Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-13 / 11. szám

_________________________________ 1996. JANUÁR 13., SZOMBAT &8Bai8&»Bgg&&ftS&te&&&5g8ggggS&^ Ezeréves a magyar iskola 5. Hetvenöt éve volt már gimnázium Tarpán Budapesten nyolc évvel ezelőtt jelent meg A beregszászi magyar gimnázium történe­te című vaskos kötet, amelyről akkor la­punk is közölt ismertetést. Ebből tudhat­juk meg, hogy az 1864 óta működött in­tézet hogyan kerülhetett átmenetileg Tar­pára — mint ez a képünkön látható nyom­tatványon is olvasható. Maga az iskola az 1919/20-as tanévet kétszer nyitotta meg. Előbb 1919 szeptem­berének elején, az addigi gyakorlat szerint. A tanítás azonban csak egy hétig tartha­tott: a cseh megyefőnök egyszerre megtil­totta a munkát, a diákoknak el kellett hagyniuk az épületet. A megfélemlített ta­nárok ezután szűkebb körben foglalkoztak a tanulókkal: a szülők kívánságára és anya­gi támogatásával magánvizsgára való fel­készítés gyanánt tették, amit kellett, lehe­tett. Ezt is ellehetetlenítették azonban: 1920 áprilisában az addigi igazgatót és két tanárát letartóztatták, sőt további hason­ló intézkedéseket is kilátásba helyeztek. Ekkor, a határon átszökő Telkes Sándor tanár segítséget kapott a Tarpán székelő beregi alispán Gulácsy Istvántól, hogy a budapesti kormány ígérete szerint vizsgáz­hatnak a diákok Tarpán. Itt némi felvilágosítás szükséges: hogyan is alakult a trianoni döntések folytán, az itteni román megszállás megszűnte után e keleti országrész közigazgatása. A mai, 1950 óta működő megye terüle­tén 1920-ban négy megyei törvényhatóság, hivatali apparátus működött főispánok ve­zetése alatt. A szatmári részen, Mátészal­kán iktatják be főispán-kormánybiztosi hi­vatalába Péchy László földbirtokost. Tar­pán, a beregi törvényhatóság pedig Hor­thy Gyulát az Ung megyeiek ez év őszén Záhony székhellyel alakítják meg törvény- hatóságukat: ekkor erősítik meg főispáni székében Horthy Gyulát, akinek megbíza­tása csonka Ung megyére is kiterjed. Sza­bolcs megyében nem szükséges rendkívüli eljárás: Nyíregyházán Jármy Béla a főis­pán. 1922-ben megszüntették az ungi és be­regi főispáni stallumot, de Záhonyban is, Tarpán is tovább működik az önálló tör­vényhatóság, választott alispánjuk vezeté­se alatt. A beregiek a Szatmár megyei, az ungiak pedig a Szabolcs megyei főispán irá­nyítása alá kerültek: ez utóbbi helyen a frissen kinevezett Kállay Miklóshoz. A harmadik lépés mind a négy székhe­lyen az 1923/24. év fordulóján követke­zik be. Az ungiak Záhonyban december 28-án feloszlatták törvényhatóságukat, s ettől kezdve Szabolccsal közigazgatásilag egyelőre egyesítve működnek, Nyíregyhá­za székhellyel. Tarpán, az addig hivatal­ban volt beregi alispántól 1924. január 2- án a szatmári alispán, Streicher Andor vet­te át Bereg megye ősi aranypecsétjét, s ja­nuár 19-én Mátészalkán történik meg az egyesítés. Ugocsa megye is a szálkái szék­helyen nyer képviseletet: az új határon be­lül egyébként csak néhány négyzetkilomé­ter lakatlan terület maradt itthon. így érthető, hogy a megmaradt beregi ré­szen hogyan lehetett olyan felelős hatóság, amelyik biztosíthatta a beregszásziak sú­lyos helyzetének legalább átmeneti megol­dását. Ez pedig lehetővé tette a beregszá­szi gimnázium 1919/20-as tanévének má­sodszori megnyitását 1920. május 15-én Tarpán, a községi elemis iskola átenge­dett tantermeiben. A nyolcosztályos gim­náziumnak 179 nyilvános és 50 magánta­nulója van. Az utóbbiak egy része leány, hiszen az iskolában csak fiúk lehettek ren­des tanulók. A tanári kar tíz tagból áll. A nyilvános tanulók kétharmada beregszászi. A rövidített tanévet záró érettségi vizsgán, augusztusban Ady Lajos főigazgató elnö­köl, a 32 jelöltből hatan végeztek jelesen, hárman javítóra, egyikük ismétlésre bukott. Ez azt jelenti, hogy a mostoha viszonyok ellenére sem engedtek a hagyományos igé­nyességből. A gimnázium tarpai működésének má­sodik tanéve 1920 szeptember 4-én indult, és egy tartósabb téli szünet miatt július lé­ig húzódott el. Bár 225 tanuló iratkozott be, a tanév végén csak 147 rendes és 38 magántanuló tett osztályvizsgát. Az ere­detileg beregszászi diákok száma is csök­kent. A 22 érettségiző diákok egyharma- dát marasztalták el egy vagy több tárgy­ból: vagyis a színvonalra folyamatosan vi­gyáz a tantestület is, az elnök is. Lényege­sen növekedtek az elhelyezési és ellátási ne­hézségek, bár az alispán vezetése alatt és példamutatásával igen sok anyagi és ter­mészetbeni támogatásban részesítették a „menekült” diákokat, tanárokat. Az év vé­gi Értesítő szövege szerint „hogy iskolánk a ránk következő tanévben hol fog működ­ni, még nem tudjuk, azt azonban igen, hogy működni fog.” Fehérgyarmat felé ta­pogatóznak az illetékesek: maga az Érte­sítő is már fehérgyarmati nyomdában ké­szült. Fehérgyarmaton még két tanévig szere­pelt a gimnázium, nevében viselve válto­zatlanul a beregszászi hovatartozás meg­jelölését. Rohamosan csökkent azonban az onnan jött diákok száma, helyükre viszont nem jelentkezett a határon inneni beregi­szatmári területekről, falvakból kellő szá­mú érdeklődő, tanulni vágyó diák. A nö­vekvő infláció és az országos takarékos- sági intézkedések folytán 1924 júniusa után már Fehérgyarmaton sincs nyoma a bereg­szászi gimnáziumnak, megszűnt a közép­iskolai oktatás. A még ittlévő beregszászi­ak pedig úgy és ott tanultak tovább, ahogy tudtak, ahogy lehetett, de máshol. Jó két évtizedig nem is volt középiskola a beregi-szatmári térségben. 1945 után azonban már egymás után születtek jó kez­deményezések, s fáradhatatlan szervező egyéniségek munkája nyomán máig élő, vi­rágzó középiskolákat honosítottak meg ezeken a területeken is. — Majd ellaknak a nyári konyhában. Készíts nekik fekhelyet! Meg valami enni­valót is! Gyuri és Manyi a szőlőlugas mellett pan­csolt. Egymásra csapkodták a vizet, kaca- rásztak, érthetetlenül gagyogva hozzá. Ma­nyi a ruhákat nézte. Majd felemelte, ma­gához mérte. Boldog volt. A gazdáné az ablakon át figyelte. Elfordította a fejét. Gyuri csak nevetett. A nadrág, amit kapott derékban bő volt. Végül csak összeszíjazta. A gazda mosolygott. „Most már van va­lami formád is. Majd lenyírom én azt az átkozott loboncot!” — dörmögte maga elé, majd odakiáltott a fiúnak: — Gyuri, gyere! — Gyere! — kiáltott vissza a nagyhajú fiú, majd gyorsan ott termett a gazda mel­lett: — Kiganézzuk még az állatokat! — és odadobott egy pár gumicsizmát. Manyi kö­zelebb jött. A ruha egészen kidomborítot­ta alakját. A gazda alig kapott levegőt, ahogy megpillantotta a lányt. Mintha az asszonyt látta volna harminc évvel ezelőtt. Gyuri elvette tőle a villát, és oly otthono­san almozott, mintha mindig is azt csinál­ta volna. — Gyertek! Megmutatom a szobátokat! — és elvette Gyuri kezéből a villát. — Ez lesz a fészketek! — és kinyitotta a nyári konyha ajtaját. — Fészketek! Fészketek! — ismételte a lány is, a fiú is. Ágy, asztal két székkel, s rajta ennivaló. A gazda elsétált. Tudta, hogy az asszony lesi minden mozdulatát. Holnap uborka- szedés lesz, meg kaszálás. Erős ez a fiú! Az asszony zsörtölődött. — Pénzt is akarsz nekik? Azt nem! A putriban sem éltek jobban. Ezek... — Ezek is emberek. Szegény emberek. Mi is voltunk szegények. Elfelejtetted? — Meglopnak! — Ugyan már?! — s hirtelen a lányra gondolt, ahogy a répatáblán, bugyiban... — Inkább attól félek, hogy feldobnak. Az asszony kapcsolt: — De annyian dolgoztatnak így! Miért éppen mi? — Sok irigyünk van. A földek, a jószá­gok — sercintette el a gyufát. Hirtelen eszé­be jutott valami: — Majd azt mondjuk, hogy rokonok. így dolgozhatnak feketén, s mi fe­hérek maradunk. Hanyatt dobta magát, eloltotta az égőt, s a bugyis Manyira gon­dolt, akire talán most mászik rá a szőrmók. Gyuri rettenetesen csapkodott a kaszá­val. A gazda nevetett: — Ne úgy, te! Egy óra múlva fel sem bírod emelni! — és megmutatta a fiúnak. Jó óráig húzták együtt. A gazda megtö­rölte az izzadt homlokát. Eldobta a kaszát: — Nemsokára jövök! — berúgta a ro­bogót, és elporzott az uborkaföldre. Az asszony morcos, szúr az uborka még a kesztyűn át is. A két öregasszony bele­törődve. Manyi távolabb, fürgén hajlado­zik. A gazdáné hangja búgott: — Na mi van! Megéheztél vagy szom­jas vagy? Ma két idegen is keresett. Ők is jönnének. A férfi lehajolt, letépett néhány uborkát: — Megyek, megnézem őket! Pár fürge kéz nem ártana! — pislogott a lány felé, aki kinyújtóztatta a derekát, és elindult a kukoricás felé. A gazda megkerülte a ku­koricást. Hátulról osont oda a guggoló lányhoz. A lány megriadt, még a sikoltás is bennemaradt. Látta ő a gazda szándé­kát már jóelőre. Először ad, aztán meg el­vesz. Valakinek fizetni kell. Hagyta, hogy a gazda feldöntse, s ott a húgyos földön elvégezze rajta a dolgát. Még csak nem is nyögött, csupán szétterpeszkedett, közö­nyösen bámulta a kukorica bajonettként kihelyezett leveleit, s hallgatva a gazda erő­södő, majd megnyugvó fujtatását. 13 MÚZSA Kállai János: (...míg hozzám érsz...) mínusz van és nagyon hideg nem hiszek én már senkinek lándzsa-jégcsap döfése fáj arcomban készülő halál a pusztulás órája jön holdsarlók fénye körmömön hajamba túr vasfogú szél elér elér elér elér kitelt az év leszállt a hó van takaró marasztaló szíves szavad mi óva int nehogy itthagyj ne hagyj te itt ígérted megmaradsz nekem nem lesz többé a gyötrelem porcelánarcú pici bohóc kócos tündér hozzám hajolsz tiszta vagy mint a patyolat Isten csodálja táncodat énekedet az angyalok ittmaradok megmaradok remény remény mégis remény elér elér szívemig ér Nagy Tamás illusztrációi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents