Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-15 / 12. szám
1996. január 15., hétfő HAZAI HOL-MI „ígérem, mindent megteszek!" Ezt üzeni a pénzügyminiszter — legalábbis a városi vendégkönyv lapjairól ígérem, mindent megteszek, ... de ezt a két húszfillérest még elviszem! Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM — Cserve- nyák Katalin) — Szüléink, nagyszüleink fiatalkorában volt igazán nagy divatja az emlékkönyvnek. A megsárgult lapokon bűbájos versikék, jókívánságok, burkolt szerelmi vallomások, rajzok idézik a múltat, az ifjúkor emlékeit. Talán kevesen tudják, hogy Nyíregyházának is van emlékkönyve, amelybe most közösen belelapozunk a polgár- mesteri hivatalban. Igaz, még nem olyan régi, hisz a szép bőrkötésű könyvbe alig egy évvel ezelőtt írták az első bejegyzést. 1995. május 18-i keltezéssel a német nagykövet fejezte ki jókívánságait a városnak és lakóinak, a végére pedig még magyarul is odaírta: „Köszönöm szépen, sok sikert kívánok.” Reméljük, nem csak illemből írta a következő sorokat szeptember 2-án a pénzügyminiszter: „Sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Nyíregyháza lakóit, és kívánom, hogy kedves polgármester asszonyuk vezetésével ugyanilyen lelkesen és jó szívvel szolgálják városukat, mint ahogy eddig is tették, ígérem, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a város, a megye és az egész ország fellendülése érdekében. A szíves fogadtatást hálásan megköszönöm Bokros Lajos” Szaván fogjuk — már ami az ígéretét illeti! A pénzügyminiszter bejegyTalálkozó Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — A tavalyi munka értékelése, az idei feladatok meghatározása szerepelt a nyíregyházi önkormányzat nemzetközi kapcsolatok albizottsága legutóbbi ülésének napirendjén. A múlt évi eseménynaptár áttekintése után a pénzeszközök felhasználását is ellenőrizték. Az idei tervek között szerepel: augusztus 20-án megrendezik a testvérvárosok polgármestereinek találkozóját. zése után, a lap alján apró betűkkel egy másik miniszteri kézjegy, a környezet- és területfejlesztési miniszteré, eképp: „Szeretem ezt a várost. Baja Feri” Csak így, Feri. Hisz Nyíregyházán — főként a városházán — azért ő még sokaknak Feri. S ez így jó. A mai harmincasok, negyvenesek mit nem adtak volna húsz évvel ezelőtt az alábbi autogramokért: „Reméljük, találkozunk még!... 1995. november 3. Fehérgyarmat (M. K.) — A Hármashatár Irodalmi Társaság kétnapos rendezvényre várja a határon innen és túl azokat, akik együttgondolkodásra készek a térségben élőkért. Január 20-án 11 órakor Márton István, a társaság titkára köszönti a meghívottakat. A megnyitót dr. Nemes István, a város polgármestere tartja. Ezt követően Tabajdi Csaba államtitkár Együttgondolkodás határon innen és túl címmel tart vitaindítót. Szünet előtt Szabó István Szörényi Levente és Koltay Gábor” Alább pedig egy jókívánság: „Nyíregyháza város életét kísérje felelős polgárok áldozatkész szeretete és Isten gazdag áldása 1995. november 14. dr. Szebik Imre evangélikus püspök Platty Iván címzetes államtitkár Idézhetnénk még az albán nagykövet bejegyzéséből (ha ismernénk a nyelvet), vagy Fritz Fischer iserlohni polgármester szavaiból, aki a testvérvárosi kapcsolat ötöszatmámémeti megyei alpre- fektus, Tóth Mihály, ungvári országgyűlési képviselő, Czel- lár István, fehérgyarmati országgyűlési képviselő kapnak lehetőséget a szólásra. Ebéd után további korreferátumokat hallgathatnak meg a jelenlévők. Ivancso Ivan Va- sziljovics az Ungvár megyei önkormányzat elnöke, Pintea Viorel, szatmárnémeti agrármérnök, Klucsevszkij Jurij, az ungvári Gazdainveszt vezér- igazgatója, Kádár Ferenc, a nagykárolyi szatmárnémeti megyei RMDSZ alelnöke, dik születésnapja alkalmából járt a megyeszékhelyen, és azt a kívánságát vetette papírra, hogy: „Látogassanak gyakrabban egymáshoz városaink polgárai, különösen a fiatalok!” Az amerikai nagykövetség első titkára viszont a polgár- mesteri hivatalban dolgozó kollégáinak fejezi ki köszönetét a kedves fogadtatásért és a nagyon érdekes beszélgetésért, amelyet a régió jövőbeli gazdasági terveiről folytattak. A nyári Ifi EB egyik — olvashatatlan aláírású vendége — lelkesedésében vetette papírra a következőket: „Szívembe zártam városukat, az embereket, a város hangulatát. Hogy ez éppen szerelmemmel, az atlétikával kapcsolatos élménnyel párosult, maradandó élmény életemben.” Csak néhányat szemezgettünk a bejegyzésekből. S bár tudjuk, egy emlékkönyvbe nem illik rosszat vagy elmarasztalót írni, hanem inkább udvariasat és kedveset, azért mégis lelket melengető érzés egy kis jót is olvasni a városról, s nem azon bosszankodni, hogy kátyúsak az utak, nem seprik a havat. Hisz száz év múlva, ha fellapozzák dédunokáink az akkorra már megsárgult lapokat, a kátyúkat már betömik. De lehet, épp az emlékkönyvből tudják majd meg, hogy volt itt valamikor egy ifi EB, jártak erre albánok és amerikaiak, s már akkor megígérte a pénzügyminiszter, hogy segít rajtunk... Dupka György, az ungvári vállalkozásfejlesztési központ igazgatója. A hozzászólások, illetve vita után dr. Bakai Zoltán fehér- gyarmati országgyűlési képviselő mond zárszót. Másnap a HIT rendezvény résztvevői is ellátogatnak Szatmárcsekére, hogy emlékezzenek Kölcsey Ferencié. Délután két órától Méhes Kati és Tóth Pál Miklós műsorát, majd dr. Szűrös Mátyás Határmenti kapcsolatok a millecen- tenárium jegyében című előadását hallgathatják. Együttgondolkodás '96 Rendezvény határon innen és túl a HIT szervezésében Lefülelt hajnali boltbetörők A szállítók vették észre, hogy valami nem stimmel a Julius Meinlben Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A bűnözők kézrekerítéséhez — a szerencse mellett — gyorsaságra és talpraesettségre is szükség van. Mindezek együttesen vezettek oda, hogy sikerült gyorsan kézre- keríteni azt a négy betörőt, akik Nyíregyházán a Hősök terén lévő Julius Meinl Csemegét akarták kirámolni. Még szerencsésnek is mondható az a rendszer, hogy hajnalban járnak a szállítók — mondhatják a bolt dolgozói. A két férfi vette ugyanis észre, hogy betörők járnak a csemegében, talpraesettségük eredményeképpen a gyorsan helyszínre érkező rendőrök elkapták a négy tettest. — Hajnali negyed három lehetett, amikor csörgött a telefon, s a szállítók egyike jelentkezett be. Mondta, hogy azonnal menjek a bolthoz, mert betörők vannak bent — idézte a történteket az üzlet vezetője. — Még most is olyan számomra az egész, mint egy álom. Kiderült: a friss árut hozók — akiknek kulcsa van az egyik helységhez, hogy belülre pakolhassanak le —, amikor beléptek, gyanús neszekre figyeltek fel, a máskor lakattal zárt rácsokat kinyitva találták. Nem haboztak sokáig, egyikük lesben állt, a másik elszaladt szólni először a taxisoknak, hogy értesítsék a rendőröket a történtekről. Hamar odaért a vezetőnő s a rendőrök is, utóbbiak körbe zárták a teret, s fülön is csípték az olajra lépni szándékozó betörőket, akik még autójukat is a bolt előtt hagyták, benne az indítókulccsal. Látható jelei voltak tevékenységüknek. Nem csak a levágott lakatok, kinyitott rácsok mutatták, hogy ott jártak a hívatlan látogatók. A — szabály szerint nyitva hagyott — pénztárgépek pénzes dobozai kiszórva, a páncélszekrényhez is már hozzápiszkáltak, de kinyitni nem tudták. A jelek azt mutatták, elsősorban pénzt kerestek a gazfickók, de az épületet körbejárva kiderült: azért a finomságokat sem vetették meg. A hátsó udvaron, egy szatyorban ugyanis 15 rúd téliszalámi, trappista sajt és majonéz volt összecsomagolva 36 ezer forint értékben, amit már nem tudtak elvinni, hiszen megzavarták őket. Bent, a boltban kibontott kólásüveg jelezte szomjúságukat. A célszerszámmal jól felszerelt betörők több rácsot is levágtak, de a földszinten azért nem tudtak bejutni, mert az ablak a tejes hűtőre nyílt, nem az üzlethelyiségbe. így egy rövid létra, s némi akrobatamutatvány segítségével a három méter magas öltözőablak rácsát levágva mentek be, a férfiöltöző szekrényeit kinyitották, s szétszórták. ami ruhát, cipőt ott találtak. Az elsődleges adatok szerint nem sikerült semmit elvinniük. A boltba — mióta ezen a helyen megnyílt — ezúttal először próbáltak meg betömi. Hála a szállítóknak és a gyors rendőri intézkedésnek, különösebb eredmény nélkül, hiszen elfogták a tetteseket, akik — hisz nem tehettek mást — beismerték tettüket. Tragédia a Bujtoson Beszakadt ajég egy gyerek alatt Nyíregyháza (KM - K. D.) — A télnek számos öröme van, vígan síelnek, szánkóznak a havon, korcsolyáznak, csúszkálnak a jégen ilyenkor fiatalok és. idősebbek egyaránt. Szükséges azonban a mértéktartó óvatosság is, különösen, ha enyhül az idő, erre figyelmeztet a megdöbbentő hétvégi tragédia. Testvéreivel ment le a bujtosi tóra egy négyéves kisleány szombaton délelőtt, de beszakadt alatta a jég, így víz alá került. Nem sikerült azonnal kiemelni, végül a tűzoltók mentették ki a jég alól. Megpróbálták újraéleszteni a mentők, majd a kórházban is folytatták életéért a küzdelmet, az alapvető életműködéseket (légzés, normális szívkeringés, veseműködés) sajnos mégsem sikerült helyreállítani. Sokáig volt víz alatt a gyermek, ezért a hosszan tartó oxigénhiányos állapot és a kihűlés miatt az intenzív orvosi ellátással sem tudták életét megmenteni. A bujtosi tó többnyire az öröm forrása, szombaton azonban tragédia színhelye volt Elek Emil felvétele Gyertyafényes emlékezés Nyíregyháza (KM) — Az ország több településéhez hasonlóan. Nyíregyházán is megemlékeztek január 12- én az urivi áttörés napjáról, a Don-kanyarban elpusztultakról, a második világháború áldozatairól. Az Országzászló téren álló világ- háborús emlékműnél péntek este Oravecz András tartott rövid beszédet, megemlékezve a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájáról, melynek több mint százezer magyar katona lett az áldozata. A harctéren, s a lágerekben elpusztultakért Takács Tamás református lelkész, a megyei közgyűlés tagjai mondott imát, majd a helyőrségi klub nyugdíjasaiból álló kórus hangjaitól kísérve az emlékezők gyertyákat helyeztek el az emlékmű tövében. Harasztosi Pál felvétele Varosról varosra Történelem... ...és tradíció a címe annak az előadássorozatnak, amelyet a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tartanak. László András professzor, filozófus és teológus legközelebb, január 22-én, 17 órai kezdettel a Szent Szövetség és Metternich, 1815 címmel mondja el gondolatait az érdeklődőknek. A rendezvényre mindenkit szívesen várnak. (KM) Gyermekruhát... ...és cipőt oszt a Létminimum Alatt Élők Társasága kisvárdai szervezete január 20-án. A tervek szerint 50 nagycsaládos és rászoruló juthat a nélkülözhetetlen ruhaneműkhöz, teljesen ingyen. A LAÉT most már nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki városokban is mind többet tesz a nehéz anyagi körülmények közt élőkért. (KM) A honfoglalás... ...1100. évfordulója alkalmából vetélkedőt szerveznek Új fehértón az általános iskolásoknak. A helyszín a városi művelődési ház lesz, az időpont március elseje. Tehát még jut idő a jeles történelmi eseménnyel kapcsolatos tudnivalók, információk, adatok megtanulására. (KM) Könyvekkel... ...gazdagodott az ibrányi általános iskola, mintegy 60 ezer forint értékben. Ennyit nyertek ugyanis azon a pályázaton, amelyet a Nemzeti Kulturális Alaphoz nyújtottak be. (KM)