Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-16 / 13. szám
1996. január 16., kedd Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Fotó- riporterek Kamarája zsűrizte az 1995. évi sajtófotó-pályázatra érkezett felvételeket. A szakértőkből álló bizottság döntése nyomán a díjazottak közé tartozik munkatársunk, a Kelet-Magyarország fotóriportere, Balázs Attila, aki a Felső-Tisza téli áradásának egyik megkapó pillanatát megörökítő felvételével a Magyar Hírlap Escher Károly- díját nyerte el. Az elismerést a többi helyezettel együtt a sajtófotó-kiállítás megnyitóján, a magyar sajtó napján veheti majd át Balázs Attila felvétele Polgármesterek döntés nélkül Fonákságok az önkormányzatok tevékenységében Emberrablás Budapest (KM) — Lapunkban már hírt adtunk arról, hogy sikerült megszöknie elrablóitól a Laskodra való, de a fővárosban élő Sz. Szilviának. Az ügy részleteiről a fővárosban sajtótájékoztatón számoltak be. Kiderült: az emberrablást január 8-án jelentették: a 18 éves leányt a Horváth Mihály téri kocsisorról hurcolták el egy Audiban. A tettesek 150 ezer forint váltságdíjat követeltek a lány élettársától. Szilviát Örkényben és Gyömrőn őrizték, ahol fogvatartói többször megerőszakolták. Végül sikerült megszöknie, és ő vezette nyomra a rendőröket. Az eddigi adatok szerint elrablói egy lánykereskedőnek akarták eladni. Az üzlet azonban meghiúsult, s ezért úgy döntöttek, hogy a lány élettársától zsarolnak ki pénzt. Négy személyt tartóztattak le, nem elképzelhetetlen, hogy más hasonló bűncselekmények is terhelik számlájukat. (Folytatás az 1. oldalról) Nyíregyháza (KM - B. J.) — Az érintettek által megfellebbezett 134 adóigazgatósági határozatból például mindössze tizennégyet hagytak jóvá, a többit — különböző hiányosságok miatt — meg kellett semmisíteni. Elbürokrati- zálódott az ügyintézés, a szociális tevékenységben nemcsak a jogszerűséggel van gond, hanem az etikával is (erről szól harmadik oldalon a Nyíregyháza (KM) — A Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei vámhivatalok és nyomozóhivatalok az elmúlt hét során ismét jó néhány jogszabálysértő cselekményt derítettek fel. A záhonyi vámhivatal 24 személy ellen kezdeményezett eljárást vámszabálysértés elkövetése miatt, amelyek összes elkövetési értéke 570 ezer forint. Az elkövetők 99 százaléka külföldi. A lefoglalt áruk között a szokásosakat találjuk: cigarettát, vodkát, színesfémet és benzint. A beregsurányi vámhivatal kirendeltségein szolgálatot telTörvénysértés jóvátehetetlenül című írás). Nem kielégítő az adózással kapcsolatos tevékenység, s ennek külön szépséghibája, hogy nem a kisközségekben van a legtöbb probléma, minél nagyobb a település, annál több a baj. Ezt jelzi, hogy nyolcszázra emelkedett egy év alatt a törvényességi észrevételek száma. A baj az. hogy a hivatal nem tud közbeavatkozni, mert erre nem jogosítja fel a törjesítők 14 esetben intézkedtek jogsértők ellen. Tizenkét vámszabály- és két visszaélés a rendelkezési joggal vámkezelt árukkal szabálysértés elkövetését leplezték le, melynek során 194 566 forint értékben cigarettát, vodkát, tisztaszeszt és gázolajat foglaltak le. A biharkeresztesi vámhivatal munkatársai egy vámszabálysértés elkövetése miatt kezdeményeztek eljárást 20 ezer forint értékű csempészcigaretta miatt. A csengersimai határátkelő- helyen két esetben intézkedtek a pénzügyőrök vámszabálysértés elkövetése miatt. Egy vény, utólag pedig hiába állapítja meg a törvénytelenséget, azok sokszor már helyre- hozhatatlanok. Ha lenne intézményesített kapcsolat az önkormányzatok és a területi államigazgatási szerv között, s nem keltené a beavatkozás látszatát, a megelőzésben többet tehetnének és ez a törvényességben, a hatósági munkában kamatozna, aminek a lakosság látná a hasznát. román állampolgár beutazása alkalmával táskájában elrejtve kísérelt meg az országba behozni szeszesitalt és cigarettát 10 400 forint értékben. A belterületi vám- és nyomozóhivataloknál egy devizaszabálysértést derítettek fel. Több mint hét és fél millió forint értékben foglaltak le jövedéki ellenőrzés alól elvont dohányterméket, sört, szeszesitalt, fűszerpaprikát, benzint és gázolajat. A piacok ellenőrzése folyamatos volt. A jövedéki ellenőrzés alól elvont termékek után 33 esetben a jövedéki bírságként kiszabott összeg 9 200 478 forint. A cigi a fő csempészáru A kiszabott jövedéki bírság összege meghaladja a 9 milliót A változást, Lezsákot akarják Az MDF tisztújítóra készül • Csak követik, nem pedig gerjesztik az eseményeket Nyíregyháza (KM - K. É.) — Mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött az MDF. Mint a híradásokból kiderült, a márciusi, tisztújító országos gyűlés előkészületeként két helyen is összejöttek, tanácskoztak a tagok. Mára világossá vált az is, nemcsak a helyszín — Detk és Gödöllő — különbözött, homlokegyenest eltért a téma, a kitűzött cél is. Detkre azok mentek, akik továbbra is Für Lajost szeretnék a párt elnökének, a Gödöllőn tanácskozók pedig a változásra voksoltak, s Lezsák Sándor mellett teszik le a garast. Dr. Szendrey László, volt államtitkár és parlamenti képviselő, az országos elnökség tagja mindkét helyszínen jelen volt. — Valóban mindkettőre elmentem, mert mindkettőre kantam meghívást. A detki meghívónak nem volt előzetes napirendje, nemigen tudtuk a céit. Igaz, én akkor is elmentem volna, ha tudom. Az ottani találkozón tizenegy megyei elnök és a regionális elnökségi tagok vettek részt, a tanácskozás spontán alakult úgy, hogy végül Für Lajos pártelnöki jelölése is szóba került. A résztvevők abban egyeztek meg, hogy ha Für Lajos vállalja a jelölést, akkor őt támogatják az elnöki székbe, s mellé ügyvezetőnek Szabó Ivánt jelölik meg. A gödöllői meghívóból már előzetesként annyi kiderült: a szervezők elégedetlenek a párt munkájával, változást szeretnének. Ezen a rendezvényen valamennyi MDF- szervezet elnöke jelen volt. Az, hogy ez az elégedetlenség valójában mit jelent, hivatalosan számukra is csak a helyszínen derült ki. Mint az is. hogy Lezsák Sándor közölte, indul az elnökségért, bárki legyen is majd az ellenfele. A detki tanácskozásra hivatkozva ugyanakkor Lezsák kijelentette, ha nem ő nyeri a csatát, a továbbaiakban még elnökséget sem vállal a pártban. O A párt egyes vezetői az egység megbomlását látják abban, hogy az elnökség tagjai közül négyen a különféle javaslatokra rendszeresen nemmel szavaznak. Megtudhatjuk, kik azok a „négyek?” — Azt pontosan nem tudom, de néha magam is közéjük tartozom. Szeretném hangsúlyozni, egyetértek azzal, hogy az elnökjelöltek előre bejelentett szándékaik szerint saját csapatot kívánnak kialakítani, mert velük tudnának igazán jól dolgozni. ~t Mivel mindkét rendezvényen ott volt. sokan gondol hatják, egyszerre két vasat tart a tűzben. Tudja már, márciusban kire fog szavazni? — Azt gondolom, szerencsés lenne, ha Lezsák Sándor lehetne a párt új elnöke. Kitűnő szervezési készségről, rendkívüli kapcsolatokról, nagy munkabírásról híres, míg Für Lajos esetében az integráló készség és a kitűnő retorikai képesség az előny. Tudomásom szerint egy megyei állás- foglalás is készül, amely Lezsák megválasztását fogja javasolni. í"7 Boross Péter arctalan, jellegtelen pártnak nevezte az MDF-et. Egyetért a jelzőkkel?- Magam is többször voltam és vagyok ezen a véleményen. Sajnos tény, hogy mi gyakran csak követjük, nem pedig gerjesztjük az eseményeket. Ez pedig nem mehet íev tovább Bosznia nem népszerű Nyíregyháza (KM - K. D.) — A jelek szerint nem igazán kívánatos hely a megyebeli rendőrök számára Bosznia-Hercegovina, ahová az ENSZ égisze alatt várnak jelentkezőket, feltehetően márciusi indulással. A féléves kiküldetésre a tegnap lejárt határidőig mindössze egy érdeklődő volt információink szerint, a végső döntés később születik meg. A pályázók egyébként jogosítvánnyal, rendőri szakmai végzettséggel, szakmai gyakorlattal és angol nyelvismerettel kell, hogy rendelkezzenek, a jelentkezőknek emellett egészségügyi-pszichológiai alkalmassági vizsgán is át kell esniük. Az illető, aki érdeklődik a kiküldetés iránt, nem kívánta kilétét felfedni. Üröm az örömben Fehérgyarmat (M. K.) — Fehérgyarmat és a vonzás- körzet mintegy negyven településén 800-900 tizenéves fejezi be általános iskolai tanulmányait. Sokan a fehérgyarmati ipari szakmunkásképző intézetet választották. Január 13-án nyolc osztály több mint 240 harmadikosa sorakozott fel a 142. Sz. Móricz Zsigmond Szakközépiskola szalagavató ünnepségén. A sportcsarnok küzdőterén géplakatosok, hegesztők, jövendő kereskedők, textilesek, háztartásigép-szerelők, felszolgálók, autószerelők, esztergályosok, bútorasztalosok, kőművesek, gázkészülék-szerelők, illetve élelmiszer- és vegyiáru-el- adók sorakoztak, hogy osztályfőnökeiktől átvegyék a szalagot. A keringőt Lakatosné Gaál Anna, a kánkánt Fal- csik Ferenc pedagógusok tanították be, a ruhákat a kölcsönzőből hozták. A szalagavató bálra fizetett belépőből a rendezvény költségeit igyekeznek megoldani. Az ünnepi hangulatban sem lehetett azonban nem gondolni arra, hogy az utóbbi fél évtizedben a textiles szakmák kivételével szinte mindegyikben komoly elhelyezkedési problémák voltak. Sajnos 1996 nyara sem kecsegtet jobb lehetőségekkel. A ruha is teszi az embert... A szerző felvétele ’1#4PI HTflíFVfclíyj® Egyetemes... ...ökomenikus imahetet tartanak Csengerben január 15. és 21. között. A történelmi egyházak a „Keressük azt, ami összetart bennünket” gondolat jegyében vendég igehirdetők szolgálatával naponta 17 órától találkoznak a gyülekezetek a református, római és görög katolikus templomokban. (KM) A közelmúltban... ...felújított és megfelelően átalakított nevelési tanácsadó a korábban munkásőrök lakta épületbe költözött Kisvárdán. Az épület alsó szintjét továbbra is a teremhiánnyal küszködő Vári Emil Általános Iskola használja, míg az emeleti részen a gyermekük neveléséhez tanácsot kérő szülőket várják. (KM) A vásárosnaményi... ...II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban január 16-án nyílt napot tartanak. Elsősorban az idei tanévben végző általános iskolásokat várják. A vendégek tájékoztató keretében ismerkedhetnek meg egy viszonylag újabb képzési formával, a szakmunkások számára meghirdetett kétéves középiskolai oktatással. Tehetségkutató... ...verseny lesz a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumban január 20-án. A megmérettetés kétfordulós. A versenyzők egy szabadon választott vers- vagy prózarészlettel neveztek. Á második fordulóban a versenyző maga választ műfaj). A legjobbak felvételt nyernek az 1996-ban induló drámatagozatos osztályba. (KM) Hétfőtől egy átalakított, mutatós Inter City szerelvény közlekedik Nyíregyháza és Budapest között. Az oldalra nyíló ajtókat az utasok, illetve a jegyvizsgálók működtetik a zöld gombok megnyomásával. A vasutasok kérik az utasokat: csak az ajtók teljes kinyílása után kezdiék mea a leszállást Elek Emil felvétele n Wmém