Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-16 / 270. szám
1995. november 16., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyarország 9 Abroncsok bemutatkozása Emlékezés Nyíregyháza (KM) — Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere 1995. november 18-án a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Uszkára látogat. Ezen a napon emlékeznek a II. világháború helyi áldozatairól. Az ukrán-magyar határon fekvő kisközség történetét 1980-ban Demszky Gábor tárta fel a szociológiai kutatásai során. A II. világháborúban az itt élő zsidó családokat a németek, a magyar férfilakosságot 1944-ben a szovjetek hurcolták el munkaszolgálatra. Nagy részük soha nem tért haza. A túlélőkkel készített interjúk és dokumentumok alapján készült szociográfiai tanulmány 1987-ben „Egy fejezet a Gulag magyar vonatkozásairól” címmel jelent meg a Beszélő 25. számában. A főpolgármestert fogadja dr. Sértő Radios István polgármester, 11 órakor az önkormányzat ünnepi ülésén Demszky Gábort Uszka község díszpolgárává avatják. Az ünnepi program keretében megkoszorúzzák az áldozatok emlékművét. A megemlékezésen részt vesz Debreceni Kálmán, aki valaha a tanulmány egyik szereplője volt. Nyíregyháza (KM) — Tizenegy, ebben az évben kifejlesztett abroncsot mutat be a kedden kezdődött hannoveri Agrotechnika mezőgazdasági szakkiállításon a nyíregyházi Taurus Mezőgazdasági Abroncs Kft. A német vásárt két évente tartják, eddigi helyszíne Frankfurt volt, idén viszont Hannoverbe, a kiállítási parkba költözött a rendezvény. Az Agrotechnika Nyugat-Európa egyik legnagyobb kiállítása, a márciusi párizsi Sima bemutatóval egysorban említik. A Taurus 1995 újdonságaival címmel rendezte be standját, ahol először mutatják be a nagyközönségnek a Soilsaver RC 95 sorközművelő ab- ronccsalád négy új méretét, kaptuk az információt a helyszínről Kárpáti Imre marketingvezetőtől. Emellett a kft. Budapest (MTI) — A Magyarország című politikai és társadalmi hetilap új tulajdonosa, az Exclusive Kft. szerdán felmondott a szerkesztőség néhány vezető beosztású munkatársának: a továbbiakban nem tartanak igényt munkájára. Erről a Magyarország szerkesztőségének rögtönzött sajtótájékoztatóján számoltak be az újságíróknak. német nyelvű műszaki kézikönyvvel, valamint a kiállításra elkészült háromnyelvű prospektussal jelent meg. Hannoverbe Déváid Gyula projektvezetővel az élen az új abroncsokat kifejlesztő team csütörtökön utazik, ahol közvetlenül mérhetik le a fejlesztés sikerét. Már a vasárnapi és hétfői szakmai napokon rendkívüli sikere volt a sorközművelő abroncsoknak, amely iránt jelentős a nemzetközi és a német érdeklődés. Utóbbi azért is fontos a Taurus Mezőgazdasági Abroncs Kft. számára, mert Németország az egyik legnagyobb piaca, ahova mezőgazdasági radiál abroncsokat, Point 7 típusú valamint sorközművelő abroncsokat szállítanak. Kárpáti Imre külön kiemelte, hogy a kiállításon látSpeidl Zoltán főszerkesztő elmondta: a lapot a Hírlapkiadó ez év augusztusában azzal a feltétellel adta el az Eastern Bridge Kft.-nek, hogy az új tulajdonos biztosítja a jogfolytonosságot és garantálja: a tulajdonosváltás után legalább egy évig foglalkoztatja az ott dolgozókat. Az Eastern Bridge október 13-án a hetilapot tovább adta az IBUSZ érdekeltségű Exclusive Kft.-nek, ható mezőgazdasági gépeket, főleg traktorokat, például a John Deere, Valmet, Zetor, Same típusúakat, valamint a permetezőgépeket a Taurus abroncsaival szerelték, ami újabb elismerés a nyíregyháziaknak. A hannoveri vásár, amely szombaton zárul, másik nyíregyházi résztvevője a Marso Kft., amely két ukrán céggel, a dnyeprosinai abroncsgyárral és a kremencsuki pántgyárral közösen mutatkozik be. A társaság közös fejlesztésű ukrán abroncsokat állított ki, valamint elhozta a Terra széles profilú abroncshoz kifejlesztett felniket is. Az első két nap eredményeként könyvelhetik el a kft. vezetői, hogy nyugateurópai felnigyárakkal megegyeztek a közös fejlesztésű felnigyártásról. amely így 90 százalékban vált az orgánum tulajdonosává. Mint arról a főszerkesztő beszámolt: az Exclusive Kft. semmilyen formában nem közölte velük esetleges elvárásait. Mindössze annyit kért, hogy a szerkesztőség vezetői juttassák el a lap koncepcióját. Ennek ők eleget tettek, a tervezettel kapcsolatban azonban a tulajdonos nem kezdeményezett egyeztető tárgyalásokat. Vezetőváltás a Magyarországnál Rájuk dőlhetett volna a patkányfészek Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Körültekintő előkészítés után, az ingóságok számbavételét, a több tanú előtti jegyzőkönyvezést, majd több mint 100 köbméter szemét, limlom elszállítását követően tegnap befejeződött Nyíregyházán, a Virág utca egyik házának lebontása. Régóta érkeztek a bejelentések, hogy a házban, s annak környékén elviselhetetlenek a körülmények. Többek között az ÁNTSZ is felhívta a figyelmet a tűrhetetlen állapotra. A Polgármesteri Hivatal műszaki irodájának munkatársai az idős házaspár lakásnak aligha nevezhető lakhelyét még februárban alapos helyszíni szemle után életveszélyessé, lakhatatlanná nyilvánították, s annak lebontására kötelezték a benne lakókat. Akik erre nem voltak hajlandók. Leesett az első nagyobb mennyiségű hó, aminek következtében félő volt, hogy a tetőszerkezet, s a falak kártyavárként omlanak össze, akár maguk alá temetve a tulajdonosokat. S akkor ki lenne a felelős a biztonságukért, testi épségükért? A válasz egyértelmű: az önkormányzat. így sokakat bevonva az ügybe, arra a döntésre jutottak, hogy határozottabban lépnek fel. A múlt héten — tudván, hogy a házaspár nemcsak szociálisan él rossz körülmények között, hanem, sajnos, szellemi képességeikben is korlátozottak, mentőautóval érkeztek a helyszínre, hogy érvényt szerezzenek a határozatnak. Végül is, mivel a bácsi rátámadt a mentősökre, karhatalmi segítséggel szállították őket a pszichiátriára — ennek indokát azóta bírósági végzés is megerősítette. Azonnal ideiglenes gondnokot jelöltek ki képviseletükre, aki folyamatosan tartja velük a kapcsolatot, s nevükben, érdekűben eljár. Az ő felügyelete mellett szállították személyes tárgyaikat is abba a 23 négyzetméteres, komfort nélküli, ám emberhez méltó lakásba, melyet az önkormányzat soron kívül jelölt ki számukra. (A telek nyilván továbbra is a saját tulajdonuk marad.) Az kiszámíthatatlan, hogyan fogják fogadni a változást, ám az ügyben résztvevők valamennyien remélik, meggyógyulnak, s ha új otthonukba belépnek, elégedetten állapítják majd meg: a jó szándék vezetett mindenkit — ha a lépés első hallásra drasztikusnak tűnik is. Csak annak nem jut ez a jelző eszébe, aki közelről látta a „patkányfészket”... Amikor még állt a ház Amatőr felvétel Forró iivoittoii Kábeldarabbal verte fejbe a vállalkozót Nyíregyháza (KM - K. D.) — Most jóval kevesebb gépkocsit törtek fel a „szokásosnál”, persze azért akadt ilyen eset. Továbbra is tevékenykednek a tolvajok és betörők, s lebukott egy férfi, akinél 75 karton zárjegy nélküli cigarettát találtak igazoltatáskor. Kétszer vágott fejen egy 60 centis földkábeldarabbal egy vállalkozót Fehérgyarmat-Mi- kó-tanyán V. Csaba. Szerencséjére áldozata csak köny- nyebb sérülést szenvedett, de tette miatt súlyos testi sértés kísérlete miatt kell felelnie. Még augusztusban történt az eset, de csak most jelentették be, hogy egy érdi házaspár a kisvárdai nagyszülőtől eltulajdonított több mint ötmillió forint értékben értékpapírokat. Súlyosan megsérült egy 12 éves fiú, mert Ilken körültekintés nélkül akart a busz mögül átszaladni az úttesten, s nekiszaladt egy Lada oldalának. Jelentős zsákmányra tett szert az a betörő, aki az éj leple alatt hívatlanul felkereste az egyik tiszabezdédi vegyesboltot, hiszen 200 ezer Ft értékben pakolt fel kozmetikai cikkeket, élelmiszert és italokat. Az ajtó kifeszítését követően törtek be Nyírszőlősön egy hétvégi házba, ahonnan szivattyút és műszaki cikkeket lopott el a tolvaj százezer forint értékben. Nyíregyházi munkahelyéről lopták el rádiótelefonját egy kereskedőnek, a kára 140 ezer forint. Bitiben egy szövetkezet gyümölcsösében ismeretlen tettes az ott lévő arató-cséplőgépről eltulajdonított két akkumulátort, önindítót, generátort és szerszámokat, a kár százezer forint. Lakásbetörő távozott 80 ezer forinttal és iratokkal egy nyírbátori lakásból, a szekrényben lelt rá az értékekre. Nagykállóban, a Biriszőlő- kerben valaki feltört egy hétvégi házat, s 68 ezer forint értékben vitt el lakásfelszerelési tárgyakat. Ötvenezer forintot ér az az orgona, amit a megyeszékhelyen ellopott ismeretlen elkövető a Szabad Keresztény Gyülekezet közösségi helyiségéből. Kérdés, túlad-e rajta, vagy otthon zenélget magának... Rongálás miatt indult eljárás egy újfehértói fiatalember ellen, mert a Koktél presszóban földhöz vágott egy nyerőautomatát, 30 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Harmincezer forint készpénzt csent el valaki fényes nappal el egy megyeszékhelyi újságospavilonból. Húsz pár hótaposó csizmát lopott el valaki a nyíregyházi Vásártéren, pedig a lábbelik a stand elé voltak kirakva. Záhonynál, a határátkelőn két külföldi is lebukott közokirat hamisítás miatt. Egy belorusz férfi VW Vento gépkocsijának forgalmi engedélye volt hamis, alvázszáma átütött, egy jugoszláv állampolgár pedig az útleveléből tüntette el vegyi úton a bélyegzőnyomokat. Szabolcsiak a költségvetésről Nyíregyháza (KM - B. J.) — A parlament költségvetésről és az adótörvényekről szóló vitájában felszólaltak megyénk ellenzéki képviselői is. Dr. Szilágyiné Császár Terézia mindkét adótörvény vitájában szót kért, mint a KDNP vezérszónoka. Az adózás rendjéről szóló törvény módosítását azért tartotta sajnálatosnak, mert a rendszeres módosítgatás a stabilitás hiányát jelzi, a tisztességes adófizetők körében pedig egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki, hogy a feketegazdaság szereplői továbbra sem tetten érhetők, jövedelmük nem ellenőrizhető, a közterhek viseléséből alig vesznek részt. Aggályosnak tartotta, hogy bővül a nyilatkozattételre kötelezhetők köre, vitathatónak pedig, hogy tanúvallomásra lenne kötelezhető, aki egy állam- igazgatási eljárásnak semmilyen formában nem alanya. Viták várhatók a gépjármű és a helyiség átvizsgálásának lehetővé tételéről és nem tartják jónak az utó- ellenőrzésről szóló rész módosítását. Végezetül azt mondta: a törvényjavaslat sokat ígér, de keveset teljesít. A két adótörvény módosításáról is pártja kételyeit fogalmazta meg. Egyik kérdésük: meddig emelhető az adó mértéke, hol az a küszöb, amely már olyan magas, hogy amiatt inkább a feketegazdaságban maradnak a forgalmazók. Megfontolásra ajánlotta a fogyasztási adóval terhelt kör újraszabályozását, kifogásolta, hogy a közlekedési szolgáltatásoknál nyújtott 75 százalékos kedvezményt 70 százalékra kívánják csökkenteni, mert ez a nyugdíjasok és tanulók utazási díját mintegy 20 százalékkal növeli. Összességében mégis azt a véleményt fogalmazta meg, hogy az adótörvények közül az áfával foglalkozó módosítás a leginkább kiérlelt, legjobban harmonizált az Európai Unió jogszabályaival, színvonalas, ezért a módosításokat a végszavazásnál támogatni fogják. Dr. Takács Péter MDF- es képviselő az elmaradott térségek támogatását hiányolta, mondván: az itt élők jelentős része a társadalom ellehetetlenülése felé sodródik. E térség polgárainak jövedelmi helyzete olyan rossz, hogy nem terhelhetők a kormány által tervezett jövedelemcsökkentéssel és adóterhekkel. A leszakadó régiók nem tudják igénybe venni a kormány által kilátásba helyezett beruházási kedvezményeket sem. Úgy ítélte meg, hogy az egész tervezetben a pénzügyi terror jelenik meg, megfojtja a kisiparosokat, kézműveseket, kisvállalkozókat, orvosokat, mindazokat, akik felépítették az országot. Dr. Kávássy Sándor kisgazdapárti képviselő azt kifogásolta, hogy 1996-ra oktatási célokra kevesebb pénzt irányoztak elő, mint amennyi az intézmények működéséhez szükséges. Szóvá tette, hogy a tandíj bevezetésével azt éri el a kormány, hogy ezentúl csak a gazdag családok gyermekei tanulhatnak. A kormány előterjesztésében szereplő 1269,5 millió forint keretösszeg nem elegendő a sokkarú egyetemek, több karú városi főiskolák kialakulásának és a hozzájuk kapcsolódó racionális gazdasági szervezetek létrehozásához. Összegezve kertelés nélkül mondta ki: az egész költségvetés nem más, mint néhány akamok és pénzügyi bürokrata elmeszüleménye, amelyet most is a szokásos magabiztossággal akarnak mint egyedül üdvözítő megoldást „eladni” a magyar társadalomnak. Hírmustra Borisz Jelcin... ...orosz elnök nagyon energikus, megerősödött, s teljesen tisztán gondolkodik — így foglalta össze benyomásait szerdán Párizsban Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki előző nap Moszkvában — a külföldi államfők közül elsőként — megbeszélést folytathatott a szívpanaszokkal három hete kórházban ápolt Jelcinnel. (MTI) A cseh püspöki... ...konferencia tudomása szerint három nőt szenteltek pappá a csehszlovák illegális katolikus egyházban, mely a kommmunista rendszer idején működött, de ezeknek a felszenteléseknek a Vatikán jóváhagyása nélkül nincs érvényük. (MTI) A szerdán... ...nyilvánosságra hozott legfrissebb közvéleménykutatások szerint kis különbséggel Lech Walesa vezet Aleksander Kwasniewski előtt az államfői tisztségért folyó harcban. A CBOS intézet felmérése azt mutatja, hogy a választók 46 százaléka a jelenlegi államfőre, 43 százaléka a baloldal jelöltjére kíván szavazni, s 10 százalékra tehető azok száma, akik még nem hozták meg végleges döntésüket. (MTI) Franjo Tudjman... ...horvát elnök kedd este a horvát hadsereg főfelügyelőjévé nevezte ki Tihomir Blaskic tábornokot, aki ellen a hágai nemzetközi bíróság háborús bűnök elkövetése miatt vádat emelt. A palesztin... ...rendőrség öt személyt őrizetbe vett Gázában azzal a gyanúval, hogy meg akarták gyilkolni Jasszer Arafa- íot, a Palesztin Hatóság vezetőjét. Az öt férfi kapcsolatban állt Abu Nidal terroristáinak csoportjával — közölték palesztin források. Románia... ...illetékes szervei vonakodnak segítséget nyújtani a német hatóságoknak a rendkívül jól szervezett román bűnbanda utáni nyomozáshoz. (MTI)