Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-20 / 273. szám

1995. november 20., hétfő Hitel nélkül gazdálkodnak Több lábon állnak Nyíribronyban, ahol a termelő érdekeit érvényesítenék Akad munka a fűrészüzemben... A szerző felvétele Kováts Dénes Nyíribrony (KM) — Száz- harmincöt hektáron gazdál­kodni nem kis dolog — és nem kis felelősség. Pedig ezt mondhatja el magáról a nyíribronyi Csorna és Társa Kft., melynek a zöldség-gyü­mölcs termesztés mellett fű­részipari tevékenység jelenti fő profilját. A cégvezetővel, Csorna Józseffel nemcsak a jelen gondjairól és eredmé­nyeiről, de a jövőről is be­szélgettünk. A kft. a negyven állandó dol­gozón kívül másoknak is ad munkalehetőséget, így túlzás nélkül állítható: jelentős szere­pe van abban, hogy Nyírib­ronyban dolgozni tudnak az emberek, a mezőgazdaság megélhetésük alapját jelenti. Segítség a termelőknek Az 52 hektáros almást 43 csa­ládnak adták ki részes műve­lésre, a korábbi jó évekkel szemben azonban az idén „nem jött be” a várt termés, mindössze 20 százaléka ter­mett csupán, mintegy 15 mil­lió forintos árbevétel-kiesést okozva. A gyenge almatermés visszahatott a faipari tevé­kenységre is, mivel a fagykár észleléséig legyártott export­rekeszeket nem sikerült érté­kesíteni igény hiányában, s maguk sem tudták a célra fel­használni. A konzervgyári raklapoknak, valamint az In- terspannak gyártott fűrészelt gerendáknak viszont megvan a piaca. A több lábon állás azonban helyrebillenti az almakiesést, hiszen a kordonos uborka, a dinnye, a káposzta, a burgonya és a paprika az elképzelések­nek megfelelő termést hozott. Igaz, akadtak kisebb fennaka­dások az értékesítésben, de si­került kiküszöbölni a problé­mákat. Az uborka esetében a kon­zervgyárak későn „indultak”, s meglehetősen nyomott felvá­sárlási árakkal, nem is minden méretet vásároltak meg. Végül olyannyira sikerült piacot ta­lálni, hogy a cég megoldotta a nyíribronyi uborkatermelők értékesítési gondjait is, amíg a termelőkkel szerződött fél át nem vette tőlük. Hasonló se­gítséget kaptak a termelők a kora őszi káposztaértékesítés­ben, 90 százalékuk ez irányú problémáit kiküszöbölte a Csorna és Társa Kft. Mindebben jelentős szerepe van annak, hogy a cég me­gyénkén túli kapcsolatokkal rendelkezik. A paprikát példá­ul jóval magasabb áron tudták másutt értékesíteni, mint ami­lyet megyénkben kaptak volna érte. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a miskolci nagybani piacon saját standjuk van, jelentős mennyiségű árut tudnak ott eladni. Nyereségre számítanak Dinnyéből túltermelés volt ha­zánkban az idén, a nyolc hek­táros terület termését azonban — közvetve — Szlovákiában sikerült eladni. A káposztát — mivel jobbá­ra a kései fajtákat termesztik — betárolták, értékesítése ez­után kezdődik majd az árak és lehetőségek ismeretében. Mi­vel érdemes, gyalulják is, így magasabb árat tudnak érvé­nyesíteni, piaca is van. Szintén a kivárás taktikáját folytatják a burgonyával, válogatása meg­történt, eladását akkor kezdik majd, ha az árak az elképzelé­seknek megfelelően alakul­nak. — Összességében nincs okunk különösebben panasz­kodni — értékelt Csorna Jó­zsef — hiszen a faipari ágazat nyereséges, a termékösszetétel miatt a kertészeti ágazat is re­mélhetőleg az lesz, a többi pó­tolja az alma miatti