Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-07 / 288. szám
1995. december 7., csütörtök Bizonytalan villanyprivatizáció London (MTI) — Elképzelhető, hogy a privatizációra kijelölt magyar áramszolgáltató vállalatok némelyike pártában marad — írta szerdán a Financial Times, amely három napon belül másodszor közöl borúlátó elemzést a magyar elektromos ágazat privatizációjának esélyeiről. A brit lap szerint a kiárusításban, amely amúgy a maga nemében példa nélküli a térségben, túl szorosak a határidők, szabályozási és árbizonytalanságok vannak, s a jelentkezők szerint „a tenderfolyamat szervezése sem profi”. Egy pályázó elmondta: az ÁPV és tanácsadója, a Schröders bankház még az utolsó pillanatban is módosítgatta a feltételeket. A 14 szolgáltatóra érkezett 25 pályázat a Financial Times' szerint jóval kevesebb a vártnál. A gázipar meghirdetett privatizációjára vállalatonként átlagosan négy jelentkezés érkezett külföldi vevőjelöltektől — emlékeztet a londoni napilap elemzése. Az elektromosipari tender magvát képező MVM-re a Financial Times tudomása szerint mindössze egyetlen — német-francia- svájci — konzorcium nyújtott be pályázatot. Tizennégyen jelentkeztek a hét erőművi vállalatra, tízen pedig a hat regionális elosztó privatizációjában kívánnak részt venni — írta a brit újság. Brit részről a két hagyományos angol-walesi termelő, a PowerGen és a National Power jelezte érdeklődését. (A PowerGen a csepeli erőmű tavaszi megvásárlásával máris tulajdonos a magyar piacon). Nem ismeretes azonban, hogy szerepel-e a sorban a világ egyik legnagyobb, elosztásra szakosodott magánvállalata, az önálló hálózatot működtető National Grid. Jóllehet a vállalat illetékesei szerdán nem kívántak érdemben nyilatkozni, korábban az MTI-nek többször is jelezték: komolyan érdeklődnek az MVM-privatizá- ció iránt. Szakértők szerint gondot jelent azonban a National Gridnek, hogy a magyar vállalat rendszerének része a paksi erőmű. A National Gridnek néni a paksi létesítmény nukleáris jellege ellen van kifogása; az MTI-nek nyilatkozó brit szakértők korábbi jelzései szerint az elosztással foglalkozó brit vállalat számára „általában profilidegen az áramtermelés”. Több regionális brit szolgáltató sem pályázott végül magyar vállalatokra, így távol maradt a Midlands Electricity és az Eastern Group is. A Financial Times szerint ennek ugyanaz a politikai és egyéb okokra visszavezethető óvatosság az oka, amely a gázprivatizációtól is távol tartotta a komoly brit ajánlatokat. A British Gas, a világ legnagyobb lakossági szolgáltójának illetékesei maguk is úgy nyilatkoztak a minap az MTI- nek: a nyertes vállalatok a jelek szerint derűlátóbban ítélik meg a magyar piacot, mint a British Gas. Szerdán megtörtént a hivatalos vádemelés a néhai izraeli miniszterelnök, Jichak Rabin gyilkosa ügyében. A 25 esztendős Jigal Amirt előre megfontolt emberöléssel vádolják, ügyében a Tel Aviv-i bíróság december 20-ra írta ki az első tárgyalási napot. A vádlott a bűnvádi eljárás befejezéséig előzetes letartóztatásban marad. Amir védőügyvédjei nem tiltakoztak e döntés ellen, ám védencüknek jobb körülményeket követeltek — ezek egyike, hogy a fiatalember beszélhessen hozzátartozóival AP-felvétel Tranzit Brüsszel (MTI) — Kovács László magyar külügyminiszter és Sergio Balanzino megbízott NATO főtitkár szerdán Brüsszelben ünnepélyes keretek között aláírta a boszniai béketeremtő műveletek végrehajtását segítő NATO-magyar áthaladási egyezményt. A délszláv misszióban részt vevő mintegy 60 ezer fős „béketeremtő erő” számottevő hányadát majd csak a műveleti tervek hatályba lépése után és a műveletek tényleges megkezdésével telepítik a térségbe, jóllehet az európai NATO-or- szágok többsége a már ENSZ- kéksisakosként ott állomásozó erőinek jó részét is átcsoportosítja majd az új feladat végrehajtására. Az ő esetükben is szükséges azonban a megfelelő haditechnika és az új megbízatáshoz szükséges ífífras't- ruktúra helyszínre juttatása, lévén, hogy az ENSZ-béke- fenntartás alapvetően fegyvertelen misszió volt. Magyarország mellett eddig Csehország írt alá megállapodást. VWMMBV T* S m mmmmm mmw ü A francia... ...nemzetgyűlés kedden este elvetette az ellenzéki szocialisták által Alain Juppé konzervatív kormánya ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt, amelyet mindössze 88 képviselő támogatott az 577 tagú házban — jelentette több hírügynökség. A viharos vitában Juppé miniszterelnök kitartott a sztrájkhullámot kirobbantó elképzelés, a társadalom- biztosítás reformja mellett, bár egyeztetéseket helyezett kilátásba. Persson... ...svéd pénzügyminiszter kedden este bejelentette, hogy vállalja a jelölést a márciusban visszavonuló Ingvar Carlsson szociáldemokrata pártelnök és miniszterelnök utódlására. (MTI) Az Európai... ...Unió bővítésére az Európai Parlament mondja ki az utolsó szót — mutatott rá e törvényhozó .testület elnöke Varsóban. Kelet-európai kollégáival folytatott keddi eszmecseréje után Klaus Hänsch megjegyezte: az új tagállamoloiak számolniuk kell azzal, hogy az unió beavatkozik belügyeikbe. A pozsonyi parlament elnöke közölte: Szlovákia elfogadja, hogy az EU törődik az egyes államok kisebbségi politikájával. (MTI) Chirac ultimátuma Milosevichez Párizs (MTI) — Jacques Chirac francia államfő szerdán ultimátumot intézett Slobodan Milosevic szerb elnökhöz: eszerint ha a következő napokban nem szabadul ki az augusztus végén lelőtt, s Párizs feltételezése szerint a boszniai szerbek fogságában lévő két francia pilóta, akkor Francia- ország „rákényszerül, hogy levonja ennek minden következményét”. A francia köztársasági elnök hivatala nem közölte, hogy konkrétan milyen következményekről lehet szó, de Charles Miliőn védelmi miniszter valamivel korábban arról beszélt, hogy az esetleges lépések a „diplomáciai folyamatra vonatkoznának”. Mint ismeretes, december 14-én Párizsban írják majd alá a boszniai békemegállapodást — ám valószínűtlen, hogy a francia vezetés a két pilóta miatt megfosztaná magát e hatalmas presztízssikertől, s a francia elnök szóvivője, Catherine Colonna szerdán be is jelentette: az aláírásra a tervek szerint, december 14-én sor kerül majd. A párizsi kormányzat egyébként a két pilóta sorsa mellett továbbra is a szarajevói szerbeknek adandó garanciák ügyét tekinti a békemegállapodás aláírásáig megoldandó legfontosabb kérdésnek. Michel Bamier, a francia kormány európai ügyekkel foglalkozó minisztere szerdán megismételte, hogy e garan- cák nélkül fennáll a szarajevói szerbek menekülésének, vagy a harcok kiújulásának veszélye; diplomáciai források pedig kiszivárogtatták, hogy a francia vezetés a péntekszombaton tartandó londoni konferenciától várja az általa sürgetett garanciák meghozatalát. HIRDETÉS / A pénz ma már családtag, ^ ha sokáig nincs, hiányzik, ha van, törődést igényel. Pénze megérdemli, hogy magas kamatok mellett gyarapodjon. Erre nyújt lehetőséget a KSZE Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Rt. kötvénye, mely másfél éves futamidejű, évi fix 34% kamatos kamatozású. A kamat kamatos kamattal a futamidő végén kerül kifizetésre a tőkével együtt, így Ön egy 10 000,— Ft névértékű kötvény vásárlásával másfél év elteltével 15 518,—- Ft-ot kap kézhez. Számoljon, megéri! Az Állami Értékpapír és Tőzsdefelügyelet a kötvény kibocsátását 10.093/95. számon, 1995. november 28-án engedélyezte. 1995. december 6-tól december 15-ig a Takarék Bróker Kft. szervezésében a Magyar = Takarékszövetkezeti Bank Rt. nyíregyházi fiókjában jegyezhető a KSZE „A” kötvény. | oo 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 4. tel.: (42) 311-455 Pénztári órák: hétfőtől csütörtökig 9—15 óráig, pénteken 9—13 óráig. ^ Hó késlelteti a NATO-gépeket Szarajevó (MTI) — Mintegy 30 centiméteres hótakaró késleltette szerdán a NATO-békefenntartók előőrseit szállító repülőgépek Szarajevóba érkezését. A Reuter jelentése szerint szerdán a NATO Németországból Szarajevóba irányított első két szállító repülőgépe a szokatlanul zord időjárás