Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-02 / 284. szám
1995• DECEMBER 2., SZOMBAT Megnyílt az Őszi Tállat ’95 Nagy miértek bujkálnak a színvonalas anyag mögött Papp D. Tibor Hideg van. Már a telet fázzuk. Nyíregyházán a művészetet az időjárás sem kíméli. Az idei Őszi Tárlat megrendezésére november végén nyílt lehetőség. Nagy miértek bujkálnak a színvonalas anyag körül, s talán a méltatást sem lehet másként kezdeni, mint beszámolóval, amennyire tudni lehet az igazat, az Őszi Tárlat már-már tradicionális kálváriájáról. Változatos helyszíneken rendeztek már e városban ilyen, az itt élő művészek számára hol fontos eseménynek tekintett, hol látványos hátmutatással minősített kiállítást. Otthont adott a műalkotásoknak a Jósa András Múzeum mint értékőrző és fölmutató intézmény. Falain sok, a jelenlegi tárlaton is szereplő művész alkotása függ. Talán a pénzhiány az oka, hogy jó néhány jelentős kvalitást képviselő festő és szobrász nem is reménykedhet, hogy egyszer helyet kaphat a műzsák otthonában. Az meg már teljesen más történet, hogy ettől függetlenül miért vándorolt el innen az Őszi Tárlat. A Pál Gyula Terembe. Amíg volt. Sokszor elhangzott, néhányan már bosszankodva legyintenek, de mégis... Ce- terum censeo... Ez a kiállítóterem helyzeténél, fekvésénél fogva a legalkalmasabb volt a mű és a néző találkozására. De eladták és most buszozhatunk a 8-assal a főiskoláig, (mert a Sóstóra minek?) ha meg akarjuk tekinteni hol tartanak régiónk festői, szobrászai. Pedig megéri a látvány. A Városi Galériában, igaza van Nagy Lajos Imrének, nem lett volna ekkora élettere az anyagnak. Igaz, az éves programba sem került be az Őszi Tárlat. Ki tudja, miért? A város által átutalt támogatás ki- nek-kinek hol nem keltette föl figyelmét? A rajz tanszék a főiskolán az utolsó pillanatban beszállt a rendezésbe. Megszerezték a hatalmas teret, lehurcolták a paravánokat, szegeztek, nyomtattak. Itt-ott lemaradt egy-két cím, név, elmaradt katalógus, de segítettek. Van Őszi Tárlat Nyíregyházán 1995-ben is. Lehet hümmögni, csodálkozni, melegen kezet szorítani, hasznos tanácsot adni, irigykedni, őszintén hallgatni, kuncogni, kifelé menet, amikor összesodródnak az egyhallású fülek és szájak, ahogy azt Daumier megrajzolta. Ettől Persze Nyíregyháza még ugyanolyan távol marad Párizstól (1592 km) vagy New Yorktól. Hála Istennek — mondta Tót Sándor, aki épp ott tartózkodott a kiállítás idején. De itt volt Dankó Mária lépcsőfotóival, Mészáros Gábor, aki a kerámiát csalta meg a bronzzal, elismerem, jól tette, Fodor Ilda apró tengerinövény üzeneteivel, Székhelyi Edith, akinek két pasztell triptichonja a lélek hidegmeleg állapotát prezentálja, Boros György átfotózott struktúráival, Nagy Lajos Imre a többször megcsodált kontraposztú aktjával háttérben a föld textrurákkal, Tóth József fegyelmezetten érzékeny szép-pitt rajzaival. Nor- mantas Paulius lefotózta az ember lényegét Tibetben a kéz és a fej ritkán látott harmóniájában, Vikár István elhozta a finom karcait, Z. Erdei Anna az angyal üdvözletét. H. Németh Katalin színekbe bújt, de megtaláltuk új pasztellein, Tilles Béla idelátogatott, próbált konstrukcióival és Bodó Károly sem hagyta el a járt utat. Szepessy Béla türelmes keze mívesen követi frivol fantáziáját: phal- losjog, Lukács Gábor eredményesen űzet kufárokat. Horváth János szerintem legerősebb képe egy meleg sárga táj fával, amelynek címe nincs. Orr Lajos anyagtársítási kísérletei, ahol természetesen a bronz az űr a már sokszor, sokaknál hiányolt szobrászi gondolkodás szép példái. Dr. Pintér Nándor fest és kollázsokat készít fáradhatatlan energiával, Egri Erzsébet furcsa fényű ag- nusa volt élmény. Madarassy György életbohócai színtelen színekben kuksolnak, Gáli Ludmilla abbahagyott textiljével szemben. Sirpa Ihanus apró fakompozíciókkal jelezte jelenlétét, s Huszár István az elnyűhetetlen főnix, bájos-bevált lányai új erővel csodálkoznak. Balogh Géza jelentősen finomodó kezenyomát féltem a gyötrött papírokon, meg megvannak, hatásosak. Valkovics Zoltán akvarellja jobb keretet érdemelt volna. Soltész Albert egymásai is tusakodó színekkel küzd a formákért, Petkes József rémisztő réme helyett Huszár István: Egy korona, két bohóc Elek Emil felvétele inkább a lendületes Sodrásban c. képet választanám. Zagyva László rátalált egy motívumra, a dudára, amely egyaránt hordoz vizuálisan bizsergető és szavakba kínálkozó tartalmat. Sokáig néztem szobrait. Tar János messziről Barabást idézi, Küzmös Enikő lágy pasztelljei tapintatosan kerülnek minden problémát. Végül, de ha a másik irányban indulunk el ä körön az első Kri- vánik József szépen körített gesztusait kell említeni. Dinamikájukon látszik, hogy alkotójuk bízik abban, igazolja őt majd az idő. A kijárat kilincsét fogva évek hosszú sora óta nem volt bennem semmilyen indulat. Csendesen örültem. Vannak új törekvések, van távlat, van művészet Nyíregyházán. Ha a városlakót kérhetem, utazzon ki a főiskolára, megéri, a távolság sem olyan nagy, mint gondoljuk. Csak idejében le kell szállni a 8-asról. — Hát hogyne! A legjobb barátom volt. Látom a mozi még megvan. Ugyanaz. Egy harmadik is szól: — Hát persze, ti árultátok mindig a filmkockákat. A férfi lassan felengedett: — Ha csókolózós film ment, a tekercsből mindig kivágtuk a nőket, vagy a csókolózást, és pénzért eladtuk az iskolában. Másnap a nézők azokat a jeleneteket már nem látták. — Nagy francok voltatok! — De mi van az Arnolddal? Akkor még itthon voltam, amikor mint kulákot, mozist, és mint svábot kitelepítették Németországba, de azóta nem tudok róla semmit. — Hát ezt akarom elmondani, mert tudom, hogy író lettél, és ez egy nagyon jó történet. Nahát, kitelepítették a családjával, egy szekéren vitték el őket, ami ráfért vihették, sokáig nem hallottunk róla, vagy huszonöt éve küldött a kocsmárosnak egy levelet, ezer márkát és egy névsort és megírta, ő ebbe az országba már többé nem akar visszajönni, de nősül, most tartja az esküvőjét, s mivel a barátai nem mehetnek ki, itt küld egy névsort, ezeknek rendezzen a kocsmáros a pénzből egy murit, ezen és ezen a napon, ebben és ebben az órában, ugyanakkor amikor ő kint rendezi a lakodalmát... És amit itt a barátok, ismerősök elmondanak köszöntőket, vagy mást, azt vegyék magnószalagra és küldjék ki. — És? — Minden megvolt. Jó volt. Szép volt. Csak egy baj volt. A magnókazetta. A postán azt akkor, csak így, nem lehetett feladni, kivinni rizikós volt, nem vállalta senki. Végül mi történt? N. A. községi tanácselnök lehallgatta a körzeti rendőr jelenlétében a kazettát, becsomagolták, átkötötték zsineggel és lepecsételték a tanácsi viaszpecséttel. Harasztosi Pál illusztrációja telek. De hát nem voltam biztos, hogy te vagy az. ' Leültették. Ismerte őket, ismerték, csak már elfelejtették egymást, a nevüket, az arcukat, a létezésüket. Jött a sör rundó-run- dó után. Egymás szavába vágtak: — Szóval, te voltál a boltos fia? Apád? — Meghalt a Donnál. — Az én apám és a tiéd nagyon jó barátok voltak. Tudod? — Nem tudom. Nem emlékszem. — Nekem meg te két évig az osztálytársam voltál. — Régen volt. — Hanem az Arnoldra, a mozisra em- lékszel-e? ott ülők tekintetét és halkan odaköszönt: „Jó napot.” Azok bólintottak. Az arcok mintha az emlékezet mélyéből bukkantak volna elő. Lassan jobban látott már a félhomályban. Ismerősök talán? Több mint negyven éve járt itt utoljára. Lopva a szomszéd asztalnál ülőket nézte. Égyiküknek mintha a szája... talán, a tekintete, ez a nevetés... ki ez?, kik ezek? Nem bírta tovább. Felállt, odalépett. — Ne haragudjanak, nagyon régen jártam itt, engedjék meg... Igen zavart volt. Az asztalnál ülők közül az egyik feláll. V — Te vagy az? — mondta. — Én is néz||Í _________________13 MÚZSA Deák Mór: Lyukas zsebbel Krokodilszívet hord az ember krokodilszívet lyukas zsebében ott a tenger ott van a tenger arcát a nap kitetoválja pirosbarnára mégis mindig véres az álma véres az álma hazudott neki isten és ördög hazudott neki mind a kettő sírt és könyörgött nagyon szereti odaadta hát mindkettőnek mind a kettőnek krokodilszívet hord az ember krokodilszívet Erdei-Szabó István: Fohászkodás hóért Égi menyasszony te hó üdvösség fejünkre szálló boríts be tiszta derűvel minket hogy elhiggyük ezt a céda jövőt térdre roskadó reményeinket mert itt minden késik romlik minden másképpen van megromlott álmok elvetélt átkok homlokunk gyakorlóárkaiban szemünk gödreiben háborús fészkek aláaknázott külvárosok kifeszített ideg-drótkerítések Égi menyasszony te hó te gyolcsing-takaró rontsd le félelmeinket hozd el mindennapi békénk mert lassan minden elrohad megposhad a vizek tiszta arcán kelések már nem csak lábaink alatt bennünket esznek a férgek Ennyi romlás rontás után már csak a hó ahogy alázúdul az égből így távozom majd én is pogány versekből mesékből lábam nyomát benövi fű rejti vadon erdő mező nem jövök többé felétek hisz itt már minden feledhető csak a gyolcsfehér havakat viszem magammal ismerkedem farkasokkal fagyokkal míg magába fogad a Világidő Nagy Tamás illusztrációja