kiesést. Bár azt még nem tudni ponto­san, mekkora lesz a tárolási veszteség, s hogy a téli illetve kora tavaszi árak miképp ala­kulnak. Ilyen árumennyiségnél nem kis szállítási kapacitásra van szükség. Nos, ezzel is segítik a környékbeli vállalkozókat, hi­szen zömében velük oldják meg. Manapság, amikor szinte di­vat sorozatosan hiteleket fel­venni — s gyakran vissza nem fizetni — ritka, hogy egy cég­nek nincs adóssága. A Csorna és Társa Kft. pedig hitel nélkül gazdálkodik. Igaz, ennek is meglehet a hátulütője... — Az elemi (fagy)kár miatt azoknak, akiknek hitele volt, egy évvel prolongálta a vissza­fizetést a kormányzat, ráadá­sul az eddiginél nagyobb mér­tékű kamattámogatást biztosít­va. így viszont az kerül hátrá­nyos helyzetbe — vélekedett Csorna József — aki hitel nél­kül gazdálkodik. Bízunk azon­ban a Földművelésügyi Mi­nisztérium államtitkárának ígéretében, aki a parlamentben azt mondta: az elemikár-ki- esést számunkra is kompen­zálják. A jövőt illetően kissé pesszimista vagyok — fejtette ki álláspontját. — Ezt az idei évre alapo­zom, mert bár nagymértékű forintleértékelés volt, ez sem­milyen hatással nem bírt a fel- vásárlási árakra. Duplán hat vissza Úgy látom, hogy az elsősor­ban exportra termelő nagy fel­dolgozó vállalatok, melyek­nek üzletkötései valutában tör­ténnek, s nagyobb árbevétel­hez jutnak ezáltal egységnyi termékből, nem jelenítik meg ennek érzékelhető részét a fel- vásárlási árakban. A paprika és az uborka esetében például nemhogy emelkedés lett vol­na, inkább csökkenés. Pedig a forintleértékelés duplán hat vissza a mezőgazdaság jöve­delmezőségére. Egyrészt nem jelentkezik a felvásárlási árak­ban, másrészt rendszeresen ér­ződik például a nöyényvédő- szerekében. Az export növelésére irá­nyuló kormányzati intézkedé­sek hatásait nem érzékelik a termelők, pedig az ilyen támo­gatásból — a jobb minőség el­érése érdekében — nekik is kellene részesülniük. Ha a fel- vásárlási árak nyomottak ma­radnak, s a költségek nőnek, akkor még az önköltség sem nagyon térül meg. — Ami a cég jövőjét illeti: a gondok ellenére is szinten akarjuk tartani a kertészeti ágazatot, s fokozni a bel- és külföldi kereskedelmi tevé­kenységet. Tapasztalataink szerint ugyanis a jövedelem nem a termelőnél, hanem a ke­reskedőnél csapódik le. A z ember kinéz az utcá­ra , térre vagy a más há­zára. Kinek hová nyílik az ablaka. Nézné a gyöngyö­ző napsugárt, vagy a bugybo- rékos esőt, mely mondják az öregek, csak rövid vendég. Vagy egyszerűen kinéz, csak úgy megszokásból. Én éppen egy boltot látok, mely az utóbbi öt évben tük­rözte vissza gazdaságunk lát­leletét. Keleti autósbolt volt, privatizálták, játékokat árul­tak, majd ruhaneműt, aztán shop lett, glédában álltak benne a super bike motorke­rékpárok, volt autószalon. Sokáig semmi. Most éppen megint státust vált, nagy csi- nadrattával, reflektoros megvilágítással és hírlevelek özönével, hogy a legjobb, legolcsóbb sportruhák és minden ami belefér... Mondhatnánk, ez a piac- gazdaság, a tőke keresi a mozgásteret, nagyítóval a ré­seket, ahová beférkőzik, s te­rebélyesedni próbál. De nincs türelme várakozni, leg­alábbis az iménti üzletnél ezt látni. Miért akar pár hónap alatt meggazdagodni az üzle­Ablakok tét nyitók egy része? Példák sokasága van előttünk, elő­deink türelmes kisvállalkozói politikája, s legendás szató­csok, akik valahogy mindig éltek, s dinasztiák vitték vé­gig az üzletet. Ez lenne a vál­lalkozási kultúra? Mindenki­nek van ablaka, melyen kite­kinthet s lehet, hogy másként látja mindezt. Egy dolog kö­zös és biztos, hogy belőlünk akarnak megélni. Tisztessé­gesen vagy anélkül. Mi még azt is tudomásul vesszük, hogy a jó munkáért fizetni kell, a jó árunak megvan az ára, mint ennek az ablaknak is, amelyen kinézünk, szinte csillagászati összegekbe ke­rül a Tüzép-telepeken. Nem éppen rózsaszínűben látja a világot az építkező, ha rápil­lant az árára. Hogy akarnak ezek a vállalkozások megél­ni, ha nem lesz aki megfizes­se az árujukat? Lassan belenyugszik az ember, hogy a kilátásért fi­zetni kell. Csak egyre kevés­bé tudja megszokni a távolba tekintést. A lakosság jelen­tős része a mának él, nincse­nek anyagi eszközei, hogy távolba tekinthessen, s azt sem tudja elképzelni, hogy felnőtté váló gyermekeinek hogy lesz lakása, netán mun­kahelye, s családalapítási kedve, hogy fogyó népessé­günket utánpótlással meg­áldja. Nem az a bizonyos drága ablak a hibás, ame­lyen nézi a világot, partikulá­ris közösségét. Megáll a ke­zében a kanál, szájában a fa­lat, amikor azt hallja az or­szág egyik miniszterétől, hogy két évtizedig is kell a mának küszködni, hogy úgy éljen, mint az osztrák sógo­rok. Miközben a társadalom egy rétege ma is úgy tud élni. Ilyenkor szokta elkapni a bo- rosflaska nyakát, és ha pár órára is, de rózsaszínben te­kint ki az ablakon. Igen az ablak. Túl sokszor volt az idén rajta keresztül nézve borús az ég. Sokszor megjelentek a homlokránco­ló felhők, s bizony sokszor jött is az áldás. Néha apait­anyait beleadva. Sokszor a hamis magyarázkodást, hite­!§• S* 1Ä Jl iílüi lüket vesztett hamuszürke egyénektől, s valami olyan demagógiát, ami egy kalap alá akar söpörni mindent. Csak hát a kalapot nem min­denki szereti, legfeljebb fel­fordítva, hogy csordogáljon bele pörgő táncot járva némi javadalom. Ha van még aki ad a sok kalapolónak... Az ablakon mindig kibá­mul az ember. Többnyire csak a sandák szoktak benéz­ni rajta, vagy a titkokra leső kamaszok. Megvizslatnak ablakukon át a szomszéd né­pek is. Rajtunk múlik, rácsot teszünk rá, zsalugátert vagy leeresztßk a rolót, elzárva magunkat a fénytől, a közös­ségtől, s mindazoktól a hatá­soktól, amelyek nap mint nap érnek bennünket. És akkor rájövünk, hogy hiába hajtjuk be a spalettákat, nem tudjuk magunkat függetleníteni semmitől. M ert nyitottunk a vi­lágba, s ezt a nyitást nekünk kell állni, mint az étteremben a cechet. Próbáljuk együtt, közös teher­rel, emberibben. Súlypontok Balogh József f—t úlypontáthelyeződés, V szemléletváltozás, kJ vagy csupán a tények következménye, hogy a me­gyei rendőr főkapitány leg­utóbbi beszámolójában — amelyet pénteken vitatott meg a megyei közgyűlés — a közbiztonságról és köz­rendről szóló rész szinte tel­jes egészében a külföldiek által elkövetett bűncselek­ményekkel foglalkozott. Minden bizonnyal korábban is megérte volna már egy alaposabb elemzést készíte­ni, hiszen az itt élő közel hat­százezer ember is úgy érzi: ez a túlságosan szabadjára engedett be-, ki-, és átván- dorlás sokat rontott közérze­tünkön és a helyzeten. Meghökkentő adat, hogy néhány híján 13 millióan jöttek át a szomszédos or­szágokból a határátkelő- helyeinken, s közel négy és fél millió gépkocsiforgal­mat regisztráltak. És ez ko­rántsem csak azt jelenti, hogy az autók egy része, meg a csomagok nagy része tele volt csempészáruval, hanem azt, hogy ennyi ide­gen mozog a megyében, ennyi autóval több teszi zsúfolttá az egyébként is szűkre méretezett útjainkat, hanem azt is, hogy az el­múlt években éledt fel és ka­pott nagyobb lendületet a prostitúció, a valutázás, s egyre több a nemkívánatos gazdasági bűncselekmé­nyek száma is. Közben pedig a rendőrök száma mit sem változott, vagy ha igen, akkor azt csökkenésnek nevezik. Egy­re gyatrább a rendőrség anyagi helyzete, szinte cso­da,f hogy nem követik a MÁV példáját, s nem gyűj­töttek össze jelentős adós­ságot. Mert — főképp a gazdasági bűncselekmé­nyek nyomozása során — akár meg is tanulhatták volna, hogyan kell és lehet kibújni a kötelességek telje­sítése alól. Csak ebben az évben 1200 vállalkozóval szem­ben jártak el, akik fiktív gazdasági tevékenység után több mint ötvenmillió forint összegű áfát igényeltek vissza, se szeri, se száma a hitelfelvevők és nem tör­lesztők elleni eljárásoknak, s nagyító nélkül is látsza­nak már a rendőrség épüle­téből egy harmadik gazda­ság körvonalai. Így hát a kapitányságon — sajnos — jövőre sein lesz munkanélküliség. Napjaink házőrzője Ferter János rajza A zeneoktatás sikerei Bodnár István-» -r- ovember 20-án tart- l^l ják az ifjú zenebará- 1 Y tok világnapját. A je­les alkalmat Magyarorszá­gon és megyénkben is emelt fővel ünnepelhetjük, hiszen van mivel dicsekedni. Éppen a közelmúltban korszerű, modern létesítménnyel gaz­dagodott Nyíregyháza. Is­meretes: néhány hete adták át a zeneiskola új épületét. Meg is érdemelte az intéz­mény a minden igényt kielé­gítő otthont, hiszen a megye- székhelyen zajló zeneokta­tás eredményes, az iskola növendékei rendszeresen— sikeresen — szerepelnek a különböző országos verse­nyeken. Az évek során több százan tanultak meg játsza­ni valamilyen hangszeren, és váltak a komolyzene ked­velőivé, esetleg felkészült népszerűsítői vé. Úgy tűnik, Bartók és Ko­dály munkája az utóbbi egy-két évtizedben kezd igazán gyümölcsöt hozni a zeneoktatásban. Néhány év alatt 170-ről 270-re nőtt a zeneiskolák száma, és mint az ünnepélyes átadáson hallhattuk, hazánkban több mint 120 ezren tanulnak játszani valamilyen hang­szeren. Sokatmondó szá­mok! Megyénk több városá­ban is sikerekről számolha­tunk be, hiszen csak Nyír­egyházán több mint ezer fi­atal kötelezte el magát a ze­netanulás mellett. De jó eredményeket hallani Kis- várdáról, Nyírbátorból, Vásárosnaményból, Tisza- vasváriból és Újfehértóról. A zenetanulás felbecsül­hetetlen érték. Akkor is, ha nem azzal a céllal kezdi el valaki, hogy esetleg művész lesz, hanem csak a maga gyönyörűségére akar mu­zsikálni. Nemcsak a szemé­lyisége válik teljesebbé; az sem elhanyagolható, hogy új barátokra, közösségre talál. Egyre több alakuló kamarazenekarról, iskolai zenekarról hallani, esetleg néhányon a közös muzsika élménye miatt állnak össze, alakítanak a maguk örömé­re baráti körből kis együt­test. Minden bizonnyal szebb, teljesebb, lesz az életük. De az sem baj, ha csak ők lesz­nek az elkövetkező koncer­tek műértő hallgatói. HÁTTÉR __

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents