Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-25 / 278. szám
1995■ NOVEMBER 2S-, SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete ikor a csontgolyó zenél Ez csak szórakozás, pénzt keresni kemény munkával kell K alandorok játékbarlangja, lesüllyedt emberek utolsó reménye, szerencselovagok vadászmezeje, álmaink kapuja — ilyen s ehhez hasonló jelzők röpködnek, ha a sajátos hangulatot árasztó kaszinók világáról esik szó. Tagadhatatlan, kevés intézmény ébreszt ennyire szélsőséges érzelmeket, hiszen íel- rémlenek a hajdanán elszegényedett dzsentrik, akik adósságaik elől menekültek a kártyához, tették fel maradék vagyonukat, s tartottak pisztolyt homlokukhoz, ha a sors nem kegyelmezett nekik. Ugyanakkor élnek romantikus képek a szegény, nincstelen ifjú felemelkedéséről is, aki sikeréhez csupán kitartóan hitt egy-két bűvös erejű számban. Több mint két éve, hogy a korábban csak regények és filmek világából ismert kaszinót nap nap után megvizsgálhatja bárki Nyíregyházán is, teheti itt próbára szerencséjét, lehet szemtanúja testközelből nagy bukásoknak és nyeréseknek. Mégis sok embert izgat még mindig a kérdés, valójában mi is ez: egyszerű szórakozási forma, pénzherdálás vagy éppen ellenkezőleg, kereseti lehetőség, netán piszkos pénzek tisztára mosása? — Maradjunk az első meghatározásnál, az intézmény legfontosabb célja ugyanis az, hogy a kulturált szórakozás feltételeit megteremtve egyfajta társasági élethez is alkalmat nyújtson — lebbenti fel a csak képzeletben titokzatos birodalmáról a fátylat Horovitz János, a Casino Nyíregyháza üzletigazgatója. — Magyarországon a két világháború között a kaszinó igazi fénykorát élte, akkoriban a szórakozóhelyek élén álltak. Külön polgári klubok alakultak és működtek a kaszinókban, ahol egyéb kapcsolódó rendezvények, zenés műsorok, éttermi szolgáltatások tették teljessé a kínálatot. A szocializmusban aztán mindezt kapitalista csökevénynek bélyegezték, így olyan generációk nőttek fel, akik már csak hírből, elbeszélésekből, filmekből, a hivatalos propagandából szerezhettek információkat, melyek legtöbbször messze álltak a valóságtól. Talán ez az oka a mára kialakult s meglehetősen elterjedt hamis képnek, melyet nem könnyű megváltoztatni. Az emberekben a régi reflexek működnek, minden esetben pisztolytáskás bűnözőket, maffiózókat képzelnek az asztalok mellé. A jég csak lassan olvadt, Budapesten 1981-ben nyílt meg az első kaszinó a Hilton Szállóban, de itt is évekig csak külföldi vendégek, hivatalos delegációk tagjai szórakozhattak devizájukért. A politikai változásokkal együtt aztán ezen a téren is felgyorsultak az események, sorra nyíltak deviza, később már a magyar állampolgárokat is fogadó forintos kaszinók, köztük a nyíregyházi 1993 nyarán. Érthető módon a vállalkozóbb szellemű, az élet más területein is kockázatvállaló emberek álltak, illetve ültek leghamarabb az asztalok mellé. Néhány kevésbé bizalomgerjesztő arcra mutogatva aztán felcsattantak a vádak, amelyeket az igazgató elnéző mosollyal cáfol meg sorra. — Vendégeink között valóban vannak ukrán, ázsiai vagy román állampolgárságú üzletemberek, de nem a mi feladatunk megvizsgálni azt, hogy napközben mivel foglalkoznak. Nálunk viszont felkészült technikai személyzet vigyáz a rendre, a kulturált viselkedésre, a tisztességes játékra, a többi vendég biztonságára és nyugalmára. Egyébként rövid idő alatt a vendégkör tíz százalékára apadt a külföldiek aránya. Alaptalan vád a pénzmosás lehetősége is, hiszen ha valaki egy nagyobb összegű nyereményről igazolást kér, azt minden esetben megvizsgáljuk, hogy valóban játékkal nyerte meg a pénzt. De fantáziát talán a krupiék, a dealerek személye, munkája mozgatja meg a legjobban, a tudatban ott lebeg a fékkel, pedállal, rúgóval felszerelt rulett, a mágnesezett golyó. Tudnak-e az alkalmazottak színt, számot tudatosan kipörgetni, a banknak jó lapot húzni, magyarán tudnak-e csalni? A feltételezést nem veszi sértésnek az igazgató, látszik, többször is nekiszegezték már e kérdést. — Ilyen megoldások csak a zugkaszinókban fordulhatnak elő. A világon valóban nem sok olyan munkakör létezik, ahol egy-két ember néhány perc alatt több százezer forintot ad-vesz minden kísérő papírmunka, dokumentáció nélkül. Ez egy bizalmi állás, ezért rendkívül szigorúak a szabályok is, melyek kiterjednek a vendégekhez fűződő viszonyra, a titoktartásra, de a legkisebb mozdulatra is. Itt sajátos koreográfia szerint megy minden, előírás van arra, hogy a krupié melyik kezével mit s hogyan csinálhat, minden az asztalon történik, nem fogadhat el például kézből pénzt, s nem is adhat kézbe zsetont, a krupié munkaidőn kívül sem játszhat. Katonasághoz hasonló a fegyelem, az asztalon zajló játék minden mozzanatát videokamerák lesik, ez segít a pillanatnyi problémák tisztázásában is. Ha mégis előfordulna csúsztatási kísérlet, az lopásnak minősül, s az azonnali elbocsátáson túl az ügy súlyosságától függően büntetőjogi következményekkel is jár. De ez egy jó állás, jó kereseti lehetőséggel, a nagy fizikai és szellemi leterhelés miatt az eíső időszakban nagy ugyan a lemorzsolódás, de a rátermett számára a vendégekhez hasonlóan szenvedélyévé válik a játék. — A kaszinó életének másik fejezete a vendégkör — folytatja a Horovitz János. — Van, aki valóban csak szórakozni jön, míg mások kimondottan nyerni szeretnének. Szórakozásra kiváló, pénzkeresésre nem igazán alkalmas a hely, igaz, ismerek olyan embert, aki kimondottan ebből él meg. Ehhez azonban nagyon erős akarat, hidegvér és józan fej szükséges. Bár vannak már nagy nyerteseink, szegény emberből milliomos itt soha nem lesz. Aki a pár száz forintos belépőből a játék során eljutott néhány százezer forintig, az másnap ugyanazzal a módszerrel bukta el mindet. Én azt vallom: a tisztességtelen módszereket nem számítva Magyarországon ma csak szívós, kemény és kitartó munkával lehet pénzt ketesni. Mi azt szeretnénk, ha szórakozni jönnének az emberek, ha egy igazi polgári szórakozóhelyként vonulnánk be a köztudatba. Ezt szolgálják a kapcsolódó rendezvényeink is, a divatbemutatók, a hölgynapok. Ez épp olyan jó kikapcsolódás, mint a mozi, vagy a színház, de az egész napi hajtás levezetéseként sok ember igényli is a stresszes állapotot. Ez pedig már újabb fejezet: a játékszenvedély. A titkos nyilvántartás sokat elárulhatna, ki és hány alkalommal kereste fel a kaszinót, de hogy mennyit nyert vagy veszített, azt csak a figyelmes szemlélő becsülhetné meg. Az önfeledt szórakozás könnyen válhat beteges szenvedéllyé, ami embereket, családokat tehet tönkre. A hozzátartozók éppen ezért kérhetik önmérsékletre képtelen szeretteik kitiltását, de kemény belső tusáról árulkodva már előfordult olyan is, hogy valaki saját maga kérte: többé ne engedjék kártya vagy rulett közelébe. Sokan érzik egy sajátos világ varázslatát, csábítóan nyitva álló kapuit, a Nagy Lehetőség üzenetét. Szirénének — a gyenge ember könnyen rajtaveszhet. Kétségtelen, nagy önfegyelemre van szükség, de ott a kérdés: vajon egy üveg sör legurí- tásánál nem hasonló a helyzet? Mert az alkoholista is mindig egy üveg piával kezdi, csak azt követi a többi. Egy felnőtt embernek el kell tudni dönteni, hogy mint az élet bármely területén, itt is mennyit engedhet meg magának, hol van az a határ, ameddig következmények nélkül elmehet. Ezt már az egyik törzsvendég hangsúlyozza, aki szívesebben tartja titokban kilétét. — Megnyitása után nem sokkal lettem rendszeres látogatója a kaszinónak, főleg hétvégeken program ez számomra. Filmekből nyert képek alapján volt egy nem túl kedvező elképzelésem e világról, de amikor megláttam a Korona gyönyörűen berendezett termét, tapasztalhattam a játék tisztaságát, ez rögtön megváltozott. A játék nyújtotta izgalom és a ragyogó környezet miatt kevés helyen érzem magam oíyan jól, mint itt. Ide szépen felöltözik az ember, ennek a helynek hangulata van, a játék élményével feítöltődöm. Mindig kevés pénzt kockáztatok, úgy érzem, csak így válhattam rendszeres vendéggé. Játék közben figyelem a krupiék munkáját, de a többi vendéget is. A nagy téttel játszók hamar lemorzsolódnak, mert szenvedélyüket nem képesek anyagiakkal is követni, így szép lassan cserélődnek a játékosok. Utóbbi időben több lett a fiatal, s csak azt sajnálom, hogy aránytalanul kevesebben vannak a nők, mint a férfiak. Én legtöbbször a feleségemmel járok, de mindketten addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. A szerencsejátékok terén korábban a totó és a lottó uralkodott, de a kollektív üzemi játékkörök megszűntek. Ezt az űrt pótolhatná a kaszinó, itt biztonságosan, incidensek nélkül lehet nyerni. De úgy gondolom, maga a város is nyer a turisták megnövekedett forgalmával, hiszen Monte Carlo sem természeti szépségeiről lett híres. Bevallom, szenvedélyemmé vált a játék, de kimondottan csak a játék, nem akarok minden áron nyerni. Józanságra intőnek tartom Dosztojevszkij sorait: „Rengeteget nyertem — néha.” S vajon hogyan látják ezt a világot a játék karmesterei, a bánat okozói és az öröm szerzői, a krupiék? — A bánatot nem mi okozzuk, s az örömet sem mi szerezzük, mi csak a vendégek kívánságát közvetítjük — szögezi le a gépészmérnöki pályát elhagyó sous schef, aki az alkalmazottak belső hierarchiájának közepén helyezkedik el. — A kaszinó világába szűz kézként'Csöppentem, korábban szinte semmit nem tudtam róla, ebbe a városba nősültem, s itt kaptam munkát. Fordított élet ez, éjszaka dolgozok, nappal pihenek, de ez nem gond, a főiskolán is hasonló volt a bioritmusom. S ifjú házasokként hogy bírja a feleségem? Egyik hölgynapon eljött, megnézte mit csinálok, s ma már ő is itt dolgozik. Megfogta a varázslat. A vendégek stílusa széles skálán mozog, de kulturált környezetben nem a tét a tét, hanem a szórakozás. A vesztes néha tesz megjegyzést, de látszik, ő maga sem gondolja komolyan, s a második-harmadik szó már viccé szelídül. Bár a munkánk során nincs helye az érzelmeknek, azért bevillannak gondolatok. Soha nem irigyeltem a nyerteseket, mint bárhol az életben, itt is a kockázattal arányosan jön nyereség, vagy a bukás. Persze ha valaki nyer, könnyebben csurran a borravaló is, mindenki együtt örül. Ugyanakkor engem is lehangol a szomorú arccal távozók látványa. A város múltat idéző épületében vörös szőnyeggel borított lépcső, a rajta lépkedő vendég fülét már megüti a csontgolyó monoton surranó hangja, mely sajátos aláfestő zenéje a játékosok feszült várakozásának. A pörgés lassulásával mintha nem is a számok rovátkáin, hanem az asztal körül állók idegvégződésein pattogna, míg végül megnyugszik. A végeredmény fölötti meditációra nincs idő, a nyertesek gyorsan megkapják jutalmukat, s hasonló, könyörtelen gyorsasággal seprik le a vesztesek zsetonjait is. Néhány pillanat az egész, az új pörgetéssel máris új játék veszi kezdetét — új esély a sikerre, vagy éppen a kudarcra. Nyéki Zsolt A kaszinóavatás ünnepi pillanataiban Harasztosi Pál archív felvételei ■■ ___ «
