Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-11 / 266. szám
1995. november 11., szombat HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Esély a sereghajtók mezőnyéből 8. Nyíregyháza (KM) — Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye napjainkban az ország egyik legnagyobb válságövezete, társadalmáról-gazdaságáról kialakult negatív jelzős ítéletek szinte meggyökeresedtek a közgondolkodásban. Hogy mindez megváltozzék, annak elősegítésére a Megyei Fejlesztési Ügynökség szakemberei — külső szakértők segítségével — kidolgoztak egy átfogó koncepciót. Ezúttal az élelmiszergazdaságról lesz szó. Báné Lajos, az ügynökség témamenedzsere a hátrányos helyzet, különösen a felzárkózás említése után nyomban kiigazít: nem szereti ezt a kifejezést. Mert mihez akarunk felzárkózni? Győr megyéhez, vagy ha saját magunkhoz képest értékeljük egyik évet a másik után, hát megbízható mérce ilyen gazdasági környezetben egy néhány százalékos emelkedés? Első a tájjelleg — A megye halmozottan hátrányos helyzetének örökletes jellegét szükséges hangsúlyozni, de azzal a szándékkal, hogy a válságból való kilábolás esélyeire helyezzük a fő hangsúlyt, ugyanis a kormányzat is garanciákat kér a térség- fejlesztéshez — mondja a szakember —. Számunkra feladat annak keresése, hogy milyen legyen az a gazdaságszerkezet, amely kivezet a válságból és biztosítéka lehet hosszú távon a hátrányos helyzet ledolgozásának. A megye gazdaságszerkezetének átalakítását erősen meghatározó élelmiszer-gazdaság integrált fejlesztésénél az alábbi prioritásoknak kell érvényesülni: tájjellegű mező- gazdasági termelés, korszerű színvonalú élelmiszer-feldolgozás, integrációs rendszerek kialakítása (termelés-feldol- gozás-végtermék), birtokrendszerek (kis-, közép-, és nagy- birtokosok), farmok és önkéntes szövetkezetek létrejöttének támogatása, sajátos megyei termékarculat kialakítása, kapcsolódva a régiómarketing lehetőségekhez, érintve a mezőgazdaság melléküzemágát, a falusi turizmust. Ezután az élelmiszer-gazdaság legfontosabb problémáit, a Kisüzemi nagyüzem Csenger határában hiányosságokat említi, ahol az éghajlati szélsőségek gyakorisága vezet, ennek örökösen ki van téve a mezőgazdálkodás. De ott van nyomban mögötte a sorban az általános tőkehiány, az alacsony szakmai színvonal, a tulajdonviszonyok rendezetlensége, az információhiány, ami az időben történő beavatkozást és az előrelátást kétségessé teszi. Aztán jön a múltból örökölt torz eszközszerkezet, ami a jelenlegi és hosszú távú elképzelések között gazdaságosan csak részben működtethető, a genetikai vonalak leromlása, a folyamatos elszegényedés jelei főleg a perifériális térségekben figyelhető meg. Életképes rendszer Az élelmiszer-gazdaság vonzerejét erősítő tényezők és lehetőségek közé azt sorolja, hogy három határ menti földrajzi fekvésünk következtében esélyünk van a szomszédos területek agrár-élelmiszerterme- lési centrumává válni, de a biológiailag tiszta, érintetlen természeti környezet, kihasználatlan vízkészlet (felszíni és felszín alatti vízkészlet), a túlélési akarattal megáldott átképezhető munkaerőbázis, az erdő- és vadgazdálkodás fejlesztésének lehetősége, a fejlett gyümölcsfeldolgozó és élelmiszeripari kapacitások, a záhonyi különleges gazdasági övezet fejlesztése, ami elősegíti a keleti piacokra való bejutást, mind-mind vonzerőt jelent. Ahhoz persze, hogy mai helyzetéből elmozduljon az élelmiszer-gazdaság, mivel mindenre évtizedek távlatában is szűkösen lehet pénzt teremteni, meg kellett határozni a fejlesztési prioritásokat. Első helyre a birtokszerkezet, a földhasználat, a racionális művelési ág kihasználása került, az ágazati szerkezetmódosítások sora az élelmiszeripari, termékfeldolgozási és értékesítési lehetőségekkel kezdődik, de ott van szorosan mögötte az agrárkutatás és a szakoktatás is. — A tulajdonviszonyok rendezése olyan új, modem üzemi struktúrák kialakítását jelenti, amelyek a mezőgazdaság életképes rendszerének kialakítása révén képesek elfogadhatójövedelmet biztosítani a mezőgazdasági termelők számára. Stratégiai célként az EU- normákkal harmonizáló, magántulajdonon alapuló, elsősorban középüzemi formák (családi gazdaságok, csoportos gazdaságok, szakgazdaságok) fenntartása és további elterjedésének elősegítése fogalmazható meg, a tulajdon és a használat egységének megvalósulásával. — A racionális birtokszerkezet és földhasználat megítélésünk szerint a tájgazdálkodás erősödésével kapcsolható össze. A tájgazdálkodás komplex ökológiai és ökonómiai megközelítésben nemcsak a növény- és állatfajok biológiai igényeit a lehető legElek Emil felvétele teljesebben figyelembe vevő gazdálkodást jelenti, hanem ezen kívül azt is, hogy az eltérő termelési feltételeket, mint természeti erőforrásokat az adott társadalmi-gazdasági környezetben a tudomány, a technika és a kultúra fejlettségi szintjének megfelelően hasznosítjuk. Válság sorozatban A magyar nemzetgazdaságban jelentős helyet foglal el az élelmiszer-gazdaság. A lakosság fele a falvakban él, a bruttó nemzeti termék egynegyedét az agrárágazatok adják, a foglalkoztatottak egyharmada dolgozik ezen ágazatokban. Az alig egy évtizede még elismerő jelzőkkel illetett magyar élelmiszer-gazdaság, a központi támogatások akkor megkezdett leépítése, az elvonások növekedése és a piacgazdaságra történő áttérés következtében válságok sorozatát éli át. A megye élelmiszer-gazdasága ezen belül az átlagosnál is kikezdhetőbbé, érzékenyebbé vált. Az élelmiszer-gazdaság biológiai, ökológiai függősége, a természeti környezethez igazodó feltételei azt igénylik, hogy az agrárpiac szereplői — tulajdonosok, szövetkezetek, bérlők, feldolgozók és értékesítők — a fenntartható fejlesztés igényével a lehető legbiztonságosabban tudják jövőképüket a jogos igények, és az önmérséklés figyelembevételével megtervezni és számításba venni. Vad lúd az úton y ödös, őszi hajnalokon ugye ébredtek már 11 Ónok is arra, hogy menni, repülni kéne? Szállni az égi utakon, együtt a dar- vakkal, vadludakkal. Ki tudja miféle ősi ösztön ébred fel ilyentájt az emberi bensőben ? Nem tudja persze, csak azt, hogy valami furcsa érzések bujkálnak a titkos idegpályáin, és szűknek érzi a szobát; lerúgja magáról a paplant, kilép az erkélyre, és beleszagol a hűvös virradatba. Felnéz a magasba, s a lassan derengő égen vonuló madarakat keres. Akikhez csatlakozhatna. * * * Van egy barátom, gátőr a Tisza mellett , s egy vádlód gondos gazdája. Öt esztendőnél is több ideje történt, kint vadásztak valahol a töltések alján. Jött a fácán, a nyúl, s egyszer csak a hajtők egy hatalmas lúdcsapatot zavartak fel a zsenge búzamezőkről. Durrogtak a puskák, ordítoztak a hajtők, a ludakat azonban mintha csak páncél védte volna. A kör túlsó végén azonban kezdtek lejjebb ereszkedni, s a gátőr lövése nyomán megbillent az egyik madár. Kivált a csapatból, egyre nehezebben repült, s leereszkedett a gáton belül. Az egyik kökénybokor alatt találtak rá, apró gyöngyszemében megdermedt már a félelem . Nem bántották pedig. Szárnyát sebesítette meg csupán a sörét, és hazavitte a barátom. Napok alatt helyrevergődött. Azóta az a vádlód a porta dísze. Kényen tartják, válogathat a legjobb falatokban, s ha valahol az udvaron vita támad a baromfiak között, ő oszt igazságot. Elég, ha csak megjelenik a vesze- kedők háta mögött... Az a vádlód azóta nekem is a barátom. Egészen a legutóbbi időkig más vádlódhoz nem is igen volt szerencsém, történt azonban, hogy apámékhoz egy késő őszi estén toppant- tam be. Túl voltunk már a szüreten, a kút mellett sorakoztak a dézsák a préselésre váró szőlőfürtökkel, s mi kimentünk a házból, hogy ellenőrizzük, mikor kezdhetünk hozzá. Szép, csillagos ég volt, telihold ragyogott az égen, mikor messze, a falu túlsó végéről, valahonnan a Kraszna felől éktelen gágogást sodort felénk a szél. — Mi lehet az, ölik azokat a libákat? — néztünk össze, majd újból visszatértünk a leendő borhoz. Aztán búcsúztunk, hogy majd a hét végén jövünk, s indultunk a távoli Nyíregyházának. Unalmas éjjeli út állt előttünk, kollégám már el is szunyókált, csak akkor kezdett ébredezni, mikor erősen fékeznem kellett, mert egy bagoly siklott elénk. Valahol a baktai erdő alatt jártunk, mikor egy hosszéi kanyar után a felezővonalon feltűnt egy madár. Egy hatalmas, nagy testű madár, ezüstösen csillogó ruhában, amint egykedvűen lépked felénk... — Jól láttuk? — néztünk össze hitetlenkedve. — Csak nem vadliba volt...?! Az volt, semmi kétség, egy gyönyörű vádiéul. De hogyan keveredett oda? Olyan ötven méter után állhatott meg az autó, s tolattunk persze azon nyomban vissza. A léid azonban már nem volt sehol. Benéztünk pedig minden bokor, fűszál alá, ám a liba eltűnt, mint a kámfor. Azóta sem tudom, mit keresett azon az éjszakai országúton az a magányos vándor. Honnan jött, hová tartott? Mit akart..., milyen parancsnak engedelmeskedett? Felfoghatatlan.-r-^ s amikor a késő őszi es- téken bennünk is meg- 1—J szólal valami ősi parancs, és úgy érezzük, hogy mennünk, szállnunk kel!..., az nem felfoghatatlan ? Sertésdagadó Galambos Béla A nnak ellenére, hogy az elnnilt 4 évi csökkenésén túljutva idén ismét növekedett a megyei anyakoca létszám, a felemás jelző illik rá leginkább a sertéságazat mai helyzetére. A tendenciák szerint: ahol sok sertés van egy „ólban" még több lesz, ahol pedig kevés, ott minimális marad. Ellentétes hatások érvényesülnek, így nem egyértelműen derűs a kép még a mostanában termelésbővítéssel leginkább foglalkozni tudó nagyobb üzemeknél sem. Az exportárualap növelő reorganizációs támogatások kedvcsináló hatását ugyanis erősen csökkentik a felszökő költségek. A viszonylag korszerű, magas szakmai színvonalon termelő sertéstelepeken az év első felében is 160 forint körül volt egy kilogramm hízó önköltsége. Az élj termésű gabonából készült takarmány, no meg az energiaárak növekedésének hatására ehhez képest most 15-20 forintos önköltségnövekedéssel számolhatnak. Am ők legalább remélhetik, hogy a feldolgozóipar eztán is inkább ad majd többet a nagyobb telepekről kikerülő jó („Europ”) minőségű sertés kilójáért, mint az általában 10 százalékkal rosszabb húskihoza- talú háztáji hízóért. Főként hosszabb távon, nem túl biztató a helyzetük a kocák több mint felével rendelkező, zömében 1-3 anyaállatot tartó kisüzemi termelőknek. Az ő termelési kedvüknek a tőkeszegénység és a takarmányárak emelkedése, vagy csak az ettől való félelmük szab határt. A gazdának egy 100 kilós, kész hízósertésbe (amiért 20 ezret kap) jó félévre be kell fektetnie 18 ezer forintot. Hitelt, ha kapnak is, csak olyan drágán, amit már nem szabad felvenni. A támogatás őket nem hozza helyzetbe, mert még azzal is drága számukra a valódi tenyészállat. A tőkeszegénység miatt pedig addig „ócsítanak” a zugkanoktól eredően eleve rossz termelékenységű hízósertéseik takarmányköltségén, amíg a zsíros húsukért végül olyan keveset kapnak a felvásárlótól, amennyiért már legföljebb önellátási célból lesz érdemes foglalkozni sertéstartással. Tájékozatlanság Ferter János rajza Mindenből hazait M agyarországon már nem az első eset, hogy mozgalom indul a hazai gazdaság, illetve piacvédelem érdekében. Manapság is sorra alakulnak társaságok, egyesületek és szervezetek, amelyek zászlajukra a magyar termékek védelmét tűzték. Nemrégiben az érdekeltek "Nemzeti termékek, nemzeti szolgáltatások" címmel Budapesten rendeztek konferenciát. A résztvevők a célok és a feladatok között megfogalmazták, hogy mindenképpen népszerűsíteni kell a nemzeti termékeket. A magyar áruk és szolgáltatások ugyanúgy megfelelnek az elvárásoknak, mint a német, a holland vagy bármely más fejlett országé. Úgy érzem, még tart a „nyugat” előtti has- raesés, az amerikai szokások majmolása. Gondoljuk, biztosan jobb a mosószerük vagy a csokoládéjuk, pedig csak a reklám, a felhajtás nagyobb körülötte. Ha a szabolcsi tejet, tejfelt vesz- szük, akkor a szabolcsi ember számára teremtünk munkaalkalmat és munkahelyet. S ha tovább gondolkodunk, ezzel segítjük a hazai gyártókat versenyképességük megőrzésében, az állam több adóhoz jut, a magyar gazdaság életképesebbé válik, és fokozhatnánk még tovább. Tudom, maga a kinyilatkoztatás egyszerű, talán még kivitelezhető is: holnaptól csak magyar terméket és szolgáltatást veszek igénybe! De pont azon a bizonyos konferencián vetődött fel legnagyobb gondként, ma már nehéz a kooperációk, az export-import, kereskedelmi összefonódások miatt egységes vonalat húzni, mi is számít igazán hazainak. Nos, hogy mégis legyen egyfajta támpont, kidolgoztak egy feltételrendszert, eszerint származás tekintetében: vagy teljes egészében itt termelték, termesztették az árut, vagy import alapanyagból Magyarországon állították elő. Dankó Mihály
