Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-03 / 2. szám

KULTÚRA 1996. január 3., szerda A Sipka-szoros Mizser Lajos Nyíregyháza — A bulgári­ai Közép-Balkán-hegység nevezetes átjárója a Sip­ka-szoros. Nevezetességét nem balesetveszélyessége okozza, hanem az, hogy egyik szállóigénkben sze­repel: A Sipka-szorosban minden csendes. 1880-ban állították ki Budapesten Va- szilij Verescsagin orosz fes­tő hármasképét (triptichon­ját) ezzel a címmel. A kép­sor a balkáni háború (1877-78 tele) egyik legvé­resebb csatájának — úgy­mond — utóhangja. Az első képen egy orosz őrszem áll, akit lassan belep a hó, a harmadikon már csak a szu­ronya látszik. Verescsagin Radeckij tábornok hadije­lentéséből vette képe címét. Avagy a festő szavaival:„A katonák százával ezrével fagytak ám a tábornok, aki különben mindig kártyá­zott. jelentéseiben ezt írta: „A Sipka-szorosban min­den csendes” Talán ezt a cár el is hitte neki. de mi, akik a képet (és utólag a történelmet is) ismerjük, aligha. Ezt a szállóigét ak kor szoktuk használni, ha valamely mozgalmai vére­sen elfojtanak, megbosszul­nak, s utána a halál csendje következik. Napjainkban, persze újabb értelme is van: egy- egy zajos esemény után hir­telen csend áll be — bármi­lyen pozitív vagy negatív oknál fogva. További érde­kesség, hogy Radeckij ket­tős értelmű mondása Euró­pában egyedül a magyar nyelvben vált szállóigévé — mégpedig Verescsagin kiállítása után. Corvina-újdonságok Budapest (MTI) — Negy­ven évvel ezelőtt — 1955 decemberének végén — kelt az az alapító okirat, amely életre hívta a Corvi­na idegen nyelvű vállalatot. A ma már magánkézben működő könyvműhely — amelynek tulajdonosai a dolgozók, illetőleg néhány állandó külső munkatárs — a napokban mutatta be új­donságait. Bejelentették: első alkalommal vállalko­zott folyóirat gondozására is a kiadó. A Modem nyelv- oktatás címmel, a tervek szerint negyedévente nap­világot látó szaklapban az idegen nyelvek tanításának és a vele szorosan össze­függő alkalmazott nyelvé­szetnek szentelt cikkek épp úgy megtalálhatók, mint könyvszemle, hírek vagy érdekességek. A lap hasáb­jain bemutatkoznak a Bu­dapesten működő, és ter­mészetesen anyanyelvűket népszerűsítő kulturális inté­zetek. A Modem nyelvok­tatás első számában például a Francia Intézet igazgatója tette le cége névjegyét. A könyvkínálatban szere­pel az Encyclopaedia Bri- tannica Művészlexikon so­rozatának III., illetve IV. kötete. Az érdeklődők az európai művészet híres al­kotói, illetőleg remekműve­ik mellett megismerkedhet­nek az amerikai és a távol­keleti művészek munkáival is. A Corvina újsütetű kiad­ványa Csáky Imre munkája. A szerző A magyar király­ság vármegyéinek címerei a XVIII-XIX. században cí­mű munkájában a heraldi­ka, a címertan és a -művé­szet tudományába avatja be az olvasókat. A könyv má­sodik felében a történelmi Magyarország 71 várme­gyecímerének rekonstruált színes képét böngészhetik az érdeklődők. Az év elején jelenik meg például a Re­ményi József Tamás és Tar­ján Tamás szerzőpáros Ma­gyar irodalom 1945-1995 című, műelemzéseket tarta- mazó munkája. Sikerfilmek... ...a filmvásznon címmel indít ismét filmsorozatot a Narancszselé filmklub Nyíregyházán a VMK-ban. Az első, január 9-i vetítésen a Féktelenül című alkotást láthatják a nézők. (KM) Koncert... ...lesz a tiszavasvári Városi Művelődési Központban január 5-én. Közreműködik a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar. A hangverseny a város jubileumi ünnepség- sorozatának megnyitója. Fotótárlat... ...nyílik január 11-én a mű­velődési központ galériájá­ban. A tárlaton Hans Gus­tav Edőcs mutatkozik be al­kotásaival. (KM) Befejeződik... ...a millecentenárium alkal­mából meghirdetett vetél­kedőjelentkezési határideje január 20-ával. Jelentkezni a 411-828-as telefonon le­het, vagy személyesen a VMK-ban. Nevezni isko­lánként 5 fős csapatokkal lehet. (KM) Balogh Géza festőművész grafikája Három év után ismét Ki mit tud? Erős mezőnye lesz a keményebb műfajoknak, sok alternatív csoport is jelentkezett Ismét jelentkezett a Ki mit tud?-ra a Nyírség Tánc- együttes Harasztosi Pál felvétele Budapest, Nyíregyháza (B. P.) — Azt mondják rólunk a vendégségbe Magyarország­ra érkezők, hogy rosszked­vű, zaklatott, türelmetlen népség vagyunk. Hiányzik az utcákról, a közélet színte­reiről a mosoly, a barátságos odafordulás, a jókedv életet színesítő árnyalatai. A régi „legvidámabb barakk” mára csak nosztalgikus emlék, mintha a ránk szakadt szabad­ság csak a vicceknek és a jó­kedvnek tett volna rosszat. És mégis... Rátái János, a Magyar Televízió Ki mit tud? műsorainak főszerkesztő­je csupa jót mond a december 1-vel zárult jelentkezések alapján. A következő, sorban a tizedik Ki mit tud? a millecen- tenáriumra időzítve, ezúttal nem öt, hanem három kiha­gyott év után hívja az országot játékos erőpróbára. Bár még csak a jelentkezések egyhar- madát dolgozták fel, a főbb tendenciák már tetten érhetők. Amikor a játék meghirdeté­se kapcsán a megyei közgyű­lések elnökeit megkeresték a televíziósok, maguk sem gon­dolták volna, hogy éppen az ország szociológiailag leg­problémásabb körzeteiből jön majd a legtöbb nevezés. Ez is azt látszik igazolni, hogy az egzisztenciális nehézségek nem falják fel az emberi lelke­ket. Igenis felértékelődnek a belső, az egyéni emberi rezdü­lések, és nyitottabbak leszünk mindenre, ami feledteti a gon­dok nyomasztó hatását. Egy­fajta szellemi, érzelmi aktivi­tás tapasztalható abban a nagy érdeklődésben és várakozás­ban, amely országszerte övezi az új Ki mit tud?-ot. Úgy látszik, három év alatt is kitermelődik az önmagát és képességeit, tudását megmu­tatni szándékozó, főleg fiata­lokból álló had, amely eddig mindig felmutatta a maga ki­vételes tehetségeit. Az idei nevezések azt mu­tatják, hogy erős mezőnye lesz a keményebb műfajoknak, ne­vezetesen a zene, a mozgás­művészetek és más, alternatív műfajok előadói kívánnak be­mutatkozni. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az elmúlt évtizedek és Ki mit tud?-ok el­nyomott helyzetben találták az ilyen törekvéseket, ma pedig sem szellemi, sem technikai határai nincsenek az önkifeje­zés olykor erőt demonstráló, keményebb műfajainak sem. Hogy végül is a képernyőn majd mindebből mit láthat a néző, az még a meglepetések körébe tartozik, hiszen márci­usban zajlanak a megyei elő­döntők. Április lesz az ideje a hatá­ron túli magyarok vetélkedé­sének. A legjobbakat helyben kiválasztják a zsűrik, aztán a tervek szerint az olimpia után, augusztus végén, szeptember­ben indulhat el a nyolc elődön­tővel az izgalmas műsorsoro­zat, hétről hétre új versenyző­ket bemutatva. A középdön­tőkből három adás készül, majd a döntő és végül a nagy­szabású gála zárja a tizedik, jubileumi Ki mit tud? nagy, országos mérkőzését, amely­ben persze a szurkoló nézők sem lehetnek vesztesek. Rátái János főszerkesztő szerint a televízió társadalmi megítélése állandóan változik és nem feltétlenül a televízió javára. Ma erősen visszaüt a tv-nek még a kezdetek idején kialakult túlértékelt szerepe, ám éppen ilyen műsorok, mint a Ki mit tud? nagyon pozitív módon alakíthatják a televízió megítélését. Ez a műsorfolyam ma is ké­pes megmozgatni egy orszá­got, és emberi kapcsolatokat építeni egy technizálódott, el- ridegült intézmény adta lehe­tőség segítségével. Ügyet, kö­zös ügyet képes teremteni és bizonyítani tudja, hogy igenis tud együtt örülni, okosan szó­rakozni egy ország, méghozzá nemcsak önbecsapás árán. Ha ebben az érzelmi létminimu­mon tengődő országban sike­rül kikandikálni a gödörből, az már maga artistamutatvány, ehhez jó eszköz lehet például egy ilyen műsor is. Nyíregyházán a városi selej­tezőt január 20-án és 27-én tartják. Az előbbin a pop-rock együttesek és az ének-zene ka­tegória versenyzői mutatkoz­nak be, az utóbbin a többiek. Doktori disszertáció a börtönben Budapest (MTI) — Ha egy karrier a börtönben végző­dik, abban nincs semmi kü­lönös. Ha a nyaktiló előszo­bájában indul és a rácsok mögött virágzik ki... Siker­sztori? Menekülés a múlt fogságából? Az is, ez is, mint kitűnik egy francia fiatalember történeté­ből, mely azzal indult, hogy a köztársasági elnök 1981. má­jus 25-én megkegyelmezett az ország utolsó halálra ítélt bű­nözőjének. Philippe Maurice tehát a siralomházból nem a guillotine alá, hanem a börtön­cellába távozhatott. És innen indult a második élete azzal, hogy visszamenekült — a rég­múltba. Pontosabban is egy 15. századi családtörténet szorgalommal és beleéléssel követhető világába. A saját sztori, ilyen energiá­val megírva, biztosan jobban fizetett volna, hiszen a krimi számos kitűnően eladható ele­mét tartalmazza: elvált szülők, ráadásul a papa rendőrként szökik a családtól, az idősebb testvér már bűnügyi krónikák főszereplője, amikor Philippe még csak a kis csibészségek ujjgyakorlata után bukik le, csekklopással és hamis pénz­zel. Rács mögé küldik, ám úgy dönt, hogy a hétvégi eltávozás után oda már nem megy visz- sza. Autófeltörés bandával, de már eldördül az első, halál- pontosan leadott lövés is. Még abban az évben fennakad egy igazoltatás hálóján, ismét fegyverrel vágja ki magát; két rendőr és a banda egyik tagja meghal. Egy csendőraltiszt ha­lálát csak az ő számlájára írják és a tárgyaláson így indokolja a nyaktilót az ügyész: „Philip­pe Maurice sorsát a halál hatá­rozza meg és ha nem végeznek vele, ő fog végezni másokkal.” Az ítélet nem lehetett más, mint a fejvesztés. Átszállítják a fresnes-i fegyházba, ahon­nan már csak a siralomházba vezetne az út. A göndörhajú szépfiú azonban még egy lehe­tőséget kap: ügyvédnője se­gédletével szökést kísérel meg. Mielőtt elkapnák, súlyosan megsebesít egy fegyőrt... A kérelmét elutasítják. Aztán Mitterrand elnök kegyelem­ben részesíti, a halálos ítéletet tehát nem hajtják végre. De marad a cella. Különleges en­gedéllyel levelező hallgatója lesz a tours-i egyetem törté­nész-karának. Sőt, az intéz­mény két professzora rendsze­resen bejár hozzá. A szépen haladó zárkasze­mináriumoknak egy börtön­lázadás vet véget, Philippe Maurice Besanconba kerül, a könyvei azonban ott is várják. „Számára nem volt más vá­lasztás, vagy a történelem, vagy a kétségbeesés.” — mon­dotta az egyik professzora. És 1995 decemberének vé­gén megjelent az egyetemi bi­zottság előtt és megvédte dok­tori disszertációját. „Ragyogó képességű ember. Erős akara­tához alaposság társul a világ­hoz való út keresésében. Már nekünk kell abban támogatni, hogy az ezeroldalas tanulmá­nyából minél előbb kiadható könyv legyen.” Hallhatták, akik jelen voltak a halálra ítéltből lett doktoran­dus első, nyilvánosnak is mondható közszereplésén. Ahonnan bilincs nélkül távo­zott, két polgári ruhás rendőr diszkrét kíséretében, további kutatásai helyszínére, a bör­tönbe. Film az őrült szerelem botrányairól Fél évszázadra betiltották • Harsány tiltakozás a világ közömbössége ellen Karádi Zsolt Nyíregyháza — December a szóra­koztatás hónapja volt. A mozik mű­során véletlenül sem találni nézhető filmeket. Akit nem csábít a Dredd báró, A jövő törvénye, a Télapu, az Arany­szem, Az élet mindig drága, annak marad a televízió, amely olyan csemegéket kínál, mint legutóbb például Az aranykor. Bunuelnek a maga korá­ban erősen megbotránkoztató munkája természetesen ma már semmiféle, az egykorihoz hasonló reakciókat nem vált ki a nézőből. Akkor azonban a bemutató idején, 1930-ban, a „Király rikkancsai és a Hazafi­as Ifjak” megtámadták a mo­zit, összetörték a székeket, le- cibálták a falakról a kiállított képeket, bombát dobtak a vetí­tővászonra. Párizs rendőrfő­nöke betiltatta. Ez a tiltás har­minc évig maradt érvényben: legközelebb 1980-ban láthat­ták az érdeklődők New York­ban. Mi volt ebben a hatvanper­ces alkotásban ennyire felka­varó? Nos, aki látta Az andalúziai kutyát, annak nem meglepő, ha Bunuel korai korszakának botrányairól hall. Az említett — még néma — rövidfilm fel­zaklatta a kedélyeket, Az aranykor ellenben kihívta ma­ga ellen a polgári világot. Bu­nuel „agresszív” társadalom­bírálata éppen e világ ellen irá­nyult. „Számomra — vallotta em­lékiratában a rendező — első­sorban az őrült szerelemről szól ez a film, mely egymás felé vonz két embert, bármi­lyenek is a körülmények, egy nőt és egy férfit, akik sohasem lehetnek egymáséi.” Bunuel az 1920-as eszten­dők végén ismerkedett meg a szürrealizmussal, Salvador Dalival, Lorcával, Max Ernst­tel. Az irányzat hívei a világ és az élet megváltoztatását akar­ták elérni. „Világmegváltó, kozmikus álmok gyötörtek bennünket, de közben semmik voltunk, egy arcátlan értelmi­ségi csoportocska” — emléke­zett vissza életének erre a peri­ódusára a művész. Az aranykor valóban a szür­realizmus kevés maradandó mozgóképi emlékei közé tar­tozik. A „f amour fou” (az őrült szerelem) magasztalása a mű tárgya, de közben a polgá­ri lét olyan tartópillérei elleni támadás is, mint az egyház, a család, a rendőrség, a hadse­reg. A film harsány tiltakozás a világ közömbössége, kép­mutatása ellen. Ugyanakkor persze provokáció is. Komi­kus és teátrális, ironikus és fel­kavaró. Tekintélyromboló és keserű. Igaz, mai szemléletünk szá­mára már néhol túlzottan is di­rekt, túlságosan is didaktikus, mégis gondolkodtatni akar. Igaz, hogy a modernebb és hajlékonyabb színészi játék­hoz szokott szemünk nehez­ményezi a két főszereplő, Gaston Modot és Lya Lys gyakran patétikus megnyilat­kozásait. Igaz, hogy a mű ne­hezen érthető, túlzsúfolt. (De­ltát éppen ezért szürrealista!) Azonban az is tény, hogy képi megoldásaival, technikai ötle­teivel (és egyéni látásmódjá­val) történeti jelentőségűvé vált. Lázadása, vad indulata, kihívó gondolati tartalma má­ig nem fakul, noha a szürrea­lizmus számos tézisén már túl­lépett az idő. Bunuel azonban, a zseniális rendező, időtlen. |fl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents