Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-21 / 249. szám

Történelem minden időben Régiónk régészetileg a mai Magyarország legizgalmasabb területe Stílusos berendezés, történelmi hangulat fo­gad Németh Péternek, a Jósa András Mú­zeum igazgatójának a dolgozószobájában. A falon hatalmas gobelin, Ferenczi Noé­mi a Szent István fogadja az idegeneket című alkotása. Az ülőgarnitúra, amely az igazgatói irodát díszíti, nemcsak értékes műtárgy, hanem a mai napig is használa­ti tárgy, a régi mesterek dicsőségére. Az íróasztal pedig Szabolcs vármegye alispán­jáé volt. A falon még egy kép, illetve metszet, pócsi kegykép, Szűz Mária, alatta a pócsi ko­lostor látható. A XVIII. szá­zadban készült kép szemlélge- tése most különösen aktuális, hiszen jövőre lesz a pócsi első könnyezés háromszázadik év­fordulója, ami a görög katoli­kusok nagy ünnepe lesz. □ Maradva a múltnál, még­pedig a közelebbi múltnál, Né­meth Pétert legelőször is arról kérdezem, hogyan lett régész, mi indította a pályára? — Édesapám a történelem iránt érdeklődő tanító ember volt, aki gyűjtötte a tanulók által behozott régiségeket, így találkoztam először az őskő­kori kőbaltákkal, római kori cserepekkel. Tegyük hozzá, Sümegen laktunk, egy igazi történelmi településen. Há­zunk nem messze volt a vártól, ami ter­mészetesen felkeltette az én érdeklődése­met is. A helyi múzeum igazgatója, gyak­ran kért meg, hogy helyettesítsem, és a mú­zeumot felkereső csoportokat kalauzoljam, így ismerkedtem meg Sümeg történelmé­vel, és gimnazista koromban a sümegi vár feltárásban is segédkeztem. Eldöntöttem, hogy régész szeretnék lenni. így is lett, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem történe­lem-régész szakát végeztem el 1964-ben. □ Dunántúl után egy egészen más vidék­re került, az ország másik végébe... — Előbb Veszprémbe kerültem, aztán éppen harminc esztendeje, 1965. október elsején Nyíregyházára pályáztam. A múze­umigazgatói tisztségre a végleges megbí­zatást 1975 januárjában kaptam. □ Ezen a vidéken bizonyára másféle em­berek élnek, mint Dunántúlon. Milyen ta­pasztalatokat szerzett ezzel kapcsolatban? — Idekerülésem után hamarosan sike­rült a helybelieket is megismerni, ugyanis behoztak egy marok régiséget Tiszaeszlár- ról, ahol egy honfoglalás kori temetőt ta­láltak, ezért aztán ki kellett oda mennem. Ott találkoztam először igazi szabolcsi em­berekkel. Bementem a helyi kocsmába, mert alkalmi munkásokat kellett keríteni, és mire kijöttem, már nemcsak a munká­sok lettek meg, hanem akadt egy ember, aki meghívott az otthonába, biztosította az éjszakai nyugodalmamat. Nyitott, jószívű nép él erre. A dunántúliak zárkózottabbak. n Ez a régió itt komp jellegű volt. Né­pek jöttek, mentek, itthagyva jót és rosszat. Történelem zajlott itt minden időben. Kul­túrák találkoztak ezen a vidéken. Az itt élőknek pedig alkalmazkodniuk kellett. Nem így látja? — Magam is azért választottam ezt a megyét, mert a Nyírség a mai Magyaror­szág területén rendkívül sajátos helyzetet foglal el, hiszen a régmúltban nem ugyan­ott voltak ezek az országhatárok, mint ma. Ez volt az a terület, ahol az alföldi, er­délyi és felvidéki kultúrák találkoztak. Át­járóház volt a régió az őskortól kezdve a magyar honfoglalásig sajátos színezetet ad­va a régészeti kultúráknak. A kultúrák ke-' veredtek. Ez volt az a végső hely például, ahová a Közel-Keletről érkező népcsopor­tok eljutottak. Nem véletlenül alakult itt ki ilyen bronzkori kultúra. Ezért is ren­delkezik a múzeumunk a Nemzeti Múze­um után a legtöbb bronz kinccsel. Sok ná­ció fordult meg itt. Régészetileg Magyar- ország legizgalmasabb területe. Az embe­reknek is alkalmazkodniuk kellett. □ Sok feladat várt és vár tehát a régé­szekre. Harmincéves pályafutása során mit tart a legjelentősebb munkájának, kutatá­sának? — Az igazi szakterületem a magyar hon­foglalás és a középkor. Talán a legbüsz­kébb a szabolcsi hétéves régészeti föltárás­ra vagyok, amelyik az úgynevezett nemzet­ségfői és ispánközpontok régészeti kuta­tásai között az első volt. Ez megváltoztatta a X.-XI. szá­zadról, tehát a honfoglalásról és az államalapításról a né­zeteinket. Az ottani eredmé­nyekre ma már kevesen hivat­koznak, de ezek alapján szem­léletváltozás következett be a korszak megítélésében. Gya­korlatilag ezt úgy foglalhat­juk öszze, hogy itt a X. szá­zadban már olyan nemzetsé­gi szervezetben történt a le­település, amelyik többek kö­zött arra is bizonyíték, hogy a X. század első felében a ma­gyar fejedelmiségnek itt volt a központja a Felső-Tiszavi- déken, és csak a 950 után ke­rült a Duna mellé a mai Buda­pest körzetébe. Szabolcs jó pél­dája egy XI. századi városnak. b Társaságbeli embernek ismerik. Különféle baráti kö­rökbe jár. Meglehet, hogy ilyen kihaló fél­ben levő embertípus... — Úgy érzem, hogy Nyíregyháza régi és jó polgári hagyományait folytatni kelle­ne, mert végül is a társas kapcsolatok az egyén művelődését is szolgálják, hiszen olyan témákról válthatunk szót egymással, amely mindnyájunkat foglalkoztat, s ezzel mindannyian nyerünk. Nagyon örülök, hogy irodalomtörténészek, költők vannak a baráti körömben, egy másikban pedig a technikának az emberei. Ezek a beszélge­tések nyitottá teszik az embert. Sajnálom viszont, hogy a civil szerveződések nem annyira népszerűek a mai fiatalok köré­ben. Márpedig szükség lenne erre, hiszen emberségük, magatartásuk is csiszolódna az ilyen társas összejövetelek révén, és a műveltségük is gyarapodna. Emellett jól is éreznék magukat. Sajnos a pénz utáni hajsza legtöbbjüknek elveszi az idejét... Németh Péter Elek Emil felvétele Archív felvétel alapján. Mintha a távoli ugandai vagy sri- lankai helyzetjelentésről lenne szó. De a cikkek személyi élmények jellegét mutat­ják. Cestimir Suchi riporter például azt jelenti, hogy kapitalista gazemberek har­colnak Budapest utcáin, s látnoki szenve­déllyel ecseteli Esterházy grófot, amint het- venkedő hangon díszmagyarban, visszakö­veteli nagybirtokait. 6. Dagens Nyheter (Stockholm). Talán a legreálisabb képet nyújtotta a forradalom­ról. Több riportere ott járta Pest utcáit, Bertil Tornberg és Agne Hamrin átélte nem csupán az eseményeket, de a magyar nép érzelmeit, lelkesedését, szenvedéseit is. „Hétszázezer orosz vonul Magyarország szíve felé. Pánik dúl az országban, Buda­pest népe azonban elszántan harcol a szov­jet végső leszámolása ellen... Nagy Imre drámai kéréssel fordult Vorosilov marsall­hoz, állítsa le bevonuló hadseregét.” 7. Borba (Belgrád). A jugoszláv riporter, Vlado Testic is ott járt Pest utcáin, szemé­lyes benyomásait közli olvasóival: „Nincs minden rendjén az országban. Még bizony­talan a helyzet. Még nem győzött a ma­gyar forradalom. Valahogy bizonytalanabb a hangulat, mint pár nappal ezelőtt volt...” Bár nyugodt, reális képet fest a helyzet­ről, nem húz szíve a forradalom végső ki­menetele iránt. „Antiszocialista erők ütöt­ték fel a fejüket. Addig rendben mentek a dolgok, míg a Sztálin-Rákosi-korszak el­len folyt a harc. De most már elég. Ne to­vább”. 8. A1 Ahram (Kairó). Szovjetpárti na­pilap, a második oldalon tenyérnyi cikket közöl „Oroszország szabadságot nyújt Ma­gyarországnak” címen. Megítélése szerint a jó SZU máris hatalmas tárgyalásokat kezdeményezett a varsói paktum tagjai be­vonásával. 9. Jen-Min-Jih-Pao (Peking). A hatodik oldalon közli 750 ezer olvasójával, hogy „Magyarországon továbbra is pánik dúl.” Hírforrásául a nagyon megbízható prágai hírügynökséget jegyzi, mely szemtanúk je­lentése szerint arról számol be, hogy a par­lament elé felvonuló kétszázezres tömeg Nagy Imre leváltását követelte. Egy hason­ló terjedelmű cikkben Kádár János új szo­cialista munkáspártja megalakulásáról ad hírt. 10. The New York Times (New York). A milliós példányszámú lap tizenegy ol­dalon foglalkozik a szuezi krízissel, az el­ső oldalon és a tizenötödiken a magyar for­radalommal. John MacCormack helyszíni riporter tudatja, hogy Nagy Imre kilép a városi paktumból. Lelkesedéssel győztes­nek hirdeti a forradalmat, s megállapítja, hogy a „szovjet engedmények túl kevésnek bizonyultak s túl későn jöttek.” A 15. oldal egészét a forradalom foglal­ja el. Az események ismertetése mellett tu­datja, hogy Románia aggódik, Lengyelor­szág feszélyezett hangulatban él. Moszkvai tudósítója jelenti: Moszkva értesítette a csatlós államokat, hogy a felkelés, külső erők hatására, fasiszta jelleget öltött, s Ma­gyarország bejelentette a paktumból való kilépését. (A szerző egykor lapunk munkatársa volt.) MÚZSA Utassy József: 1951 Itt ül a suszterájban. Egy barna tölgyfalócán sültkrumplit sózogat. Kint nagypelyhű csillaghó száll. Csizmák fényébe bámul. Hallgatja, mit beszélnek a pipával parázsló parasztok: — „Nem, nem élet, nem élet ez. Sanyargás!” Szívük üres. Üres, mint fejük fölött a padlás. Itt ül a suszterájban. Gyermek. Nincs szava. Hallgat. Mit is tehetne mást még?! Csináljon forradalmat? Csak ül a suszterájban, s egy barna tölgyfalócán sültkrumplit sózogat. Kint nagypelyhű csillaghó száll, szél fúj, sötétedik, és a hófüggöny mögül már dereng a drótkerítés. Nagy Tamás illusztrációja Novak Béla Dénes: 1956 Láttam harckocsit meghalni. Hazafiú-csóktól lángolt. Ötéves emberke voltam, csupavér, szivárvány-holt! S voltam a grúz tizedes, — üvöltve égett feketére — az Ávós, a piacon húzták föl a fára, az harangozta: miért ne?! Kenyérért osontunk. Átléptem valakin. Tank tiporta szét. „Véres a cipőd!” — kiáltott PAPA —, „viszed a szabadság jelét!” Vinkó-forradalmároknak legyek hazudozó senki. Ön-tetememről kell már döglegyeket hessegetni. 36 év! Úgy vágtatott el, mint azok a páncélosok. Reám ragadtak reklám-szavak, marketing-mocsok. Láttam harckocsit meghalni. Hazafiú-csóktól lángolt. Ötéves emberke voltam, csupav ér-szivárvány-holt! 19%. OKTÓBER 21., SZOMBAT Bodnár István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents