Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-15 / 12. szám

1996. január 15., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország Harmadik fék, sportkormány és társai A szélvédőn kilátást akadályozó lógó tárgy nem lehet Harasztosi Pál felvétele Nézőpont Mankók és szárnyak Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Vizs­gázni nem egyszerű dolog, még akkor sem, ha történe­tesen nem magát az embert, hanem gépjárművét „vallat­ják” képességeiről. Műszaki vizsgabiztosok a megmond­hatói: egyesek legalább olyan izgalommal vegyes fé­lelemmel érkeznek a meg­mérettetésre, mint foghúzás­ra. Érthető ez, hiszen a mű­szaki vizsgálatnak tétje van: meg lehet bukni, az utóvizs­gáért pedig fizetni kell. Lehet kiváló műszaki állapot­ban a kocsi, ha tulajdonosát feltűnési vágy hevíti, s ennek érdekében nemcsak extrákkal, de fullextrákkal is felszereli a járgányt. Plusz féklámpák Pedig az emberi fantázia nem ismer határokat, erről nap mint nap meggyőződik Drobni Gá­bor, a Megyei Közlekedési Felügyelet műszaki vizsgabiz­tosa, aki néhány „élményét’) osztja meg most olvasóinkkal. Először lássuk a harmadik féklámpát — mert hogy abból egyre többet látunk a kocsikon (nem ritkán négyet). Tudni kell: most már engedélyezett, de nem mindegy, hová, milyet és mennyit teszünk. A sza­bály: a középső féklámpa a jármű hosszirányú felező sík­jában legyen, az alsó éle a kö­telezően előírt féklámpák fel­ső éle fölött kell, hogy elhe­lyezkedjen. Amennyiben a jár­műnek hátsó ablaka van, kö­zépső féklámpát a hátsó ablak alsó vagy felső széléhez kell elhelyezni. Sokan divatból szerelik fel a harmadik fék­lámpát, így talán őket lepi meg legjobban, hogy forgalombiz­tonsági szempontból fontos szerepet játszik: megakadá­lyozhatja a ráfutásos balesete­ket. Hosszú kocsisorban csök­kenti a reakcióidőt, hisz nem­csak a fékező autó mögött ha­ladó, hanem akár az ötödik is látja a féklámpát. A negyedik féklámpa szabálytalan. A harmadik féklámpára vo­natkozó szabályok közé tarto­zik az is, hogy csak jóváha­gyási jelekkel — gyárilag — ellátott szerkezet szerelhető az autóra. Rontja, korlátozza a látást a sötétített, fóliázott üveg. Az igaz, hogy kívülről nem látnak be, s a nap sem tűz be, viszont nem árt tudni: műszaki vizs­gán baj lehet a túlzott „elsöté­títéssel”. Csak olyan gyártó­val, forgalmazóval kössünk üzletet, akinek a fóliázásra en­gedélye van, erről műbizony­latot ad, a fólián pedig szere­pel az engedélyezési szám. Az elsötétített ablaknak ugyanis meghatározott mennyiségű fényt kell átengednie. Ezt a műszaki vizsgán luxmérővel ellenőrzik. Elsötétítve így járt az a „mercis” is, aki — állítása szerint így vette a ko­csit — olyan szélvédőkkel és ablakokkal érkezett a műszaki vizsgára, hogy láttán mindenki a frizurájához kapott. Fésül- ködni lehetett a tükörnek álcá­zott szélvédő előtt. Kiderült: valami orosz gyártmányú, fényvisszaverő spray-vel „ke­zelték” a felületet, s olyan jól sikerült a foncsorozás, hogy levakarni sem lehetett róla. Er­go: minden ablakot és szélvé­dőt újra kellett cserélnie, ha a forgalomban is részt akart venni tulajdonosa drága kocsi­jával... Az első és hátsó szélvédőn kilátást akadályozó vagy zava­ró díszítés, matrica, lógó tárgy nem lehet. Ide tartozik a leve­gőillatosító is, amit sokan a visszapillantóra akasztanak. Nem itt a helye, ugyanúgy szagosít, ha a műszerfalra ló­gatjuk. ízlések és pofonok különbö­zők. Van. akinek tetszik (s még a pénzt sem sajnálja rá) a piros-sárga-zöld színben villó- dzó, tapadókorongos, nyíllal átlőtt szív, a hátsó szélvédőre ragasztható futófény, vagy az izzókkal is feldíszített kis ka­rácsonyfa. Ha már minden­képpen ragaszkodik valame­lyikükhöz a tulajdonos, a java­solt megoldás: a kempingben leállított lakókocsi bármelyik ablakában elhelyezheti, csak induláskor ne feledje vissza­tenni a dobozába! Különösen értenek a deko­ráláshoz a kamionosok. Vala­hol érthető, hiszen életük na­gyobbik részét a vezetőfülké­ben töltik, s igyekeznek ottho­nossá tenni, amennyire lehet. Bár amilyen otthonos és barát­ságos a szeménél, köldökénél kis piros lámpával kivilágított „Michelin”-baba! Dekorációk Praktikus viszont az alvásra is használt vezetőfülke befüggö- nyözése a pihenőidőre. Fontos tudnivaló: a függönyt lea­kasztható rúdra kell rögzíteni. Az elhúzható függöny nem­csak szabálytalan, de baleset- veszélyes is. Egyfelől szűkíti a látómezőt, másfelől a lehúzott ablakon beáramló levegő lo­bogtatja, a vezető szemébe csaphatja a textilt. Bár eredetileg a mezőgazda- sági munkát végzők segédesz­közéül szolgál a terepjáró, mi­felénk leginkább státusszim­bólum. Többnyire a belváros aszfaltútjain görögnek velük tulajdonosaik, s rendesen fel is cicomázzák őket, hadd legye­nek még feltűnőbbek. Műsza­ki vizsgára viszont ilyen álla­potban nem viszik a kocsikat, mert tudván tudják: úgyis megbuknának. A terepjáró te­tejére szerelt nem egy, de leg­alább négy ködfényszóró tel­jességgel szabálytalan. Sokan azt hiszik, egy sport­kormánytól már a vezetés és a kocsi is sportosabban megy. A 1 adások nagy szeretettel cseré­lik az eredeti kormányt kis Polszkiból kiszerelt kisebbre, csak arra nem gondolnak: egy durrdefektnél nincs az a ruti­nos róka, aki ilyen kormány­nyal úton tartja a járművet. Vigyázni kell a sportkor­mánnyal, s ha már mindenkép­pen ragaszkodik hozzá valaki, csak olyat szereltessen a ko­csijába, amelyiken a gyári le­írásban szerepel: adott típusba beépíthető-e vagy sem. Mert ha nem, akkor azon se lepőd­jünk meg, ha egy idő után fel­lazul, s hiába fordítjuk jó irányba a kormányt, az autó egyenesen megy tovább. Kormánycserénél kérjük és őrizzük meg a műbizonylatot, s eladáskor ezt is adjuk át az új tulajdonosnak. Az új tulajdo­nos pedig kérje, mert műszaki vizsgán fel kell mutatnia. Ha viszont nincs papírja, egyet te­het: vesz egy gyári kormányt. Kovács Éva-» -T- em mankót akarunk ádni a bénáknak, JL y hanem szárnyakat a tehetségeseknek — mondta egyik neves közgazdászunk nemrég, amikor arról tájé­koztatta a közvéleményt, hogy az amerikai békehad­test közgazdász-képviselői érkeztek Magyarországra azért, hogy ötleteket, taná­csokat adjanak a hazai üz­letembereknek, vállalkozók­nak, ettől is remélve, hogy a konkrét személyeknek, üzle­ti vállalkozásoknak megfo­galmazott tippek segítségé­vel azután az egész magyar gazdaság virágzásnak in­dul. Annak kívánnak segíteni, aki tudja, mit szeretne, csak abban bizonytalan, mikép­pen juthat el a megálmodott célhoz. Mit mondjak, örülök a le­hetőségek hazájából érkező szaktanácsadóknak, bizo­nyára sok hasznukat veszik majd vállalkozni szándéko­zó honfitársaim. Bizonyta­Nagy István Attila okféle mércéje lehet V egy társadalom fe- kJ gyelmezettségének. Az egyik ezek közül minden­képpen az, hogyan közleke­dik. Régi közhely, ezért nem szívesen vesztegetem rá a szót, hogy a társadalom az ember által létrehozott rendszer, amely akkor mű­ködik jól, ha a polgárok be- tartjákazokat a szabályokat, amelyek ennek a rendszer­nek a lényegét alkotják. Tu­dom jól, vannak olyan nor­mák, amelyeket időről időre meg kell változtatni, vagy amelyek akadályozzák ma­gának a társadalomnak a harmonikus fejlődését. A közlekedésben azonban nem érvényesülnek a társadalmi különbségek, vagy máskép­pen: nincs osztálytartalma. Amikor még a Lada volt az „autó”, tulajdonosai nem nagyon tűrtek meg ma­guk körül mást. Elég volt egy kicsit ránehezedni a gázpedálra, s máris messze járt a Lada. Aztán kinyíltak a kapuk, .v jöttek az újabb márkák. Átrendeződött az autósok társadalma, akinek nyugati típusú kocsija volt, lenézte a keletieket. Ma már lan csak abban vagyok, a messziről jöttek vajon ol­vasták-e azt a jelentést, me­lyet a Világbank adott ki, s amelynek lényege: Ma­gyarországon nemzetközi viszonylatban is túl sok adót kell fizetni, s a neves szakértők szerint a január­tól bevezetett újabb szigorí­tások, a rendkívül magas adókulcsok, az adórendszer hiányosságai gátolják a magánszektor fejlődését, miközben nem nyújtanak ki­elégítő megoldást szándé­kuk eléréséhez, a költségve­tés bevételeinek növelésé­hez sem. A hír szerint a Vi­lágbank nem szorul mások ötleteire, mert a szóban for­gó jelentésben nem csak azt mondja meg mi a jó, arra is tesé javaslatot, hazánk ho­gyan juthat el oda. Mindebből is látható, ne­künk, magyaroknak, nem könnyű a helyzetünk. Egy­felől kapjuk a jó tanácso­kat; szárnyakat kapunk, szinte repülünk. Aztán jön­nek az adórendszer változá­sai, s akkorát esünk, hogy mankóra szorulunk... inkább a lőerők versenge­nek egymással. S azonos teljesítmények esetén szük­ségképpen csak a szabályok felrúgásával lehet előnyre szert tenni. Mindnyájunk napi ta­pasztalata, hogy nincs olyan nap, amikor ne kerül­nének a közlekedésben részt vevők veszélyes hely­zetbe. Elmarad az irányvál­toztatás jelzése, nincs be­csülete a zebrának, hacsak nem védi jelzőlámpa. Néhány napja egy mikro­busz beleszaladt az előtte — elsőbbség adás miatt megálló — személygépko­csiba. A kivonuló rendőrök­nek következőképpen men­tegette magát a vétkes jár­mű vezetője: — Azt hittem, nem áll meg! Már ott tar­tunk, hogy a szabályok be­tartásán lepődik meg vala­ki. A fegyelmezetlenség persze csak tükörképe a társadalomban jelenlévő „lazaságnak”: az emberek nem hisznek már sem a ma­gasztos kijelentéseknek, sem az észérvekkel megtá­mogatott nagy elhatározá­soknak. Mennek abba az irányba, amelyet lehetősé­geik, egyéni ambcióik, ere­jük, hatalmuk kijelölnek a számukra. y *3| 318.231 I €VIff ffrfffff Y T a ne^em vatoki né­J—J hány évvel ezelőtt azt J JL mondja, hogy hetve­nöt éves koromban elkezdek angolul tanulni, betegre ne­vettem volna magam. Most pedig látja, itt van a könyv, né­hány magnószalag, estére meg jön az egyik unokaöcsém fia, aki orosz szakos tanár volt a helyi iskolában, nem­rég átképezte magát az an­golra. S milyen jól tette, leg­alább megtanít engem is egy kicsit... így kezdte bemutatkozását a beregi falucska nyugdíjas tsz-kovácsa és most is ap­rócska műhelyében barká­csoló Zsoldos János, akiről az egész falu tudja; idős ko­rában arra adta a fejét, hogy az angol nyelvvel megbirkóz­zék. Eleinte ugyancsak cso­dálkoztak, amikor az „adjon Isten” után valami olyasmit mondott a szomszédoknak, hogy haudujudu... Azok csak néztek, mi történt a falu ezer­mesterével, aki nemcsak a kovácsmesterséghez, még az autókhoz is ért egy kicsit. Ed­dig semmi olyat nem vett ész­re rajta, ami netán arra utal­Unokaváró na, hogy kezdi szaporázni lépteit a fejében az öregkori elbutulás... Persze csak a há­ta mögött súgtak össze a fa­lubeliek, a világért sem bán­tanák meg Jani bácsit, akit még a vele egykorúak is így hívnak, mert a mestersége te­kintélyt ad neki. Korosabbá teszi a szemükben az a tudás, amivel minden zárat, lakatot, s egyéb alkalmatosságot pil­lanatok alatt meg tud javíta­ni. Az a legnagyobb baj, hogy tavaly meghalt az öreg Min- da András. Ha az élne, bizto­san jobban boldogulnék az angollal. Az öreg Minda régi amerikás volt, teljesen soha nem felejtette el az angolt. Még nekünk is mondott oly­kor-olykor egy-egy idegen szót, mondatot, amin csak mosolyogtunk. Igen bánta, hogy nincs kivel gyakorolni a Kanadában töltött majdnem harminc év alatt elsajátított angol nyelvet. Még várhatott volna egy kicsit András bá­csi, tőle könnyebben tanul­hattam volna, mert a könyv, meg a magnószalag, elég ka­cifántos már egy magamfajta öreg embernek. Az unokaö­csém fia meg, akit már emlí­tettem, igazság szerint csak most tanulja komolyan a nyelvet. így aztán néha nem tudom mit mond, ő sem, hogy én mit mondok. Különben jól megvagyunk... Eközben Jani bácsi végig­vezet az ízlésesen berende­zett lakáson , ahol a feleségé­vel él. Az egyik szoba tele van az alkotásaival, melyeket vasból készített. Egy teljes vi­rágoskert tárul elénk, mely­nek minden egyes darabját ő készítette, kovácsolta külön­féle vashulladékokból. Talán a vas művésze is lehetett vol­na, ha nem ragad le az apja falusi műhelyében, s nem marad végleg a faluban. Mégsem elsősorban ez fog­lalkoztatott, amíg a gyönyö­rű vasvirágokat, kocsidíszí­téseket, előszobafogasokat, függőket nézegettem. Talán észre is vette, hogy nem cso­dálkozom kellően, pedig va­lamennyi akár egy kiállítá­son is megállná a helyét. He­lyettem ő tette fel az egyéb­ként már a látogatás első percétől bennem bujkáló kér­dést... — Ugye nem tudja mire vélni, hogy egy hetvenöt éves öreg falusi mesterember mi a csudának kezd el bajlódni az angol nyelvvel, amikor las­san a saját nyelvével is nehe­zen boldogul. Azért tanulom én ezt a kacifántos, kutyane­héz nyelvet, hogy legalább néhány mondatot, néhány szót tudjak váltani az uno­kámmal, aki ezen a nyáron végre hazalátogat Ameriká­ból. Sajnos egy szót sem tud magyarul. Hiába, ő már ott született. A fiam ötvenhatban ment ki, s meglehet, a nyáron nem tud hazajönni, így az unokám egyedül érkezik. Azért tanulok, hogy ne néz­zek rá úgy, mint a Bálám sza­mara. Persze, igazság szerint csak úgy lesz az, hogy talán szavak nélkül is megértjük majd egymást. Ebben bízom a leginkább. Olcsón ádni druzsba, igazi hangtompítós pisztoly len­ni! Ferter János rajza Közlekedési káosz KS \ __/

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents