Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-17 / 245. szám

1995. október 17., kedd A falak és a korlátok előtt A kerülő úthoz a mai árakon harmincmillió forint kellene • Folyamatosan javítják Orémus Kálmán Papos, Jármi (KM) — Mint­ha megmozdult volna valami a környezetvédelem terén az utóbbi időben: új törvényt fogadtak el, megyei progra­mot állítottak össze. Vajon érzékelhető e valami válto­zás a „végeken”? Ennek pró­báltunk utánajárni a két, egymással szomszédos tele­pülésen. Paposon, ezen a kistelepülésen viszonylag gyér a forgalom, ipari üzemek sincsenek, így elsősorban a szennyvíz, illetve a szemét elhelyezése jelent gondot. A falunak van ugyan egy szeméttelepe, ám ez a pénzhiány miatt mindmáig nem készült el teljesen. Az ön- kormányzat tervezi ugyan a szervezett szemétszállítás be­vezetését, de ez eddig még nem valósult meg. Illegálisan — A legtöbb bajunk azokkal a vállalkozókkal van, akik ille­gálisan, valamelyik fasorban ürítik ki a szippantókocsikat — állítja Mindák Katalin jegy­ző. — Pedig a mátészalkai szeméttelep csak nyolc kilo­méterre van innen, így nem je­lentene számottevő pluszkölt­séget a szállítás. Azt is megtudom tőle, hogy nagyon nehéz fellépni az ille­gális szemét-, illetve szenny­vízelhelyezőkkel szemben. Már csak azért is, mert aligha lehet bizonyítani a szennyezés tényét, az emberek általában nem tanúskodnak. Legfeljebb az panaszkodik, aki a földjén felfedezi a hulladékot, ám aki nem érintett az ügyben, az ál­talában hallgat. Sajnos, országos probléma ez, elég kevesen fogják még fel, hogy a környezetszennye­zők az egész településnek árta­nak. Úgy tűnik, végre sikerül előbbre lépni az állati hulladé­kok elhelyezésének ügyében, ami szintén az akut problémák közé tartozik. Az elképzelések szerint a településeken mobil konténereket helyeznének el, s a hulladék elszállításáról az Állatifehérje-feldolgozó Vál­lalat gondoskodna. A költsé­geket az önkormányzatok áll- nák, illetve azon vállalkozá­sok, ahol ilyen jellegű hulla­Győrfí László házán is egyre nagyobbak a repedések dék nagyobb mennyiségben képződik. A szomszédos Jármi kör­nyezeti állapotai viszont jóval kedvezőtlenebbek. Már csak azért is, mert a települést az a 49-es főút szeli át, melynek forgalma az utóbbi időben rendkívüli módon megnöve­kedett. Kénytelenek voltak KRESZ-lámpával ellátott gya­logátkelőhelyet létesíteni, ami faluhelyen meglehetősen rit­ka. Korábban ugyanis évente négyen-öten kerültek, főleg gyerekek a járművek kerekei alá. Repedések Ez és az időközben elkészült gyalogkerékpárút ugyan szá­mottevően javította a közleke­dés biztonságát, ám a környe­zeti kihatásokat egyáltalán nem csökkentette. A nagyobb teherszállító járművek által keltett rezgések miatt például egyre másra repednek meg a házak falai, függetlenül attól, hogy mikor épültek. Persze, valószínűleg közrejátszik eb­ben az évek óta tartó aszály is, de elsősorban a forgalom okolható, mert a mellékutcák­ban nem károsodtak ennyire az épületek. A repedések jól láthatók a lakóépületek, de még a temp­lom vastag falán is, bár a szor­gos jármiak folyamatosan ja­vítják a hibákat. Azt mondják, nemrég, ami­kor egy reggelre betört a temp­lom ablaka, még meg is gya­núsították a sihedereket, aztán kiderült, hogy a falak mozgása roppantotta össze az üve­get. A polgármesteri hivatal szomszédságában vékony fia­talember tesz-vesz az udvaron. Győrfi László tanácstalanul mutatja a messziről is látható repedéseket. Aztán beljebb in­vitál, hogy lássam, ott sem jobb a helyzet. — Ez az út egyáltalán nem képes elviselni ilyen forgal­mat, így igazi megoldást csak egy kerülőút megépítése jelen­tene — mondja Szántó Csaba polgármester. — Szerepel is a rendezési tervünkben, de ki­nek van erre manapság har­mincmillió forintja. És ezzel még egyáltalán nincs vége a gondoknak. A polgármester szerint rizikó­faktornak tekinthető a község­ben lévő műanyagüzem is, mely hol termel, hol meg nem. Annál inkább, mert az itt ke­letkező mosóvizet korábban a tsz a saját területén ülepítette, most viszont, hogy magánkéz­be kerültek a földek, csak egy r üntetnek a főiskolások. A nyíregyházi városhá­za előtt százak és szá­zak, s nem csak diákok. A Kos­suth tér mint valami mágnes, vonzza az embereket, üresek a környező utcák. A római katolikus plébánia előtt viszont kisebb csődület, még két rendőr is posztói a járdán. Am az egyenruhások is háttal a tüntetőknek, a föl­det nézik merően, ügyet sem vetnek a világra. Valami ret­tenetesen leköti a figyelmü­ket. Mit nézhetnek olyan kitar­tóan? — Kígyó...! Nézzék mekko­ra kígyó! — mondják némi borzongással hangjukban, s valóban, a fal tövében egy jó méter hosszú, ujjnyi vastag csúszó araszol megfontoltan. Kígyónak semmiképp kí­gyó, hiszen nálunk csak a vi­pera él, de az se Nyíregyhá­zán, ráadásul az sokkal ki­sebb, zömökebb. És persze életveszélyes, ha harap. Ez viszont igen-igen békés Sikló a téren jószág, és furcsa mód kíván­csi. Megtesz egy-két métert, bekukkant minden lyukba, repedésbe, majd felénk for­dítja a fejét. Bámul ránk nyu­godtan, rezzenéstelenül: én nem bántalak benneteket, ti miért bántanátok engem?. Kilép azonban egy siheder a tömegből, s egy bottal nyúl felé. A két rendőr rámor­dul: — Kórházba akarsz jutni!? — Nem..., nem — hebegi a fiú, s nem tudni, mitől rémült meg jobban, a kemény sza­vaktól, vagy a sikló kinyújtott nyelvétől. Mert sikló persze ez a sze­líd állat, méghozzá úgy né­zem, vízisikló. Feje mögött mindkét oldalon messzire vi­rít a jellegzetes sárgásfehér foltja, és hasán ott van a sok apró pajzs, mely olyan, mint egy sor zongorabillentyű. Jó-jó, de honnan kerül ide, a város legforgalmasabb pontjára vízisikló!? Még azt is megértené az ember, ha egy barna hátú rézsikló, vagy egy majdnem kétméteresre megnövő erdei siklót látna, hiszen parkokat, ligeteket, erdőfoltokat találni még bent a házak között is. De tavat, vagy mocsarat, ahol a mi sik­lónk él...!? A Bujtos nádren­getegéből, netán az Érpatak környékéről bóklászott volna eddig? Azt tudjuk, hogy a vízisikló szeret portyázni, a vizeket övező réteken, kaszálókon ki­lométerekre is elkalandozik, el-elkapva egy-egy útjába kerülő pockot, egeret, ám itt se rét, se kaszáló, s persze nincs mezei pocok se. Tanácstalanul állunk a rejtély előtt. És kezdem saj­nálni szegény állatot. Meny­nyire védtelen, kiszolgálta­tott itt, a szikrázó betonon, a sok szájtáti ember között. Hányszor megfigyeltem már Amokfutók Kováts Dénes A tragédia bekövetke­zése egy pillanat mű­ve. Elég hozzá annyi, hogy egy őrült ámokfutó megfeledkezzen az elemi szabályokról, fittyet hány­jon arra, hogy nem egyedül közlekedik az úton. A jelek szerint erre, s az alkoholizá­lásra vezethető vissza az a tragédia, ami Nyíregyházán történt vasárnapra virradó­ra, s három fiatal halálával végződött. Nem ez az egyedüli példa arra, hogy egyesek nem ve­szik figyelembe a közleke­dés szabályait, a felelőtlen­ség és a figyelmetlenség számos halálos baleset elő­idézője volt már. S ha ezt megtetőzi az is, hogy ittas a vezető, ezért nő a „bátorsá­ga", viszont lassulnak ref­lexei, akkor még nagyobb az „esély” arra, hogy sze­rencsétlenség történik. Szo­morú példákat lehetne fel­sorakoztatni mementó- ként... Elgondolkodtató — különösen az ámokfutók lé­tének ismeretében —, hogy mily könnyen válnak áldo­zattá a fiatalok. Az úgyne­vezett diszkóbalesetek meg­előzéséért tett erőfeszítések nem jártak még kellő ered­ménnyel. Nemcsak autózás közben éri őket baleset, amikor hazafelé tartva el­ragadhatja őket a hév, ha­nem akkor is, amikor gyalo­gosan indulnak el a bulizást követően. A baleset részletei még nem ismeretesek, a tragé­dia viszont töprengésre késztet. Mentségeket lehet keresni, s talán találni is, de majdnem felesleges. Az okok és következmények elemzése és levonása ettől fontosabb. Az esztelen szá­guldozás semmiképpen nem engedhető meg, a baleset- veszélyt időben észlelni a sötétben tudvalevőleg még nehezebb. Az óvatosság ezért is elemi követelmény autósok és gyalogosok ré­széről egyaránt, hogy a jó­kedv ne torkolljon tragédiá­ba. Talán jobban meg kelle­ne gondolni, ki engedhető a gépkocsi kormánya mögé, s főleg milyen állapotban, miképp azt is, meddig terjed az önállóság határa, s med­dig nélkülözhetetlen