Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-08 / 289. szám
Tv Plusz A Kelet-Magyarország televízió műsormelléklete december 9-től december 15-ig. 11-18. oldal Fogas ügy Egymillió forint hiányzik. Vonakodó önkormányzatok. Az eddigi színvonal... 2. oldal Fény és árnyék A házirendek harminc év alatt keveset változtak. Más vélemények is vannak. 3. oldal London (MTI) — A budapesti EBESZ-értekezletet szinte közvetlenül követi péntek este az a nagyszabású nemzetközi konferencia Londonban, amely a boszniai békemegállapodásban foglaltak érvényesítésének mikéntjét lesz hivatva meghatározni, s amelyen fontos szerep jut a jelenleg magyar elnökség alatt tevékenykedő szervezetnek is. Brit illetékesek csütörtök délután elmondták: London hisz abban, hogy az EBESZ-nek megvan a szükséges háttere és szakértelme szerepének betöltésére. A kérdés azért vetődött fel különös hangsúllyal éppen a budapesti értekezlet idején, illetve a londoni Bosznia-konferen- cia előestéjén, mert a brit sajtóban megjelent egyes vélemények szerint az ENSZ-nél jóval szerényebb tapasztalatokkal és személyi állománnyal bíró EBESZ számára súlyos próbatétel lesz a részvétel a boszniai békefolyamatban. Magyarország... ...úgy értékeli, hogy sikeres és eredményes volt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) első éve. Erről Horn Gyula miniszterelnök beszélt az EBESZ Budapesten megnyílt külügyminiszteri értekezletén. A tanácskozáson bejelentették, hogy januárban Stockholmban Bosznia-tanácskozást rendeznek (MTI) A kormány... ... csütörtöki ülésén a miniszterelnök utasította a Miniszterelnöki Hivatal illetékeseit. hogy december 18-ig fejezzék be a kőolajbeszállításokkal és a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatok egyes vonatkozásaival kapcsolatban még októberben elkezdett belső vizsgálatot.(MTI) Határozott... ... a kabinet arról, hogy milyen elvek szerint készüljön el a családi támogatásokat újraszabályozó, vélhetően már januárban a törvényhozás elé kerülő törvénytervezet. Eszerint 1996. április 15-től megszűnne például a gyermekgondozási díj. helyébe fix összegű gyermek- gondozási segély lépne. (MTI) Az év végére... ...40-50 milliárd forint hiánya lesz a társadalombiztosítási alapoknak, és ez jóval meghaladja a tervezettet. Erről Surányi György, a jegybank elnöke beszélt az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén. (MTI) A Honvédelmi... ...Minisztériumban túljelentkezéssel számolnak a délszláv térségbe induló műszaki alakulatnál. A tárca szóvivője elmondta, hogy a kiválasztásnál elsőbbséget élveznek azok a hivatásos és szerződéses katonák, akik jelenleg is műszaki alakulatnál szolgálnak. A legfeljebb 500 tagú magyar egység része lesz egy logisztikai század is, amelyben többek között tábori lelkész és szóvivő is helyet kap. (MTI) Oriásüzlet Budapest (MTI) — Több mint 200milliárd forintértékű vagyont sikerült az elmúlt hetekben értékesíteni annak révén, hogy eredményes volt a gáz- és energia- szolgáltatók eladására kiírt versenytárgyalás. így az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság ez évi bevétele eléri a 300 milliárd forintot, amelynek több mint 80 százaléka készpénz. Mindezek eredményeképpen a költségvetés hozzájut a törvényben előírt 150 milliárdos privatizációs bevételhez. Erről számoltak be az ÁPV Rt. csütörtöki sajtótájékoztatóján. Bejelentették, hogy hat áramszolgáltató, két erőmű és négy gázszolgáltató esetében sikerült vevőt találni. Az áramszolgáltatók és erőművek tulajdon- részének értékesítésében 180 milliárd, a gázszolgáltatók privatizációjából 53 milliárd forint folyik be. Gáz(olás) cserbenhagyással Újabb keresetet adnak be a Fővárosi Bírósághoz az észak-alföldi megyék Balázs Attila illusztrációja Nyíregyháza (KM — BJ) — Az állam diktatórikusán, az össznemzeti érdekeket félre téve lépett, megsértette az ön- kormányzatok tulajdonjogáról szóló 65-ös törvényt, s elérték- telenítette hét megye önkormányzatainak gázvagyonát. Zilahi József, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke foglalta össze így tegnapi sajtótájékoztatóján az utóbbi néhány hét történetét, s mint hét régió által létrehozott önkormányzati operatív bizottság vezetője bejelentette: a gázprivatizáció miatt újabb keresetet adnak be a Fővárosi Bírósághoz az észak-alföldi megyék, Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád, Pest, Szabolcs és Szolnok önkormányzatai, és mintegy hatszázezer gázhasználó nevében. Az érintett önkormányzatok a TIGÁZ Rt. vagyonából — melynek 50 plusz 1 százalékát egyébként a privatizáció során az olasz Italgas vásárolta meg — részvényük azonnali kiadatását kérik a bíróságtól. Egyben vitatják az ÁPV Rt. és az olasz cég közötti adásvételi szerződés érvényességét is, hiszen a településeket — annak ellenére, hogy a zárt részvény- társaságban társtulajdonosok — meg sem kérdezték az illetékesek az üzletkötésnél. Az önkormányzatok egyébként azt kérték az illetékes minisztertől és az ÁPV Rt.-tői, hogy a privatizáció első szakaszában a vagyonrészüket, arányosan az államéval, együtt hirdessék meg, hiszen a vagyon harmada az önkormányzatok, harmada a lakosság pénzéből jött létre, s harmadát az állam adta támogatásként. Ez nem történt meg, így települési képviselő-testületek szerint a részvényük, mivel az Italgas- többségi tulajdonos lett, elértéktelenedhet. Az olasz cég diktálhatja a további feltételeket, mert a szolgáltatási jog is az övé lett, s ez nagy károkat okozhat az önkormányzatoknak. Az első bírósági keresetben a gázvagyonra tulajdonosi megállapítást kértek a Fővárosi Bíróságtól az észak-alföldi önkormányzatok. Szerintük az önkormányzati törvény a településeken lévő hálózatot ugyanis egyértelműen az ön- kormányzatok tulajdonába adja, s ez akkor is igaz, ha egy idén megjelent törvény ezt felülvizsgálva a tulajdonnak csak 40 százalékát tekinti ön- kormányzati tulajdonnak. A sajtótájékoztatón Zilahi József elmondta: Budapest esetében az önkormányzati törvény szerint a fővárosé lett a tiszta vagyon, a vidék esetében viszont a döntéshozók másképp értelmezték a törvényt. Elmondta: az önkormányzatok hajlandók voltak kompromisszumra, de javaslataikat nem vették figyelembe, így a bíróságtól várnak jogorvoslatot. Külön megemlítette Szabolcs megye sajátos helyzetét, ahol a gázhálózatépítés beruházási összegének a 80 százalékát a helyiek fizették és fizetik, s a felvett hitel törlesztése például 79 nyírségi önkormányzatnál okoz súlyos pénzügyi zavarokat, miközben az ÁPV Rt. 47 milliárdos értéket 23,6 milliárdért adott külföldi tulajdonba. Füstbe ment a társadalmi béke Nyíregyháza (KM - BG) — A kereszténydemokraták visz- szautasítják azt a színjátékot, mely a kormányon, illetve a szocialista párton belül folyt a személyi jövedelemadó ügyében, amikor Bokros Lajos látszólagos lemondása volt szükséges ahhoz, hogy elfogadják a javaslatát — jelentette ki csütörtöki, nyíregyházi sajtó- tájékoztatóján Szilágyiné Császár Terézia, a KDNP megyei elnöke. Az országgyűlési képviselő szerint nem fontos már a mai kormánykoalíciónak a társadalmi párbeszéd, pénzügyminisztere az Alkotmány- bíróság mozgásterét is szűkíteni szeretné. Különösen aggasztónak tartja a pártelnök, hogy ebben a helyzetben hallgat a köztársasági elnök, pedig az előző ciklusban számtalanszor felemelte szavát az efféle jelenségek miatt. A KDNP az igazságos közteherviselést szorgalmazta, szívesen látta volna a differenciált kamatadót, a családi jövedelemadózást, de javaslatait lesöpörték a szocialisták, s a liberálisok. A mai adórendszer igazi vesztesei a gyermekes családok lesznek, akik egyetlen fillér adókedvezményt sem kapnak, a nulla kulcsos adótábla pedig a legszegényebb rétegek helyzetét is tovább nehezíti. A negyvennyolc százalékra felemelt adósáv sem az igazi nagy jövedelműeket sújtja majd, hiszen ők szakértőik közreműködésével könnyen kibújnak az adók alól, hanem azt a polgárosodó középréteget, melynek tagjai eddig is tisztességesen adóztak. A Mikulás puttonyában igazi hó is volt, a gyerekek nagy örömére. Ajándékával nem is bánt fukarul, vastagon terítette be a földeket és a kerteket. Kedden fehér reggelre ébredtünk. Az égi áldás Szatmárban tartósnak bizonyult, kollégánk Mátészalkán kapta lencsevégre a jókedvű hógolyózókat Elek Emil felvétele A gyermekek mosolyáért A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete az alábbiak közlésére kérte fel lapunkat: Emlékszik gyermeke fimosolyára. csilingelő, vidám nevetésére, amikor a karácsonyi játékát bontogatja? Vannak olyan gyerme- ; kék, akiknek ez nem adatik : meg. Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy minden gyermek arcán a boldogság mo- ; sólya jelenjen meg karácsony este. Van úgy. hogy nem is gondolnánk mennyi kevés is elég althoz, hogy másokat boldoggá tegyünk. Kérjük, hozza el gyermeke a már használaton kívüli játékait, gyermeke ruhaneműit, könyveit, sportszereit. Adományaikat december tizenegyedikétől tizenötödikéig tizennégy órától tizennyolc óráig a Bujtosi Szabadidő , Csarnokban megrendezett Karácsonyi vásáron a Vöröskereszt által felállított fenyőfa alatt helyezhetik el. SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA UI. évf., 289. sz. 1995. december 8., péntek Ára: 24,50 Ft ...................... . .......................................................... .. ... .. . ... ..... . .. Boszniakonferencia I