Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-09 / 264. szám
színes oldal 1995. november 9., csütörtök Erdősítés Pályázatot hirdettek ez év tavaszán erdőtelepítések támogatására. A pályázati határidő lejárta után kérdeztük a témáról Kovács Jánosnét, a megyei erdőfelügyelőség vezetőjét. Mint mondta, a megadott határidőig 170 pályázat érkezett be, egyikben sem találtak formai hibát. A pályázók megyénkben 1900 hektár erdő telepítéséhez, igényelnek vissza nem térítendő állami támogatást. Főleg nyárfát és akácot akarnak telepíteni. A pályázókat értékelés után még idén értesítik. Görög metró Prehisztorikus és antik nek- ropoliszok, római vízvezetékek és termák, ottomán városfalak: valóságos régészeti kincsestár került elő a görög főváros alatti földrétegből azóta, hogy három évvel ezelőtt hozzáláttak az athéni metró építéséhez. E maradványokat az athéni városközpont alatt, mintegy 20 ezer négyzetméteren, a metró területének egynegyedén tárták fel. A görög kulturális minisztérium úgy véli, hogy az athéni belváros alatti terület csaknem tel jes egésze sírokat rejt magában, a történelem előtti időktől a római korig. Egyedül a Kerámia-temetőben, Athén fő antik temetőjében 595 sírt tártak fel a Krisztus előtti VII-1 It. századból. A Szintagma térnél római fürdő került felszínre, amelynek egy részéi üvegburával fedve a közönség számára is megtekinilletővé teszik. A feltárások eredményeiről, a leletekről több tudós cikkeket, tanulmányokat írt, illetve fog írni. ■ dsr< BWi —\ \ * /Tr-? V Zérus, zéró Ugyanannak az arab eredetű szónak két változata: a zéró a (német közvetítéssel átvett) régebbi olaszos fonna, a zérus íredig újabb, latino- sított alak. A zéró csak eredeti értelemben, tudományos használatban és főképp önállóan fordul elő, a zérus pedig jelzőként és összetételben is (zérus szám: zérusérték). Bár egyik alak sem helytelen, a matematikában — s ennek nyomán másutt is — egyre jobban terjed mindkettő helyett a latin eredetű nulla. Kissé javul az idő. Kisebb csapadék csak néhány helyen várható. A szél mérséklődik. Hajnalban mínusz 4 fok várható, kora délután 4-6 fok körül alakul a hőmérséklet. Szép és értékes ajándékot kapott fennállása és működése tizedik évfordulójára megyénk pedagógiai intézete a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól. Az eredetileg Dabas-Sári kisegítésére készült konténertermet (mivel ott nem tartottak rá igényt) leszállították Nyíregyházára. Az MPI udvarán felállított, 70,5 négyzetméter hasznos területű óriás dobozban — felhasználva az 5,2 millió forint központi támogatást — kialakították Szabolcs-Szatmár-Bereg állandó Tankönyvbemutató Termét. A rendkívül esztétikus berendezésű helyiségben 3000 kötetnyi, 1200 féle tankönyvet helyeztek el Elek Emil felvétele Nocsak □ Néhány nappal ezelőtt egy súlyos fejsérülést szenvedett fiatalemberhez hívták a mentőket Tatabányán. A kiérkező segélynyújtóknak a sérült azt mondta, hogy vendéglátó barátjának rottweiler kutyája marta meg. Az eset időközben érdekes fordulatot vett, mert kitudódott, hogy nem eb, hanem a házigazda fekete párduca húzta le a bőrt a fiatalember fejéről. A két fiatalember bement a párduc ketrecébe és a vendég meg akarta simogatni az állatot. A nagymacska azonban súlyos sérülést okozva akadályozta ezt meg. □ A Britannia Airways angol légitársaság egyik pilótája az általa vezetett Boeing 767-es utasszállító repülőgéppel mélyrepülést hajtott végre háza felett. Mint az AFP francia hírügynökség tudósítójának elmondta, örömet akart szerezni a feleségének. Az utas- szállító repülőgép teljes kört írt le az északnyugat-angliai Congleton város felett, pánikot keltve a lakosságban. A gép olyan mélyre ereszkedett le, hogy a pilótát és a másodpilótát szabad szemmel is fel lehetett ismerni. Mind a pilótát, mind a segédpilótát felfüggesztették állásából és fegyelmi eljárás indult ellenük. □ Hainan szigetén a hatóságok bezártak és öszesen 34 millió dollár bírsággal sújtottak 19 elegáns éttermet illetve szállodát, amelyek védett állatokból készült ételeket szolgáltak fel a vendégeknek. Három hónapon át tartó nyomozás eredményeként találták meg azt az üzletet, amelyből a vendéglátóipari egységek az alapanyagokat beszerezték. A Kínához tartozó, szubtrópusi klímájú szigeten 561 vadállatfaj él: ez a változatosság a teljes kínai fauna negyedét felöleli. A szigeten élő fajok közül sok az államilag védett. III. 21.-IV. 20. Veszélyes útra té' * ‘ vedt. Ha idejében le tud róla térni, akkor megmenekül, ha nem, bizony kemény ellenfelekkel kell megbirkóznia. IV. 21.-V. 20. Úgy énó’ hogy a béke R V1 szigetére tévedt. Valóban tévedt, csak nem úgy, ahogy ön gondolja. Tévedését még korrigálhatja, ha elég ügyes. V. 21.-VI. 21. A \ névtelen leveleknek a szemétkosárban van a helye, ezt ön is tudja. Most mégis izgatja, ugyan ki lehet az, aki ön ellen áskálódik, hiszen eddig úgy tudta, nincs ellenséElek Emil felvétele Nyíregyháza (KM — P. Cs.) — Törékeny, halk szavú, csendes és nagyon szerény. Nem szívesen beszél sikereiről ifjú riportalanyom, Sallai Sarolta, az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola nyolcadikosa. Arckép Sallai Sarolta tanuló — Egyfajta kihívás, próbatétel, ha versenyzek. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a legjobban szerepeljek, ha nem sikerül, megállapítom magamban, hogy vannak jobbak is tőlem. Ötödikes volt, mikor egy országos matematikaversenyen nyolcadik lett. A természettudományok körében a vegyületek és elemek világában is otthonosan mozog. Gyakran indul megyei versenyeken kémiából is. A közelmúltban egy szép kiejtési versenyen szerepelt, ahol Kazinczy éremmel jutalmazták. — Franciából országos döntőig jutottam. Bár nem végeztem az élmezőnyben, de nagyon örültem annak, hogy az ország legjobbjaival mérhettem össze tudásom. Saci már eldöntötte, hogy a Krúdy Gyula Gimnáziumban folytatja tanulmányait. Azt, hogy mi lesz, ha nagy lesz, még nem tudja. Négy év haladékot kap arra, hogy kitalálja milyen pályát válasszon. Szabad idejében kosarazik, s nagyon örül annak, hogy a gimiben folytathatja. A tanulás és edzések után szívesen játszik kis kedvencével, a család macskájával. Boszorkányok ^ Pingvinséta Budapest (MTI) — Európában a boszorkányüldözési hullám 400 évvel ezelőtt érte el tragikus csúcspontját. Egész falvak néptelenedtek el a máglyák fellobbanása következtében, a vallomások kicsikarására alkalmazott bestiális kínzásokat már-már művészi tökélyre fejlesztették, és a tűzha- lál előtti megfojtás nagy kegyelemnek számított. A legújabb becslések szerint — írta a dpa — mintegy 80 ezer nő és férfi esett a középkorban gyökerező őrület áldozatául. A tudósoknak az a véleménye, hogy a jelenséget egy klímasokk okozta. Feltehetően egy vulkánkitörés volt az, ami az 1585-től 1597-ig tartó katasztrófát előidézte — vélekedett Franz Irsiegler történész professzor, a téma kutatóinak Tri- erben megrendezett konferenciáján. Az ég elsötétült. A hetekig tartó esőzés miatt megVI. 22.—VII. 22. A WÍÉ) - fizetését sajnos a -c mostanában egyáltalán nem tudja beosztani. Nagyon könnyelmű, pedig messze van még a hó vége, kölcsönkérni meg nem szeret. VII. 23.—VIII. 23. Rettentően nagy rOTV gondban van, legalábbis ön így érzi. Valójában nem is olyan nagy az a probléma, csak önben most nincs elég erő, hogy egyedül megoldja. VIII. 24.-IX. 23. J'fSzerencséje lehet, -üBLf valamilyen virágzó vállalat, illetve üzlet részesévé válhat, ha résen van. Ha nem, akkor viszont sajnos mindent elveszthet. rothadtak a szőlőfürtök. A jég elverte a gabonát és csigák felfalták a zöldségeket. Tizenkét év alatt csak kétszer volt normális aratás. Nagy volt a nyomor és bűnösöket kellett keresni — mondta a professzor. Mindenki, aki még ebben az időben is gazdasági téren sikeres volt, abba a gyanúba keveredett, hogy varázslat segítségével mások rovására boldogul. A gyűlölet azokat is sújtotta. akik egyébként értettek a gyógyítás tudományához, de most kudarcot vallottak. Az új kutatások számos vitára adnak okot. Örülnek a hideg időnek a pingvinek a müncheni állatkertben AP-felvétel t IX.24.-X.23.Talán M /!'. ezekben a napokban w w megoldódnak azok a problémák, amelyek miatt már régóta rémálmok gyötrik. Persze garancia nincs semmire, főleg az érzelmekre. XII. 22.-I. 20. «jgMT Egész nap fejfájás fku gyötri, pedig ez nem jellemző önre. Valószínűleg az időjárás változásai viselik meg ennyire. Kapcsolódjon ki, s ne törődjön semmivel. . I. 21.-II. 20. Egészén jó napra szá- lüí J*eZ\ míthat. Valamire már nagyon régóta vágyik, s most ezt megkaphatja. Ne kérjen azonban nagyon sokat az élettől. II. 21.-III. 20. Re- kordot dönthet. Ed- dig is elég sok embert sikerült meghódítania, illetve a befolyása alá vonnia, ez anap azonban mindegy iken túltesz e tekintetben. f X. 24.-XI. 22. Ön T 4^47 körül most szinte megfagy a levegő, s ez nem csupán a hűvös időjárásnak köszönhető. Valamit nagyon elrontott, s nem is kísérli meg rendbe hozni. XI. 23.—XII. 21. Egy oroszlán bátorságá- . S1 i val harcol a jogaiért, s a boldogulásáért. Nem akarja elhinni, hogy ami egyszer elmúlt, az soha többé nem jöhet vissza. Jelentése: Isten ajándéka. Egyéb névnapok: TIVADAR dár, Boz s ó k a. Fedor, Nátán. Teodor, Tihamér, Ugrón. A Lateráni bazilika első az üi római patriarchális bazilika között, Róma püspökének, a pápának a székesegyháza. A bazilikát Konstantin császár építtette, és I. Szilveszter pápa szentelte fel 324 november 9-én. A tűzvész, földrengés és fosztogatás áldozatául esett templomot XIII. Benedek pápa újra felszentelte 1726-ban. Címe: „A Város és a földkerekség minden templomának anyja és feje”. Az évforduló megünneplése az egyház iránti hűség és szeretet kifejezője. Ma 300 éve. 1695. november 9-én Késmár- \ kon született 1695 Fischer Dániel orvos, több gyógyszerkészítmény feltalálója. 1732- ben felhívást bocsátott közre egy magyar természettudományi folyóirat és társaság alapítása érdekében. Késmárkon orvosképző iskolát nyitott. A TISZA Tiszabecsnél-161 cm, apad, 11%, 3.8 fok. Vásárosnaménynál -88 cm, apad, 12%. 2.4 fok. Záhonynál —164 cm. apad. 15%, 3,4 fok, Dombrádnál 66 cm, apad, 25%. vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -2 cm, apad. 9%, 1 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 102 állandó. 19%, 1.8 fok. A TÚR Garbóiénál -73 cm. apad. 9%, 3.9 fok. Ügyfélszolgálat Szerkesztőség: Inform Stúdió (terjesztés): mm mjü ^p^Kele^agyarorsza^^^^B eqy mosolyt Egy kisfiú és egy kislány beszélget. Azt mondja Jenőke: — Ha én nagy leszek, olyan sok pénzt fogok keresni, mint az apám. Erzsiké: —Ha én nagy leszek, olyan sok pénzt fogok költeni, mint a: anyám. H »ügyeletes: NÁBRÁDI LAJOS Horoszkóp