Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-04 / 3. szám
1996. január 4., csütörtök HÁTTÉR A család él, köszöni, jól van Annyi gondunk van a mában, hogy a holnapra már nem nagyon tudunk gondolni Szűcs Róbert illusztrációja Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Mikor nem olyan régen Nyíregyházán járt Ferge Zsuzsa, a népszerű és tekintélyes szociológus, egyetemi tanár, akkor előadásában egy eddig nem publikált, több országban még 1995 januárjában, tehát a Bokros-csomag előtt folytatott kutatás eredményeit ismertette. Felhívta a figyelmet egy másik szociálpolitikai ihletettségű, Világbank-finanszírozta dokumentumra is, melyben többek között a hozzáértők megfogalmazták: mi, magyarok a humán erőforrások terén jól felkészülten fogadtuk az átmenetet. Ez teszi lehetővé, hogy a politika minden hibája ellenére tűrőképesek vagyunk, nem lettünk még szélsőségesek, s képesek vagyunk rengeteg mindenhez igazodni, alkalmazkodni. Véleménytérképezés Ezt ő maga is alátámasztotta, miközben sorolta az alapvetően a biztonságérzetet középpontba állító nemzetközi ösz- szehasonlító adathalmaz végső következtetéseit. Ezek érdekesek lehetnek valamennyiünk számára, hiszen szembesíthetjük az átlagokat saját tapasztalatainkkal, életérzésünkkel — ám nem kifejezetten nekünk szánták... Nagy figyelem irányult a véleménytérképezés során a nagy dilemmára, az állam szerepvállalására. A vezetők döntő többsége ma — liberális alapról — az állam közfelelősségét megkérdőjelezi azzal az alapelvvel, mely szerint az egyénnek kell megadni a lehetőséget, hogy sorsáról döntsön. Kiderült, hogy az emberek számára valóban a legfontosabb a biztonság, a relatív biztonság, ami nem más, minthogy nem vesztenek el nagyon sokat, ha öregek lesznek. Ám minden biztonság fontos — az alapvető biztonság úgy érzékeltethető, hogy az emberek kockáztatnak, ha tudják, nem veszítenek el mindent. Ez pedig már a legnagyobb liberális, Eötvös József értelmezésében is — amikor a társadalombiztosításról még csak szó sem eshetett — az állam dolga. A biztonság kategóriája koronként, egyénenként változik. A megkérdezettek legfontosabbnak az idős kori biztonságot, a tisztes megélhetést tartották. „Sem az első, sem a második demokratikusan választott kormány nem vesztegetett arra egy percet sem, hogy a maguk számára meghatározzák, mi ebben az új társadalomban az állam dolga. Ezért ezt a témát eléggé tetszés szerint rángatják, ami ilyen gazdasági forráscsökkenés, és ilyenfajta szegényedés mellett igen furcsa.” Bűnök és nem bűnök Az embereknek annyi gondjuk van a mában, hogy a holnapra már nem nagyon tudnak gondolni. Pedig a kormány ezt várja el a polgároktól, holott saját bőrén tapasztalhatná, hogy pénzhiányban még ő — pedig neki elvileg hosszú távú racionalitásban kellene előre gondolkodnia — sem képes erre. Hogy tudná ezt megtenni egy olyan család, amelynek kenyérgondjai vannak?! — tette fel sokak nevében a kérdést. Amit mondott, az nem egy képzelgő álmodozása, mert információk támasztják alá. Jobban oda kellene figyelni arra, amit az emberek gondolnak — vélekedett a professzor asszony. A válaszadók a közbiztonság megrendülését (aminek fő oka a rohamos szegényedés és a munkanélküliség) igen aggasztónak tartották — ez bizonyult különben mindegyik náció legnagyobb gondjának. Ehhez már magyarázat a közmorálról szóló fejtegetés. Nálunk ugyanis a közpénzek elherdálása és elsikkasztása már nem is számít bűnnek, a bankokat annyi pénzért kell megmenteni, amennyibe egy egész évi nyugdíjfedezet kerül, miközben a bankigazgató prémiuma egy jottányit nem változik. A közbiztonságon az emberek nem ezt értik, hanem azt, hogy könnyebb leütni őket az utcán, mint korábban. A két legnagyobb magyar bizonytalanság — bár az összes többi sincs rendben — az a gyerekek jövője és a jövedelem. Ezt lehetetett is sejteni, de alig hitték el az elemzők, hogy a családi kapcsolatok nálunk jobbnak látszanak, mint a többi országban, úgyhogy „a család él, köszöni, jól van és elevenebb, segítőbb, mint másutt”. Ez fontos momentum. Az érdeklődési területek kiterjedtek a veszteség- és a biztonságérzetre, azaz arra: miben érzik az emberek magukat nagyon rosszul, mi nehezedett az életükben, melyik cipő szorít a