Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-16 / 270. szám

1995. november 16., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Ördögi kör Tisztelt Szerkesztőség! Munkanélküli vagyok és elkeseredett. Már-már úgy tűnik ez egy ördögi kör, melyből szabadulni nem lehet. Gépírói végzettsé­gem van és ez kevés. Az elhelyezkedéshez szükség lenne bizonyos fokú szö­vegszerkesztői. illetve szá­mítógépes ismeretekre. Magánúton ez nemigen megy, hiszen a segély a megélhetésre is kevés. Megörültem, amikor a munkaügyi központban je­lentkezni lehetett ilyen irá­nyú tanfolyamra. Örömöm á felvételi napjáig tartott. Kiderült ugyanis, hogy a kb. 150 jelentkezőből 20 főt tudnak felvenni erre a tanfolyamra. Minimális volt az esély. Természete­sen nem vettek fel. Indult gépíró-szövegszerkesztői tanfolyam is, de mire a fel­vételi lebonyolódott, már az is betelt. Sokan vagyunk gépírók állás nélkül tudomásunk szerint. Vajon milyen megfontolásból állítják össze a képzési tervet? Tudjuk, kevés a pénz, de mint laikusok úgy képzel­jük, hogy egy-egy igen drága tanfolyam költségé­ből lehetne pl. több alap­fokú számítógép-kezelői (60) órás tanfolyamot indí­tani. Tisztelettel: Szabó Jné Nyíregyháza Illusztráció Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán válaszra méltassam-e az Illúzióker- getők a szomszéd földjén c. cikkét, hangneme és ért­hetetlen, valamint alapta­lan tartalma miatt. Annál is inkább, mert az elképzelésemet mintegy 2 és fél, három éve megosz­tottam Önnel. Akkor pon­tosan elmondtam, hogy mi a célom a jándi Tisza-part- tal kapcsolatban és azt is, hogy az egész Felső-Tisza vidéke csak úgy alkalmas egy egységes, s támogat­ható projektre, ha rend­szerben gondolkodunk, s egymással konzultálva, összefogva cselekszünk. Ezért is ért derült ég­ből villámcsapásként a kis­sé ironikus, sértő cikke, melyben gyakorlatilag csak a szigetről és a zava­rosban halászásról ír. Mint bizonyára Ön is tudja a szi­get (melyre utat akar építe­ni?!) alig 1 ha területű és állami tulajdonban van éppúgy, mint a folyóvíz. Tehát erősen sántít az Eiffel-tomyos hasonlata. A turistaparadicsom Jándon c. cikkben viszont világo­san le van írva, hogy mint­egy 28 ha terület lesz fel­osztva Jánd és nem Olcs- vaapáti közigazgatási terü­letén. így rögtön kiderül, hogy a fénykép — melyen a sziget található — csak illusztráció. Szívélyes üdvözlettel Tóth István (a cikk egyik szereplője) A szerkesztőség fenntart­ja magának azt a jogot, hogy a beküldött levele­ket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a kö­zölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltét­lenül ért egyet. ‘ti mm (..mii na ...... . ... . . ­A hely szelleme Szálkán A millecentenárium alkalmá­ból Mátészalkán emlékművet kívánnak állítani a jelenlegi művelődési központ előtt. A genius loci kötelez arra, hogy Szóljunk erről a kis térről. Az 1848/49-es szabadság- harc centenáriumára az akkori Szatmár-Bereg vármegyében, így a megyeszékhely Máté­szalkán is kegyelettel készül­tek. Kiállítások, emlékezések, ünnepségek idézték fel a száz év előtti dicsőséges időket. Mátészalkán a 48-as ifjúsági bizottság az akkori megyeháza előtt egy kőből készült emlék­oszlopot emelt, erre vonták fel a nemzetiszínű szabadság­zászlót. Eveken át, március 15-én ide vonult a diákifjúság ünnepelni, koszorúzni, az er­kélyről — a két vörös csillag szomszédságában — szaval­ták a Nemzeti dalt... Úgy látszik, nemigen tet­szett ez a járás akkori vezetői­nek, jött az ukáz, le kellett bontai az emlékoszlopot. He­lyére szökőkút került. Amikor azt is megunták, annak a he­lyére jött Zalka Máté félresi­került mellszobra. Aztán azt is lebontották... Sapienti sat! (A korabeli, igen megron­gált fényképet Meszlényiné Varga Ágnes reprózta.) Nyéki Károly Mátészalka Két tudósítás olvasható a Ke- let-Magyarország november 9-i számának első oldalán. Fo­lyik a munka a tiszaeszlári és a megye valamennyi községé­nek határában. A korán jött ha­vazás nehezíti a betakarítást, a munkával nem lehet várni. Tiszaeszlár szomszédságá­ban, Tiszalökön kétórás sztrájk van. Nem a határban, a Tiszára épített vízi erőműben. A sodródó víz nem tud sztráj­kolni. Az emberi kéz, mely áramtermelésre fogta, most nem tüdőm milyen módon arra kényszeríti, hogy ne adjon ára­mot. így van a másik két vízi erőműben és sorra az ország minden áramtermelő létesít­ményében. Nem kivétel a Pak­si Erőmű sem. melynek műkö­désétől számosán félnek, míg az ott dolgozók (most sztráj­kolok) biztonságosnak tarta­Nem árt előbb mérlegelni nak. Tiszaeszláron és az or­szágban mindenütt a földeken szorgalmasan dolgoznak, hogy minél előbb biztonság­ban legyen a kukorica és a fel­dolgozó helyre kerüljön a cu­korrépa. Tiszalökön, Pakson és az or­szág más erőműveiben nem mindenki ül a vezérlőpult elé fehér köpenyében, hogy fi­gyelje a műszerek okos jelzé­seit. Figyelmeztető, de ha kell, tartós sztrájk! A közöltek alap­ján nem hajlandók dolgozni a 100 ezer forintot meghaladó havi bérért. Vajon mennyi a bére a Rét­köz községeiből a kemecsei MÁV-állomásra elhasználó­dott járműveken cukorrépát szállító gépkocsivezetőknek? Megkérdeztem. A hóval borított cukorrépa- rakományt szállító traktoros szégyenkezve mondta: „Vál­tozó.” Munkától, fagytól gyö­tört kezét törölgetve folytatta: „25-30000 forint. Sajnos, ez is megszűnik, már a végén já­runk a répának.” Vége a répának, sajnos vége a kevés, de biztos jövedelem­nek. Ez a szomorú és megdöb­bentő. Meggyőző tapasztala­tom, hogy a jogos elégedetlen­ség nem azokat viszi az utcára a sztrájkolásra, akik legjobban nélkülöznek. Nagyon politikai analfabéta az, aki egy szegény országban a sztrájkban látja a kivezető utat. Minden becsületes érzel­mű dolgozónak mérlegelnie kell, hogy kiknek van hasznuk a sztrájkból, kik a sztrájkvezé­rek. Kozma István ny. tanító Kemecse Egy diákkör feltámadása A nyíregyházi Szent Imre Ka­tolikus Gimnázium és Kollé­gium nagyszerű igazgatójának Megyesi Máriának a zászló- bontására, 1995. október 21- én megalakult az iskola Szent Imre Baráti Köre. Az 1921-1948-ig fennállott kato­likus gimnázium valóban öreg diákjai nagy örömmel szem­lélték meg az 1992-es újra megalakult gimnázium és kol­légium nagyszerű helyiségeit. Mi, a régi gimnázium öreg­diákjai már nem ülhettünk le a régi padokba, de vigaszul szolgált, hogy a jogutód gim­názium sokkal kedvezőbb kö­rülmények között folytathatja a munkáját. Felhívtuk a figyel­met arra, hogy a hajdani kato­likus gimnázium a magyar él­ni akarás nagyszerű szimbólu­ma volt. 1921-ben azt követő­en létesült, hogy az első világ­háború után a területének két­harmad részét elvesztett or­szág az infláció csúcsra futásá­nak irányában haladt, az elsze­gényedett megyét és várost a koldussá vált menekültek árasztották el, a kezdethez a megfelelő iskolaépület is hi­ányzott. Valóságban, menet­közben, tégláról téglára, épü­letrészről épületrészre épült az iskola, a megszüntetésekor sem volt még kész. tűzfalba vágták az iskola bejáratát. Az államosítás árnyékában nem tudok meghatódás nélkül visszaemlékezni a régi taná­rokra, többek közt dr. Néveri Józsefre, Mészáros Mihályra, Zatskó Gyulára, Magyar Lász­lóra, Gazsó Józsefre, a még ré­gebbi Csehák, Korányi, Szat- máry tanár urakra és az őket követőkre, akik hitték és taní­tották, hogy a becsületes mun­ka, szorgalom minden esetben elnyeri jutalmát. A katolikus gimnázium nem volt riválisa az evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium­nak. Mindkét iskola ugyanazt az erkölcsi világnézetet képvi­selte, a különbözőség csak gazdagította a magyar társada­lom színösszetételét. A megszületett Baráti Kör tagjai tudják meg, hogy a megszüntetés éveiben mindkét gimnázium tradíciója, mint búvó patak tovább élt Buda­pesten. az 1966-ban megala­kult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei öregdiákok klubjában, amely 1966. január 12-én üli három évtizedes jubileumát azzal a felhívásai, hogy a me­gye öregdiákjai, az öregdiák­körök ezután se engedjék el egymás kezét, képviseljék az országban a megye sajátos ar­culatát. Dr. Bernáth Zoltán Budapest, Harmat köz 6/b. Aki szavalt Érdeklődéssel olvastam Szabó Sándor helybeli lakos „Egy szemtanú visszaemlékezései” c. 1995. november 7-ei leve­lét. Örvendetes, hogy egyre nagyobb az igény 1956 igazi története iránt. Jelezni kívá­nom, hogy „1956 Szabolcs- Szatmárban a valóságban” c. könyvemben (1994) a szavaló kisleány neve is megtalálható a 14. oldalon, ekként: „Az Iro­daház tetejéről tehát Budai András nevű cigány ember (később a laktanyánál meg is sebesült) többek segítségével leverte a vörös csillagot, amelynek helyére Toma- sovszky András kitűzte a nem­zetiszínű zászlót. Ezután az épület mellett a villamost megállították és Veres Viktó­ria annak tetejéről elszavalta a Talpra magyart!” Fazekas Árpád Csak sürgős ügyben Szorgalmazzák a készülék cseréjét A Kelet-Magyarország no­vember 7-i számában, a Tüs­kés sarok c. rovatban megje­lentekre szeretnék reagálni, a hiteles, tényfeltáró tájékozta­tás, a történtek pontosítása ér­dekében. A művelődési központ elő­terében lévő nyilvános tele­fonkészülék sajnos gyakran elromlik, s javítása sem törté­nik azonnal; ilyen esetben azok számára, akik nem ren­delkeznek telefonkártyával (egy ilyen nyilvános fülke az intézménytől mintegy száz­ötven méternyire található) sürgős és hivatalos ügyben megengedjük az információs pulttól való rövid telefoná­lást. A leírt esetben azonban a cikkíró nem árulta el foglalko­zását, s azt, hogy sürgős ügy­ben óhajt telefonálni (csak utólag a beszélgetés lebonyo­lítása után). Mivel naponta több alka­lommal kémek magánügyben vonalat, s ezeket anyagi meg­fontolásból nem tudjuk kielé­gíteni — ez alkalommal is fi­gyelmeztettem a kolléganőt, hogy tartsa szem előtt ezt a szempontot. Ennek ellenére — bár a cikk az ellenkezőjét sugallta — a telefonbeszélgetés létrejött az intézmény központi számán. A nyilvános készülék kicseré­lését kártyás rendszerűre szor­galmazzuk. A könnyen elkerülhető kel­lemetlenségért a maga részé­ről elnézést kér a népművelő. Első az országban Tisztelt Szerkesztőség! A KM október 27-i szá­mában A favágástól a nyelvvizsgáig címmel meg­jelent íráshoz fűzöm az alábbi kiegészítéseket. Ha ugyanis az átképző központ történetét a szakképzési tör­vény elfogadásától, sőt múlt év nyarától eredeztet­jük, akkor nehezen érthető, miféle új típusú képző in­tézményről tudósított a Ke­let-Magyarország közel 50 alkalommal 1990. és 1994. között. Nyíregyházán, a Széche­nyi u. 13. alatt 1990 dere­káig működött a zeneisko­la, amelyre márványtábla is emlékeztet. A kapun belül van egy másik kőbe vésett felirat, amely arról tanúsko­dik, hogy 1991-től itt mű­ködik Magyarország első átképző központja. Észak- magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Át­képző Központ (ÉRÁK) néven vált ismertté a sze­rény megyei kirendeltség is amely egyetlen dologgal — márványtáblával — ugyan­úgy volt ellátva, mint a mis­kolci anyaintézmény. Az ÉRÁK-kirendeltség mun­katársai már 1991-ben az új munkaerőpiaci képzési el­vek szerint kezdtek dolgoz­ni és kb. 2000 embernek adtak új szaktudást, még mielőtt az intézményt jogi­lag önállósították volna ala­pítói. A nyíregyházi átkép­ző központ első három évé­ben bebizonyította, hogy képes a teljesen önálló mű­ködésre, hogy a miskolci irányítás túl drága Sza­bolcs-Szatmár-Bereg me­gyének, s így 1994. június 1-jén megalakult a Nyír­egyházi Regionális Munka­erőfejlesztő és Képző Köz­pont. Az intézmény legkorsze­rűbb részlege a számítás- technikai szektor, amely­nek vezetője Szemcsák Im­re valódi iskolaalapító, hi­szen majdnem minden je­lenlegi munkatársát az ÉRÁK-kirendeltség leg­jobb hallgatóiból választot­ta ki. Ez az átképző központ igazi jellemzője, immár öt esztendeje. Dr. Marosi Lajos Türelem és megbékélés A cigány politika életében rendkívüli jelentőségű, hogy létrejött egy olyan érintkezési pont, egy olyan kapcsolatteremtési mód, amely lehetővé teszi az egymáshoz való közele­dést, és az egymáshoz való hovatartozást. A cigány po­litikusoknak és szerveze­teknek mindent meg kell tenniük a jövőben, hogy a cigányság érdekei a hata­lommal szemben egysége­sen fogalmazódjanak meg. Egy olyan jellegű fórumnak kellene létrejönnie, amely minden egyes roma értel­miségit magába tömörítene, tekintélyes szakértő gárdá­val rendelkezne. Politikai egységet és ér­dekképviseleti egységet kellene megteremteni, hogy a különböző társadalmi ro­maszervezetek és roma ki­sebbségi önkormányzatok közel azonos álláspontra jussanak. Napjainkban de­mokráciánk születésekor helyzetünk oly módon lehe­tetlenül el, ami még szomo­rú történelmünk során is példa nélkül áll. A cigány értelmiségiek egyes tagjai nem arra törekednek, hogy a cigányok között egységet hozzanak létre, hanem a sa­ját maguk létét és karrierjét hozzák előtérbe. A múltból tanulnunk kellene, s politi­kai szempontból nemcsak az elmúlt 40 évet, hanem a történelmi időszakot érté­kelni. Nem akkor jutunk előbbre, ha szembefordu­lunk egymással, hanem ha igazi párbeszéd jöhet létre köztünk s partnerség. A cigányság problémája úgy oldódik meg, ha a ci­gányszövetségek vezetői és cigány önkormányzatok képviselői az adott telepü­léseken együtt vállalják fel a cigány érdekképviseletet. Ezzel a megoldással lehet­ne létrehozni egy szellemi szakmai műhelyt. Amiből sikeres cigányvállalkozáso­kat és agrár mezőgazdasági tevékenységet lehetne lét­rehozni. Ez ösztönző lehet­ne a cigányság körében. Balogh Gyula MCDSZ országos alelnöke Sz-Sz-B. megyei elnök Tüntetés a kormány ellen A Magyar Igazság és Élet Párt felhívására 1995. októ­ber 22-én 2 órakor több mint százezer polgár köve­telte a bankáruralom végét, az országveszejtő fináncpo­litika befejezését, a nemzet felemelkedéséért dolgozni kész új kormányt — írja többek között a párt nyír­egyházi szervezete. Felejt­hetetlen és felemelő érzés volt ott lenni a Szabadság téren, majd a Kossuth Lajos téren. Ott voltak a fiatalok, a középkorosztály, a becsü­letben, szorgos munkával megöregedett 70 évüket meghaladó igaz, nemes szí­vű emberek. Az idősebbek is együtt tapsoltak, éljenez­tek, többször könnyeztek. Néma vigyázállással emlé­keztek az 1956-os forrada­lomra. Ezt a szép ünneplést kí­sérte a falakra, fákra, vil­lanyoszlopokra szerelt tit­kos és az épületek tetején forgató „élő” kamerák so­kasága pásztázta a tömeget. Október 23-án a tv, rádió hosszasan beszámolt a töb­bi párt együttesen 10 ezer főt el nem érő ünnepségei­ről, Horn Gyula kb. 150 fős „seregének” „kényszerko- szorúzásáról”. Mindez a köztársasági el­nök távollátáben történt! Ott nincs sajtószabadság, ott nincs demokrácia, ahol a valós tényeket elferdítik, elhallgatják. Ezen a vasárnapon a ha­talmasok megérezhették a tömeg egységét, erejét és megérthették, hogy ez volt a kezdet, az Őszi Nyi­tány.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents