Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-10 / 8. szám
1996. január 10., szerda Kelet-Magyarország SPOit fe Cruyff és a pénz Diktátorjelöltek Barcelonában Párizs (AFP) — A francia Paris SG jelenlegi vezetőedzője, Luis Fernandez esélyes arra, hogy az FC Barcelona fut- ballmestere legyen — tip- pelget a France Football. Hogy ebből mennyi a vágy és mennyi a valóság, az majd kiderül. A francia szaklap szerint a PSG 36 éves szakemberének felettébb jók a kilátásai, hiszen remekül beszél spanyol nyelven. Ahhoz, hogy valóban ő legyen a Nou Camp új „diktátora”, még sok víz elcsordogál a Szajnán. Az első bökkenő az, hogy a katalán gárda mestere, a holland Johan Cruyff esetleg ismételt igent mond. Arról ugyan gyakorta szólnak a pletykák, hogy a holland edző nincs éppen jóban egyes barcelonai klub- igazgatókkal, ám ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy csak az 1996/97- es idényre — francia frankban kifejezve — tízmilliót ajánlott föl a Barca a nagyszerű edzőnek. Márpedig Cruyff közismerten kedveli a pénzt. Ha azonban mégis úgy véli, elég, azaz nem kíván maradni a katalán főváros pompás klubjánál, úgy Fernandez mellett azért akadnak más utódjelöltek is. így például 1995. legjobb szakembere (szavazás eredményeként látott ez napvilágot tavaly decemberben a World Soccer-ben), az Ajax Amsterdam vezetőedzője, Louis van Gaal is csábos ajánlatot kapott a „zuhanyhíradó” szerint; nem beszélve a jelöltek között emlegetettt olasz Arrí- go Sacchiról, a brazil Tele Santanáról és a szintén olasz Fabio Capellóról. Kínkeservesen Csak a vége előtt született döntés Kisvárda (R. F.) — Kicsit talán már a vasárnapi, spanyolországi EHF Kupa-mérkőzés tükrében játszotta le idei második bajnoki mérkőzését a Kisvárdai SE NB I-es női kézilabdacsapata kedd este. Kisvárdai SE-Derecske 20-19 (10-10). Kisvárda, 800 néző, v.: Atkári, Her- czeg. KSE: Bírta - Nagy A. 5, Nagy H. 7/3, Agárdi, Hollóné 2, Farkas 3, Bug- lyó 2. Csere: Demeter (kapus), Kulcsár 1, Baunok. Edző: Benyáts Balázs. Derecske: Deák - Bálint 1, Medgyessyné 3, Czene, Si- mics 1/1, Benke 1, Dobro- volszki 5/1. Csere: Hadadi (kapus), Tarjáni 3, Padorea- nu 3, Varró 2. Edző: Kesjár András. Kiállítások: 2, illetve 4 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2. Hallatlanul sok hibával kezdett mindkét csapat. A játékosok a védekezésre fektették a fő hangsúlyt, különösen a vendégek őrizték ragyogóan kapujuk előterét. A második félidő elején a KSE előbb kétgólos vezetéshez jutott, majd ezt nagyon hamar eltékozolta. Fej fej mellett haladt a két rivális, többnyire Tarjániék vezettek. a hazaiak erejéből csak az egyenlítésre futotta. Az 59. percben sikerült újfent egalizálni az eredményt (19-19). Drámai hajrá elé néztek a csapatok és a szurkolók, és ez be is igazolódott. A KSE a vége előtt emberelőnyhöz jutott, amelyet Kulcsár három másodperccel a vége előtt váltott gólra. A vártnál nehezebb győzelmet aratott a Kisvárda, igaz az ellenfél is ragyogóan küzdött. A hazaiak ugyanakkor saját dolgukat nehezítették meg, hiszen a találkozón nem kevesebb, mint huszonegy labdát adtak el. Benyáts Balázs: Rengeteg technikai hibát vétettünk, így elsősorban küzde- nitudásunknak köszönhetjük a két pontot. Soiirtviláfl jpVI ivllviy Juan Antonio... ...Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere úgy nyilatkozott: csak 1997-ben dönt arról, hogy újra megpályázza-e a NOB elnöki tisztét. Elhatározása sokban függ majd akkori egészségi állapotától és attól, hogy a tagok milyen mértékben támogatják a jelöltségét. Nem sikerült... ...játékost jelölni hétfőn a baseball halhatatlanjai közé. A szavazáson Phil Niek- ro végzett az élen, aki a szavazatok 68,3 százalékát szerezte meg, ám a „halha- tatlnok” közé csak 75 százalékos eredménnyel lehet bekerülni. 1971 óta nem volt példa arra, hogy nem sikerült valakit kiválasztani a legjobbak közül (AP) Doppingoláson... ...érték a tavalyi belgiumi női testépítő világbajnokság 52 kg-os súlycsoportjában aranyérmet nyert Dzso- jo Sinclairt. A szingapúri versenyzőnő vizeletmintájában az A-próba során sta- nozolont találtak. Ha a január 23-i B-próba is pozitív eredményt mutat ki, akkor nem indulhat Atlantában, a profik „Miss Olympia” elnevezésű versenyén. Sinclair mindazonáltal az első ázsiai body-builder. akinek amatőr világbajnoki címet sikerült szereznie. (ITAR- TASZSZ) Rendkívül... ...hosszú útra indult Steve Fossett, aki hőlégballonjával megállás nélkül akarja megkerülni a Földet. Az 51 éves amerikai milliomos véleménye szerint a távot 21 nap alatt lesz képes megtenni. Ha sikerül, akkor teljesítményével új csúcsot állít fel. Fossett egyébként korábban felállított már egy rekordot: ő az első, aki hőlégballonnal átszelte a Csendes-óceánt. (AP) Sényőn Rabcsák a cserekapus Tiszavasváriban teremfocival kezdtek • A nyíregyháziak Eger-Tardosra utaznak Nyíregyháza (KM - HSZS) — Az új esztendő második hetének kezdete a futballisták számára általában azt is jelenti, hogy véget ért a téli pihenő. így volt ez ezúttal is, másodosztályú csapataink hétfőn találkoztak, és kezdték meg a felkészülést a tavaszi idényre. Persze mindhárom öltözőben feltűntek új arcok, és akadtak hiányzók is. Tiszavasváriban némi problémát okozott, hogy az első találkozás eredetileg megbeszélt időpontja módosult, de azért végül csak összejött a csapat. A Sényőre távozott Bernáth, Rékasi és Sinka mellett hiányzott a két román légiós, Gaica és Rosu is. Ok még nem érkeztek vissza, de hamarosan bekapcsolódnak a felkészülésbe. Két új játékos készülődött a többiekkel, az Alkaloida Kupán már bemutatkozó bajai Kiss János, valamint az egykori nyíregyházi védő. Cse- lószki Tibor. Előbbi valószínűleg rövidesen a Vasvári játékosa lesz, utóbbi pedig amolyan „terheléses próbának” veti alá a lábát a felkészülés alatt, a többi majd aztán dőlhet el. A délelőtti orvosi vizsgálat után egy hangulatjavító teremfocival vezették fel az alapozást Fecskuék. A még lábadozó Bohács és Rása kivételével A sényőiek cicázással kezdték a tréninget Balázs Attila felvétele mindenki pályára lépett. A héten egyébként hat edzést tart Szikszói Lajos, a játékosok felváltva élvezhetik majd a terem és a hosszú távú futás „szépségeit." A nagy esőzés sem vette a nyíregyházi focisták kedvét, hiszen a nem éppen ideálisnak mondható körülmények ellenére elkezdődött a felkészülés. Az új játékosok közül Unchiás kivételével mindenki látogatja az edzéseket, amelyeknek gerincét most még a ráhongoló jellegű játék adja. Persze, lesz ez még másképpen iá, a játékosok elsősorban a január 19- én kezdődő eger-tardosi edzőtábortól „retteghetnek”. Ennek a tábornak a lezárásaként, 27- én egy négycsapatos teremtornán vesz részt az NYFC Egerben, mégpedig a házigazda, a Hatvan, valamint a Kispest ellenfeleként. Nem túlzás azt állítani, hogy Sényőn az ismerkedés jegyében telt el az első találkozás. Az újak — Kovács (Balmazújváros), Svelta (Kállósemjén), Bemáth. Rékasi, Sinka (Tiszavasvári), Barna, Lelt, Paulik (NYFC) — mellett új kapusedző — egyben második számú kapus —, Rabcsák készülődött az első tréningre. Rajtuk kívül még négyen, Balázscsik, Ötvös és Lácza Újfehértóról, valamint a nagykállói Polon- kai készül február 20-ig a csapattal, közülük egy játékos marad tavasszal is. A szokásos megbeszélés után a füves edzőpályán vezényelte le a gyakorlást Falatovics László, majd utána ismét hosszabb beszélgetés következett. Csaholyban nem álltak le Négy harmadosztályú fogás szerepel a felkészülési étlapon Nyírcsaholv (LTL) — Ritkán, általában csak a bajnokság elején akad holtversenyre példa a különböző csapatjátékokban. Ellenben most, amikor a megyei labdarúgó-bajnokság félidejében a „dobogó alsó fokán” nagy a tülekedés: teljesen megegyező az ibrányi- ak és a nyírcsaholyiak mérlege. A csaholyiak abban is „extrák". hogy az ilyenkor szokványos pihenőlehetőséget nem használták ki. a szünetben heti két alkalommal találkoztak a teremben, és focizással, teniszezéssel tartották karban magukat. Senki számára nem volt ez kötelező, ám szinte mindenki élt a kínálkozó alkalmakkal. a csapat végig edzésben maradt. Az alapozást csütörtökön kezdik. Azt követően az lesz a menetrend, hogy hetente kétszer a mátészalkai sportcsarnokban. három alkalommal pedig a szabadban gyakorolnak, labdával, illetve anélkül. — Vasárnap rendezzük felkészülési tornánkat, aminek szintén a szálkái csarnok ad otthont. A kilenc órakor kezdődő versengésen a helyieken és rajtunk kívül még a bakta- lórántháziak, a vásárosnamé- nyiak, a jánkmajtisiak és a túrricseiek vesznek részt. Majd ott sorsolunk, két háromfős csoportot alakítunk, a körmérkőzések után pedig a helyosztókra kerül sor. Még az ötödik helyet is eldöntjük, tehát mindegyik csapat három mérkőzést játszik ezen a napon. A nagypályás felkészülési meccseinket is lekötöttük már. Többször lépünk pályára, mint a bajnokság során... Sorrendben találkozunk oda-vissza alapon az ópályiakkal, a mátészalkaiakkal. a nyírvasváriakkal, a nyírbátoriakkal, a nagy- ecsediekkel. a baktalóránthá- ziakkal. az ököritófülpösiek- kel és a kisvárdaiakkal. Tehát négy harmadosztályú fogás szerepel az „étlapon”. Tudomásom szerint senki sem akar elmenni tőlünk, ha mégis elkívánkozna valaki, csakis akkor igazolunk a helyére. máskülönben marad minden a régiben. A háttérrel, a szponzorok támogatásával nincsen gond. elégedettek lehetünk a hozzáállásukkal. Rajtuk nem múlna egy magasabb szintű eredmény sem. ám jelenleg a pályánk még a megyei első osztály szintjét is alig üti meg. Ha megőriznénk dobogós pozíciónkat, nagy dicsőség lenne az kis falunk számára. Vasvári kupameccs Tiszavasvári (KM) — A bajnoki rajt ugyan még odébb van. ma délután azonban mégis tétmérkőzésen lép pályára a Tiszavasvári Alkaloida férfi kézilabdacsapata. A Magyar Kupa legjobb négy együttese közé jutásért a Szolnok lesz Janko- vicsék vendége, a visszavágóra pedig vasárnap kerül sor. Mint Mészáros Zsolt a szakosztály elnöke elmondta, vérmes reményeik nem lehetnek a két meccs alapján, hiszen a szolnokiakat válogatottak — Perget. Szotyori. Szép-Kiss, Bendó — erősítik. Mindenesetre az már sikernek számítana, ha meg tudnák őrizni eddigi hazai kupaveretlenségüket. Két évvel ezelőtt már találkozott a két csapat a kupában, akkor a vendégek bizosan nyertek Vasváriban. Egyébként Boczákék az ünnepek alatt sem álltak le, kétnaponta tréningeztek, készültek a tavasz feladataira. Sérült nincs a csapatban. egyedül Lemák hiányzik. de februárban ő is csatlakozik a többiekhez. Várhatóan telt ház fogadja a csapatokat, felszabadult játékkal és a közönség támogatásával talán sikerül egy szép eredményt elérniük a hazaiaknak. Egy garnitúra Reusch-szereléssel lepte meg az NYSI ifjúsági „B" labdarúgócsapatát az MT System Konténergyártó Kft. Képünkön a cég ügyvezetője adja át az ajándékot Balázs Attila felvétele Mai műsor KÉZILABDA. Magyar Kupa, férfi: Tiszavasvári Alkaloida-Szolnok, 16.30. ÍI4 Éüééé