a szü­lőifelügyelet. Az első teendő Ferter János rajza I é : f Kommentá Pro stabilitate... Kállai János j-T özeledvén az ezer- éves magyar iskola A jL jövő évi megemléke­zéssorozatához, fel-felkap- juk a fejünket minden olyan eseményre, mely okatásunk, művelődésünk, kulturálódá- sunk e hangsúlyozatlanul is egyedülállóan fontos mér­földkövét van hivatva még szembeötlőbbé tenni. Me­gyénk első állami középisko­láját, a nagykállói alreálta- nodát 125 éve alapították. Méghozzá—amint a jubile­umi ünnepség megható epizódokban bővelkedett ce­remóniájának egyik szóno­ka idézte — pro stabilitate regni... azaz: a haza stabili­tásáért. Mert ugyan mi más adhatott hajdanán elődeink­nek lendületet, kitartást is­kolakapu nyitásához, mint a haza, a nemzet felemelésé­nek a szándéka, az ezt célzó közös akarat? És mi inspi­rálhatja a továbbvivőket, a folytatókat? Nehéz válaszolni! Mert kevesebb a pátoszteljes megajánlás, erősebb a ma­ga hasznára hajló mozdulat sokakban, mint a lemondás, az áldozathozatal szándéka az „ügyért”. De az a tény, hogy a visszatekintés alkal­ma hatalmas tömeget ho­zott össze Kálló mai szak­középiskolájának zárt ud­varán, szóval az a sereglés, ahogyan a vén diákok szá­zai végigkanyarogtak a jel­képes újraballagás ösvé­nyén, aztán a ragaszkodás­sal, szeretettel, tisztelettel áthatott szavak, melyek el­hangzottak a pulpitusról valami olyasféle hitet, biza­kodást sugalltak, melyre oda kell figyelni. Nekünk! Felsőoktatási tandíjhar­cok kompromisszumkötéses időszakában, a nemzeti alaptanterv hatálybalépé­sének napjaiban, a bérük­ben változatlanul lent ha­gyott pedagógusok gondjai közepette, a megmaradásu­kért végsőkig harcoló kisis­kolák létküzdelmében. Merthogy ilyen időkéi­ben) élünk. Oktatunk, neve­lünk, pályákat, sorsokat in­dítunk, egyengetünk — amennyire lehetőségeink engedik. Nem, dehogyis az ünneplés múló (bár nehe­zenfeledhető) pillanataiért. Inkább: az ingatag egyen­súly — gazdasági, politikai, közéleti, morális stb. — őr­zéséért. Ebben kell, hogy hasonlatosakká legyünk hozzájuk, akik betegségek, nagyszámú évek, megpró­báltatások terhével a váltó­ikon ellátogattak az alma materbe. Talán figyelmez­tetni. Hogy még most sem késő! Nézőpont i&iOSiEíKiiiii A szerző felvétele kiskapacitású medence maradt meg. Nem tudják A faluban már évekkel eze­lőtt beindult a szervezett sze­métszállítás, ezt a szolgáltatást az önkormányzat ingyen vég­zi. A szennyvíz elhelyezése te­rén viszont meglehetősen fe­szült a helyzet. Azt már sike­rült elérni, hogy a szippantó­kocsikat ne illegálisan ürítsék ki. Ám sokan úgy próbálnak spórolni, hogy búvárszivattyú­val a kertbe ürítik az emésztő­gödrök tartalmát. — A legtöbb ember egysze­rűen nem tudja, hogy az egész­ségével, sőt egy súlyosabb fer­tőzés esetén esetleg az életével játszik — panaszolja Szántó Csaba. — Ezért a jövőben ezt a szolgáltatást is az önkor­mányzat végezteti majd el. Persze, az igazi az lenne, ha korszerű szennyvízrend­szert építenének. Ám még ha sikerülne is pályázat útján pénzhez jutni, a saját erőt ak­kor sem tudják előteremteni. Úgy tűnik, a környezeti ártal­mak csak a falakat teszik tönk­re, a pénzügyi korlátok egyre szilárdabbak. És az általános elszegényedés közepette a kö­zeljövőben aligha változik lát­ványosan a helyzet. vízparti kóborlásaim közben, milyen hihetetlenül gyorsan kapja el a békát, a sütkérező kárászt, hogy mily kecsesen ússza át a Túrt, a Krasznát, a széles csatornákat. Nem tudom tovább nézni, szaladok fel a szobámba tele­fonálni. Hívom a biológus barátomat, s azt mondja, me­gyek. Még kutyafuttában hozzáteszi, egy közeli akva­ristától szökhetett meg, és most valami rejtekhelyei ke­res. Már ketten loholunk vissza a térre, de a sikló sehol. Be­bújt egy neki illő lyukba. —Most mi lesz ?—nézek a barátomra. — Ha szerencséje van, ta­lán átvészeli a telet. De hogy tavasszal mit fog enni...? jy őzben a téren helyre- állt a rend, bőgnek a A motorok, egymást ta­posva sietnek az emberek. Már semmi jele az iménti tü­neménynek..., már senkit se érdekel a sikló sorsa. . HÁTTÉR -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents