Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-30 / 306. szám
14 TÁRLAT Dévényi Sarolta tűzzománcai Öreg fenyő M agas szakmai és művészi felkészültséget igényel a tűzzománc készítése. Régi mesterségek és korszerű technikai tudás ötvöződik a mesterek, művészek munkáidban. Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében jó néhány an kedvelik ezt az érdekes, látványos művészeti kifejezőformát, az iskolákban és nyári táborokban folyó munka pedig arról tanúskodik, hogy a fiatalok között is egyre népszerűbb. Dévényi Sarolta alkotóművész munkái sokoldalú felkészültségről adnak számot. Legutóbb a nagykállói művelődési központban láthattuk alkotásait. A nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban tanít; diákjaival is igyekszik elsajátíttatni a mesterség fogásait. Gyakran láthatjuk munkáit különböző tárlatokon. Prágai utca Ékszerek Zenei napok Elek Emil felvételei Csokonai szabolcsi utazása Pazonyban járt a költő, ahonnan Patakra utazott — említette levelében Katona Béla Az ötvenes évek közepe óta újra meg újra felbukkant különböző helytörténeti-irodalomtörténeti kiadványokban, s az 1965- ben megjelent megyei útikönyvben is Csokonai szabolcsi és szatmári utazásainak emlegetése. Sajnos az állítólagos kocsordi és nyírderzsi legációjárások ezekben az írásokban mindig csak az említés szintjén szerepelnek, adatok, források megjelölése nélkül. Ha teljesen kizártnak nem is tarthatjuk ezeket a látogatásokat, a valószínűségük meglehetősen csekély, s csak sajnálhatjuk, hogy ugyanakkor szóba sem került a nagy debreceni költő egy valóban megtörtént szabolcsi utazása, amelyről pedig maga Csokonai tett említést egyik levelében. 1801. június 26-án Böszörményben keltezett, egy kedves barátjának, Nagy Gábor ügyvédnek címzett levelében a következőket olvashatjuk: „Barátom! Engemet Puky úr és Darvasné asszonyság elragadván elragadtak Pazonyba, és onnan felvisznek Ongára: megengedj, hogy véled nem utazhatok, hanem Patakon összvehoz a jó Isten. Most, míg a hintók a vendégfogadóban étetnek, tiszteletére jöttem tiszteletes Diószegi úrnak, s nála írom ezt a levelemet.” A levél korábban sem volt ismeretlen. Csokonai műveinek különböző kiadásaiban nyomtatásban is többször megjelent, csak a szabolcsi helynevet olvasták rosszul. A település nevében akkor még nem szerepelt a Nyír előtag, a Pazony helységnév viszont úgy látszik nem volt ismerős a költő életrajzíróinak, azt egyszerűen Pozsonynak olvasták. A térképen persze senki sem nézett utána, hogy Debrecenből miért éppen Pozsony érintésével kellett volna a Miskolc közelében található Ongára utazni. S a hibás olvasat tovább élt kiadásról kiadásra. A költő születésétől kétszáz évnek kellett eltelnie, hogy a Magyar Remekírók sorozatban megjelenő jubileumi kiadás gondozója, Vargha Balázs észrevegye a hibát, s végre a helyes szöveget közölje. A szegény pazonyiaknak egyébként később is többször meggyűlt a bajuk településük nevével. A község neves szülötte Színi Károly (1829-1896), a kiváló publicista és szerkesztő. Anyakönyvében is, hivatalos papírjaiban is ez a helynév olvasható, mivel azonban ezt a települést életrajzírói közül sokan nem ismerték, összetévesztették Pozsonnyal. A lexikonok, kézikönyvek többségében születési helyéül máig is Pozsony szerepel. Az 1965-ben megjelent Magyar Irodalmi Lexikon végre Pazonyt írt, az 1994-ben kiadott Új Magyar Irodalmi Lexikon azonban nyílván elírásra gyanakodva a Pazonyt vissza javította Pozsony- ra. Csokonai Vitéz Mihály A költő levelei alapján elég pontosan rögzíthetjük a nyírpazonyi tartózkodás időpontját. Édesanyjának küldött levelében azt írta, hogy július első napján érkeztek Ongára. Ha tehát az utazáshoz szükséges időt is figyelembe vesszük, két-három napot tölthettek Pazonyban, mégpedig június 27-28-29-ét. Arra a kérdésre, ki volt a szállásadója, vendéglátója, nem lehet ilyen egyértelműen válaszolni. Ismerve Csokonai utazási gyakorlatát, ha egyedül utazott volna, szinte biztosra vehetnénk, hogy valamelyik egykori debreceni vagy pataki diáktársánál vendégeskedett, mint például dunántúli bolyongásai idején Bicskén Kovács Sámuelnél, Nagyvázsonyban Édes Gergelynél, Csökölyben Kiss Bálintnál. Az ilyen típusú szállásolásra minden bizonnyal Nyírpa- zonyban is lett volna alkalma. A falu református lelkésze 1796 és 1838 között Ferge János volt. Nagyjából egykorú lehetett Csokonaival. Ráadásul írogatott is, s nemcsak egyházi szakíró volt, versei is jelentek meg. Bessenyei Annához írt verse a gávai költőnő 1815-ben Patakon kiadott kötetében is napvilágot látott. Biztosra vehetjük, hogy szívesen befogadta volna Csokonait. Ez az utazás azonban más volt. A már idézett leveléből tudjuk, ezúttal nem egyedül kelt útra. Puky úr és Darvasné asszonyság hívták meg, illetve ragadták el magukkal a költőt a hosszú kirándulásra, s nyílván az ő kedvükért iktatták be útjukba a pazonyi látogatást és a néhány napos ottani pihenőt. Puky István sárospataki diáktársa volt Csokonainak. Szoros barátság fűzte őket össze. A költő már korábban is többször vendégeskedett náluk Tiszaigaron. Arról is tudunk, hogy Csokonai legradikálisabb műveit ez a jakobinus érzelmű barátja őrizte meg az utókor számára. Puky fiatalon megházasodott, feleségét Darvas Annának hívták. így a levélben említett Darvasné asszonyság minden valószínűség szerint Puky István anyósa volt. Nem tarthatjuk kizártnak, hogy Darvasné Pazonyban élt, vagy legalábbis onnan származott, s elsősorban az ő kedvéért, s az ő családjánál vagy rokonságánál vendégeskedtek Pazonyban. Ha már Pazonnyal kapcsolatban a hibás olvasatot emlegettük, visszatérhetünk Csokonai kocsordi és nyírderzsi látogatására is. Valószínű ugyanis, hogy legalább is az egyik esetben itt is a helynevek összecse- réléséről lehet szó. 1800. december 20-án Debrecenben Puky Istvánnak írt levelét így kezdi Csokonai: „Nagyérdemű Barátom! Felétek akartam Derzsről visszajönni...” Nos, a térkép itt is sokat segíthet. Pukyék Tiszaigaron laktak. Egészen valószínűtlen, hogy Csokonai Nyírderzsről Tiszaigar felé akart volna visszatérni Debrecenbe. Sokkal valószínűbb, hogy a Tiszafüred, Tiszaigar közelében található .Tiszaderzsen járhatott a költő. Úgy látszik, nemcsak a turistáknak, az irodalomtörténészeknek is hasznos lehet a térkép forgatása. SZEPESSI ATTILA: Szilveszteri történet Gyermekkorom indiánévei Alagon teltek. Legalábbis a nyarak meg az iskolai szünidő őszi-téli ünnepei. Az Inyesmester, Magyar Elek birtoka húzódott itt a falu szélén, melyet a háború végén nagybátyám gondjaira bízott a ragulevesek és töltöttkáposzták krónikása. Süllyedő hajó volt ekkortájt — a beadások, padláslesöprések esztendeiben — a jobb napokat látott birtok, mely két lakóházból, istállóbók, gabonaföldekből, szőlőparcellákból s a királydinnyés parlagok oldalában egy maradék tölgyerdőből állt. A fákon fülesbaglyok tanyáztak; fácán fészkelt, pitypalatty harsogott a búzatáblákban és mezei nyu- lak rejtőztek a parlag bogáncskórói között. Unokaöcséim és magam vásott kölykök, nemigen érzékeltük a fekete esztendők szo- rongattatásait. Komiszkodtunk, verekedtünk, szőrén ültük meg a két lovat, Pompást és Reményt, bungalót fabrikáltunk napraforgó szárakból és mindent megtettünk, hogy az ellenséges indián törzs tagjainak — a szerepek gyakran cserélődtek — megkeserítsük az életét. Nagybátyáim, a két Benda fiú játszotta Winettou és Old Shatterhand szerepét, bár többnyire a békebíró és az erkölcsprédikátor feladatával kellett tusakodniuk, ami nemigen dukál egy törzsfőnöknek meg egy kiérdemesült trappernek. György, az ifjab- bik, aki a birtokot felügyelte s Winettou szerepében tündökölt, a katonatiszti pályát cserélte a gazdálkodóira. Az idősebbik, Kálmán bátyám, Old Shatterhand, akit — családi predikátuma, a marcinfali okán — mindenki csak Marciként ismert, rangrejtett történettudós volt, bár ez idő tájt alkalmi munkákból tengette a maga és családja életét. Ám felhagyott katonatiszti előmenetel ide, Bocskai és Martinovics korának rejtelmei oda, mindketten szőrén ülték a lovat, akadályfutásban lepipáltak bennünket, s birkózáskor úgy földhöz teremtették a magunkfajta közrendi indiánt vagy épp egymást, hogy nagyot nyekkent az istenadta. Ezek az ölremenések némiképp különböztek a jelenlétük nélkül lezajlóktól, a fair play szabályai szerint zajlottak: tilos volt gáncsot vetni, hajat cibálni, harapni és kart kicsavarni, hogy egyéb ígéretes fogásokat már ne is említsek. Délelőttjeink a szabadság mámorában teltek. Winettou ekkor szamaras kordájával útrakel, s a piacon árulta a zöldséget- gyümölcsöt. A tudós Old Shatterhand pedig szobájába húzódott, hogy lekörmöljön egy-egy cikket az Élet és Tudománynak. Neki volt könnyebb dolga, mert a kordét húzó füles, Cigány elég szeszélyesen viselkedett. Ha egy formás pej kanca került a közelébe, szerelemittasan lehorgonyzóit, a kocsit keresztbe fordította az úton, vágytól eltelve iázott szíve választottja felé, hogy egyéb — nyomdafestéket nem tűrő — produkcióról szó se essék. A délutánok rendre a számonkérés gyötrelmeivel kezdődtek. Amilyen változatos volt bűneink lajstroma — félholtra csúzlizott tyúkok és kacsák, megdézsmált lekvárosüvegek, kitört ablakok, szemünk alatt kéklő monoklik, rabul ejtett fácáncsibék és nyúlfiak — olyan egyhangú volt a vezek- lésül kirótt penitencia: csúzlielkobzás, továbbá számtanpéldákkal és szépírási gyakorlatok kínjaival fűszerezett szobafogság. Ám a büntetés gyötrelmei elmúltával újra helyreállt a baljós békesség, feldübögött a lovak patája, a bokrok közt felharsant a harci üvöltés, fellobogott a tábortűz, ami nélkül egy indián tábor elképzelhetetlen. Az idilli nyarak elmúltával aztán megritkultak az indián ünnepnapok s főképp a karácsonyi-szilveszteri hetek vetettek bennünket Álagra. Ezt az időszakot — rejtélyes okból — szénszünetnek illet mondani, holott ekkoriban zajlottak a tárnák mélyén az ádáz széncsaták... 1951 szilvesztere különösen emlékezetes maradt számomra. Csak néhányan gyűltünk össze a faluszéli házban. A kertet és a Kiserdő fáit hólepel borította. Álmos ga- tyásölyvek kuporogtak az ágakon. Marci bátyám, Old Shatterhand és fiai ezúttal távol maradtak. Winettou pedig — a szerepével nehezen összeférő postás-egyenruhában, mert megélhetési gondok miatt elszegődött levélkézbesítőnek — nagyanyám társaságában sütött-főzött, hogy estére meg éjfélre, amikor majd kirúgjuk az óesztendőt a szélesre tárt ajtón, legyen elegendő harapnivaló. _____Napkelet • A KM szilveszteri melléklete_______