miatt nem tudott a megadott időre megérkezni a bosnyák fővárosba, és nem kizárt, hogy a tervezett, összesen nyolc gép közül néhánynak az útját törölni kell. „Egyértelmű, hogy a téli időjárás nem segíti a NATO bevetését, de ez senkit sem lepett meg. Mindig bonyolultabb dolog kedvezőtlen időjárási viszonyok közt elindítani egy műveletet, mint tovább folytatni egy már folyamatban lévőt. Mindazonáltal ezek harcászati csapatok és ki vannak képezve erre, az időjárás csupán lelassítja kissé a dolgokat” — nyilatkozta Chris Vemon alezredes, az ENSZ szarajevói szóvivője. Letiltott jugoszláv film New York(MTI) — Horvátország elérte, hogy az ENSZ betiltsa egy jugoszláv film vetítését a világ- szervezet épületében: a hor- vát ENSZ-misszió azon az alapon tiltakozott a vetítés ellen, hogy a film elfogult Horvátországgal szemben. Az amerikai Daniel North „Vukovar” című, jugoszláv, olasz és ciprusi finanszírozással készült filmje a Horvátország Szerbiával határos részén lévő városban játszódik, amelyet a szerbek 1991-ben a földdel tettek egyenlővé, s ahol ugyanakkor a balkáni háború egyik legszömyűbb „etnikai tisztogatási akciója” zajlott le. A filmet egy New York-i székhelyű menekültügyi alapítvány kulturális sokszínűségről rendezett konferenciájának befejezéseként vetítették volna. A konferencia az ENSZ helyiségeiben zajlott. Mint Horvátország ENSZ-missziójának szóvivője a Reuter kérdésre válaszolva kifejtette, a horvát asszony és szerb férfi házasságáról és kilátásairól szóló történetből az derül ki, „hogy valójában nem is történt népirtás”. Ezzel a jól elkészített film sok embert félrevezethet, akik nem ismerik közelebbről a régió problémáit — tette hozzá. A film már több fesztiválon szerepelt és meglehetősen éles kritikákat kapott. A rendező North azzal védekezett, hogy filmje csupán a képzeleten alapuló, háborúellenes történet, s a film plakátján is ez áll: „Nem ítélkezik, mert nem ismeri a válaszokat.” Sajtószabadság-díj Mindig az események nyomában Washington (MTI) — Öt külföldi újságíró kapta meg az idén a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) elnevezésű amerikai szervezet Sajtószabadság-díjait. Külön kitüntetésben részesült Ben Bradlee, a The Washington Post volt főszerkesztője a sajtó függetlensége érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként. Az újságírók működésének feltételeit és személyes biztonságát világszerte nyomon követő, New York-i székhelyű szervezet 1981- ben alakult. Elnöke Kati Marton magyar származású újságírónő (Richard Holbrooke külügyi államtitkárhelyettes felesége). A CPJ keddi sajtóértekezletén közölték, hogy az idei kitüntetettek valamennyien roppant nehéz körülmények között — nem egyszer személyes biztonságuk feláldozásával — végezték a munkájukat, mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtottak hivatásuk gyakorlása közben. A díjazottak: Jevgenyij Kiszeljov, az NTV független orosz televízió alapító tagja (a legismertebb orosz újságíró — csecsenföldi riportjaival magára zúdította a kormány haragját); Ahmad Taufik, az Indonéz Újságíró Szövetség elnöke (jelenleg börtönben ül, a kormányon belüli korrupció leleplezéséért koholt vádak alapján harminckét hónapra ítélték); Fred M’membe, a zambiai The Post főszerkesztője (a hatalommal történt kormányzati visszaélésekről és a kábítószer-kereskedelemről írt cikkei miatt több mint száz év börtönböntetést róttak ki rá); Jósé Rubén Zamora Marroquín, a guatemalai Siglo 21 című napilap fő- szerkesztője (több halálos fenyegetést kapott, miután leleplezte a katonai hatóságok ténykedését és az emberi jogok megsértését); Veronica Guerlin, a dublini Sunday Independent oknyomozó újságírónője (az ír szervezett bűnbandákról írt riportjai megtorlásaként életveszélyesen megsebesítették). Emlékezetesek azok a jelenetek, amelyek a közelmúlt háborúiból és fegyveres összecsapásaiból kerültek a képernyőre, megmutatván a tudósítók halált ‘megvető bátorságát. ___MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL —