Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-21 / 249. szám
Belgrad (MTI) — Belgrád- ban folytattuk a Zágrábban kezdett eredményes tárgyalásokat — jelentette ki pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján Horn Gyula magyar miniszterelnök. A Radoje Kontic jugoszláv miniszter- elnökkel, Slobodan Milosevic szerb és Zoran Lilie jugoszláv elnökkel folytatott tárgyalások után a kormányfő elmondta: egyetértettünk abban, hogy a mostani szakaszban van a legközelebb a béke lehetősége. A jugoszláv vezetők is úgy vélekedtek, hogy egybefügg a boszniai válság rendezése és a kelet-szlavóniai térség Horvátországba való reintegrációja. s abban is egyetértés alakult ki, hogy ezt békés eszközökkel kell megvalósítani. A menekültkérdésről szólva elmondta: minden, otthonát elhagyó embernek meg kell adni a lehetőséget a hazatérésre, a törvényi és gazdasági feltételek megteremtése mellett ehhez a nemzetközi közösség garanciájára is szükség van. Horn Gyula hangsúlyozta, hogy Magyarország készen áll arra, hogy a Jugoszlávia elleni szankciók eltörlése után helyreállítsák a jugo- szláv-magyar gazdasági kapcsolatokat. A vajdasági magyarság helyzete is szóba került a tárgyalásokon, és ezzel kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette: azt kértük, hogy e kérdésről kezdődjön kétoldalú párbeszéd, mivel ez ügyben is sok mindent meg kell vitatni. Igazságtalan... ...eljárás áldozataként, a jogállamiság alapelveinek semmibe vételével került olyan helyzetbe, hogy lemondásra kényszerül a NATO főtitkári tisztéről — jelentette be pénteken délután Willy Claes az atlanti szövetség brüsszeli központjában. (MTI) 20 százalékos... ...béremelést javasol jövőre az MSZOSZ, figyelembe véve azt, hogy az árak is 20 százalékkal emelkednek. A szakszervezeti szövetség erről kíván megállapodni a kormánnyal és a munkaadókkal az árakról és a bérekről kötendő egyezmény keretében. Visszakozott... ...Borisz Jelcin orosz elnök előző napi. az orosz külügyminiszter menesztését kilátásba helyező nyilatkozatától és közölte: Andrej Kozirev a tárca élén marad. (MTI) Nincs alternatívája... ...a jelenlegi gazdaságpolitikának Bokros Lajos pénzügyminiszter szerint: ez ugyanis nem baloldali és nem jobboldali, nem szocialista, nem liberális, és nem keresztény, hanem reális gazdaságpolitika, az egyetlen amit követhetünk, ha el akarjuk kerülni a csődöt — mondta pénteken Debre- «cenben egy közgazdasági fórumon. (MTI) A kertek alatt a médiatörvény Budapest (MTI) — Megszületett a hatpárti megállapodás a médiatörvény sarkalatos pontjairól, miután az Országgyűlés médiaalbizottsága pénteki ülésén a legutolsó vitás kérdésekben is egyezségre jutott. Az albizottság tagjai ezek után felkérik a kormányt, hogy átdolgozásra vonja vissza a parlament előtt fekvő médiatörvény-javaslatot. Az albizottság azt is kezdeményezi, hogy a kormány legkésőbb november 9-i ülésén tárgyalja meg az átdolgozott törvényjavaslatot és azt nyújtsa be újra az Országgyűlésnek, hogy a javaslat általános vitája a november 13-i héten folytatódhasson, s a médiatörvény még az idén megszülethessen. Kimondták egyebek mellett, hogy kormánytagokat, valamint országgyűlési és párttisztséget viselő személyeket is meg lehet választani az Országos Rádió és Televízió Testület tagjává, az illetőknek azonban megválasztásukkor le kell mondaniuk előző megbízatásukról. Már lejárt a „hisztik" kora Mindenre felkészültek, mert kész a szakszervezetszerű rendezvények terve is Nyíregyháza (KM - Sz.J.) — Elmaradt a tegnapi ÉT-ülés, ezért Vágó János, az elnökváltás előtt álló legnagyobb érdekvédelmi tömörülés, az MSZOSZ alelnöke is részt vett a szakszervezet megyei képviseletének nyíregyházi testületi ülésén, ahol is több érdekes téma napirendre került. Döntöttek többek között abban, hogy a tb-önkormányzatok megyei szerveibe kiket javasolnak az elnöki tisztre. így a nyugdíj- biztosítási testület élére Munkácsi Jánost, a MEDOSZ, az egészségbiztosításiba Mrenkó Lászlót, a KASZ megyei titkárát javasolja az MSZOSZ. Nagy érdeklődés kísérte természetesen az alelnök legutóbbi szövetségi tanácsi ülésről, s a szervezet aktuális, a közvéleményt is foglalkoztató ügyeiről szóló beszámolóját. Vágó János sajtótájékoztatót is tartott, melyen hangsúlyozta: jelenleg az a legfontosabb kérdés, mi lesz az ÉT-tárgya- lásokon, ahol a téma a reálbérek alakulása és a tb-járulékre- fom lesz. A kormány és a szakszervezetek között e két ügyben van most komoly konfliktus. Minden eshetőségValamire készülnek... Vágó János a megyei vezetők körében, középen Harasztosi Pál felvétele re felkészültek — arra az esetre, ha a konzultáció történetesen nem vezet eredményre, már kész a terv a „szakszervezetszerű” viselkedésre, az ezzel kapcsolatos rendezvényekre (köztük regionálisakra is). Ebben az évben egyetlen sikerük volt: a minimálbér-alku. Más esetekben csak kivonulásra, tiltakozásra és hisztizésre, a verbális eszközök bevetésére futotta. Az ár-bérmegállapodásokra megalapozott, konkrét szakmai javaslatokkal készülnek. A reálbérek ugyanis, a kormányzat által prognosztizált 7-9 százalékhoz képest ma már 13-14 százalékon állnak, mínusz előjellel, az infláció a jósolt 20 helyett 29 százaléknál tart. Ebben a helyzetben — az alelnök szerint — egy álláspontérvényesítésre képtelen szak- szervezeti magatartás gyakorlatilag a munkavállalók számára szinte kezelhetetlen folyamathoz vezethet. Méltó megemlékezés '56-ról Vasárnap felvonulás a Kossuth gimnáziumtól a temetőig Nyíregyháza (KM - D.B.G.) — A Történelmi Igazságtétel Bizottság megyei szervezete, a POFOSZ és az e politikai szervezetekkel egyetértő pártok intézmények, így az MDF, az FKgP, a FIDESZ, a Nagy Imre Társaság kétnapos programban emlékezik az 1956-os eseményekre. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesettek és börtönökben szenvedettek sírjánál október 22- én, vasárnap tíz órakor tartanak koszorúzást. Rausz József, a TIB megyei szervezetének alelnöke elmondta. vasárnap délután öt órakor kezdődik a gyertyás felvonulás. A gyülekező a Szent István és a Béla utca sarkán lesz. A felvonulás útvonala: Kossuth tér. Hősök tere. Október 23. tér, Kossuth utca, Sóstói út és az Északi temető. A megemlékezés virágát rakják le ár. Babicz Béla, ’56-os városi egészségügyi munkás- tanács elnökének emléktáblája előtt, valamint a Sóstói út elején, az egykori vallató- és kínzóépület helyén. Október 23-án 10 órakor megkoszorúzzák Szilágyi László és Tomasovszky András az ’56-os forradalom és szabadságharc kivégzett mártírjainak síremlékét az Északi temetőben. Beszédet mond dr. Szilágyiné Császár Terézia országgyűlési képviselő. Rácz lst\'án, magyar-francia szakos tanár 1956-os emléktáblájának leleplezése 12 órakor kezdődik a Vasvári P. u. 16. szám alatt, a volt Vasvári Pál Gimnázium homlokzatán. A Váci Mihály Művelődési Központban 16 órakor a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt. Kukorica Nyíregyháza (KM) — Engedélykötelessé tette a kormány a kukorica exportját. A takarmánynövény országosan gyenge termése miatt szülétett a döntés csütörtököd, miszerint a miniszteri rendelet kihirdetését követő ötödik naptól csak az • IKM engedélyével léhet az országból kivinni kukoricát. A döntés a kukorica exportjának engedélyhez kötésére — gyakorlatilag kor- . Irtózására azért született, hogy a belső ellátást ne' veszélyeztesse egy esetleges túlzott kukoricakivitel. Két éve vette fel a nyíregyházi tanárképző 2. számú gyakorló iskolája Apáczai Csere János, a XVII. században élt és munkálkodott, kiváló magyar pedagógus nevét. Az intézmény — névadója emléke és áldozatos tevékenysége előtt tisztelegve — tegnap szobrot állított nemzeti kultúránk, oktatásunk, művelődésünk e jeles képviselőjének. Az Apáczait ábrázoló bronz mellszobrot és a hozzá tartozó reliefet — Balogh Géza nyíregyházi szobrászművész alkotását — ünnepélyes keretek között avatták fel az iskola előtti parkosított területen Harasztosi Pál felvétele Ajánlatunkból: A Kelet-Magyarország ünnepi melléklete: Interjú • Riport • Vers Ritmus • Rejtvények 9-15. oldal Paradicsom A fövény közelében található egy kis sziget, ahol az álmok megvalósulhatnak. 2. oldal Virágok Gróf Teleki Pál menye ma is jól beszél magyarul. „Te is magyar vagy?” 15. oldal SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA ui. évf., 249. sz. 1995. október 21., szombat Ára: 21,90 Ft . V'- . ■ . • 'V • 1 ' V . ... ' » . T--; Jft Egyetértés Belgrádban •' -itrirtiimw'-r^ifí'irtiin'Mríf^' i .. - V