000 T0 448 370 375 375 379 -4 4402 955 471 670 982 759 1 450 1 560 1504 1420 84 349 517 255 190 211 690 1 100 1 280 1222 10% 126 53 133 089 694 25 982 2 390 2 700 2561 2253 308 73 201 067 320 16 984 5 800 6 000 5919 5952 -33 2671 066185100 159147 3150 3770 3350 3129 221 25 9 244 050 1 966 . 2 300 2 400 2351 2392 -41 2 190840 82 1 115 1 400 1164 1307 -143 18 65 812 400 8166 3 875 4 250 4030 3788 242 14 17 799 880 3 417 2 500 2 780 2605 2552 53 5 846000 38 10 100 11 500 11132 0 11 132 5 5 438400 220 12 200 12 800 12360 12921 -561 1 24 600 3 4 100 4 100 4100 3961 139 16 13 528 300 7 720 850 920 876 891 -IS 43 8 845 600 8119 530 580 545 556 -11 35 35 101 900 3 336 4 800 6 000 5261 0 5 261 13 3 340 500 1 132 1 400 1 500 1475 1400 75 75 23 590070 9 777 1 050 1 300 1206 1020 186 I 37 7 161 720 11 531 265 350 311 264 47 | 2 4 420 000 1 100 2 000 2 100 2009 2000 9 95 34 050 980 18 302 875 990 930 885 45 93 101679600 3 800 12 750 13500 13379 12252 1 127 1 40 500 10 2 025 2 025 2025 2044 -19 39 7 428000 6190 600 600 600 594 6 5 203 210 213 435 495 477 478 -1 4 1 078 400 60 8 %0 9 000 8987 8204 783 26 98 437 250 10 943 4 450 4 600 4498 4428 70 t 145 000 50 1 450 1 450 1450 O 1 450 i 8 23 607 400 7 455 1 540 1 390 1583 1533 50 96 102 370 544 253 523 160 240 202 167 35 A fenti adatokat a Budapesti Értéktőzsde információi alapján közöljük. Tőzsde Index (ideiglenes) 1996. január 30-án: 2002,80 (+53,75) Érvényben: 1996. január 30. Valuta Deviza Pénznem _______Vétel Eladás Közép árf. Angol font 216.5! 220,75 218,49 Ausztrál dollár 106,41 1083 í -10730 Belga franki 100) 471.15 480.29 474,91 Dán korona 25,04 2532 2524 Finnmarka 31.01 32.23 31.86 francia frank 28,19 28.73 2843 Holland forint 86,55 88,23 87,20 Irtom 22433 228,85 226.61 Japán jen (100) 134,52 137.20 135,51 Kanadai dollár 104,10 106.10 105.14 Kuvaili dinár 478,80 487,74 484.14 Nemei márka 96.93 98.81 97,67 Norvég korona 22,10 22.52 22.26 Olasz líra(lOOO) 89.92 9138 90.85 Osztrák se. 13,79 14,05 13,89 Pon. esc.(lOO) 93,18 94.98 93,96 Spanyol pes.( 100} 114.29 116,45 115,35 Svájcifrank 119,02 121,36 120.08 Svéd korona 20,62 21,00 20,89 USA dollár 143.64 146,32 145,00 ECU 177,15 180,61 178,87 EE3 WSSBMI Betétek 1 Hitelek ■nm ? 1. Budapest Bank 22,0 23,0 24,0 25,5 31,5 31,5 31,5 I ... , 25,0 25,5 27,0 28,0 41,0 41,0 41,0 2. MH8 25,5 26,75 26.50 28,50 30.5 30.3 3221 27,25 28,3 27,50 29,50 33,Ö I 3. Postabank - - 20,0 23,0 ­I ... 220 28’° 4. OTP8ank 22,5 25.0 ZU 243 34,0 34,0 35,0 254 28.3 \ : 5. Mezőbank 25,5 27,5 26,5 28,0 30,0 30,0 30,0 1 26,0 28,0 - ­6. Kereskedelmi B. 2531 284» 2741 28,0 34,5 35,0 35,0 7. Corvinbank 25,0 28,0 22,0 26,0 28,0 28,0 28,0 I 35,0 35,0 35,0 8. konzumbank 27,0 3041 2+5 27,0 34,0 34.0 34,0 35,0 35,0 : 3541 i 9. Dunahank 24,5 25,5 23,0 26,0 ... I • 26,5 27,5 A kamatok százalékban, egyéves időtartamra vetítve értendők. A betétek és hitelek részletes feltételeiről, a speciális konstrukciókról a bankfiókok adnak felvilágosítást. K^Budapesti Értéktőzsde 4. heti forgalma IfTSzvéfiy neve T* I száma értek Ft darab átlagár 9 aÄjti 1ólysiiiiOfc • - ->•> mr '■ - ____________ Kárpótlási jegy* Hivatalos árfolyamok 1

Next

/
Thumbnails
Contents