Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-13 / 242. szám
1995. október 13., péntek Szó sincs gabonahiányról A legtöbb malom elegendő készlettel rendelkezik, mondja a vezérigazgató Kisvárda (KM - GB) — Cáfolta a Gabonaszövetség, hogy lisztből, búzából és feldolgozott takarmányból hiány elé nézne az ország. A búza és a liszt körül kialakult ideges helyzetet a szövetség elnöke felnagyítottnak nevezte szerdai sajtótájékoztatóján, mivel az országot az év végéig legjobb esetben is csak 1,7 millió tonna búza hagyhatja el. A lisztár 2 és fél éve nem változott, és az utóbbi hónapokban is mindössze 4 forinttal emelkedett, így összesen 20 forintot tesz ki a kenyér árában, hangsúlyozza a szövetség. A Gabonaszövetség budapesti megbeszélésén részt vett a kisvárdai PROFORG Rt. vezérigazgatója Tóth János is, akit az elhangzottakkal kapcsolatban kérdeztünk. — Úgy látom, hogy a gabonapiacon elsimulnak a hullámok azután, hogy a politikusok mellett megnyilvánulhatnak azok is, akik pontosabban látják a helyzetet. A szövetség értekezletén az erősödött meg bennünk, hogy aki komolyan dolgozik ezen a piacon, annak igenis meg van az árualapja. Az igazi gabonakereskedők meglévő árut adtak el, szemben néhány, a gabonapiacra a pelenka, vagy a vodkaüzletből átváltott kisebb kereskedő céggel, amelyeknek nincs kötéseik mögött árufedezet. Ez utóbbiak próbálnak olyan helyzetet teremteni, hogy a kormányzatot kényszerítsék olyan intézkedések meghozatalára, amellyel ki tudnak bújni az üzletükből. O A 4,6 millió tonna hazai búzatermésből mennyi hagyta el eddig a: országot? — Erről pontos adatok vannak. Vasúton eddig 670 ezer tonnát adtak fel exportra. Vízi úton pedig 180 ezer tonna hagyta el az országot. Összesen tehát 850 ezer tonna búzakivitel történt. Az év végéig még legfeljebb ugyanennyi kiszállítása oldható meg. Az ország szükséglete a vetőbúzával, s a tápokba felhasznált búzával együtt alig haladhatja meg a 2 millió tonnát. /*7 Ezek szerint bőven megvan a: a búzamennyiség, amire szükségünk van? — Én csak azt állíthatom, hogy abban a körben, amit mi látunk el Kisvárdáról, nem lesz liszthiány. De ezt mondja minden társcég az országban. Minden előrelátó malom bespájzolta a körzetének egy évig szükséges mennyiséget, mert a piacát meg akarja tartani. Személy szerint én attól vagyok kétségbeesve, hogy netán valaki arra a következtetésre jut, hogy meg kell tiltani a lisztexportot. A Proforgnál nekünk az exportőrléshez is megvan a búzánk. Megoldás lehet a kormány részéről, hogy ha nem hisz nekünk, s abszolút biztosra akar menni a márciusi lisztellátást illetően, keresse meg a malmokat és kössön határidős lisztszállítási szerződéseket. Vállalkozók Kajaaniban Nyíregyháza (KM — Cs. K.) — Egyik legjobban működő testvérvárosi kapcsolata Nyíregyházának Kaja- anival van. A közelmúltban tíztagú, vállalkozókból álló delegáció járt a finnországi városban, s a csoport azt kérte a városháza vezetőitől: tegyék hivatalossá a látogatást azzal, hogy a delegáció vezetőjeként elkíséri őket Felbermann Endre. A kint szerzett tapasztalatairól tegnap sajtótájékoztatón számolt be az alpolgármester. A néhány napos látogatás alatt találkozott a csoport Kajaani polgármesterével, megismerkedett az ottani társaságok működésével, ismerkedtek és kapcsolatokat építettek ki vállalkozókkal. Érdekességként hangzott el, hogy Kajaaniban egy cég, a városgazdálkodási vállalat feladata a lakosság ellátása ivóvízzel, felel a köztisztaságért, a hulladék elhelyezéséért és kezeléséért, a parkfenntartásért, de még a katasztrófaelhárítás is feladatai közé tartozik. Példaértékűnek és követendőnek tartja az alpolgármester azt, hogy Kajaaniban az önkormányzat technológiai parkot létesített, amely hosszú távon megtérülő beruházás:, az ott helyet kapott cégek munkahelyet teremtenek, s ha stabil, jól működő vállalkozásokká fejlődnek, az ő adójuk a város kasszáját gyarapítja. Finnországban elég magas, 23 százalékos a munkanélküliség, viszont elenyésző, mindössze 1,5 százalék az infláció. Evek óta nem emeltek béreket (igaz árakat sem!), az évi átlagjövedelem 110 ezer finn márka (3,3 millió forint). Egy másik eseményről is beszámolt az alpolgármes- ter; október 10-én megalakult! a Megyei Jogú Városod , Szövetségének városüzemeltetési bizottsága, amely őt választotta elnökének. A bizottság döntése alapján minden megyei jogú város információs listát készít a település közműellátottságáról, ezeket összehasonlítják, s azokon a területeken (pl: út, szennyvíz), ahol gondok vannak, közösen tesznek lépéseket a jobbításért. Mgris megfogalmaztak három ajánlást a Megyei Jogú Városok Szövetségének: változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy az útalapból döntően csak az országos úthálózat fejlesztésére lehet pályázni, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a forgalom 70 százaléka az országos, 30 százaléka a városi utakon bonyolódik, így utóbbiak korszerűsítésére is jobban oda kell figyelni. A céltámogatási rendszernél stabilizálni kell a célokat, nem. lehet minden évben más prioritást meghatározni, mert így nem tudnak előre gondolkodni a pályázatokkal az önkormányzatok. Javítani kell a helyi tömegközlekedés színvonalát, erősíteni a buszfelújítási és újbusz-be- szerzési programot. Nem szerencsés az az állapot, hogy csak akkor pályázhat a Volán 'központi alapjából a helyi,yolán, ha az önkormányzattól is támogatást kapott. | Az APEH... ...nem lesz nyomozóhatóság és nem használhat titkosszolgálati vagy titkos eszközöket sem. Módja lesz arra, hogy — amennyiben az adózó vélhetően nem tesz eleget kötelezettségeinek — a lakások kivételével minden, az adózással összefüggő helyszínt átvizsgáljon és lefoglalja a talált bizonyítékokat. A legutóbbi... ...muzulmán offenzíva elől 42 ezer gyermek, asszony és idős ember menekült Nyugat-Boszniából az észak-boszniai Banja Luka térségébe, s ezzel 510 ezerre nőtt azon szerb menekültek száma. (MTI) A Hamász... ...nevű terrorszervezet csütörtökön cáfolta Jasszer Arafatndk, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetőjének azt az aznapi kijelentését, amely szerint a szervezbt kész részt venni a Jordán folyó nyugati partjáét es a Gáza-övezet- ben rendezendő palesztin választásokon. (Reuter) Uj főparancsnokot... ...neveztek ki csütörtökön a csecsenföldi orosz szövetségi fegyveres erők élére. Anatolij Skirko, a csecsenföldi orosz belügyi erők parancsnokának helyettese Anatolij 11Romanov tábornoknak á helyébe lép, aki egy merényletben súlyosan megsebesült. (MTI) Helmut Kohl... ...kancellár szerint Németország az egyesülés óta eltelt öt évben nagy utat tett meg a keletnémet gazdasági és társadalmi viszonyok átalakításában, de bőven van még megoldatlan feladat. (MTI)!, A szerda éjjel lehullott nagy mennyiségű csapadék nyomán árvíz sújtja a kambodzsai fővárost AP-folv Wo% KAIMAT^ [12 HAVI RÉSZLET] ^30% elű NAGY nap, NAGY kedvennény! Csak október 14-én Benefon Delta 4S ezer forint kedvezménnyel! A Westel Rádiótelefon Kft. október 14-én nagy napot ünnepel. A 450 MHz-es szolgáltatás szombaton lesz 60 hónapos. Ebből az alkalomból az irodák 9-18 óráig meghosszabbított nyitva tartással és egy fantasztikus kedvezménnyel várják Önt. Ünnepeljen a Westellel! További részletekért hívja a 0660 50 50 50-es -450 MHz-es mobiltelefonról ingyen hívható - számot! Siessen, mert az akciós készletek végesek... Kamatmenteshitel-akciónk a kedvezményes árú készülékekre is vonatkozik! Az árak az áfát nem tartalmazzák. __MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL, Mozgásban az üzlet Éák Étik ffk • Általános tájékoztatással 24 árás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: f / ! I ! -■ I I I f EOF NMT mobiltelefonról a 03-as, ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon I I I I I É f f WESTEL IRODA; DEBRECEN. 4026 KÁLVIN TÉR 2/A.. TEL.: (06 52) 418-038, RÁDIÓTELEFON: |06 60) 327-800 K fl MS 4BH ■ KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: TÓTH ISTVÁN TEL: (06 60) 327-845, SCHIFFER JÁNOS TEL,: (06 60) 337-633 B flB Jf EZ m” j|l" M WESTEL FORGALMAZÓK:* NYÍREGYHÁZA. CAN-TEL-EAST KFT., 4400 KÖRTE U. 1-3., TEL: (06 42) 313-266, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-851: Ilii B ^™B NYÍR MOBIL-EAST KFT.. 4400 DÓZSA GYÖRGY ÚT 54. RÁDIÓTELEFON: 106 60) 480-368. 106 60) 484-080 • MÁTÉSZALKA, SZUPERINFO S9> VN MBW M Bh INFORMÁCIÓS ÉS REKLÁMIRODA, 4700 KÁLVIN TÉR 1„ TEL: (06 44) 314-860, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 303-828 • NYÍRBÁTOR, SZUPERINFO INFORMÁCIÓS ÉS REKLÁMIRODA, 4300 SZABADSÁG TÉR 6,, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 303-828 RADfOTHEFON KFT