Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-03 / 233. szám
1995. október 3., kedd HÁTTÉR Megmutatni az értékeinket Kiállításokkal, tudományos előadásokkal emlékeznek a negyedszázadra Kisvárdán Balogh József Kisvárda (KM) — Szerény, de annál jelentősebb eseménysorozat színhelye ezekben a napokban Kisvárda. Nem ünnepséggel, hanem kiállításokkal, tudományos előadásokkal emlékeznek arra a negyedszázadra, ami a városban és környékén történt azóta, hogy megalakult és dolgozni kezdett az Építőipari Tudományos Egyesület helyi csoportja. Magyarországon az építéstudományi. urbanisztikai munkának szép hagyományai vannak. Az elmúlt évtizedek alatt a nyíregyházi építéstudományi munka országos tekintélyt vívott ki magának. Talán ez adta az ötletet más városok szakembereinek is, akik megkeresték azokat a kulturális, építészeti, környezetvédelmi, infrastrukturális témákat, amelyeknek feldolgozására, bemutatására hazai, külföldi érdeklődőket toborzott. Helykeresés — Ezeket a kezdeményezéseket országosan az építéstudományi egyesület segítette, koordinálta — mondja Hegedűs Imre, az ÉTÉ kisvárdai szervezetének elnöke, s az ezzel összefüggő tevékenység motorja —. A gondolat, hogy Kisvárda alkalmas lehet építéstudományi előadások rendezésére 1969 elején vetődött fel Tutkovics Ferenc, Szabó Gyula építőmesterek javaslatára. Az ezt megelőző néhány évben Kisvárda, Mátészalka és Nyíregyháza egyre inkább kereste helyét az ország kulturális palettáján, hogy értékeit felmutassa és az érdeklődők számára hozzáférhetővé tegye. Ekkor már évek óta minden évben érdeklődést keltő rendezvény volt Kisvárdán és Mátészalkán. Nagy érdeklődés kísérte a Kisvárdán tartott városépítési urbanisztikai napok rendezvénysorozatait a megalakulástól napjainkig, pedig abban az A fejlődő Kisvárda időben Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyének mindössze egy városa volt, viszont kezdett magához térni a kelet-magyarországi határvidék, amely a megyék sorrendjében majdnem mindenben az utolsó helyen volt. Bővültek a nemzetközi kapcsolatok, elkészült a Záhony-Kisvárda térsége regionális rendezési terve, megkezdődött a 17,1 millió tonna kapacitású, s ezzel Európa legnagyobb szárazföldi kikötőjének nevezhető átrakókörzet kiépítése, amelynek teljesítménye meghaladta a németországi Bréma, sőt a hamburgi kikötő teljesítményét. Kezdett élénkülni a turizmus, az idegenforgalom, nőtt az érdeklődés és javult a régió fogadóképessége. Mind többen jöttek akiket megfogott a táj szépsége és változatossága, a történelmi múlt értékei és gazdagsága, az emberek nyitottsága és vendégszeretete. Ézek a viszonyok, ezek a feltételek érlelték a gondolatot, hogy legyen Kisvárdán városépítési napok rendezvényei. Megbontott egység — Akkoriban az országban, sőt Európában egyedüli vállalkozásnak számított — folytatja Hegedűs Imre —. Kezdetben a megyei és országos szerHarasztosi Pál felvétele vek hangoztatták is fenntartásukat. Az volt az ellenérv, hogy megbontjuk az építészet egységét és az állami hierarchiát. Végül azonban sikerült elfogadtatni, hogy Kisvárda és régiója alkalmas-e vállalkozás teljesítésére, vannak hozzá •szervezetei, szakemberei, lelkes társadalmi munkásai és intézményrendszere. Volt ebben a kezdeményezésben egy pontosan ugyan meg nem fogalmazott. de mégis létező szándék, hogy a város megmérje, megmutassa magát és értékeit, ezzel is csalogassa az érdeklődőket. Nemigen lenne most hely a negyedszázad alatt történtek leírására, ízelítőül csupán két- három dolgot emelnénk ki. Az egyik 1982 szeptemberében történt, amikor egy vitaülésen és építészeti bemutatón itt volt Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, aki a vasúti átrakókörzetben tett látogatást követően így nyilatkozott. „Tudom, hogy ez a megye az utóbbi tíz évben sokkal dinamikusabban fejlődött, mint az ország más részei. S éppen ezért szolgált számomra kellemes meglepetéssel, hogy 60-70, zömében fiatal értelmiségi eljön egy ilyen vitaülésre a tudományos egyesületek hívására. Az építőipari, közlekedési és közgazdasági szakemberek, de mások is éppen azt bizonyították, hogy ezen a vidéken is komoly szellemi kapacitás jött létre, s ennek az alkotó energiának a hasznosítását érdemes a térség javára fordítani... Tetszett nekem, ahogy a helyi vezetők büszkélkednek az építésekkel, s azok a jó példák — mint a tavalyi belvíz után egy házgyári épület három hónap alatt történt felépítése — amelyek azt bizonyítják, hogy az itt lakók, az építők mindent megtesznek, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek.” 1992-ben Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter járt az ÉTÉ kisvárdai szervezetének meghívására Kisvárdán. Arról, hogy milyen lehetőségeket lát a munkanélküliség miatti nehéz helyzet javítására, így válaszolt: „Általában azt mondhatom, hogy kormányzati szinten nem konkrét beruházásokban gondolkodunk. Ez a piacgazdaságban nem megy. Amiben segíteni tudunk, az a térség válságkezelő programja, ebben meg lehet valósítani a kormány hozzájárulását, de ehhez is itt kell kitalálni a lehetőségeket. Igazán vonzó ebben a térségben, hogy a vidék nagyon szép és a turizmus lehetőségei nincsenek kihasználva. A városok száma Minisztériumok és miniszterek, tudományos egyesületek és szervezetek, egyetemek és főiskolák, tudósok és szakemberek álltak az elmúlt két és fél évtizedben az Építőipari Tudományos Egyesület kisvárdai szervezetének rendezvényei és tevékenysége mögött. Információt, értékes tapasztalatokat adtak a településhálózat, a városok és falvak helyzetének, életének formálásához, s mindez lényeges hozzájárulás volt nemcsak Kisvárda fejlesztéséhez, várossá válásához, hanem még ahhoz is, hogy a megyében egyről tizenhatra emelkedett a városok száma. Az általa elmondottak alapján lehet bízni abban, kiáll a rendőrök személyi és munkafeltételeinek javítása mellett, hiszen tisztában kell lennie azzal, (bár minisztertársainak is) hogy ezúttal nagyobb a tét, mint egy bizonyos munkaterületen dolgozó emberek bérrendezése. Hiszen nemcsak a fizetésről van szó, ami méltatlan azokhoz, akik a köz biztonságát hivatottak vigyázni, de azokról az elengedhetetlen tárgyi feltételekről is, amik a munkavégzéshez szükségesek. És akkor még nem beszéltünk a jogról, mely nemcsak szabályozza, behatárolja a rendőrök tevékenységét, de egyfajta védelmet is kell jelentsen. Mert egyelőre nincs meg a szükséges jogi háttér sem intézkedéseikhez. Természetesen nemcsak az államnak, de az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek és az egyéneknek is ki kell használniuk a meglévő lehetőségeket a közbiztonság javításáért. Ehhez azonban az első lépést az ország vezetésének kell megtennie. Abba az irányba, amire a belügyminiszter is utalt. Kováts Dénes M agyarország köz- biztonsága egyben áru is, melyet el lehet adni — jelentette ki Kuncze Gábor belügyminiszter egy szakmai tanácskozáson, majd indokolt: a külföldi nem jön az országba, ha élete, értékei nincsenek biztonságban, s így az ország jelentős bevételtől esik el. Fontos tehát, hogy vonzó ország legyünk, ezért a közbiztonságra egyre többet kell költeni. S bár a költségvetés lehetőségei behatároltak, kellenek prioritások, ezek közé tartozik a köz biztonsága. A belügyminiszter szavai biztatóan hangzanak a rendőri berkekben nagy figyelemmel várt november másodiki kormányülés előtt, amikor gyakorlatilag jövőjük, sorsuk dől el. Hiszen nem mindegy, miképp érvel, hogyan áll a közismert gondok megoldásához miniszterük. Igaz, ő csak egy tag, egy szavazat a kormányban, de nem figyelmen kívül hagyható tárca vezetője, s ha kell, talán ő is „meg tud bokrosodni” a célok elérése érdekében. Zene hétköznapokra Kállai János A zene világnapjának hagyománya 1974- ben Yehudi Menuhin szavaival kezdődött, hogy aztán az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa éppen húsz éve kinyilvánítsa: októ- ! bér elseje a naptárban jegyeztessék immár a muzsika, a dallamok, a könnyed és súlyos melódiák, a kottafejekbe zárt rend és megfegyelmezett hangkavalkád— a ZENE — tulajdonává. Szerte az országban, megyénkben szintúgy, megemlékeztek a művészetek e legközvetlenebbül hatni képes ágazatáról; nagyszabású koncertekkel—itt, Nyíregyházán, a Debreceni Filharmonikus Zenekar jóvoltából —, és kisebb léptékű, amolyan házi hangversenyekkel, így megyeszékhelyünk egyik gimnáziumában, a Vasvári Pál nevét viselőben is. A vasárnapi aulahangverseny elkötelezett, áldozatkész szervezői programjuk életre hívásával a hagyományokat folytatták. Az iskolában ugyanis az énekzene oktatásnak hosszú ideje figyelmet érdemlő eredményei vannak. A tagozatos osztályok növendékei a világnap megkülönböztetett rangját kihasználva léptek fel. Kórusok váltották egymást a pódiumon: a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskola énekkarai, a nyíregyházi Arany János Gimnáziumból a Hangocska, a kertvárosi általános iskola kara, és a vasváris női kórus. Nem önmaguk sztárolásáért, hanem a zenekultúra propagálásáért vállalták a bemutatkozottak a próbákat, a műsorösszeállítást, a színre lépést. Mert, mint a házigazda intézmény egyik karvezetője elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az éneklés, a zenélés elfogadása, szeretete, élvezete ne csak egy szűk, vájtfülű réteg privilégiuma legyen. Ezért hívtak, invitáltak meg mindenkit az ünnepi koncertre. A jeles alkalmat ezzel kívánták túlemelni a kijelöltség korlátáin úgy, hogy a gyönyörű dallamok közvetítette hangulatok fényeiből jusson a hétköznapokra. Az egésznek ugyanis csak ez adhat értelmet. Mezopont A köz biztonsága Agytekervény Ferter János rajza A tarpai kőfejtő 1 v irmr» r*T 1 ^ ft i • V. Sj, . ; k Kommentár
