Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

1996. január 27., szombat HATTER Mézesmadzag milliárdok Privatizáció és önkormányzat a gávavencsellői polgármester szemével Egy szép porta Gávavencsellőn Balázs Attila felvétele Karakó László polgármester Gávavencsellő — Az új év el­ső napjaiban a politikában, de a közéletben is egyre nagyobb figyelmet kap az 1995. évi pri­vatizációs bevételek felhasz­nálásának sorsa. Az köztudott, hogy a tervezett 150 milliárd forinttal szemben annak közel háromszorosa, pontosan 439 milliárd forint készpénz került az APV Rt. számlájára. Ebből 250 milliárd forint sorsáról döntés van, illetve a fennmara­dó 189 milliárd forintról is döntött decemberi ülésén a parlament, miszerint a privati­zációs bevételi többletet teljes egészében az államadósság csökkentésére kell fordítani. Az idő múlásával, valamint annak hatására, hogy neves politikusaink is megnyilatkoz­tak ez ügyben, újra a kormány és a parlament elé kerül a kér­dés elbírálása. Két álláspont ütközése várható. Érdekek harca Az egyik a fiskális pénzügyi politikát képviselőké, mely szerint az államadósság tör­lesztésére és előtörlesztésére kell fordítani a többletbevételt. A másik irányzat kedvezne a vállalkozóknak és a többletbe­vétel egy bizonyos részét (50-80 milliárd forint) a piac- gazdaság szabályai szerint visszaforgatná a gazdaságba. Mások szerint a többletbevé­telt teljes egészében az M3-as autópálya építésére kell fordí­tani. A különböző érdekek harca közben senkinek nem jut eszé­be, hogy a fennmaradó több­letbevétel néhány százaléká­ból valamennyi olyan önkor­mányzat pénzügyi helyzetét stabilizálni lehetne, amely a lakosság jogos elvárása alap­ján infrastrukturális (elsősor­ban közmű) fejlesztéseket va­lósított) meg. A fejlesztések állami támogatásból (a teljes beruházás 20-40 százaléka), önkormányzati pénzeszközből és lakossági hozzájárulásból (együtt 60-80 százalék) való­sultak meg. Az önkormányza­tok ehhez hiteleket vettek fel, melynek visszafizetése ko­moly gondot jelent annak el­lenére, hogy a gazdálkodás va­lamennyi ágazatában így az egészségügyben, az oktatás­ban, a kultúrában, a szociális gondoskodásban olyan éssze­rűtlen leépítésekre kényszerül­tek, hogy az alapellátás bizto­sítása már-már dicsőségnek számít. Azért ezekről a fej­lesztésekről teszek említést, mert ezeket az ágazatokat pri­vatizálták. Nem készpénzben Vegyük például az energia- szektort, ezen belül a gázener­giát. Olyan regionális gázszol­gáltató került eladásra (TI- GÁZ), melynek hálózata az önkormányzatok és a lakosság kezdeményezésére és pénzé­ből megduplázódott. Nyilván a gázfelhasználás is nőtt, kö­vetkezésképpen több profit is keletkezik. Keserű szájízzel állapítom meg, hogy mire hoz­zánk a világ végére eljut ez a korszerű energiahordozó, ára a duplájára emelkedett. A lakos­ság és az önkormányzat által befektetett összegeket is elad­ta az APV Rt., de azok valami­lyen formában történő vissza­juttatása már nem akadály- mentes. Több milliárd forintot kíván az APV Rt. részvények formá­jában az érintett önkormány­zatok részére a gázközműva- gyon fejébe tulajdonrészül ad­ni. Ezek a részvények azonban két éven belül nem kerülhet­nek a tőzsdére, következés­képpen ott forgalomképtele­nek. A másik megoldás az, hogy az önkormányzatok szű­kös anyagi helyzetük miatt névértéken alul kénytelenek lesznek az első hallásra temér­dek pénznek tűnő részvénye­ket eladni. Miért nem készpénzben kapjuk meg a járandóságun­kat? Készpénzben, ahogy azt az APV Rt. is megkapta. Az adott önkormányzat döntse el, hogy értékpapírba fekteti vagy olyan kötelezettség teljesítésé­re fordítja, amit az általa kép­viselt közösség jónak tart. Az önkormányzatok nem egységesek, érdekképviselete­ik léteznek ugyan, de hangjuk nem elég érces, szervezeteik néha személyekhez kötődnek, szűk csoportok az érdekhordo­zók. Partnerek A napokban olvastam egy közvélemény-kutatás értéke­lésében, hogy a helyi önkor­mányzatok és tisztségviselőik népszerűbbek a lakosság köré­ben, mint az országos vezetők. Igen. Mi itt élünk, nap mint nap találkozunk a választópol­gárokkal, ismerjük vélemé­nyüket, ők pedig elfogadják a mi álláspontunkat. A parla­mentet és az önkormányzato­kat is a helyi közösségek vá­lasztották. Olvastuk, hogy az önkor­mányzatok népszerűbbek a parlamentnél. Ha a helyi kö­zösségek vezetőinek vélemé­nye nyitott fülekre talál, tud közvetíteni az országgyűlés és a helyi lakosság között. Ehhez azonban az kell, hogy a tör­vényhozás és végrehajtó szer­vei az önkormányzatokat és a lakosságot is partnernek te­kintsék. p ..'...............—...... "......................................... .....■■■■■ ■ --................ ...!■' ' ......... " .. "" ' ... !■" ! ""........ á & •'•‘S fii** a8p M ” •: I & ^5 - * i : raft* gfo. 'JgMOÍ 1 ' í &. *,' < íggt «avu, ■. Amwfey , i i ^ || -.rf. ÁnMv.í'éx&t At > ' IIP SÍ -; (.c ' . éla bácsi régi boros- gazda volt, még apjá- U tói örökölte a királyi nedű előállításának tudomá­nyát. Ha jobban meggondol­juk, két dologhoz ragaszko­dott igazán életében, az egyik a felesége, Erzsi néni, a má­sik meg a szőlő. Ahogy múltak az évek, ez a két kötelék lassú, fokozatos átalakuláson ment át. Erzsi nénihez fűződő szenvedélye egyre lanyhábban pislákolt, s ezzel fordított arányban erősödtek a szőlő iránti ér­zelmei. Olyannyira, hogy a bortól már meg sem akart válni, pedig korábban ez je­lentette a család legjelentő­sebb bevételi forrását. Azzal az indokkal, hogy ő ugyan nem hajlandó fillérekért el­kótyavetyélni a fennséges italt, szóba sem állt többé a felvásárlókkal. Igen ám, de jövőre is lesz szőlő, meg bor. annak meg hely kell, hordó kell. Okos ember nem csak a mának él, távlatokban gondolkodik. Ezzel a jelszóval aztán egyre gyakrabban ment le a pincé­be, úgymond, helyet csinálni. S ilyenkor Károly koma, meg Józsi szomszéd rendre a se­Ufólázadás gítségére sietett, elvégre, mi­re való a barátság. Nem is kí­mélték magukat, a sűrű emel- getéstől általában délre már kidőltek, az asszonyok úgy cibálták fel őket a pincelép­csőn. Erzsi néni egy ideig egy kis korholással elintézte a dol­got, elvégre hébe-hóba ko­rábban is előfordult, hogy élete párja felöntött a garat­ra. Egy szép napon aztán el­fogyott a türelme, ráfordítot­ta a pinceajtót és zsebrevág- ta a kulcsot. A gazdát szinte sokkolta e váratlan, tragikus fordulat. Két napig nem lelte a helyét, a harmadikon pedig olyasmi­re vetemedett, amire eddig még soha: átment a szom­szédba, és kért egy pohár bort. No, kapott is valami cukrozott lőrét, amitől egész reggelig szorgalmasan láto­gatta az illemhelyet. Egyre inkább úgy érezte, hogy tennie kell valamit, mert ez nem mehet így to­vább. Éjszaka elcsente Erzsi néni zsebéből a kulcsot, belo­pakodott a pincébe és jól meghúzta a korsót. Am Erzsi néni olyan éberen aludt mint a nyúl. Nem szólt ugyan sem­mit, de a kulcsot többé nem hordta magánál, hanem jól eldugta. Belekerült vagy két hétbe, míg Béla bácsi rájött, hogy a kulcs a kamarában van, a só- zóteknő alatt. Ezután már nem volt nehéz dolga. Ahogy Erzsi néni átment a szom­szédba egy kis tereferére, már szaladt is a pincébe bo­rozni. Perzse, a kulcsot min­dig akkurátuson visszatette a helyére. — Hová lett a bor a kiseb­bik hordóból? — szegezte neki váratlanul a kérdést Er­zsi néni egy este tévénézés közben. A televízióban éppen vala­mi fantasztikus filmet adtak, melyben földönkívüliek ra­gadták magukkal a békés föl­di halandókat.-— Hát... az ufók..., bizto­san azok vitték el, hisz látja milyenek — dadogta zavar­tan az öreg. Ugyancsak megrémült, mert Erzsi néni nem vála­szolt semmit, és tapasztalat­ból tudta, hogy nála ez a leg­rosszabb. Olyannyira, hogy másnap, bár újra egyedül maradt otthon le sem mert menni a pincébe, de még harmadnap sem. Lassan újra helyreállt a rend, az asszony egy szóval sem firtatta, vajon hová tűn­hetett a bor. A negyedik na­pon aztán újra nekibáto­rodott. Csak meg kellene nézni, nem ecetesedett-e meg az a bor — gondolta magá­ban. Ahogy Erzsi néni kilépett a kiskapun, azonnal leosont a pincébe. Épp az első kortyok csordultak le a torkán, ami­kor zajt hallott a háta mö­gött. A z asszony állt ott, söp­rűvel a kezében, mely­nek nyele egy szem- pillantás múlva már az öreg hátán táncolt. — Mit csinálsz, Erzsi! — kiáltott fel rémülten. — En ugyan semmit — vi­gyorgott az öregasszony. — talán az ufók lázadtak fel. Nem csodálom, mert ennyi bortól még az ember is meg­vadul. Falallitas Máthé Csaba t. t cm igazan ért ettem, / miért támadta a 1 Y szomszéd megye- székhely polgármestere az egyik nyíregyházi építőipari céget, amiért egy jelentős munkát elhappolt debreceni vállalkozók elől. Főleg ak­kor, ha jelentős árkülönbsé­gű ajánlattal nyert vetély- társai előtt. Piacgazdaság van kérem, mindenki oda és olyan áron nyújtja be aján­latát, ahova akarja. Természetesen a puding próbája az evés, a kritika akkor illethetné meg teljes joggal a nyertes építőipari céget, ha határidőre, és a vállalt költségkereten belül nem készülne el a beruhá­zás. Ehhez hasonló tende­rek és eredményhirdetések szinte naponta történnek, de ekkora csetepatét egyik pályázat után sem csapnak. Főleg, ha nem is a vesztes kezdeményezi. Véleményem szerint sokkal inkább a nyíregyházi cégnek lett vol­na joga megszaggatni ru­háját, hamut hinteni a fejé­re akkor, ha nem az ő aján­latát fogadják el. Különben is én még em­lékszem arra az időszakra, amikor kártyavárként om­lottak össze a megyei mam- mut építőipari cégek és a debreceni építőipari vállal­kozók felismerve az alkal­mat, betolultak erre a va­dászterületre. Akkor Nyír­egyházán senki nem hívott össze sajtótájékoztatót, sen­ki nem ostorozta a szom­széd megyebeli cégeket. Pályáztak, nyertek, felépí­tették, elmentek. Ezután kezdtek mozgolódni a me­gyei építőipari cégek és ki­sebb szervezettel, több al­vállalkozót bevonva jelen­tek meg a piacon. Ok is pá­lyáztak munkákra, nyertek is, megcsinálták a beruhá­zást, majd átpakoltak a má­sik építési területre. A merev, elhatárolt va­dászterületek már régen megszűntek, mindenki ott próbál előbbre jutni, ahol tud. Ha egy nyíregyházi cég történetesen Debrecenben, vagy egy debreceni építői­pari cég például Nyíregy­házán, akkor tudomásul vesszük, ez a világ rendje. Mindenki szívja a fogát egy elvesztett pályázat után, de nem ragad le egynél, ha­nem a következőre koncent­rál. Óvatosság Ferter János rajza UUttMUSflHHHHIII Csomagküldők Dankó Mihály evallom, mindig i-c idegenkedtem az JLJ ügynököktől, az erő­szakos kereskedőktől, de egyik sem váltott ki bennem akkora ellenszenvet, mint a különböző csomagküldő szolgálatok prospektustö­megei. Azt, hogy névre szó­lóan jönnek az ajánlatok, ma már megszoktam, de vajon honnan tudják a címemet? Azt, hogy különböző nyere­ményekkel kecsegtetnek, szintén tudomásul veszem, lelke rajta, aki még hisz ne­kik. De azért... Rájöttem, mindennek a lélektan az oka: a cégek tudják, a fogyasztó lustács- ka, szereti, ha házhoz jön az áru. A fogyasztó bizonyta­lan, kevés az ideje, a kiad­ványokból pedig nyugodtan válogathat. A nyugaton már jól bevált rendszert bi­zony jól sikerült átültetni a tapasztalatlan magyarokra. Végül is, aki megengedheti magának rendel, aztán, hogy mit kap, megnézheti! Ha jót, örülhet, de előfor­dul, a képen bemutatott ter­méknek az eredeti silány utánzata, vagy nem abban a méretben, színben küldik azt a bizonyos árut. Rekla­málni meg mehet az ember a sóhivatalba... Most mégis történt vala­mi, amire érdemes odafi­gyelni, a Gazdasági Ver­senyhivatal Versenytaná­csa 1 millió forintos bírsá­got rótt ki a Bakker Holland Kft.-re a fogyasztók megté­vesztése miatt. Az ok, a kft. csomagküldő szolgálata so­rozatosan sérült, életképte­len növényeket továbbított a megrendelőknek, amit az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet szakvéle­ménye is megerősített. Tisz­tességtelen módon intézte a reklamációs ügyeket: aki kétszer nem vette át a ren­delt árut, azt kizárták a to­vábbi megrendelők sorá­ból. Volt, hogy a fogyasztó nem azt kapta, amit ajánlot­tak, vagy a Magyarorszá­gon bizonyítottan nem tél­álló növényeket télállóként hirdették. Szóval voltak, akik nem restellték, legyintés helyett feljelentették a céget, és íme csodák csodája, a büntetés sem maradt el. Reméljük ez csak a kezdet! ■dwamiMimmi

Next

/
Thumbnails
Contents