legjobban. Az élelmezésre nem túl nagy a panasz, annál inkább azonban a megdrágult ruházkodásra. Ennél erőteljesebben már szinte csak a lakásfenntartási nehézségek kerültek felszínre. Remény kell — A magyar biztonságvesztés és az állam kivonulása ahhoz képest, amit az emberek akarnának, olyan fajta csalódottságot jelent a gyakorlati politikában, amire ha én politikus lennék, nem tudnék nem odafigyelni. Majdnem biztos, hogy az az út, amire eddig már ráléptünk, és amin a kormányzat tovább akar haladni, az potenciálisan kétfelé vezethet: a la- tin-amerikanizálódás felé (az országon belül alakul ki egy hihetetlenül leszakadó, mindenből kizárt réteg, ami egy kis országban nehezen elviselhető) és/vagy kitárul a tér a szélsőségnek, ami egyébként nagyon kevéssé van jelen. Nem sokkal több pénz kellene ma a szociálpolitikára, hanem sokkal nagyobb biztonság az embereknek arra, hogy a helyzet már nem romlik tovább, vagy legalább visszaépül, vagy valahonnan legalább reményt kaphassanak, hogy legalább a gyerekeinek, vagy legalább öregkorukban... Most ezt a reményt látszanak elveszíteni, s ez nem igazán mozgósító ahhoz, hogy egy új társadalom, ami minden polgár társadalma, rendesen felépüljön. Nyúl jön balról idám vadászatot vala- mennyiőtöknek! Így szólt a marcona külsejű férfi társaihoz a körvadászat előtt. Társai a gyülekezőhelyfagyos havában tipegtek, topogtak, hogy a gumicsizmájuk ne faggyon oda. Nem otromba tréfának, hanem han- gulatcsinálónak mondta a marcona: „Ha valakinek mégis lefagy a lába, ne búsuljon, itt van köztünk a doktor úr, ő amputálni is tud.” Vadászsztorik következtek. A köpcös férfi mosolyogva mesélte: „ A dzsekijét senki ne vigye a kezében, mert egy őz még magára veszi és elszalad vele. Az illető úgy járhat, mint Béla bácsi.” Az eddig még be nem avatottak is megtudhatták: pár évvel ezelőtt a vadászat vége felé a sok gyaloglástól melege lett Béla bácsinak. Levette és a bal kezében vitte a bélelt dzsekijét. A félkörben haladó vadászok előtt felbukkant egy szép agancsú őzbak, valaki rálőtt, de nem találta el. A bak megzavarodott és furcsa mód két vadász közt akart kitörni. Olyan közel szaladt Béla bácsihoz, hogy az agancsába akadt a dzseki. Szegény állat ugrálva futott tovább, a kabát a hátára került, úgy tűnt, mintha magára vette volna, hogy ne fázzon. Gúnykacaj kísérte az őz futását, senki nem lőtt. A dzseki a közeli akácfasorban fennakadt. A bak pedig azóta is ugrabugrál, ha csak valaki puskavégre nem vette. A fekete kalapos úr így szólt a mellette didergő fiatal vadászra: „Fordíts rajta, a te puskacsöved még ne kóka- dozzon, hanem felfelé álljon!” Mindenki felhörpintett egy bögre forró teát, a társaság elnöke eligazítást tartott, s a vadászok felsorakoztak, majd mint egy parancsszóra elindultak a megadott irányba. Ilonatanya környékén haladt a menet. Almások, szilvások, nádasok kerültek a vadászok útjába. A most először erre járó felfedezhette, hogy szép ez a táj is. Egy akácerdő mélyén szolgálati lakás fehérlett, láncra fűzött farkaskutya őrizte. Az ablak alatt hatalmas fenyő integetett. Harapni lehet a friss levegőt, milyen jó lehet itt lakni — állapítottuk meg. A kerítés mellett mogyoróbokor meredezett az ég felé. Az elnök kurtán mondta: „Valaki vágjon két vastag vesszőt a két újonc avatásához.” A laikus hajtó megjegyezte: „Inkább véknyat, hiszen a vastagfájdalmat okoz.” Mire az elnök: „Az is a cél. Hagy fájjon. A vadászat férfias dolog, s az igazi férfinak sok fájdalmat türelemmel kell viselni!” Egy almafa alatt 30-40 centis körzetben a hó alól kilátszott a száradt fű és a föld. A hajnal goromba hidege ellen itt rakott fészket egy tapsifüles. Szinte érezni lehetett a fészek melegét. A lelkiző típusú hajtó kissé elérzéke- nyült, de vigasztalva ezt mondta magának: „Ez az élet rendje. Ó valamelyik bokorban eledelnek cseppent a világra, le kell hát lőni.” A következő pillanatban kur- jantás, vezényszó csattant: „Nyúl balról!" Láttuk a jobbra futó nyalat, máris lövés dörrent, s a vizsla a vadász lába elé hozta a zsákmányt. A déli harangszó előtt 36 nyúl és 4 fácán került a terítékre. Két fiatalember feküdt a teríték mellé. Baksa bácsi, az elnök szép beszédet fabrikált, Hubertusra, a természet sze- re te téré, a férfiasságra hivatkozott, aztán ősi szokás szerint a vesszővel jókorát suhintott az avatandók hátsó felére. tábori kondérból a mókázó Gombita úr merítette az ebédet. Birkapörkölt volt. (Az őzpörköltet már únják?) A hajtó megkérdezte evés közben: A birka alá tettél egy kis vörös bort? A válasz: Alá nem tettem, de fölé teszek. Azzal töltött magának egy kis bikavért és jóízűen felhörpintette. Betegzseb Tóth Kornélia F ebruár elsejéig biztosan nem emelkedik a gyógyszerek térítési díja a gyógyszertámogatás ez évi rendszeréről való döntés késedelme miatt. így addig a betegeknek a patikákban nem kell többet fizetniük— mondta tegnap az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszertámogatási osztályának vezetője. Hogy ez mennyire jó hír, legalábbis egyelőre, ki-ki lemérheti a saját gyógyszerfogyasztási szokásai alapján. Ha ugyanis hinni lehet a felméréseknek és a szakemberek nyilatkozatainak, még mindig rendkívül rossz ösz- szetételű a lakossági gyógyszerfelhasználás. Indokolatlanul sokat szedünkaz antibiotikumokból, és a számítottan szükségesnél is több pénzt hagyunk az úgynevezett korszerűtlen készítményekért a patikákban. Az OEP által készített javaslatot, vagyis a 71,6 milliárd forintos keretből támogatható gyógyszerek körének és támogatási kulcsának 1996-ra vonatkozó meghatározását a népjóléti tárca egyelőre még nem hagyta jóvá, a következő egyeztető tárgyalásra a tervek szerint ma kerül sor. A miniszter döntése után a tervezetet a tárcaközi bizottság is megtárgyalja, s ha elfogadják, a döntést a Népjóléti Közlönyben teszik közzé. Az OEP-vel való megállapodás alapján a gyártók és a forgalmazók január elsejétől már a 15 százalékkal megemelt árat érvényesítik, ennek többletköltségeit azonban az új támogatási rendszer elfogadásáig a biztosító állja, így a betegeknek a patikákban február 1-ig nem lesz drágább— az egyébként új vényre íratható — orvosság. Az persze más lapra tartozik, hogy a felírt receptek jórészét ki sem váltja a beteg. S az is közismert, hogy a patikapultnál — akár egy kereskedésben — árakról esik szó. Előfordul, hogy a beteg zsebe dönt, és a doktor által felírt gyógyszert valami olcsóbban helyettesíti. A korszerűség és a hatásfok, sajnos, nem esik a latba olyan súllyal, mint a fogyasztói ár. Város és vidéke Kovács Éva L erágott csont, szoktuk mondani, ha olyasmiről hallunk, amit korábban már unalomig hallhattunk. A város, pontosabban a főváros és a vidék ellentéte e témakörbe tartozik. Lerágott csont, de mégsem állom meg, hogy ismételten szóvá ne tegyem. Már csak azért sem, mert teljességgel feleslegesnek és méltánytalannak tartom már magát a vitát is, hiszen ahogyan a vidék nem lehet a város nélkül, város sem a vidéke nélkül. Mondom ezt annak ellenére, hogy ismét alaposan felbosszantott a hír, miszerint, a fővárosban a leggazdagabbnak számító budai kerületekben mindeddig nem vezettek be helyi adót, miközben a hátrányos helyzetű régiókban, így például Szabolcs-Szatmár-Ber égben igencsak kedvelt műfaj a helyi adó, az e vidéken működő önkormányzatok szinte létezésük óta támaszkodni kénytelenek az e jogcímen beszedett összegekre. Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében 154, Somogy, Baranya, Pest, Zala és Veszprém megyében száznál több településen kényszerültek erre. A szegény fizet, a gazdag erre nem köteles — mondhatjuk, s talán demagógiának minősül ha azt gondoljuk, nincs új a nap alatt, Bánk bán óta ezek szerint mit sem változott a dolog. Változó jogszabályok — olvashatjuk szinte naponta az újságokban, amelyek a cím alatt többnyire olyan hírekről értesítenek, amelyek ránk, állampolgárokra nézve szigorítást, rosszabbodást jelentenek. A változások egyike, hogy a önkormányzatokhoz befizetett helyi adó összege ezentúl már nem lesz levonható sem a személyi jövedelemadóból, sem pedig a jövedelemadóalapból, mivel az Ország- gyűlés nem fogadta el az erre irányuló törvényjavaslatot. Az önkormányzatoknak így módja van arra, hogy saját hatáskörükben, saját elképzelésüknek megfelelő mértékű adót vessenek ki. Mindezek után már csak egyet remélhetünk: a törvény egyformán érvényes lesz a Rózsadombon és Botpaládon is... Kelet-Magyarország □ No! Csak nem hazataláltál, Lajos? Ferter János rajza
