Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-19 / 247. szám
1995. október 19., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Jogtalan Tiszadada község Polgár- mesteri Hivatala 1995. szeptember 21-i számából értesült Kovács Lászlóné Tiszadada, Nagy út 20. szám alatti lakos Jogtalan kamat panaszos cikkéről. A Polgármesteri Hivatal a panaszost meghallgatta. A hatályos jogszabályokban foglaltak figyelembevételével a gázvezeték építésének a fogyasztóra eső hozzájárulás összegét a hivatal a panaszossal rendezte. Csáki József jegyző ígéret Nem szívesen írok, mert memóriám már kihagy; mégis, mert napjainkban mindenki sztrájkol, követel. Nekünk, nyugdíjasoknak meg kell elégednünk a 35-40 év keserves munkája után járó nyugdíjunkkal. Mi is mehetnénk a Parlament elé, de minek? Dr. Bakai Zoltán körzetünk képviselője sem tud lenni egyedül érte. hogy ne legyen olyan drága a szén, hiába vállalta a jelöléskor. Mint ahogy az ellen sem tud tenni, hogy ne emelkedjenek a gyógyszerárak. Nem értek egyet azzal, bogy a nagyüzemi termelés a múlté. Jelenleg is a nagyüzemi parcellákon alacsonyabb költséggel nagyobb hozamot lehel előállítani. Én nem sírok, de az öregek világnapja nem ünnep, banem szomorúság. Szeresd apádat, anyádat - - de csak amíg a kárpótlási jegyet megkapták. (Tisztelet a kivételnek.) id. Seres Zsigmondi Túristvándi Veszélyes Tisztelt Szerkesztőség! Rohodon élek családommal a 41-es és a 49-es főút közelében, ahol a múlt hónapban végeztek el egy rekonstrukciót. Ezzel javítottak a közlekedésen. De az én problémám az, hogy a buszmegállót a falu végén megszüntették és áttették a 49-es út oldalára. Azok az utasok, akik a faluból Mátészalkára utaznak át kell hogy menjenek a 41-es főúton. Még most is körülményes, de mi lesz télen a hóban, ködben, síkosságban. Sok diák Mátészalkán tanul, és ez őket is érinti. Nekem is tanul ott gyermekem és féltem a balesettől. Az építkezés befejezésekor a falu jegyzője levélben megkereste a Szabolcs Volán illetékeseit az ügyben, hogy legyen buszmegálló a faluban is, hogy ne kelljen átjárni a főútvonalon. De a Volántól nemleges válasz jött, hivatkozva, hogy a főútvonalon már van. Ezért kérem önöket, hogy legyenek segítségünkre, hogy legyen a Kossuth és a Virág utca sarkán is buszmegálló, és így nem zavarja az útkeresztődésen a közlekedést. A megnevezett helyen a polgármesteri hivatal is jónak látná a megállót. Tisztelettel: Kézi Rudolfné Rohod, Szabadság u. 68. Bomba a vasútállomáson Közel száz bombázó három hullámban szórta meg a várost Bombalesen... Cselényi György felvétele Megtörtént a rég várt viszontlátás, nincs köszönet benne, nincsen istenáldás! Ezek a Pe- tőfi-sorok jutottak eszembe, amikor a Kelet-Magyarország folyó hó 5-én fenti cím alatt beszámolt arról, hogy a nyíregyházi vasútállomáson az előző napon terepegyengetés közben bombát találtak. Az illetékes vasúti ember szerint valószínűleg a második világháborúban az állomást ért bombatámadás maradványa, amely bombázás 1944. május 7-én 9 óra 30 perckor zajlott le. A bombázás azonban nem ezen a napon volt, hanem 1944. szeptember 6-án szerdán 11 óra után néhány perccel. Aki ezt akkor átélte, holta napjáig sem fogja elfelejteni. Magam nemcsak átéltem, hanem a mentési munkákban is részt vettem. 1944 júniusában katonai behívóval diákmunkaszolgálatra hívtak be. így kerültem a nyíregyházi repülőtérre száz másik gimnazista, kereskedel- mista és tanítóképzős diákkal együtt. A zavaró repülés, légiveszély és végül a légiriadó bejelentése a rádióban történt. A repülőtéren a zavaró repülés bejelentésére is már légiriadót rendeltek el. Ekkor a katonáknak és nekünk is a repülőteret el kellett hagynunk. Északi irányban az akácos sor alatt lévő futóárkokat kellett elfoglalni, de a repülőtértől legalább két kilométer távolságon túl. így folyt ez egész nyáron. Már nagyon untuk a kilométeres rohangálásokat. Zavaró repülés vagy repülőtéri riadó alatt a repülőtér közepén lefeküdtünk napozni. Szeptember 6-án H óra előtt pár perccel a rádiósok ordítva rohantak ki a barakokból, hogy meneküljünk, mert az ellenséges bombázógépek Miskolc irányából Nyíregyháza felé tartanak. Már csak annyi időnk volt, hogy a repülőtér keleti oldalán a nyírszőlősi úti kis házak mellett keressünk menedéket. Büdszentmihály felől, amelyet ma Tiszavasvárinak mondunk, tompa morajlás hallatszott. Rövidesen látni lehetett a repülőgépeket, amelyek kötelékben közeledtek. A város szélét elérve kioldották bombáikat, amelyeket szabad szemmel is lehetett látni, néhány másodpercig, majd sivít- va, fütyülve a földre érve felrobbantak. 10-15 perc leforgása alatt 80-100 bombázó három hullámban kb. 800- 1000 bombát dobott le a városra. A nyírszőlősi útról látható volt a város nyugati részén két hatalmas fekete és barna füstoszlop. A légiriadó lefúvása után bennünket diákokat gépkocsikra raktak és a városba hoztak. Engem először a Széchenyi utca végére osztottak be menteni. A Népkert északi részén volt a református diakonisszák otthona, ahol ma az autóbusz-pályaudvar van. Előbb itt segédkeztem, de ezután a repülőhídon átmenve a dohánygyár mögött, az Újfa- lussy cukorkagyárban tizenhat munkásnő kiszabadításához vezényeltek. Az alkalmi, fedett futóárokszerű óvóhelyen valamennyien életüket vesztették. Délután kisebb riadalom támadt a mentési munkákat végzők között. Ekkor láttam a Népkertben az összeszedett, fel nem robbant bombákat. 80-100 centiméter hosszúak lehettek, átmérőjük 25 centiméter volt. A tűzszerészek szerint 250 kilós bombák voltak. Nyilván az állomásterületén talált bomba is ezek közül való volt. A Kelet-Magyarország október 6-i számában fényképet is közölt a „döglött” bomba felrobbanásáról. Nyolcvan méter magasra is feldobta a földet. Elképzelhetik, hogy ezer ilyen bomba tíz perc alatt milyen nagy pusztítást végzett az állomáson és környékén. Most, amikor hazáik szomszédságában ismét dúl a háború és bombáznak, örülhetünk, hogy mi békében élhetünk. Dr. Reményi Mihály Nyíregyháza Felborzolt vadászkedély Tisztelt Főszerkesztő Úr! A szeptember 20-án Felborzolt vadászkedély címmel megjelent újságcikkre vonatkozóan kérem az alábbiakat megjelentetni szíveskedjenek. Nincs kifogásom a sajtó szabad szólása ellen, sőt támogatom. Azt azonban már furcsállom, hogy egy folyamatban lévő ügyben az újságíró anélkül, hogy a tények szigorú közlésére szorítkozna, állást foglal oly módon, hogy csak az egyik felet hallgatja meg. A szóban forgó cikket olvasva személyemmel kapcsolatban az olvasónak enyhén szólva kételyei támadnak előéletemmel, illetve vadásztársaságbeli tevékenységemmel kapcsolatban. Szeretném azonban gondolkodóba ejteni a cikk íróját: nem érzi-e úgy, hogy megkérdezésem esetén nem tudtam volna-e én is néhány érdekes információval szolgálni? Ellentétben a cikk írójával nem kívánom minősíteni az ő munkáját, ellenben az lenne a kérésem, talán várjuk meg egy olyan szaktudásban bővelkedő szerv döntését, ami adott esetben mindkét oldal álláspontját ismerve megalapozott döntést fog hozni. Lehetséges, hogy néhány ember kénytelen lesz eddigi jól megalapozott könnyen kimondott véleményét megváltoztatni. Köszönettel: Fabók Gyula (A szerző megjegyzése: A szóban forgó írás kifejezetten dokumentumokon alapult, bár bizonyára vastagabb dossziét tölt meg az üggyel összefüggő iratok összessége. Természetesen a későbbi fejleményekről beszámolunk, így a megalapozott döntésről is, lesz mód az ezzel kapcsolatos vélemények kifejtésére. K. D.) Az adóforintok anatómiája Különleges értékrendje van polgári demokráciákban a befizetett és elköltött adóforintok ellenőrizhetőségének az adózó állampolgárok részéről. Nem helyettük döntenek a helységek önkormányzati képviselői politikai megfontolás alapján, hanem az állampolgárokkal együtt ellenőrzik az elköltött forintokat, vagy a szolgáltatók készségét és a szolgáltatás minőségét. Jelenleg nem látom az ilyen irányba vezető utat, mely nélkül csak a nagy leosztó szerepében tetszelgő hatalom 50 éves emléke kezd újra feléledni. Demokráciáról beszélünk, de valójában csak játsszuk a jelképességét. Jól megtanulták önkormányzati képviselőink, hogy az első és legfontosabb saját díjazásaik különböző módszerrel történő megszervezése. A rendszerváltáskor elharapózó és a pazarlást kritizálok ma ugyanazt a gyakorlatot folytatják a mi pénzünkön. Minden eszközzel kitapintható az a módszer, hogy a lakossági szolgáltatók között ma sincs verseny, a költségáthárítás technikája ezért szintén a régi. Csak annyi a változás, hogy most ehhez az általunk megválasztott önkormányzati képviselők adják a jóváhagyásukat szakmai felkészültség és hozzáértés nélkül. Miért is ne adnák áldásos jóváhagyásukat, amikor a szolgáltató vállalkozások felügyelő bizottsági tagjaiként komoly anyagi előnyöket élveznek. Eljátsszuk a bi- zottságosdit is, csak éppen gondoskodunk arról, hogy laikus politikusok alkossanak komoly szakmai értékrendben véleményt. Megjelenik a kollektív hibák elismerésének új technikája. Át lehet így hárítani az adófizetőkre az egyes egyének által okozott károkat felelősségrevonás nélkül. Vállalkozást szervez az ön- kormányzat, hogy néhány elit képviselője kiszedje az állampolgárok által befizetett pénzt díjazás címén tisztségviselői minőségében. Az sem zavar senkit, hogy a vállalkozás a pazarló kifizetések miatt lehetetlenné válik. Mosolyogva vállalja az ellenzék is, hogy politikai döntés születik az állampolgár pénzének terhére, és az állampolgár feje felett. Változatlanul mindent lehet jogszerűen csinálni csak legyen meg a testület szavazati háttere. A nehezen befizethető adóforintjaink ellenében jól működtetett iskolákat, intézményeket hoz nehéz helyzetbe a másik oldalon pazarló gazdálkodás. Gazdálkodást és gondoskodást vártunk el. Csalód-v nunk kellett. Nán (Név és cím a szerkesztőségben) Gazdag szegények Tisztelt Szerkesztőség! Hosszú gondolkodás után írom meg a „cikkemet”, levelemet önöknek, melynek a címe Gazdag szegények. Képzelje mindenki magát ebbe a helyzetbe, amit ő és a családja az elmúlt napokban átélt! Mottóm: Ha megnyerte, hagy vigye. A falum nevét, gondolom, nem kell leírnom, mert ahol élek, Szabolcs-Szat- már-Bereg megye, a televízió, ez a nagyszerű intézmény, aki Objektiven keresztül „reálisan” és „emberségesen” látja a világot a napokban egy család örömét és helyzetét keserítette meg. A nagyközségben, — mely Nyíregyházától 30 kilométerre van — él egy család, akinek a családfőjét én is tiszteletben tartok, az élet, a sors, a Fortuna kegye úgy hozta nekik, hogy a szerencsejátékon nyert. Ekkor kezdődött el a család és az élet kálváriája. Szomorúnak tartom, hogy a „hír- sóvárok”, az egyes újságok riporterei, ilyen nagy felhajtást tettek a nagy nyeremény találójának. (A Kelet- Magyarország nem tette!) Ezzel is bebizonyosodott, hogy lényeg a hír, a szenzáció, egy pár napig, valamint lapszám, a tv-nézettség, ezzel arányosan a bevétel, bármi áron. Nem számít, hogy egy családnak, a falunak a lelkinyugalmát tették tönkre ezzel. Az országban több olyan ember van, akinek nem 580 millió forintja, hanem több milliárdja van, de a tv nem foglalkozik velük, hagyják őket nyugodtan élni, boldogulni. Miért kellett egy családot így lerohanni, rettegésben tartani, ahogy a média tette. Gondolom a megyénkben ezzel a nyereménnyel sem ő a leggazdagabb ember. Sajnálom, hogy a nagy ő, akit a pénz tette azzá, távozni kényszerül névtelenül, ahol szeretett élni, dolgozni, lakni. Gondolom és érzem, hogy sokat tudott volna tenni annak érdekében, hogy a falu kilábaljon a jelenlegi helyzetéből. Kívánom neki és az egész családnak, boldoguljon az életben, rettegés nélkül, bárhol él a világban, erőben, egészségben. Jó lenne látni útközben „J-t”, mikordol- gozni megyek reggel. Ő jön az UAZ tehergépkocsijával, köszönök neki, és ő visszaköszön, vidáman és gondterhelten, pedig csak egy ember a FALUMBÓL. Sajnos, Magyarországon a legtöbb ember mással foglalkozik és nem a saját gondjaival, pedig mindenkinek a háza sorban van, a sorsát senki sem-kerülheti el. Hagyjanak a „gazdag szegénynek” békét, ne zaklassák őt a milliói miatt! Van olyan állami vállalat, amely havonta 500 millió Ft veszteséggel zárja a hónapot és nem ír róla az újság semmit. Akkor mi ez a nyeremény az ő deficitjükhöz képest? Remélem, hogy ez lesz az utolsó cikk, ami megjelenik a napilapokban, az újság szerint a multimilliomosról. Isten veled, „J” Egy atyafi: P.B. A becslés kára... A Kelet-Magyarország csütörtöki számában „Tüskés sarok” rovatban „Becsléskár” címen az ÁB-AEGON Biztosító kárrendezését elmarasztaló cikk jelent meg Balogh József tollából. Az újságíró metsző gúnynyal szólt — egy általa többször megtekintett káresemény kapcsán — a kárrendezés hosszú határidejéről, a kárrendezők nemtörődömségéről, az általuk az ügyfélnek okozott bosszúságról. Megdöbbenve észleltük a belénk szúrt tüskét, és természetesen kivizsgáltattuk az esetet. Előző megdöbbenésünknél csak az a meglepetés volt nagyobb, amikor a tényeket az újságíró által leírtakkal összevetettük. A tények a következők: A kár 1995. szeptember 20-án, annak bejelentése 22-én történt. Ügyfelünk kérésére, vele megegyezve a szemle időpontját 27-re, szerdára tettük, tehát a bejelentést követő harmadik munkanapra. Nem igaz tehát, hogy 10 napos határidőt vállaltunk, és az sem, hogy a sok helyszíni munkára hivatkoztunk. A cikkbeli bő másfél hét helyett a harmadik munkanapon a kárszakértő pontosan megérkezett, és a kárt ügyfelünk megelégedésére rendben felmérte. Való igaz, hogy a kárfelvételt ellenőriztetni kellett. Ez nagyobb károknál az ügyfél érdekében is történik, mivel így biztosítható a kárfelmérés teljes szakszerűsége, a szubjektív hibák kiküszöbölése. Az ellenőrzések — mint jelen esetben is - előzetes értesítések, illetve időpontegyeztetések mellett történnek. Jelen esetben ügyfelünk késése miatt az előre megbeszélt időpontban az ellenőrzést nem tudtuk elvégezni. Mivel késedelmet még rajtunk kívülálló okok miatt sem akartunk, úgy döntöttünk, hogy irodai felülvizsgálat alapján kifizetjük a kárt, és utólag még a helyszínen a kárképet ellenőrizzük. A kifizetésről ügyfelünket folyó hó 9-én értesítettük, aki 11-én fáradt be irodánkba felvenni a kárösszeget. Az újságíró megpróbálta egy káresemény károsultra gyakorolt kellemetlen hatásait tolmácsolni, amely jelen esetben a könnyen elérhető objektivitás mellőzésével túlzottan szubjektívre sikerült. Társaságunk mindig készséggel állt károsult ügyfelei érdekeit képviselők tájékoztatására. Ameny- nyiben az újságíró úr ezt a tájékoztatást igénybe vette volna, valószínűleg nem kerül sor — vagy nem ennyire egyoldalúan — egy ilyen írás megjelenésére, mely elolvasása után mindkét érintett fél kellemetlenül érezte magát. Dr. Kanyuk János területi igazgató A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
