Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-15 / 295. szám
1995. december 15., péntek HÁTTÉR Hideglelős év végi kultűrkörkép A takarékosság lehetőségei is szűkre szabottak az oktatásban és a kultúrában A vizsgáztatás a két ünnep között szünetel a tanárképző főiskolán Balázs Attila felvétele Bodnár István Nyíregyháza — Tiszavasvári (KM) — Nem sokat bizonytalankodott az idén a tél, már novemberben megmutatta a foga fehérjét. Sajnos a tervezettnél is többet kell költeni fűtésre, világításra, hiszen az energia ára újból növekedett. Három oktatási, illetve kulturális intézményt kerestünk fel, aziránt érdeklődve: milyen takarékossági intézkedésekre kényszerülnek, korlátozzák-e tevékenységüket? Korai kapuzárás A nyíregyházi tanárképző főiskola ebben az évben is megtartja a szokásos téli szünetet, amely most rövidebb lesz, mint tavaly. Az intézmény december 23-tól január 2-ig tartja zárva a kapuit; ekkor a vizsgáztatás természetesen szünetel. — Tulajdonképpen csak három munkanapról van szó — magyarázza Kocsis Gábor gazdasági igazgató. — A fűtéssel hosszabb időre leállni egyébként sem szabad, hiszen az újrafűtés költséges, és komolyabb fagy esetén a vezeték is károsodhat. A takarékoskodás egyébként nem korlátozódik télre, hanem egész évben tart, és az egész intézmény életében tapasztalható. A főiskola mostanában esténként hamarabb záija a kapuit, valamivel kisebb így a villanyszámla. Szombaton is korábban zárnak. Persze, a takarékoskodás lehetőségei is szűkre szabottak, hiszen szombaton például a levelező tagozatos hallgatók oktatása folyik. A könyvtárra is nagy szükség van szombatonként. Esténként pedig az ének-zene szakos hallgatók szeretnék igénybe venni a főiskola zenetermeit; így is sok a panaszuk a rosszabb lehetőségekre. A tanárok és a diákok pedig joggal panaszkodhatnak a folyósokon tapasztalható sötétség miatt. Csökkentették a közvetlen telefonvonalak számát; további gond, hogy időközben a telefondíjak is emelkedtek. A főiskola tulajdonában levő autóbusz helyzetét szintén át kellett gondolni. Az intézmény a buszról semmiképpen sem akart lemondani, hisz a hallgatóknak sokszor van szükségük rá. Az önköltséges árat most viszont meg kell fizetni. így a terepgyakorlatok, tanulmányutak pénzbe kerülnek. Öröm az ürömben Mindezek ellenére a tanárképző főiskolának ebben az évben van dicsekedni valója is. Az ősz elején adták át a megszépült és modernebbé vált uszodát. Régi gond oldódott meg így, és több iskola használhatja immár a korszerű sportlétesítményt. Jól járt az intézmény a nyáron Nyíregyházán rendezett Ifjúsági Atlétikai Európa Bajnoksággal, hiszen az intézmény jelentős anyagi támogatás kapott. A mintegy 40 millió forintból rendbe hozhatták a kollégium nagy részét. Sok kollégiumi szobát felújítottak, és a konyha rekonstrukcióra is jutott pénz. A testnevelés szakos hallgatók szintén részesültek a jóból, mivel több pálya állapotát is feljavították. A főiskola bizonyára máskor is örülne hasonló, pénzt hozó rendezvénynek... A nyíregyházi múzeumok sem maradnak ki a takarékoskodásból. Mint Németh Péter igazgató elmondta: a Jósa András Múzeumot — a tavalyi gyakorlattól eltérően — a hét végeken nem tartják ugyan zárva, de látogatókat hétfőnként nem fogadnak. A többi — nyírbátori, kisvárdai, mátészalkai, kisvárdai, vajai — múzeummal épp fordított a helyzet; ők a hét végeken tartanak zárva. Hozzátehetjük: mivel a munkatársak hétfőn egyébként is a munkájukat végzik, ezek a múzeumok a hét első napján látogathatók lesznek. A tanulókat, iskolai csoportokat tehát a hét első napján is várják az intézmények. A Sóstói Múzeumfalu télen mindig zárva tart: de azért csoportok látogatására — előzetes bejelentés alapján —- van lehetőség. Kevesebb munkaerő A tiszavasvári művelődési központban is terveznek néhány napos zárva tartást az év végén. A fűtési költségekkel spórolnak; csak ott fűtenek, ahol feltétlenül szükséges. A tiszavasvári közművelődési intézmények számára ebben az évben egyébként fontos takarékossági intézkedés született, ugyanis a művelődési központot, a könyvtárat, a sportcsarnokot és az ifjúsági tábort összevonták. Ez két fő létszámcsökkentést eredményezett. A megmaradt munkaerővel jobban lehet gazdálkodni. Körültekintőbben szervezik az úgynevezett nagy rendezvényeket; sajnos így elmaradtak színházi előadások... Ora a fűben-m—i gész eddigi életemben két órám volt össze- 1—J sen. Mindkettő orosz. Az elsőt nagyanyámtól kaptam tizennyolc éves koromban, Munkácsról hozta szegény, a másik a messzi Szibériából származott. Nem lehet hát azt mondani rólam, hogy túlságosan érdekelnének e rejtélyes szerkezetek, pedig egy időben órabolond voltam. Nem a mai csodaherkentyűk érdekeltek azonban, amelyek nem csak azt mondják meg pillanatok alatt, mennyi az idő most La Pózban, Johannesburgban, vagy Alma-Atában, de közlik azt is, hány kilométerre van a Mars a Saturnustól, vagy mikorra várható a legközelebbi napkitörés. Nem, engem nem ők érdekeltek, hanem az öreg faliórák. Poros padlások, pókhálós szobák, sejtelmes zugok tucatjait kutattam át, s rövid idő múltán már személyesen nekem szólt egy-egy szebb, bécsies barokkoson, vagy éppen paraszti bájjal megfaragott óra. Mégsem tettem szert egyre sem. Szilkékre, korsókra annál inkább, de órára egyre sem. Furcsa mód egyáltalán nem zavart. Tökéletesen kielégített a nagyanyám hozta munkácsi Pobeda. Nem volt szép, nem volt pontos, de megfelelt a célnak. Legfeljebb kicsit korábban kellett indulnom, hogy időben célhoz érjek. Igaz, számlapja megkopott a gyakori vízbe nyúlkálásoktól, az üvege eltörött, kerete behorpadt a faágak ütéseitől, mégis szerettem. Vagy húsz évig hordtam, amikor valami történt. Messze, valahol Csaholc alatt poroszkáltunk a Túr gátján, s tanító barátom hirtelen megfogta a kezem. — Ott, a gát tövében...! — mutatott előre. Bárhogy is meresztettem azonban a szemem, a nyakig érő fűben semmit se láttam. De azért óvatosabbra fogtam én is a lépteim, s hamarosan kiderült, minek szólt az iménti suttogó hang. Egy nagy madár dolgozott elmerül ten a fűben. Egy gyönyörű, szürkésfehér darázsölyv... Szétterpesztett lábbal állt egy fél méternyi széles gödör előtt, s nagy igyekezettel csipegette az imént felszínre ráncigáit lépekből kiszóródott méhlárvákat. Percekig gyönyörködtünk a nem mindennapi látványban, aztán észrevett bennünket, s elrepült. — Még lenni kell abban a gödörben lépes méznek — hajolt le ekkor a barátom, aztán hamarosan én is mellé térdeltem. Az ördög se gondolta, hogy mindjárt kitör az égiháború. Kotorásztam gondtalanul, amikor mintha csak valami kobra marta volna meg a kezem... Kirántottam, hogy még a gödör szája is porzott, s csak később, valami árnyékban nyalogatva a sebeim, vettem észre, hiányzik, valahogy leszakadhatott a lépvadászaton az órám. De akkor én már oda semmi pénzért sem tértem volna vissza. Igen ám, de óra nélkül meddig lehet élni? Akkortájt jött haza majdnem ötven évi orosz hadifogságból egy nyíregyházi öreg úr, s krónikása lettem. Meg, amilyen idegenül, bávatagon mozgott e furcsa világunkban, afféle próbaidős fegyverhordozója, ügyintézője, mindenese. Nadrág, bútor, lakás után futkostunk, s mikor fedél lett a feje fölött, titokzatosan magához intett. — Én nem tudom másképp meghálálni, fogadja el ezt az órát. Egy kicsit öreg ugyan, meg csúnya is, de jó óra. Kibírta Szibériát is, pedig még a Jenyiszej ben is megfürdött párszor. Szégyelltem elfogadni ingyen, adtam hát érte négyszázforintot. Jó éve hordtam már, mikor megint a Túr mellett jártam, s összeakadtam az egyik régi juhászcimborámmal. Hevertünk a fűben, néztük az úszó felhőket, mikor felpattant. — Hű a mindenit — nézett a karórájára. — Dél van, a birkák meg a napon. — Te Zsiga, hol találtad ezt az órát? — néztem rá, meg az órájára. — Csak nem egy darázsfészek mellett? Úgy bámult rám, mint a vajákosokra szoktak... Pedig nem volt abban semmi boszorkányság. Valóban az én Pobedám volt a karján. Azóta két órám van, egy Rakéta, meg egy Pobeda. Az egyik siet, a másik késik, s zakatolnak, akár egy harckocsi, de nem adnám azért őket semmi pénzért. Talán az egyiket, egy falióráért.-m—j gy ódon zengésű fali- M-f óráért, mely rég elA _J porladt mesterek kezenyomát őrzi, s ha megkon- dul, ijedtében összerezzen maga az Idő is, mely pedig nagy úr, a világon talán a legnagyobb. Divatos önbíráskodás Páll Géza ^ aj nos, egyre nagyobb V divatja lesz az önbí- L/ ráskodásnak. Kisebb- nagyobb ügyekben, amikor az állampolgár hiábavalónak találja a hatóság, a rendőrség igénybevételét, ha sérelem éri, él az igazságszolgáltatás ősi eszközével. Maga tesz igazságot. A jog önbíráskodásnak nevezi és természetesen tiltja az ilyen magatartást. Elég csak arra az autósra gondolni, akiről elég sokat írtak a lapok, s aki megelégelte a tolvajok garázdálkodását, a hatóság tehetetlenségét, vérebet ültetett éjjelre a kocsijába. Az eb aztán jól ellátta a kocsitolvajok baját. Persze az autó- tulajdonos húzta a rövideb- bet, őt állították bíróság elé. Számos esetről hall az ember, amikor az állampolgár megunva a részeg szomszéd duhajkodását, a huligánok ablak alatti őrjöngését, disznólkodását, a garázdák lépcsőházi ran- dalírozását, maga lép fel a hatóság embere helyett, akik ilyen apró-cseprő ügyekben aligha szállnak ki. Egyre szaporodnak az ilyen és hasonló esetek, mert kezdenek eldurvulni az emberek közötti viszonyok, s vannak esetek, amikor a jó szó nem használ, az erőszakot csak erőszakkal lehet meggátolni. Mégsem örülhetünk az egyre gyarapodó önbíráskodásoknak, mert az a törvényes rend fokozatos felbomlásához, önkényeskedésekhez, kölcsönös megtorlásokhoz, kiszámíthatatlan „adok-kapok” jelenségekhez vezethet. Mivel a járható út nem az, hogy ki-ki a saját belátása és ereje szerint szerezzen érvényt valós, vagy vélt sérelmének. csak támogatni lehet azt, a ma még csírájában lévő javaslatot, hogy adjon a törvény nagyobb cselekvési lehetőséget az állampolgárok önkéntes, a közbiztonságot társadalmi eszközökkel segítő polgárőrségnek. Hosszabbítsuk meg a rendőrség nagyon is véges kezét a polgárőrséggel, amelynek tagjait nem a virtus, a „majd én megmutatom elve" vezérel, azért áldozzák fel szabad idejüket, mert segíteni akarnak magukon és másokon. / Még jó, hogy nem a téli szünetben sztrájkolnak a tanárok... Ferter János rajza Tiszta Amerika Orémus Kálmán jr y atározottan tilta- 1—1 kozik a Gimnáziu- A A mok Országos Szövetsége az érettségi vizsga- rendszer tervezett reformja ellen. Bár a szinte mindennapossá váló tiltakozások, demonstrációk és sztrájkok közepette az ember hajlamos átsiklani eme hír fölött, feltétlenül érdemes megfontolni a pedagógusok érveit, már csak azért is, mert szakemberek. Ha ugyanis a tervezett változásokat nézzük, kiderül, hogy a reform megalkotói szinte egy az egyben „lekoppintották” az amerikai vizsgarendszert. Elég ha csak arra gondolunk, hogy a gimnáziumi oktatás utolsó két éve kizárólag az érettségire való felkészülés jegyében telne, a diákoknak tehát már ekkor választaniuk kellene a tantárgyak között. Am 15-16 éves korban éppen ez a választás a legnehezebb. Ugyancsak sajnálatos, hogy az írásbeli érettségi feleletválasztási tesztek kitöltésére korlátozódna. Történik mindez akkor, amikor köztudott, hogy a legtöbb diák számára már ma gondot jelent gondolatainak tömör, szabatos megfogalmazása, sőt az önálló gondolkodás is. Pedig már Szentgyörgyi Albert is megmondta, s ő azért ko- nyított valamit ezekhez a dolgokhoz, hogy az iskolának elsősorban gondolkodni kell megtanítani a diákot, a tények és adatok megtalálhatók a lexikonban. Mellesleg, maguk az amerikai szakemberek is azt mondják, hogy az oktatás színvonala hazájukban csapnivaló, s ezt többek között a vizsgarendszerrel magyarázzák. Persze, tudom, hogy most az alapjában véve tényleg jóval fejlettebb nyugati világhoz szeretnénk igazítani az ország dolgait. Am azért arra mégiscsak vigyázni kellene, hogy csak a jót tanuljuk el, s nem a rosszat. Ellenkező esetben ugyanis előfordulhat, hogy már tiszta Amerika lesz nálunk, csak éppen a diákjaink nem tudnak majd semmit. x t í "t®7 j i t
