Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-13 / 11. szám
1996. január 13., szombat HAZAI HOL-MI Falallitas iztos rekordot dön- M-C tenek az építők: alig U néhány napja kezdték meg az alapásást, máris rajta a tető, sőt tegnap már a vakolatot is felkenték rá. Persze nem valami nagy gyárépítkezésről, hanem egy háromszor öt négyzet- méter körüli alapterületű épületecskéről van szó. Hogy mégis szemet szúrt — gondolom sokezer nyíregyházinak még—az azért történt, mert az épület a város kellős közepén van. Aki megfordult a napokban a központi gyógyszer- tár, a megyei könyvtár, a rendőrség környékén, biztosan felfedezte, mert ha nem hát kiütötte volna a szemét, milyen ügyesen, bár lehet hogy alattomosan csempészték ki ezt a kis épületecskét a könyvtár mögül szinte az úttestbe. Az most nem is érdekes, hogy a kanyarodó járművezetőket esetleg zavarja, mert itt nem az autósokról van szó, hanem mindenkiről, akit zavar az adott helyre nem illő, az adott környéket elcsúfító, a tér léptékének végképp nem megfelelő épület. Állítólag trafóház lesz ez a kis teret rondító házacska. Igaz, a könyvtár épülete sem igen kap Ybl-díjat, de amikor az épült, akkor az a stílus volt a divat. Manapság azonban már meg lehetne nézni például az SZTK-val szemben milyen trafóházat építettek a századforduló tájékán. Ha tehát végképp elkerülhetetlen volt, hogy ez a trafóház arra a környékre kerüljön, lett volna más formája is, de biztosan hozzájárultak volna a környéken építkezők, hogy beljebb, legalább a könyvtár hátsó vonalával egy síkban érjen véget a trafóház fala. Ilyen falat az olyan tollak elé kellene állítani, amelyek az engedélyre az igent ráírták. Rendezvények I ...A. -.*. ■«:»>ó.! . . Mozi KRÚDY MOZI: Babe. Előadás kezdete: 16 óra. Hirtelen halál. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Mintamókus. Előadás: 16 és 18 óra. Titkos gyilkos mama. Előadás kezdete: 20 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások melletti időszaki bemutatók: Medicina in nummis (magyar orvosok emlékérmei) címmel Jakó János főorvos kiállítása; és a magyar rádiózás 70. évfordulójára készített rádiótörténeti kiállítás tekinthető meg. A Nyíregyházi Városi Galériában minitextil-kiál- lítás, valamint A Nyolcak és aktivisták című tárlat látható. A jósavárosi templomban Gaál Gyula görög katolikus áldozópap műveiből nyílt kiállítás, amely január végéig látható. A mátészalkai Szatmári Múzeumban Holló László Munkácsy- és Kossuth-dí- jas festőművész kiállítása látható január végéig. A Csengeri Helytörténeti Múzeumban 70 éves a magyar rádiózás címmel régi rádiók, televíziók és lemezjátszók gyűjteménye tekinthető meg. Színház Ma a Móricz Zsigmond Színházban 19 órától az Ötödik Frankot láthatják az E. Kovács-bérlet tulajdonosai. Ugyanebben az időpontban a Krúdy Kamarában a Nóra látható bérletszünetben. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilap)a Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika). Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság). Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277, Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Szómágia és Szent Johanna Ady Endre mániákusan kereste az életben a szakrálisát, az örökérvényűt Bodnár István [ AÍ Nyíregyháza (KM) — A leg- elfoglaltabb színészek egyike ezekben a napokban Varjú Olga, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze. Ady-versekkel és Ady-kora- beli dalokkal önálló estjére készül, és megkezdődtek a Szent Johanna című dráma próbái is, amelyben a főszerepet játssza. Ady Endre és Szent Johanna'. Két külön világ. Ráadásul egy harmadik ember fókuszában, aki történetesen a huszadik század végén él és játszik. De haladjunk sorjában, először az önálló estről beszélgetünk. — Önálló műsoromnak a címe Szómágia. Ahogy készül- gettem erre az estre, mondogattam ezeket a verseket, akkor jöttem rá, hogy milyen mágikus erejük van ezeknek a verseknek. Adyt már fiatal korom óta szeretem. Mindig korszerű. Bár a versei olykor kétséget tükröznek, mégis hatalmas hittel, tűzzel rendelkezik. Mániákusan kereste az életben a szakrálisát, az örökérvényű igazságot. Ez egyre inkább hiányzik a ma Varjú Olga Harasztosi Pál felvétele emberéből, pedig szüksége lenne rá... O A meghívóból az is kiderül, hogy Ady-korabeli dalokat is énekel... — Nem szeretem az olyan yersmondást, amikor csak kiáll az ember a pódiumra, és mondja, csak mondja a verseket. Az est színtere egy kávéház lesz. Egy kupléénekest és Adyt próbálom megszemélyesíteni. Úgy állítottam össze a verseket, hogy az egyfajta monológként hasson. Olyan lesz az egész, mintha bejönne Ady egy kávéházba, és gondolkodna... És eljut valahová, Istenig, a transzcendensig. O Miért vállalkozik egy színész ilyen nehéz feladatra, amikor ráadásul sokat foglalkoztatják, és csodálatos szerep vár rá... — Félreértés ne essék: nem azért, mert nincs dolgom. Két oka is van. Egyik kényszerítő ok, hogy tavalyelőtt én kaptam meg a Dómján Edit-alapítvány díját. Ilyenkor kedvesen elvárják, hogy az ember viszonozza ezt, lehetőleg oly módon, hogy egy önálló est bevételével járuljon hozzá az alapítvány következő díjazottjának elismeréséhez. Szerencsére épp kedvem is volt hozzá, hogy valamit önállóan is csináljak. OA műsorfüzetben egyelőre csak azt látni, hogy egy estéről van szó... — Bizonyára több est is lesz, de a Johanna próbái miatt annyira sűrű a programom, hogy nem forszírozom most ezt. Egyébként is, majd meglátjuk, milyen sikere lesz az első estnek... O Beszéljünk akkor a Szent Johannáról, amelynek a próbái már megkezdődtek... Véleménye szerint mi volt Johanna. Megszállott? Szent? Vagy csak egy tragikus hős, akit kihasználtak, aztán félretettek? Milyennek látja őt? —Johannának a sorsban, Istenben, a gondviselésben olyan hite volt, hogy tulajdonképpen semmi rossz nem történhetett vele. Igaz, a szerepét úgy élem meg, hogy szörnyű volt, amikor megégették, de a környezetében ő volt talán a legboldogabb. Ő jutott el leginkább a harmóniához. O Jeanne d! Arc-ot nem mindenki értette meg, kivetették. Nehezen viselték el. Még Voltaire is csúfságokat írt a franciák nemzeti hőséről. Milyen Johannát láthatunk Nyíregyházán? — G. B. Shaw különleges embernek írja le. Olyan embernek, akit szentnek is nevezhetünk, aki hihetetlenül erős hittel' és meggyőződéssel rendelkezik. A szerző inkább a környezetét kezeli ironikusan, és Johannával tart együtt. Varjú Olga Dómján Edit-dí- jas színművésznő Szómágia című estje január 16-án este 7 órától látható a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy-színpadán. Színpadon a Doktor Herz Jó hangulatú nevetésre, elérzékenyülésre ad alkalmat Nyíregyháza (KM — K. J.) — Hetedik, önálló bemutatójára készül a nyíregyházi Mandala Dalszínház. A Tolcsvay -Müller-Bródy szerzőtrió által jegyzett Doktor Herz című musical-t viszik színre január 14-én 19 órától a Váci Mihály Városi Művelődési Központ (VMK) hangversenytermében. A most várhatóan lezajló premierre az amatőr társulat nyár óta készül, de az akkori Nyíregyháza (KM) — A hétvégén a következő kisiparosok tartanak ügyeletet: a víz-, gáz- és központifűtés-szerelők közül Fábián András (Nyíregyháza, Gádor B. u. 1., tel.: 445- 779), Sánta Sándor (Nyíregyháza, Krúdy u. 34/B, tel.: 445-533). Máté Dezső (gázkazán-, gázbojler- és olajégőjavítás (Nyíregyháza, Ady E. u. 34/D, tel.; 461-431 és 30/531- 010). Víz- és fűtésszerelés, javítás, bontás nélküli duguláselhárítás: Bánszki László, telefon: 475-015 vagy 06-30-355- 883. Villanyszerelés: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas János tér 15., tel.: 458Fogadóórát... ...tart január 15-én, hétfőn 9 és 11 óra között hivatali helyiségében dr. Varga László rendőr alezredes, a Kisvárdai Rendőrkapitányság vezetője. (KM) A lelkisegély-... ...szolgálat telefonszámai (313-097 és 313-804) ezen a hét végén is ingyenesen hívhatók 18 és 23 óra között. (KM) A Szent... ...István-i eszme a magyar történelemben címmel rendeznek könyvtári csevegést a Kisvárpénzhiány, valamint az őszi huzavona a VMK-beli fellépések rendje körül hátráltatta a megvalósulást. Igaz, november végén Debrecenben már tartottak előbemutatót, a nyíregyházi közönség azonban vasárnap este láthatja-hallhat- ja először a sikerdarabot. Merthogy a Doktor Herz kortól, nemtől, pártállástól függetlenül a legszélesebb közönségérdeklődésre tarthat számot. 052). Háztartásigép- és villanyszerelés: Petrikovics István (Nyíregyháza, Újház sor 50. tel.: 342-790), Varjas László (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 81., tel.: 443-483), Gubik Mihály hűtőgépek, háztartási gépek javítása (Nyíregyháza, Május 1.' tér 7. tel.: 448-143). Villanymotor-, vízszivattyújavítás: Brezina Gyula, Nyíregyháza, Debreceni u. 90.). A lakosság rendelkezésére áll még Vigh István üveges (Nyíregyháza, Szőlő u. 5.), Boros József háztartásigép-javító (Nyíregyháza. Korányi u. 46., tel: 06-30-415-091), Batta György lakatos (Nyíregyháza, Garibaldi u. 61., tel.: 445dai Városi Könyvtárban január 15-én 15 órakor. Vendég: dr. Szabó Géza főiskolai tanár. (KM) Minden... kedden és csütörtökön 18.30 órától tartják a callanetics (mélyizomtoma) foglalkozásokat a Kertvárosi Általános Iskola tornatermében Szalka Gézáné vezetésével. Menet közben is lehet csatlakozni. (KM) Nemzetközi... ...erdésztalálkozót rendeztek Ungváron abból az alkalomból, hogy 50 éves a kárA jó hangulatú, nevetésre, elérzékenyülésre egyaránt alkalmat adó játék főszerepét Kovács Attila játssza; a további kulcsfigurák alakítói pedig: Tarczy Gyula, Szinyei Andrea, Nagy Zoltán és Bárkányi Mónika. Végül még egy fontos tudnivaló! Akik netán nem fémének be a vasárnapi előadásra, azok január 15-én délután 14.30-tól tekinthetik meg a zenés színház legfrissebb produkcióját. 360), Szalanics Attila fényező és karosszérialakatos (Napkor, Sényői u. 62., tel.: 411-504), Pataki Sándor műanyaglökhá- rító-javító (Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel.: 342-034), Vitái János bútorasztalos (Nyíregyháza, Virágfürt u. 6., tel.: 451-249 és 30/432-206), Ri- nyu Miklós duguláselhárító (Nyíregyháza, Naplemente u. 10.) Hagymási Károly fog- technikus, fogsorjavítást vállal a hét végén (Nyíregyháza, Korányi u. 178., tel.: 443-554). Folyamatos, téli hidegindítószolgálatot tart Csabai János Nyíregyházán, a Dózsa György u. 65. szám alatt (Turul Expressz). Telefon: 405- 477. pátaljai erdészet. A Nyírerdő Rt.-t a jubileumi rendezvényen Kovács Gábor vezér- igazgató képviselte. A megbeszélések során a résztvevők megfogalmazták az erdőgazdaságok regionális együttműködésének lehetőségeit a környezetvédelem, az erdővédelem és a gazdaság területén. (KM) Kezdő... ...szabó-varró tanfolyamot indítanak a KPVDSZ Művelődési Házban, ezenkívül folyamatosan be lehet kapcsolódni a callanetics torna foglalkozásaiba is. (KM) Metszik a fákat Fehér- gyarmat központjában. Évről évre nagy vihart kavar, hogy ennyire lecsupaszítják a fákat, az élet azonban igazolja az eljárást Molnár Károly felvétele I C3 ü Nemrég jelent meg a Menedékjog ’95 című antológia, melyben 48 fiatal költő mutatkozik be verseivel az ország minden tájáról. Debreczeni Edit Nyíregyházáról három szép verssel szerepel a gyűjteményben. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7- tői reggel 7 óráig. Ezen a héten Nyíregyháza gyógyszert árai közül a 17/5-ös számú patika (Rákóczi út. 16.) tart üeveletet. Állatorvosi ügyelelet a hétvégén dr. Bánhidi László tart (Sóstóhegy. Fácán u. 56., tel.: 475-546). ........................................................ i ........... I Iparosok hétvégi készenlétben Mindenféle Balogh József ^"‘Z.v-Z’fí£>' , ä Tüskés sarok