Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-11 / 266. szám
SPORT 1995. november 11., szombat Tíz magyar induló Munkatársunk New York-i futása Nyíregyháza •Cjt (KM) — A mara- ■MÉJy, toni futás népsze------—— rűségét aligha kell bizonygatni bárki előtt is, hiszen tízezrek állnak rajthoz szerte a világban a nagy versenyeken. Ezek közül is kiemelkedik a bostoni és a New York-i maratoni. Utóbbit a hét végén futják, tíz magyar résztvevővel, közülük hárman nyíregyháziak. Suba Ernő és Choma Csaba mellett lapunk munkatársa, Horányi Zsuzsa is nekivág a 42 195 méteres távnak. Zsuzsa — annak ellenére, hogy nagyszerű eredményekkel dicsekedhet — amatőr futó, nem tagja egyetlen egyesületnek sem. A legbüszkébb arra, hogy hetvenötezer (!) résztvevő között lett első a berlini Béke maratonon. Emellett kétszer szerzett bornzérmet az IBUSZ maratonon, tavaly októberben Velencében a tizenhatodik, idén áprilisban Párizsban pedig a hu- szonhetedik helyen ért célba. A versenyzőknek a kilométerek mellett várhatóan meg kell küzdeni a hazaihoz hasonló időjárással is, de remélhetőleg minden magyar résztvevő teljesíteni tudja majd a távot. Hétvégi sportműsor Szombat KÉZILABDA. NB I, férfi: Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-Nagykanizsa, bujtosi csarnok, 17.30. TOLLASLABDA. Szabolcs Kupa, országos ranglistaverseny, Bánki Donát szaközépiskola, 11. LABDARÚGÁS. Megyei I. (Suller-Só) osztály (13): Tiszalök-Fehérgyar- mat, v.: Zahorán (Varga Z. I., Veres A.). Megyei II. osztály, Erimpex-csoport (13): Túrricse-Tarpa. v.: Resán, Nyírmeggyes- Nagyecsed, v.: Márta. NB Il-es utánpótlásbajnokság: Nyíregyházi Sl-Salgótarján, városi stadion, ifi „B”, 11, ifi „A”, 13, Tiszavasvári-Tisza- kécske, ifi „B”, 11, ifi „A”, 13 Vasárnap RÖPLABDA. NB I, férfi: N YVSC-D un aúj város, bujtosi csarnok, 16. TEKE. NB II, férfi: Tau- rus-Nádújfalu, városi stadion. 10. TOLLASLABDA. Szabolcs Kupa, országos ranglistaverseny, Bánki Donát szakközépiskola, 9. KÉZILABDA. NB I/B, férfi: Nyírbátor-Kiskunmajsa, 16. KICK-BOX. Full-contact gála, városi stadion játék- csarnoka, 17. LABDARÚGÁS. Megyei I. (Suller-Só) osztály (13): Ibrány-Csenger, v.: Lőrincz (Bendik T., Fehér), Biri-Demecser, v.: Ficze (Labancz, Resán), Vásáros- namény-Nyírkarász, v.: Mónus (Király. Bállá), Zá- hony-Tiszaszalka, v.: Nagy Ferenc (Gombkötő. Dávid), Újfehértó-Nyh. Hardware, v.: Szlomoniczki (Fekete, dr. Jekő), Kisléta-Levelek, v.: dr. Maródi (Dudás, Aj- ler), Nyírcsaholy-Nagyha- lász, v.: Éva (Zahorán, Ta- maskovics). Megyei II. osztály, I. csoport (13): Gávavencsel- lő-Nyíribrony, v.: Sorbán. Kállósemjén-Kótaj, v.: Varga F., Dombrád-Komo- ró, v.: Máté, Kárpát-Hús Volán-Ajak, v.: Ádorján, Anarcs-Napkor, v.: Gyúró, Tuzsér-Nyírtura, v.: Veres A., Kemecse-Kálmánháza, V.: Sinka. Erimpex-csoport (13): Hodász-Jánkmajtis. v.: Veres L., Encsencs-Olcsva, v.: Maróthy, Nyírlugos-Ti- szamenti SE, v.: Tassy, Va- ja-Nyírvasvári, v.: Hollik, Balkány-Nyírbéltek, v.: Kosa. Lothar Matthäus... ...a Bayern München labdarúgója, a német válogatott csúcstartója hosszabb kényszerpihenő után újra edzésre jelentkezett. A 34 éves játékos súlyos Achil- les-ín-operációkat követően a tervezettnél előbb kezdheti el a tréningeket. Az olasz... ...Internazionale labdarúgó- csapata közel ötmillió dollárért három évre szerződtette Caiót, a Sao Paulo válogatott csatárát. A 20 éves támadó a jelentések szerint körülbelül évi 600 ezer dolláros szerződésre számíthat. (AP) Kiás Ingesson... ...a svéd labdarúgó-válogatott egyik legjobbja az angol Sheffield Wednesday csapatától az olasz Barihoz igazolt. Az élvonalbeli itáliai klub 900 ezer fontot fizetett a 27 éves játékosért. (AFP) Roberto Mancini... ...az olasz A-ligás Sampdo- ria labdarúgója továbbra is olasz földön rúgja a labdát. A játékos iránt komolyan érdeklődött az angol Arsenal, ám mivel Mancini erősen kötődik a genovai csapathoz, ezért úgy döntött, a szezon hátralévő részét is ott tölti el. (AP) Idegenbeli rangadók szombaton Vasárnap a sényőieknek a három pont megszerzése lesz a cél az Eger ellen Nyíregyháza (KM) — A válogatott Iz- land elleni Euró- pa-bajnoki selejtezője miatt a hét végén nem rendeznek fordulót a labdarúgó NB I-ben. Tegnap este az olimpiai csapatok mérték össze tudásukat, a magyar fiatalok 3-1 (1-1) arányban bizonyultak jobbnak a vendégeknél. Mészöly Kálmán együttese ma este (TV 2, 17.) lép pályára a következő összeálításban: Hajdú — Mónos, Bánfi, Csábi, Szlezák — Bükszegi, NyL las, Illés, Duró — Orosz, Vincze. NB II, szombat: Salgótar- ján-Nyíregyházi FC, 13, v.: Lánczos (Vámos, Bajkai). Az elmúlt heti vendégszereplés után ismét idegenbe utazik a nyíregyházi gárda, és ezúttal jóval „acélosabb” elleniére számíthat mint egy héttel ezelőtt Hódmezővásárhelyen. Ráadásul a héten Tarjánban rendeződtek a gondok, a játékosok megkapták elmaradt fizetésüket, így valószínűleg feldobott hangulatban lépnek majd pályára. Tóth János csapatában sérült nincs, Szatke felépült, és hosszú idő után játékra jelentkezett Bessenyei is. Három sárgája miatt nem játszhat viszont Csehi, így némi szerkezeti változtatásra kényszerül Tóth mester. Valószínűleg Szatke söpröget majd, és előtérbe kerülhet Kiss játéka is. A csapat egyébként már tegnap elutazott Eger-Tardosra, így az esetleges rossz idő sem okozhat gondot a tarjáni stadion elérésében. A játékosok frissek, a hangulat megfelelő, így fegyelmezett, biztonságos, de nem védekező felfogású játékkal legalább egy pont begyűjtése a cél. Nem elképzelhetetlen. hogy a következő tizenegy fut majd ki a pályára: Kormos vagy Feke - Drobni, Szatke, Kiss - Karkusz v. Bessenyei, Kovács, Bagoly, Lukács, Göncz - Németh, Domokos. Tiszakécske-Tiszavasvári Alkaloida, 17, v.: Bába (Szekeres, Jenei). Nagy-nagy menetelésének talán legnehezebb állomásához érkezett a bajnokságban negyedik helyen álló Alkaloida. Szikszói Lajos csapata az utóbbi hetekben már megszokhatta, hogy csupa rangadó jellegű mérkőzést vív, ám a kécskei találkozó előtt talán senki sem venne be egy kanál mérget a vendégek pontszerzésére. A Szolnok megyeiek ugyanis a vártnál jobban szerepelnek a bajnokságban, jelenleg egy ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a vasváriak, ezzel együtt az ötödikek. Szur- gent Lajos irányítása alatt stílusosan játszó csapat alakult ki a Tisza partján, amelynek vezéregyénisége az utóbbi hetekben a középpályás Bánföldi, de a ghánai új szerzemény is sok galibát okozhat a védőknek. A vasváriak mestere elmondta, hogy kénytelen lesz négy hátvéddel játszani a villanyfényes rangadón, annál is inkább, mert a hazaiak többnyire három csatárral veszik fel a küzdelmet. A gondokat viszont súlyosbítja, hogy a védekezés két alapembere, Ha- velant és Szarka nem játszhat, előbbit egy mérkőzésre tiltották el kiállítása miatt, utóbbi pedig összegyűjtötte harmadik sárga lapját. A sérültek közül egyedül Rása állapota olyan, hogy nem játszhat, a hosszabb ideje maródi Gaica talán már csapatba kerülhet. Egy biztos: a vasváriakra annyira jellemző fegyelmezett védekezés szükséges ahhoz, hogy ponttal távozzanak Kécskéről, sőt talán az sem kizárt, hogy - akár a közelmúltban az egriek - győzelemmel a tarsolyukban szánjanak fel a buszra a rangadó után. A vendégek várható kezdőcsapata: Szabó — Horváth, Szűcs, Gaica vagy Fige, Hegedűs — Veres, Fecs- ku, Lente, Bohács — Erdei, Rosu. Vasárnap: FC SényőEger, 13, v.: Tompos (Szabó, Hrabovszky). A héten Sé- nyőn az jelentette a legnagyobb problémát, hogy igazából egyik pálya sem volt játékra alkalmas. Ennek ellenére a játékosok nem lazítottak, elvégezték azt a munkát, amelyet terveztek. Persze, már aki képes volt erre, ugyanis Balogh a héten súlyosan megsérült, így idén már aligha játszhat, Herman még Kecskeméten szedett össze egy kisebb problémát, Herczegen pedig fogműtétet kellett végrehajtani. Szerdán rossz hírt kapott Capatina, a moldáv játékosnak ugyanis elhunyt az édesanyja, ráadásul a határokon kialakult helyzet miatt a csatár nem is tud hazautazni. Jávor Pál edző elbeszélgetett a csatárral', aki elmondta: a kialakult helyzet ellenére vállalja a fellépést. Szükség is lesz erőteljes játékára, hiszen az Eger a mezőnynek annak a részéhez tartozik, amelyik hazai pályán feltétlenül legyőzendő a szabolcsi újonc számára. A hevesiek jó rajt után visszaestek, igaz nemrégiben Tiszakécsken vitézkedtek és nyertek. A sé- nyőiek várhatóan most sem fognak ellenfelüknek rontani, a félpályánál fogadják majd az ellenfél játékosait, és a megszerzett labdákból kell majd gyors támadásokat indítani. Jávor mester alighanem a következő csapatnak szavaz majd bizalmat: Varró — Szegedi, Szikszói, Karóczkai, Tor- da vagy Herman — Horváth, Tóth, Rubóczki, Dudás vagy Krasznai — Herczeg vagy Knoblok, Capatina. További mérkőzések, szombat: Diósgyőr-Hatvan. Vasárnap: III. Kér. TVE-Ka- ba. Kecskeméti TE-Hódme- zővásárhely, Hajdúnánás- Kecskeméti SC, Gödöllő-Ka- zincbarcika. NB III, (kezdés 13) szombat: Baktalórántháza-B. Volán, v.: Nagy Cs. (Szilvási, Csonka). Szikszó-Rakamaz. Vasárnap: Kisvárda-Mátészalka, v.: Kálmán (Szemán, Vitányi), Mád-Nyírbátor, Hajdúböszörmény-Nagykál- ló, Tiszaújváros-Tiszafüred, MVSC-Balmazújváros, Ózd- Vámospércs. Várdai kupapremier Lubinban Kisvárda, Nyíregyháza (B. T.) — Szombaton ismét mindkét elsőosztályú kézilabdacsapatunk pályára lép. A nyíregyházi férfiak otthonukban játszanak bajnokit, a kisvárdai hölgyek pedig bemutatkoznak a nemzetközi kupaporondon. Lengyelországban játsszák az EHF Kupa második fordulójának első mérkőzését. Méghozzá igen jó előjelekkel indult el a csapat csütörtökön este hat órakor, hiszen az utolsó négy bajnokin veretlen maradt a KSE. három győzelem mellett egy döntetlen született. Mint ismeretes, a Kisvárda az első körben kiemelt volt, a Lubin pedig egy izraeli csapatot búcsúztatott, mégpedig úgy, hogy mindkét találkozót idegenben játszotta. Sajnos. nagyon kevés információ áll rendelkezésre a lengyelekről, ugyanis a videósstáb a rossz útviszonyok miatt késve érkezett meg a lubiniak egyik bajnokijára, így csak annyit sikerült róluk megtudni, hogy Nyíregyháza (KM) — Két héttel ezelőtt olyan téttel léptek pályára az NYVSC NB I-es férfi röplabdázói a Veszprém ellen, hogy még szettet sem veszíthettek. Nem tudni, hogy most a vezetők támasztottak-e ilyen feltételeket, mindenestre a vasárnapi találkozóval kapcsolatban ismét elvárható, hogy magabiztosan nyerjenek a hazaiak. Annál is inkább, mert egyrészt a mezőny talán leggyengébb képességű együttese, a sereghajtó Dunaújváros lesz két igen jó képességű ukrán játékosuk is van. A lubini klub képviselői viszont ott voltak Kiskunhalason, ahol az első félidő alapján van tartanivaló- juk a várdaiaktól. Az első játékrészben ugyanis ragyogóan védekeztek Hol- lónéék, a megszerzett labdák után pedig gyors indításokból lőtte a gólokat a csapat. A látottak alapján egyébként a lengyelek úgy vélték, hogy mindkét gárdának körülbelül egyforma esélye van a továbbjutásra. Kicsit a várdaiak esélyeit rontja, hogy a védekezés egyik alapembere Ignatyenkó hosszabb időre kidőlt a sorból, hétfőn Debrecenben porccal műtik, így idén már nem játszhat. Mellette Salamon is a kórházi ágyat nyomja betegsége miatt. Buglyó pedig azért nem tarthat a többiekkel, mert már a nevezési határidő lejárta után lett kisvárdai játékos. így az igen szűkös játékoskeret miatt a három kapussal együtt is csak tizenegy játékos utazik Lengyelországba egy olyan eredmény kivívásának érdekéaz ellenfél, másrészt pedig a keretből mindeki egészséges, így Balázs István az utóbbi időben jól bevált kezdő hatosát küldheti pályára. Ez pedig a következő lesz: Korea. Pál, A bajnokság állása: 1. NYVSC 7 2. Malév 7 3. Szolnok 6 4. Tatabánya 7 5. Ifjúsági vál. 8 6. MAFC 6 7. TFSE 7 8. Veszprém 6 9. Dunaújváros 6 ben, amely feltétlenül biztató lehet a jövő szombati visszavágóra. Ok a következők: Pataki, Demeter, Bírta (kapusok), Nagy A„ Nagy H., Agárdi, Hollóné. Kulcsár, Baunok, Farkas, Lisztóczki. A bujtosi csarnokban egy „szimpla” bajnokit láthatnak a szurkolók, mégpedig azok közül valót, amelyet biztosan meg kell nyernie a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC férfi elsőosztályú csapatának. Hasonló mérkőzésre lehet számítani, mint a múlt héten, a Tatabánya ellen, hiszen a szombati ellenfél. a Nagykanizsa eddig nem nagyon remekelt, jelenleg kiesőhelyen tanyázik a táblázaton. Legsúlyosabb vereségük eddig harmincgólos (!) volt, az Elektromostól hazai pályán kaptak ki 39-9-re. Tavaly őszszel pedig a bujtosi csarnokban is nagyon elpáholták őket Szergyukék, akkor már az elő félidőben tizenöt gólos volt a hazaiak előnye. Azt a teljesítményt óriási bravúr lenne megismételni, ám a győzelem elvárható a csapattól. Gebhardt, Zátdor, Zajácz, Ba- tai. Természetesen a mérkőzés eredményének alakulása függvényében elképzelhető, hogy többen is lehetőséget kaphatnak majd a kispadról. 6 1 20-7 13 6 1 18-8 13 5 1 16-8 11 3 4 14-16 10 2 6 11-20 10 3 3 11-11 9 2 5 10-17 9 2 4 7-14 8 1 5 9-15 7 Baleset Adelaide (AP) — Súlyos balesetet szenvedett Mika Häkkinen a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj első edzésén. A finn pilóta 200 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor elvesztette uralmát a McLaren gépkocsi felett. A versenyautó megpördült és a pályát szegélyező falnak ütközött. Hakkinent a helyszínen 20 percig elsősegélyben részesítették, mielőtt eszméletlen állapotban kórházba szállították. Sid Watkins, a Forma-1 orvosa elmondta, hogy Häkkinen továbbra sem nyerte vissza eszméletét. Állapota súlyos. Eltiltottak Nyíregyháza (KM) A megyei labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottságának döntése értelmében Bíró László (En- csencs) 10, Varjasi Károly (Nyírcsaholy), Kaponyás Attila (Nagyhalász), Kató Zsolt (Nagyhalász), Bihari László (Nagyhalász) és Tóth László (Nyírkárász) 3-3, Vaslóczki Csaba (En- csencs), Korasi György (Csenger), Szabó István (Csenger), Nagy János (Nyírtura). Kozma Szabolcs (Nyírcsaholy). Kon- zili Tibor (Levelek) és Szatmári Tibor (Tiszaszal- ka) 2-2, Somogyi Csaba (Nyírtura) Szabó Géza (Tarpaj, Kapdos János (Biri), Nagy Tibor (Kár- páthús-Volán), Mondok József (Sényő) és Balogh Dezső (Tiszaszalka) 1-1 mérkőzésen nem játszhat. Újabb kötelező feladat A listavezető a sereghajtót fogadja vasárnap délután Horányi Zsuzsa Balázs Attila felvétele