Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-16 / 270. szám
1995. november 16., csütörtök Szinkronban a tüntetőkkel Nyíregyháza (KM - K. J.) — Miközben Budapesten zajlottak a tegnap délutáni pedagógustüntetés előkészületei, Nyíregyházán a Szak- szervezetek Házában délelőtt tartottak ún. demonstratív fórumot mintegy száz óvodapedagógus, tanító, tanár részvételével. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megyei titkára, Béres János elmondta: az összejövetellel azoknak kívántak véleménynyilvánítási lehetőséget adni, akik a fővárosi tüntetésre nem tudtak eljutni (közel félezren utaztak el). A PSZ megyei vezetője a szinkronitás jegyében ismertette a megjelentekkel a követeléseket, melyek az országos tiltakozó akció szándékait kifejezik: a bérek huszonöt százalékos növelését; minden pedagógusi munkaviszonynak közalkalmazotti jogviszonyként való elismerését; a kötelező óraszámok és csoportlétszámok szakmailag megalapozott mértékének meghagyását; a közoktatás szakmai és finanszírozási biztonságát. A közoktatás jövője a tét! elnevezésű fórum vendégei voltak dr. Kiss Gábor országgyűlési képviselő, illetve Egyiid János, megyei közgyűlésünk elnöke. A feltett kérdésekre válaszolva Kiss Gábor — többek között — megfogalmazta: az átvilágítások, a különböző célú vizsgálatok immár bebizonyították, hogy sem az egészség-, sem az oktatásügyet változatlan szerkezetben működtetni nem lehet. Módo- sítnai kell tehát az oktatási szféra irányítási, pénzügyi, bérezési mechanizmusain. Kritikus pontként szólt a közalkalmazotti bértáblázatról. Elmondta: már a bevezetésekor sem volt az alkalmazásához megbízható financiális feltételrendszer; ezért vagy a tábla kiigazítását, vagy a megszüntetését kell kezdeményezni. A jövőre beharangozott, huszonöt százalékos bérfejlesztésről elhangzott: pusztán matematikai úton a 25-ből mintegy 18-19%-nyi emelés kalkulálható ki; de hogy pontosan mennyi lesz, az még pillanatnyilag több tényező függvénye. Ki az igazán szegény ember? Mindenki erőn felül nagyon sokat vállal magára, mégse jut semmire Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Rég elfelejtett szavakat használunk. Nem örömből, hanem kényszerűségből. Évtizedeken át tűnt úgy, hogy a szegénységet mint fogalmat örökre száműztük közéletünk szótárából. Sajnos, nem így történt, ez ma már mindannyiunk előtt világos. Körkérdésünkben arra kerestük a választ: kit tartanak ma igazán szegény embernek? Bakó Gáborné asszisztens: — Aki korábban viszonylag elfogadható életszínvonalat teremtett a családjának, a szabadság alatt nyaralni utazott, jutott könyvre, színházra, netán szórakozásra, mára ezekről le kell mondania. Én úgy látom, az ország háromnegyede lemondott valamiről. A középréteg a rezsit még befizeti valahogy, a gyerek iskoláztatása is kikerülhetetlen kiadás, élelmiszert venni muszáj, de a szülő nélkülözi az új ruhát. Csakhogy idegileg tönkre tesszük magunkat. Látom az emberek arcát, elkeseredettek, fásultak. De én még mindig azzal nyugtatom magam: nálunk nem ágyúzzák a lakásokat és nem lövik halomra a védtelen járókelőket. Jakab József nyugdíjas: — Régen legfeljebb az maradt szegény, aki nem tudta beosztani a fizetését. Hol van Bakó Gáborné már az a világ! Miből éljen, akinek nincs munkahelye? Én még abban a szellemben dolgoztam a Kelet Áruházban és egy honvédségi cégnél, hogy a megbízható, állandó munkahely nemcsak a jövedelem, hanem az erkölcsi megbecsülés forrása is. Manapság pedig megalázóan kevés pénzt adnak, szinte éhbérért dolgoznak sokan. Mert a 13-15 ezer forintos bér a rezsi kifizetésére is kevés. Gyiránné Batta Katalin órás és ékszerész: — A középréteg menthetetlenül lecsúszott. Korábban az én családomat is idesoroltam. A középréteg kezd egybeolvadni az alsóbbal és legfeljebb ott különíthetjük el a szegénység fokozatait. Arra törekednek a legtöbben, hogy olcsón vásároljanak, hisz e téren lehet a legeredményesebben spórolni. Gondolkodtam azon, kijuthatunk-e ebből a kátyúból Gál József A szerző felvételei egyáltalán? Most is azt hallom, hogy ismét növekednek az adóterhek. Mindenki erőn felül agyonvállalja magát, mégse jut semmire. A fiatalokat sajnálom, akiket senki és semmi nem ösztönöz munkára. Pár ezer forintért nem mennek el. S aki tanul, diplomásként is legfeljebb tizenötezret Gyiránné Batta Katalin visz haza, ha egyáltalán állást talál. Gál József hálózati előadó: — Én azt tartom szegénynek, akinek nincs se lakása, se munkahelye. Gyakran utazom vonattal és az állomásokon estére a nagykabátból vetnek maguknak ágyat az igazán nélkülözők. Vajon hogy süllyedtek 50-60 éves korukra ilyen mélyre? Vannak még a pokolnak bugyrai a számukra? Az egyik okot az alkoholizmusban látom, meg abban, hogy iskolai végzettség nélkül a betanított és a segédmunkásokat küldték el a leépítéseknél. Mellesleg lelkileg is lehet szegény az ember. Például nem tudom mire vélni a jónevű kül- kerbanknál dolgozó 25 éves fiatal nő öngyilkosságát: sem a szülei, sem a környezete nem találja a magyarázatot. Nagyon szegénynek tartom a szüleit, mert a lányuk halálával az álmaikat is elveszítették. A szerencse Szabolcsban Nyíregyháza (KM - N. L.) — Szerdán Nyíregyházán egy parányi asztalt roskadá- sig megraktak bankjegyekkel. Nem kevesebb mint 24 millió 300 ezer forint került a terülj-terült asztalkámra. A hatalmas összeget egy törékeny fiatalasszony vette át. A nem mindennapi eseményre egy szabolcsi falucskából hozta be őt a sógora és a húga. (A férj nem hitt az isteni szerencsében, ő ezen a napon is határban dolgozott.) A halom pénz ellenében a sápadt asszonyka egy hagyományos, a helyi postán vásárolt lottó- szelvényt tett le az asztal sarkára, s e szelvényen hat X volt bekarikázba. A nyereményt Paczolay Sándornak, a Szerencsejáték Rt. Debreceni Területi Igazgatósága osztályvezetőjének jelenlétében adták át. Az osztályvezető rögtönzött kis beszédében elmondta, hogy megyénk lakói átlagon felül vásárolnak lottószelvényeket, a keleti végeken nem rég már fizettek rekord összeget mind az ötös, mind a hatos lottóra. A szerencsés asszonyka háztartásbeli, a férje földművelő, dohányt is termel. Most aztán van „dohány” a családban. Kell is, hiszen nincs még autója a családnak, s az iskolás fiúknak szakmát, majd állást akarnak szerezni. A lakásra is ráfér egy kis felújítás. A hat számot találomra ikszelte be. A pénzes asszony elmondta, hogy az utóbbi napokban gyógyszereket, nyugtátokat szedett, mert nem volt benne biztos, hogy valóban elviheti ezt a szép summát. „Most már nincs szükségem gyógyszere” — mondta, amikor átvette a gyógyító pénzt. Nem várnak felkérésre Nyíregyháza (KM) — Vissza kell állítani a rendszerváltás utáni közéletből kiiktatott társadalmi vitát, hogy már az első pillanatoktól részt vehessenek az életünket szabályozó törvények előkészítésében mindazok, akik képesek hasznos észrevételeikkel a tervezeteken javítani — mondta Treton Ferenc a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) elnöke az társaság megyei szervezetének nyíregyházi tisztújító taggyűlésén. A 25 éves jubileumát jövő év elején ünneplő SZVT-ről szólva Treton Ferenc a Technika Házában elmondta, hogy bár a MTESZ-en belül több, mint 7 százalékos súlyt képviselő társaság szponzorainak száma és a tagsága is lecsökkent 1990 óta, mára már túljutottak a mélyponton. A potenciális támogatóiknak számító gazdasági társaságok remélhetőleg egyre inkább felismerik, hogy a talpon maradás napi feladatai mellett hosszú távon is gondolkodva részt kell vegyenek a társadalmi szervezetek munkájában. Ez utóbbiaknak pedig, így az SZVT-nek is, prog- resszívebb munkát kell folytatniuk, s az olyan fontos szabályozási kérdésekben, amelyek közelről érintik a tagságot, időben és felkérés nélkül is hallatni kell a véleményüket. A SZVT megyei tisztújító taggyűlése Török István megyei elnököt és Átázó« Gyula titkárt visszaválasztotta a társaság megyei szervezetének vezetőségébe, amelyet Mezősi Pál személyében harmadik elnökségi taggal is kibővített. Bemutató: Semmi és végtelen Nagy és szent dolgokról esett szó ezen az estén Igen vagy nem Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Különös aktualitása volt annak a tegnapi nyíregyházi sajtótájékoztatónak, melyet Bretter Zoltán, a parlament felsőoktatási albizottságának elnöke tartott, ugyanis ezzel egy időben a pedagógusok tüntettek Budapesten... Ismertette azt az új közoktatási modellt s finanszírozási rendet, melyet ő útkeresésnek tart. A figyelem középpontjába került intézményi integrációról szólva felsorolta mindkét változat, a kihelyezett karok (univer- sitas) és az önálló városi, többkarú intézmény előnyeit és hátrányait, az ésszerűség követelményeit, az elbocsátások tanulságait. A Nyíregyházát is igencsak érintő vita, már ami az egyesülni-nem egyesülni kérdéskörét illeti, nem lezárt — mondta, — tegnap is tájékozódni jött a helyi álláspontokról. Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Lehet-e egyetlen pillanatig is kérdéses, hogy a határainkon túl működő magyar nyelven játszó színházak iránti érdeklődés erkölcsi kötelességünk? Ezek az intézmények nagyon gyakran puszta fennmaradásukért küzdenek, de azt is érzékelik, ami a rendszerváltozás után bekövetkezett: a közönség érdeklődése csökkent. Egyszerűen azért, mert ma már nem csak a színház ad lehetőséget a másság megfogalmazására. A hatalommal való szembenállás egyéb intézményes formákban is megjelenhet. Mindebből az következik, hogy a színházaknak ki kellett dolgozniuk a működés új szempontjait, amelyben az első helyen minden bizonnyal az áll, hogy a lehető legteljesebb mértékben szükséges kielégíteni a nézők igényeit. A kassai Thália Színház a határainkon túli magyar nyelvű színházak egyik fellegvára, a kisvárdai fesztivál állandó résztvevője. Legutóbbi nyíregyházi vendégjátékuk külön érdekessége, hogy az egyik főszerepet a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja, Szigeti András játszotta. A Semmi és végtelen című darabot Verebes István rendezte, a díszletet és a jelmezeket a T. J. V. I. Stúdió {Tóth János és Verebes István) tervezte. Aaron Sorkin darabja, amely annak idején A Few Good Men (Néhány jó férfi) címmel a Broadway-n óriási sikert aratott, mára bizony sokat veszített a fényéből. Színpadi megjelenítése száraznak, színtelennek tűnik, mert a rendezés, a díszletek elsősorban a gondolatokra koncentrál. Hiányzik a Karib-tengeri táj, a filmes eszközökkel megvalósított hatásosság. Az amerikai katonák a gu- antanamoi támaszponton farkasszemet néznek a szocialista Kubával. Feszültek, idegesek, hiszen a hatalmi harc ütközőövezetében töltik a napjaikat. Szükség van a fegyelemre, de nem a kíméletlenségre. A humánum azonban néhány katonából, tisztből hiányzik. Ennek esik áldozatul Santiago, akit fegyelmezetlen magatartásáért „lebombáznak”, megfenyítenek. A súlyos betegségben szenvedő kiskatona belehal ebbe a „fegyelmezésbe”. A kassai társulat előadása didaktikusán szájbarágó, az eszmei mondanivalót készen kapjuk. Hiányzik az a feszültség, amely a szembenálló világszemlélet összeütközésének a terméke. Helyette van kiabálás és trágárság, hogy kellőképpen jelezve legyen: katonák között játszódik a történet. Csaknem egy felvonás telik el, és még nincs egyetlen hitelesen elmondott mondat, csak olyan, amit a szövegkönyv tartalmaz. Igazán sajnálattal írom le, de kevés olyan mozzanata volt az előadásnak, amely a székhez „szögezte” a nézőt. Pedig nagy és szent dolgokról esett szó ezen az estén a színházban: haza, hazafiság, törvénytisztelet. Városról városra Karácsonyi... ...szeretetakciót szervez a Magyar Vöröskereszt megyei vezetése az idősek, magányosak, nevelőotthonban élő gyerekek részére. Az olcsó vásáron (Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 61.) jó minőségű használt ruhanemű kapható november 20-án 12-16, 21-én 9-16 óra között. (KM) Honismereti... ...kört hoznak létre Kisvár- dán a 4. Sz. Általános Iskolában. A kör alakuló ülésére november 22-én 15 órai kezdettel kerül sor. Az előzetes tervek között a honismereti gyűjtés mellett egy történelmi vetélkedő megszervezése is szerepel. A bölcsőde... ...hasznosításáról is dönt a következő testületi ülésen a vásárosnaményi önkormányzat. Két lehetőség közül választ: szolgálati lakást alakít ki, vagy eladja az épületet. Ugyanezen — a november 21-i ülésen — tárgyalnak a képviselők a város idős korú lakosságának ellátásáról és helyzetéről, továbbá a megyei TI- GÁZ privatizációjával kapcsolatos megállapodás-tervezetről. (KM) Az Agykontroll... ...Klub Nyírbátorban következő foglalkozását november 22-én 18 órai kezdettel tartja a városi könyvtár olvasótermében. (KM) Utólag... ...biztosítani kell a vételár 10 százaléka fölötti részre a 40 százalékos engedményt azoknak, akik bérlakásukat 1993. június 21-e és október 4-e között vásárolták meg, s a vételárat egy összegben fizették ki — erről legutóbbi ülésén döntött a nyíregyházi közgyűlés. Jótékonysági... ...bált rendez november 25- én a nagykállói Körösi Csorna Sándor Általános, Zene- és Szakiskola Kolping- munkaközössége a Kolping Alapítvány támogatása céljából. (KM) _ HAZAI HOL-MI _ Jakab József