Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-10 / 8. szám
1996. január 10., szerda ru+i á £R A téli hidegben, a fagyos napokon megnövekedett a kereslet az ipari só iránt. A Dauwe Egberts Rt. záhonyi üzemében jelentős mennyiségű étkezési, jódozott, vákuumsók gyártása mellett az ipari só forgalmazásával is foglalkoznak. A megrendelőket ömlesztett, illetve 50 és 10 kilogrammos kiszerelésben szolgálják ki. Képünk a csomagolóüzemben készült Elek Emil felvétele Uj év, új remények Kiszámíthatóbb gazdasági környezetet várnak a mezőgazdasági üzemek Csenger, Nyírbátor, Tisza- vasvári (KM - GB) — Amolyan Janus-arcú kép bontakozik ki a magyar agrárgazdaság elmúlt évi mérlegéből. Ha úgy tetszik, résztvevőivel együtt akár örülhetnénk is annak, hogy 1995-ben nem romlott tovább a helyzet, de éppúgy el is szomorodhatunk afölött, hogy összességében nem javult a pozíciója. Az új év első napjaiban a megye néhány mezőgazdasági nagyüzemétől érdeklődtünk, milyen reményekkel indulnak 1996-ban. A Csenge rí Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke Gulácsi Mihály: „Nem zártunk könnyű évet decemberben, s így a tavalyi nem is alapozhatta meg az idei esztendőt. Sikerült ugyan talpon maradnunk, de a jövőt építő fejlesztésekhez szükséges források nem igazán teremtődtek meg. Azonban mégis optimistán tekintek 1996 elé. Úgy érzem, két év után, ha lassan is, végre elkezdett dolgozni a kormány — most már jobban érzékeli a mezőgazdaság problémáit —, s a parlament, amelyik az év vége felé már több ízben is foglalkozott az ágazatot érintő törvényekkel. No, persze még adós maradt a törvényhozás az olyan szükséges jogszabályok ' meghozatalával, mint az új szövetkezeti, és földtörvény, vagy a kárpótlást méltányosan lezáró jogszabály. Ám ezek az év első negyedében minden bizonnyal megszületnek majd, hozzásegítve végre az ágazatban dolgozókat, hogy békességben éljenek a falvakban, s ne az egymással való marakodással, hanem a jövővel, a termeléssel foglalkozhassanak. A kormány végre felismerte, hogy a fejlett hazai mező- gazdaság ismételt kialakulásához támogatni szükséges az agrárágazatot. Ennek fokozottan örülhetünk mi, akik e hátrányos helyzetű megyében élünk, de éppen itt van a legnagyobb szükségünk a széles körű összefogásra is, amely reményeim szerint idén megvalósul majd a megyei közgyűlés koordinálásával. A kitapintható központi támogatási szándék mellett azonban az ágazatban uralkodó pénztelenséget igazán csak pozitív banki magatartással lehetne áthidalni. Az ehhez szükséges támogatások megszerzésében is fontos a megyei egyetértés. Optimizmus Amikor optimista vagyok a saját, csengeri jövőnket illetően, akkor első sorban a fejlesztéseink véghezvitelére gondolok, amely ebben az évben egy 40 hektáros korszerű almaültetvény telepítésében, egy 5 hektáros intenzív uborkaültetvény létrehozásában és újabb 150 tehén illetve 400 juh termelésbe állításában testesül meg. Persze ránk férne végre egy olyan év 1995 után, amikor nem pusztít sem víz, sem aszály, sem pedig jég.” A nyírbátori Bátorcoop Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet elnöke, Petis Mihály: „Nagyon várjuk az ágazati támogatások feltételeinek végleges formában történő meghirdetését, mert ezek ismeret nélkül nem lehet fejlesztéseket tervezni. Márpedig a tavaly összesen mintegy kétmilliárd forint termelési értéket produkáló 14 gazdasági társaságot működtető Bátorco- opnál, fejleszteni akarunk. A 200 milliós beruházási programunkat a múlt évben már el is kezdtük, ám még csak az elején tartunk a szarvasmarhatelep teljes korszerűsítését és az öntözött takarmánytermesztést magába foglaló beruházásnak. Növekvő konjunktúra Exportorientált országunkban az elmúlt években már érzékelhető volt a termékpiacon egy növekvő konjunktúra, amelyhez mi is hozzá igyekeztük illeszteni ágazataink, így a szarvasmarhatartás és a baromfitermelésünk fejlesztését. Most az exporttámogatások bizony alaposan meg lettek nyirbálva, aminek következtében a termékeiket exportáló feldolgozók várhatóan vagy visszafogják felvásárlásaikat, vagy pedig csökkentik a felvásárlási áraikat. Bármelyik következik is be, végső soron mi termelők járunk rosszul. E fölötti pesszimizmusomat csak az a remény enyhíti, hogy a negatív hatások a jobb minőséget előállító termelőket talán kevésbé érintik majd. Ezektől eltekintve azért azt mondhatom, optimistán nézünk az új év elébe. Kitartóak vagyunk és nem akarjuk feladni!” A tiszavasvári Zöldmező Mezőgazdasági Szövetkezet főmérnöke Molnár Gyula: „Félő, hogy az általános áremelkedésekből törvényszerűen adódó költségnövekedések miatt újra kérdésessé válhat a jövedelmező mezőgazdasági termelés. Pedig tisztában vagyunk azzal, hogy több éves szünet után fejleszteni kell a magas szintű, minőségi termelés érdekében. Ehhez, elsősorban növénytermesztésre alapozott üzemünkben, nekünk is ki kell használni a támogatási lehetőségeket. Minderről bizonytalanságok közepette (után?) kellett döntenünk, miután szántóterületünk kevesebb mint felére, ezer hektárra csökkent. Tavaly közel 50 milliós beruházást hajtottunk végre, amelyek nagyobbik részéből 240 hektáron öntözésre rendezkedtünk be, 15 millió forintért pedig fontos gépeket vásároltunk. Célunk egyértelmű, ezen a területen kell úgy gazdálkodnunk, hogy a lehető legmagasabb jövedelmet érjük el. 1996-ban egyik fontos célkitűzésünk, hogy a dolgozóinknak a fizetésen kívül megfelelő kiegészítő jövedelmet biztosítsunk abból a kistermelésből, amelyet a szövetkezet fog össze. A jó becsülete Remélem, hogy sikerül értékesíteni — a már-már eltünedező termelési kedvet ismét felkeltő, elfogadható áron — a kistermelésből származó, betárolt burgonyakészleteinket. Kalá- szosvetőmag-előállítóként pedig abban is bízom, hogy idén ősszel végre lesz már becsülete a jó minőségű vetőmagvaknak, amelyeket nemcsak nagyüzemek, hanem az egyéni gazdák is vásárolni fognak. Egy szó, mint száz, kiszámítható agrárpiacot várok, biztos árakkal, hogy ne érezzem jövő ilyenkor is azt, amit most: inkább adtam volna el malmi búzának azt a vetőmagot, amit bár sokkal több hozzáértéssel, költséggel kell előállítani, mégis kisebb eredménnyel lehetett ősszel értékesíteni, mint ha korábban étkezési célra bocsátjuk áruba.” Oláh Gábor tárcája járos- es megyeszerte I / közismert, nagytekin- \ télyű, de a politikától magát mindig távoltartó barátommal sétáltunk annak idején a régi pártbizottság épülete előtf. Valaki éppen kijött onnan, s ekkor barátom kalapját megemelve, fejét is meghajtva köszönt a lépcsőn lehaladónak. Ki volt az, kérdeztem tőle. Azt nem tudom válaszolta, de jegyezd meg, s itt felemelte mutatóujját, aki innen kijön, annak ajánlatos előre köszönni. A napokban újra arra sétáltam. Ismerősöm oldalba bökött, látod azt a férfit a másik oldalon, ma az egyik legnagyobb hatalom a megyében. Milliói vannak... A közelmúltban történt A ’80-as évek vége felé jártunk, amikor a kis beregi község már idősebb, népszerű párttitkára delegáció tagjaként a szomszédos Kárpátalján járt. Miután visszaérkeztek, az első nagyobb fórumon kérték a járási elvtársak, hogy számoljon be az odakint szerzett tapasztalatairól. Párttikárunk szabódon, tudta miért, de a járásiak csak unszolták. A helyzet kínos volt. Miután valójában nem volt kint, elvesztette türelmét, felállt, s eképp fakadt ki. Beszámol maguknak az (s itt egy cifra igazi beregi kacskaringós káromkodás következett) lemondok és kész. Ma is sokan idézik arrafelé a párttitkárt akkor, ha valaki olyan feladatot kap, amelyet becsületére hallgatva képtelen elvállalni. * Ez a történet vendégeskedéssel kapcsolatos. Jól érezték magukat az egyik tsz vendégeként a minisztériumból érkezők. Volt vadászat, finom vacsora, s emelkedett hangulat. Az államtitkár elvtárs is igen jól érezte magát, s nemes gesztussal szerette volna megköszönni a szívélyes, magyaros vendéglátást. Bejelentette, hogy szeretne kedves házigazdájuk családjával is megismerkedni, annak a házánál. Hideg futott át a tsz elnök hátán. Mi lesz ebből? Azonnal eszébe jutott a nagyszoba falán függő, még a nagyszülőktől örökölt szentkép. Gyorsan hazaüzent, nemsokára érkeznek a pesti vendégekkel, addig a képet vegyék le a falról. Igen ám, de a kép helyén lévő fehér folt virított, mint a jegygyűrű helye, ha nyáron lehúzzák. A z államtitkár mentette meg a helyzetet. Tegyék csak vissza a képet — mondta —, hátha hasonlít arra, ami az én anyám szobájának a falán is ott van. Hibaskereso Kováts Dénes M indaddig, míg nem születik meg a bíróság ítélete, fennáll az ártatlanság vélelme, s kiki a maga álláspontjából kö-' zelítve mondhatja el véleményét. így van ez általában, s a konkrét ügyekben is. Legutóbb az egykori Vajafruct Kft. ügye borzolta fel a kedélyeket, a vádirat szép számmal hozta az adatokat az érintettek bűnösségéről, akik persze teljesen más álláspontot képviselnek. Az egyik vádlott megalapozatlannak, sőt, hazugságnak nevezte az ellene-el- lenük felsorakoztatott vádakat, állítva, nem követtek el törvénytelenséget. Úgy vélekedett, hogy tulajdonképpen apróságokon múlott a vállalkozás sikere, ami igenis életképes volt, a hibák ellenére. Bizonyos erők összefogtak a tulajdonos ellen személyes sértettségből, ez a motiváció, hiszen nem véletlenül kaptak hitelt a bank(ok)tól, ahol megalapozottnak találták a terveket. Gyakran felvetődik a gazdasági bűncselekményekben, illetve az annak látszó ügyekben a bankok felelőssége. Hovatovább úgy látszik, mintha az adott pénzintézetek lennének a hibásak egy-egy vállalkozás sikertelenségében. Vagy azért, mert nem adtak elegendő hitelt, vagy azért, mert adtak. Bankkonszolidáció révén nem egy pénzintézet került már ki a gödörből, sok százmilliós kintlévőségeket egyenlítettek ki gyakorlatilag állami pénzekből, igazi felelősségrevonás nélkül Bizonyos ügyekben nem az volt a gondok forrása, hogy korrupció következményeként kaptak egyesek hiteleket, inkább az: nem jöttek be a számítások. Más kérdés persze, hogy mindennek mi az oka. Mert egyrészt a vállalkozások igénylik a hitelt, hogy működhessenek, s baj, ha nem kapják, másrészt könnyen megeshet, hogy olyan légvárakat terveznek a hitel- igényléskor, melyek előre láthatóan nem épülhetnek fel. Van Isten! Ferter János rajza Kommentár Durr — Mólban Balogh József urr, sült el a MÓL I 1 szava ismét a tegnaJt _* pi híradásokban, amelyekből — mint már annyiszor az utóbbi hónapokban — bejelentették: ezután nem jelentik be az áremelést, csak úgy változnak majd az árak. Gondolom, mindenki sejti, mit jelentenek ezek a változások, hiszen az elmúlt tíz évben egyetlen egy példa volt rá, hogy egy forinttal csökkent a benzin ára, de azt is meglehetősen gyorsan visszaváltoztatták, s azóta kúszik az ár szinte folyamatosan fölfelé. Az év első áremelését azzal magyarázták, hogy emelkedett a benzin árában lévő útalap, meg az adótartalom, vagyis, hogy a benzint forgalmazó vállalat vagy részvénytársaság nem hibás. Az elkövetkező időben már magyarázkodni sem kíván, ezért maradnak majd el a bejelentések. Ezekben a napokban még lenne is hivatkozási alap, hiszen az olaj világpiaci ára a csúcsponton van, meg azt is hallottuk néhány napja, hogy pár napig nem folyt az olaj a Barátság vezetékben, bár hozzátették: az olajapadás a MÓL kívánságára történt. A baj, hogy az árak akkor is emelkednek, amikor a világpiaci ár a mélyponton van. Kétségtelen, hogy így év elején nemcsak az olaj, a benzin ára emelkedett, egymást érték az élelmiszerek, az élvezeti cikkek, az energiaárak stb. emeléséről szóló bejelentések, így akár az is megkérdezhető: miért épp a benzin árának emelése miatt dohogunk. A válasz roppant egyszerű: a benzin-, az olajárak emelkedése váltja ki rendszerint az összes többi ár emelkedését, hiszen szállítani, fuvarozni nemcsak a készterméket, a nyersanyagot is kell. De ha valaki összehasonlítja mondjuk a nyugat-európai benzinárat a magyaréval, már nem lát különbséget, a tüzelőolaj ára pedig már itt a legmagasabb. Akinek viszont fizetni kell érte, azoknak a keresete — ha van egyáltalán — nem azonos a nyugat-európaival. Reménykedjünk, hogy nem a MÓL példája lesz a mérce a privatizált energia- ágazatban! 3]
