Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-10 / 239. szám
1995. október 10., kedd HÁTTÉR Van munka, mégis nélkülöznek A családi költségvetésből egy segélynyi pénz sem marad a mindennapira Új, támogatásból épült lakóházak Encsencsen A szerző felvétele Kiárusítás Györke László Encsencs (KM) — Bár az anyagot ebben az alig több mint kétezer lelkes dél-nyírségi faluban gyűjtöttem, a végeredmény nagyjából ugyanez lett volna a megye, sőt, az ország eme régiójának bármely településén. Pálné Szabó Erzsébet és családja azt a középréteget képviseli, amely a legjobban megszenvedi napjaink intézkedéseit. Riportalanyom becslése szerint Encsencs (dolgozó) lakosságának legalább 90 százaléka hasonló gondokkal küszködik. Nem, nem a hosszú ideje biztos kereseti forrás nélkül ten- gődőkről, a tartós munkanélküliekről lesz alább szó, hanem azokról, akik mindent elkövetnek. hogy tisztességes munkából megéljenek. Lakásvásárlás — Hosszú évekig — meséli Pálné Szabó Erzsébet — egy 22 négyzetméteres szoba- konyhás lakásban laktunk négyen. Ha egyáltalán lakásnak lehetett nevezni ezt a sufnit. Ahogy nőttek a gyerekek, egyre elviselhetetlenebbé vált a zsúfoltság, hiszen a gyerekek különneműek, nyolc év közöttük a korkülönbség. Két és fél éve elhatároztuk, hogy mindenképpen nagyobb lakásba kell költöznünk. Csak hát az volt a nagy kérdés, honnan szerzünk rá pénzt. A szociálpolitikai támogatás akkor kétszázezer forint volt. Nyírbátorban az OTP-nél azt mondták, régi lakás vásárlásánál ezt nem vehetjük igénybe. Mentünk az önkormányzathoz, hogy kérjük az első lakáshoz jutóknak korábban adott támogatást. Sajnos, akkor már nem volt erre pénz. — Végül egy olyan régi parasztházat néztünk itt ki a faluban, ami nem nagyon drága, 420 ezer forint. De minden támogatás nélkül számunkra ez is megfizethetetlen volt, hiszen hogy egyáltalán lakhatóvá tegyük, további kétszázezret kellett rákölteni. És akkor még olyan alapvető dolgok sincsenek benne, mint például fürdőszoba. Szóval, kénytelenek voltunk kölcsönt felvenni. M egnyúlt az arcod, reszket a kezed, minek titkolod... Ma sem esik jól a flössen szelt kenyér. Látom én. Egy rágó?— csak úgy sebtiben kérdem. Keserű a szád íze, kevés rá a fogkrém menthola. Én erre megyek, te arra. Én a szavakat rakosgatom egymás mellé, te mész az ügyeid után. Szanaszéjje! hagytam otthon a holmikat, s a gondolataimat. Hazafutok, s ott hevernek még mindig. Belekezdünk egy beszélgetésbe, hamar abba is hagyjuk. Hol is tartottam? Ha fontos, majd holnap, vagy azután folytatod tovább. A szemed rajtam, ahogy beszélek, de a tekintet túlnéz, máshol jár, nem kérdezel, ha a mondatot elharapom. Megfogyatkozott volna a figyelem? Miért égeted mindkét végén a gyertyát, kedvesem, mert olyan szép lánggal ég így? Apró láng. A szalmalángot csak lényegtelen dolgokra szabad tartogatni. Jó lenne egy spiritiszta szeánsz, Még szerencse, hogy akkor még volt munkahelye a férjemnek, ahonnan százezer forint vállalati kölcsönt kapott. További háromszázezret vettünk fel az OTP-től. De még a rendbehozatalra így sem volt ki a pénz. újabb 200 ezer forint személyi kölcsönt kellett felvennünk. Költségvetés — Addig még nem volt különösebb gond — bár megtakarítani, félretenni akkor sem tudtunk — míg a férjemnek volt munkahelye, míg a kamatot fel nem emelték. Hogy is néz ki Pálék családi költségvetése? A lakásvásárlásra felvett hitelek törlesztőrészlete az OTP-nél eddig 6000 forint volt, most 7050: a személyi kölcsön 8050, a férj vállalati kölcsöne 1950 forintba kerül a családnak havonta. Ezenkívül biztosításért fizetnek havi 600, villanyért 700 (áremelés előtt) forintot. A vízvezeték beszerelésére nem jutott pénz, a vizet 150 méterről hordják kézen, bár évi 2000 forint vízmű-hozzájárulást fizetnek. És még ott van a lakásbiztosítás évi 3000 fomegidézném bolyongó telkemet. Vagy egy kandalló. Vagy a napnak egyetlen olyan órája, amikor kizárhatjuk a hülyeségeket. Na, a kandalló az jó. Este mellette sziesztáznánk. Te pipáznál, kezemben szorgosan ugrálna a kötőtű. A kicsik olvashatnának, halkan beszélgetnénk, tiktakolna az óra. Okos kérdésekre nyugodt, bölcs válaszokat adnánk. Időnként megroppannának a hasábok. Ha kialudni készülne, valaki tenne újra rá. A bosszúságok, huss, kiröppennének a kéményen, fel a magasba. Legfeljebb összeállnának fekete felhővé. Ott állnánk az ablaknál, s szótlanul hallgatnánk az esőkop- panást. Itt ez a bugyor. Gondjaimé. A kínlódásoké. Berúgom az ágy alá. Másnap majd cipelem tovább. Ha akartál volna, se szólj, nem fér benne több teher el. Petyhüdt rintja. A földgáz nyújtotta kényelmet sem élvezhetik, hisz számukra a beszerelés költségei is megfizethetetlenek. Pálné nagyobbik gyermeke másodikos gimnazista, csak a kollégium havi 2500-3000 forint. Summa summárum, mire a rezsit, a törlesztőrészleteket kifizetik, a családnak nem marad a mindennapi megélhetésre több négy-ötezer forintnál. — Akárhogy is igyekszünk — mondja Pálné —- sehogy sem tudunk ötről a hatra jutni. Vettünk egy hold földet, azon dohányt termesztünk. Kora hajnalban kelek, a munkaidő után a mezőn vagyok, éjszaka meg fűzünk. Mégsem jutunk semmire. Most már ott tartunk, hogy az újságelőfizetést is le kell mondani, mert ez is számít a családi költségvetésben. Valószínű, ha nem vállalnák a pótműszakot, még a törlesztőrészleteket sem tudnák fizetni. Ami legszomorúbb, hogy a lakás, amire ennyi sokat kellett és még kell Páléknak áldozniuk, még csak nem is komfortos. Épp hogy lakni lehet benne. Riportalanyom nem érti, karom nem bírja a takarót. Nincs gomb a paplanon (óh, még ez is!). Zakatol mellemben a tehetetlenség sikító mozdonya, vadul rohan neki a meg nem értés torlaszainak. Mennyi mindent nem csináltam még meg! Mit törlesztettem az ideiglenes kölcsönkapott évektől? Ma sem tettem táprudat a cserépbe, s elmaradt a mese. Közben pedig felnőnek a gyerekek. Meg fognak bennünket fejteni, mint egy összefirkált skandináv keresztrejtvényt. M ajd reggel, majd este, majd holnap. Nincs idő, nincs rend. Az álom, ha könnyű, jól jön. Bele lehet süppedni. Legalább néhány óráig hadd engedjem kimerülni agyam megbízható galvánelemeit! Zaklatott álmodban oldalt dobva magad belémrúgtál. Végsősoron ez is érintkezés. hogy ő miért nem vehette soha igénybe a lakástámogatást (a „szocpolt”), miközben szép családi házak nőnek ki a földből. Még itt, Encsencsen is. Támogatásból. Tipikus így él tehát ma Encsencsen egy szorgalmas család. Vajon milyen gondjai lehetnek akkor azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő munkanélküli? És van ilyen bőven, hiszen a munkaképes lakosság hatvan százaléka nincs állandó alkalmazásban. Igaz, ebben azok is benne vannak, akik a fővárosból jöttek haza munkanélkülinek. Jelenleg 160-an kapnak jövedelempótló támogatást, de ez akár a duplája is lehetne pusztán a rászorultság alapján. A pénzszűke miatt az önkormányzat kénytelen igen szigorú elvek alapján elbírálni a rászorultságot. Ám az éves költségvetésnek így is 20 százalékát fordítják szociális feladatokra. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között még a polgármesteri hivatal tatarozására sem futja. Pedig ráférne, mert beázik. Falukomfort Jánkmajtis (M. K.) — A szűkös gazdasági körülmények ellenére sikerült zökkenőmentessé tenni az intézmények működését Jánkmajtison. A szülőkön segítendő minden jánkmajtisi általános iskolás ingyen kapta a tankönyveket, füzeteket, írószert. A középiskolákban tanulók 2500, a felsőfokú iskolákban tanulók 5 ezer forintos tanszersegélyt vehettek át. Javították a gyermekorvos és a védőnő munkakörülményeit. Megépült egy 25 négyzetméter alapterületű helyiség, hol a védőnői kör lelt otthonra. Októberben megoldódik az Árpád utca és az Arany János út portalanítása. A két utca aszfaltozása egyben azt jelenti, hogy a községben minden út portai anított. Tervezi az ön- kormányzat a megkopott járdák felújítását 1996 tavaszán. Cséke László polgármester azt is elmondta, abban, hogy a község rendezett település benyomását kelti, nagy része van az itt élő lakosságnak. Orémus Kálmán "j gyre több önkorig mányzat kényszerül t -J arra, hogy enyhítve a forráshiány szorításán áruba bocsássa ingatlanjait. Ez önmagában véve talán még nem is lenne baj, inkább az a gond, hogy hosszú távon aligha orvosolja a krónikus pénzhiányt. Mert vajon mi lesz majd jövőre, meg azután, amikor már nem tudnak mit eladni? Persze, aligha lehet az önkormányzatoknak felróni az ingatlanok eladását. És nem csupán azért, mért kényszerhelyzetben vannak, hanem mert legfelső szinten is ezt látják, ezt tapasztalják. Néhány nappal ezelőtt jelent meg a lapokban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. listája, mely a készpénzért privatizálandó cégeket és azok limitárait tartalmazza. Van olyan cég, melyet ötszázezer forintért kínálnak, pedig névértéke több mint negyvenötmillióforint. Ez még akkor is megdöbbentő, ha a licitálás során emelkedik majd a vételár, hiszen ennyi pénzért manapság egy rossz garázst, vagy egy ócska autót sem lehet kapni. Megértem én, hogy üres az államkassza, s valahogy fel kell tölteni. Na meg azt is, hogy a privatizáció eddig alig hozott valamit a konyhára, ezért az a biztos, ha a cégeket készpénzért adják el. Csak éppen nem mindegy, mennyi az a készpénz. Amikor az ehhez hasonló jelenségeket valaki szóvá teszi, általában az a válasz, hogy a privatizáció elsődleges célja nem az állami bevételek növelése, hanem a cégek hatékonyság működésének megteremtése. Ez roppant szépen hangzik, csak épp arra nincsenek garanciák, hogy a magánkézbe került cégeket valóban működtetni is akarják. Az utóbbi években számos esetben tapasztalhattuk, hogy a vevő csak a piacot akarta megvenni, vagy éppen azt is elhordta a gyárból, ami megmaradt. Pedig épp a kétségkívül szükséges magánosítás érdekében kellene elejét venni ezeknek a dolgoknak, hogy ne azoknak legyen igazuk akik azt állítják: kiárusítják az országot. Szöveg nélkül Ferter János rajza Könyvek és árak Bodnár István L assan már he sem mer nyitni az ember mostanában a könyvesboltba, hiszen onnan többnyire üres kézzel távozik. Nem mintha nem volna olyan kiadvány, amelyet ne venne szívesen a kezébe, és vinné haza örömmel: a könyvpiac minden ellenkező híreszteléssel ellentétben él és virágzik. Szebbnél szebb kötetek kínálják magukat a kirakatban és a polcokon, és minőségben is bőséges a választék. Csak ezek a fránya árak! Ott tartunk, hogy ma már nosztalgiával nézegetjük azokat a szép köteteket, amelyeket 3^1 évvel ezelőtt adtakki, és „csak” 6-700forintba kerültek. Ma ezeknek a szép kiállítású könyveknek az ára 2-3 ezer forint. Felértékelődtek a könyvtárak, csak hát az ő helyzetük sem könnyebb. A beszerzésre fordítható összeg korántsincs arányban az áremelkedéssel. A könyvtárak között is talán a legmostohább helyzetben az intézményi, iskolai könyvtárak vannak. Itt van például a nyíregyházi tanárképző főiskola könyvtára, amelynek olvasója tulajdonképpen az intézmény minden nappali és levelező tagozatos hallgatója. Közel ötezer ember, akiknek szinte napi kapcsolatuk van a könyvtárral. A hallgatók egyre inkább rá vannak szorulva a kölcsönzésre, a könyvtár használatára, hiszen a jegyzetek egyre drágábbak. Egy rajzszakos főiskolás jegyzete’ akár 2500forint is lehet. És akkor még nem beszéltünk a szótárakról, a kiegészítő jegyzetekről, szakirodalomról, kötelező olvasmányokról és más szükséges könyvekről. A tanárképző főiskola könyvtárába naponta 7-800 hallgató nyit be valamilyen kéréssel. Néha még helyet sem kapni az olvasószolgálatnál. Nyilvánvaló: egyre nehezebb a kéréseket kielégíteni, szinte lehetetlen lépést tartani a főiskolások és a tanárok igényeivel. Jellemző kortünet: mondják, némelyik debreceni egyetemen 3-4 órát kell sorban állnia a hallgatónak, hogy bejuthasson a könyvtárba. