Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-16 / 13. szám
1996. január 16., kedd Kelet-Magyarország HÁTTÉR Jóvátehetetlen törvénysértés Egy önmagát feloszlató testület kacifántos elöntése és a következmények Az egyetlen valamirevaló munkahely ma Nyírtasson a konzervüzem Elek Emil felvétele Balogh József Nyíregyháza (KM) — A törvénysértés megtörtént, a törvényesség azonban helyreál- líthatatlan. Volt rendelet a rend megtartására, de azt figyelmen kívül hagyták. Az önkormányzat szegény volt, ám amikor megszűnt, akkora összeget osztott ki, amennyit addig évekre visz- szamenően sem. Hol fordult elő ennyi ellentmondás? Nyírtasson. Ahol korábban is előfordultak furcsaságok, de mostanában felgyorsultak az események. A múlt év november 29-re a polgármester összehívta a képviselő-testületi ülést. A meghívottak megjelentek, de az első napirenden sem jutottak túl, amikor az egyik képviselő javasolta: oszlassa fel a testület önmagát. Az egyenkénti szavazás igazolta: nem tudnak tovább együtt dolgozni, így ezen a napon szertefoszlottak azok a remények, amit a falu lakossága egy évvel korábban, a választáson e csapat működéséhez fűzött. Kétséges egység A legnagyobb meglepetésre azonban kiderült: ha korábban egységes is volt a kis csapat, a szétoszlatás még jobban összekovácsolta őket. Csak december 15-ig kellett rá várni. Ezen a napon ismét összeült a képviselő-testület és a falu minden családját érintő döntést hozott. Úgy határoztak, hogy minden családot — átmeneti segélyként — támogatásban részesítenek. Az összeg kétezer forint volt, ami önmagában nem nagy pénz, de négyszáznál több család esetén már nem is kevés. Arról már nem is szólva, hogy vannak Nyírtasson olyan családok, akiknek a duplája is kevés lenne, de olyanok is, akik egyáltalán nem szorulnak segélyezésre. A korábbi egység leginkább abban nyilvánult meg, hogy nem tudnak együtt dolgozni a polgármesterrel. Az önfeloszlató képviselő-testületi ülést követően fogalmazták meg kollégáimnak: a személyeskedő viták Magyar István és köre részéről, valamint a döntések gyakori elodázása miatt volt szükség erre a lépésre. Szellemileg és emberileg is alkalmatlannak találják a polgármestert posztjának betöltésére. Közöltünk is egy csokrot akkor a kifogásokból. Bizonyos dolgokban hatáskör nélkül, a testület megkérdezése nélkül dönt a polgármester, máskor utólag akar jóváhagyatni intézkedéseket. Megalázónak tartják, hogy vitákat azzal zár le, hogy fáradt, s berekeszt üléseket érdemi döntés előtt. Fontos ügyeket halaszt- gat időhúzó taktikával, nem visz véghez testületi döntéseket, megegyezésre nem hajlandó. Hatáskör nélkül A képviselők többsége úgy érzi, gyakran csak azért gátol meg javaslatok megvalósulását, mert ők mondják, s nem maga a polgármester találta ki. Időnként arra sem hajlandó, hogy a napirendbe felvegyen témákat, miképp arra sem, hogy testületi-bizottsági tagok betekintsenek (jogszerűen) jegyzőkönyvekbe, dokumentumokba. Több olyan lépése volt, ami alkalmatlanságát jelzi, el nem intézett dolgok, a közérdekért lobbizás hiánya, a pályázatok kihasználatlansága jelzi ezt. Aki nem úgy tesz, ahogy ő szeretné, azokat igyekszik megfélemlíteni, ellenségnek tekinti, holott a település érdekeit kellene szolgálnia. Mivel nem teszi, a törvény szellemében a feloszlatást tartották az egyetlen megoldásnak, az új választáson bíznak a nyírtassi választópolgárok józan ítélőképességében. A döntés nyilván megérett a testület tagjaiban, az osztogató döntés azonban a választás napján kétélű fegyver is lehet. Mert bár nem írta alá a pénz kifizetéséről szóló határozatot a polgármester, a falu lakói neki tulajdoníthatják az adományt, pedig az érdemeket a testület saját magának szeretné minden bizonnyal kisajátítani. Ám ha megismeri a falu azt a korábbi határozatot is, amelyik ilyen osztogatásra nem ad lehetőséget, s hozzáteszi, hogy a testület saját határozatát is megsértette, már nem biztos, hogy további vezetésre is bölcsnek tartja ugyanazokat az embereket. Öt pályázó Mellesleg huszonketten mérkőznek majd február 11-én a képviselői székekért, a polgár- mesteri címre öten pályáznak. Köztük Magyar István, az önfeloszlatással megbuktatott polgármester, Szemán Miklós, az elődje, Krausz László alpolgármester, Baráth József és Tömösvári József. A választásig azonban lenne még némi tennivalója a hivatalban maradottaknak. A Megyei Közigazgatási Hivatal ugyanis felhívta a polgármester figyelmét a törvénysértés megszüntetésére. A megszűnt képviselő-testület döntése azonban alighanem jóvátehetetlen. Mert a határozatot meg lehet változtatni, vissza lehet vonni. De a pénzt azoktól, akik jóhiszeműen vették fel, nem lehet visszakérni. A bizalmat pedig — amiért, a támogatást osztogatták, pénzért nem lehet megvásárolni. Persze ez majd február 11- én kiderül. ■ ' ' ' ' r útija mi a magyar ember legnagyobb baja? — hajolt hozzám Lajos bácsi, a nyugdíjas vasesztergályos, aki havi tizennégyezer forintos nyugdíjából él, de, mint humorizálni szokott, milyen rosszul. Természetesen nem tőlem várta a választ a kérdésre, nem is nagyon illett volna megszólalnom. Lajos bácsi amolyan monológra beállítódott típus, aki komótosan felteszi magának a kérdéseit, aztán ugyanúgy meg is válaszolja azokat. A másik ember legfeljebb közönségnek kell neki. De egy cseppet sem haragszom rá ezért, mert nem akarok igazságtalan lenni. Ha jól belegondolunk, egyre többen mormolják el monológjukat, s mivel nem érkezik rá érdemi válasz, megpróbálják maguk megválaszolni a tulajdonképpen megválaszolhatatlan kérdéseket. Csak eddig jutottam a saját monológomban, amelyet persze hangtalanul befelé mondtam, Lajos bácsi megkopogtatta a váltam és folytatta... — Mindig is az volt a bajunk, hogy féloldalason tudunk vagy akarunk csinálni mindent. A népnyelv azt úgy mondja kissé cinikusan, talán nyersen, a leányzó oly módon szeretne férjhez menni, hogy közben szűz is maCseréljünk tükröt radjon. Hát ez képtelenség. Mégis azt hiszik egyesek, hogy lehetséges. Itt van ez a seregküldés Boszniába. Kül- denének is meg nem is, adnánk is a kezükbe egy kicsi fegyvert de nehogy odaát úgy lássék, hogy az fegyver. Aztán rá is bíznánk a fiainkat a NATO-katonákra, meg nem is... Szinte egyszuszra adta ki magából a nyugdíjas vasesztergályos a sokakban talán hasonlóan meglévő kételyeket, de most sem várt igenlést, vagy éppen ellenkezést. Annyira kézenfekvőnek, egyértelműnek találta az okfejtését a félmegoldásokra való hajlandóságunkról, hogy nem is nagyon fogadott volna el más érvet. Pedig már a nyelvemen volt, hogy én is hozzátegyek valamit az egyébként sok valós észrevételt tartalmazó szavaihoz. Olyanokat mondtam volna talán: ha nem tesszük meg ezeket a fél lépéseket sem, holnapután esetleg bánnunk kellene, mert mindenki másnak osztanának kártyákat a nagyhatalmak, csak nekünk nem. Mindezt szintén csak belső monológként mondtam el, Lajos bácsi egy szót sem hallott belőle, mégis rosszallóan emelte fel a kezét, mintha én lennék a féloldalas megoldások okozója... — Itt van ez az átok privatizációs többlet, amiért örömünkben a földhöz kellene verni magunkat. Hát mit lát, hall az ember? Irtózatos szomorúság fogta el a kormány embereit éppúgy, mint az ellenzékieket, hogy mi az isten csudáját kezdjenek a több pénzzel. Hát ez már eszméletlen. Jóformán az ölünkbe hull jó néhány milliárddal több mint amire számítottak a pénzügyi szakemberek, s elkezdődik a huzavona, amikor már a parlament is határozott róla, vagy talán mégsem volt jó az előbbi szavazás. Vagyis, már bocsánat, a parlament, amikor erről szavazott el volt kábítva, le volt itatva vagy mi a fene. Hát akkor senkinek nem jutott az eszébe, hogy esetleg több szempontból kellene nézni a dolgot, s odairányítani a főcsövet ahol a legjobban ég a ház... Lajos bácsi e szavak után mint egy modern, abszurd dráma főszereplője, szinte köszönés nélkül hátat fordított és igen furcsa testtartással elvonaglott. Amolyan féloldalas. Ezt szánta az előadás csattanójának. Tetszett is, mégsem tudtam maradéktalanul tapsolni a produkciónak, túl sok volt benne a valós elem. És siettem a félmegoldások újabb és újabb szinterére, hogy befizessem a havi rezsit, az egyik kezemben a régi, a másik kezemben az újfajta csekkekkel. Onnan pedig az új tb-kártyáért rohantam, hogy ne érjen meglepetés az orvosi rendelőben, illetve a gyógyszertárban. Közben a Lajos bácsi testtartása, ez a féloldalas már-már ortopéd póz vibrált a szemem előtt, s talán észre sem vettem, hogy akaratlanul én is felvettem az eldeformált testtartást. A ztán szépen, észrevétlen kezdtem kihúzni magam, visszanyertem az eredeti tartásom. Elvégre néhány—vagy néhány tucat politikus -r- miatt nem járhatunk lecsüngő vállal, kézzel. Meg is mondom a magamét Lajos bácsinak, ha felteszi megint a kérdést, mi a magyar ember legnagyobb baja. Szerintem sokat néz a tükörbe, az a baj, az mutatja a torz tartást. Talán cseréljük ki a tükröt, mást úgysem tehetünk... Nézőpont Tragédiák Kováts Dénes A z enyhülő télben beszakadt a tó jege egy négyéves kisleány alatt, a gyermek életét vesztette. Tragédia ez, nem is akármilyen. És sajnos nem egyedi a példa. A közelmúltban több megdöbbentő eset történt megyénkben, amikor gyermekáldozatot követelt a balszerencse, a gondatlanság vagy a felelőtlenség. Az őrizetlenül hagyott csecsemő vagy kisgyermek köny- nyen válik tragédia áldozatává, hiszen az esetek többségében védekezni vagy menekülni sem tud, s — talán ez természetes is — a veszélyfelismerő képessége sem olyan, mint a felnőtteké. Bátrabban megy így a jégre, teszi ki magát tűzveszélynek, nem ritkán közre- játszásától függetlenül következik be a baj, mint például abban az ügyben, amikor őrizetlenül hagyott gyerek halálát okozta a lakástűz. El tudom képzelni a szülők érzéseit, amikor már csak a tragédia következményeivel szembesülnek, s nem tudják meg nem történtté tenni a visszafordít- hatatlant. Bizonyára eléggé okolják önmagukat is, nem kívánok olajat önteni a tűzre. De az egyre szaporodó példák is azt mutatják, hogy a végzetes esetek sem ösztönöznek egyeseket nagyobb óvatosságra, a pénz utáni hajsza, az „úgysem lehet semmi bajuk, míg magukra hagyjuk őket egy kicsit” önmegnyugtató gondolata könnyen elhessenti a fel-fel- sejlő kételyeket. Sokkal nagyobb figyelemre, előrelátásra, gondosságra van szükség—állítják a szakemberek is, hiszen a mentők, az orvosok, a rendőrök számtalan végzetes vagy szerencsésebb kimenetelű baleset tanúi. Ok a megmondhatói annak, milyen súlyos illetve elkerülhető mulasztások vezetnek a tragédiáig, ami pedig elkerülhető lenne. Utólag már késő a bánat, az önmarcangolás. Hoppá Ferter János rajza ■ ■■■ .... ' ■■ ■ . Kommentár A szakma igaza Kállai János ohasem volt könnyű V vezetőnek lenni egy is- L/ kólában, manapság pedig, amikor oktatásügyünk napi és távlatos gondjai minden oldalról szorongatják az igazgatót, felkészült ember, jó pedagógus, menedzser, pszichológus, jogász, közgazdász és még tudj’ Isten, mi minden kell(ene), hogy legyen a főnöki székbe ülni merészkedő személy. Márpedig: a kalapot a sulikban is viselnie kell valakinek. Lehetőleg annak, akiben a testületé megbízik, akinek a többség előtt szakmai és perszonális tekintélye van, akivel a fenntartó az önkormányzat eredményesen tud együttműködni, akit elfogad a szülők közössége, akire felnéznek a gyerekek. Ugye, mennyi elvárás! Milyen sok feltétel, mennyire heterogén érdekszférák találkozása egyetlen poszton. Megírtuk lapunkban: a kótaji általános iskolában éppen a felsorolt elvárások teljesülése körül hibádzik valami. Keményebben fogalmazva: inog a kinevezett első számú vezető széke. Hogy miért? Vélhetően nem az igazgató szeme színének, vagy frizurájának mássága gerjeszti az indulatokat, hanem a jobbára szakmai kifogások. Azok a vélt vagy valós hiányosságok, melyek a napi oktató-nevelő munka normális menetét zavarják, melyek miatt — hírlik — a tanítók, tanárok nem kötélidegzetű tagjai közül néhányon csak nyugtátokkal feltöltve tudják végezni feladataikat. A helyzet feszültségének oldása nem tűr halasztást. A kótaji önkormányzat kép- viselő-testülete döntött: az összekuszált, szubjektív érzelmi motívumoktól, elfogultságoktól, tévedésektől sem mentes állapotokban mihamarabb rendet kell teremteni. Független, felelős szakemberek vizsgálaton, elemzésen alapuló, hivatalos nyilatkozata alapján. A megyei pedagógiai intézet — mely, ha felkérik a penzumra — fogja szervezni, koordinálni, lebonyolítani a munkát. Az országos szakértői jegyzékről kiválasztott specialisták közreműködésével. Elfogulatlan, prekoncepciók nélküli véleményt vár az iskola, az önkormányzat, a közvélemény. A szakma igazságának emberi gyarlóságoktól tisztult tükrét. Drukkoljunk, hogy mielőbb belenézhessenek! El
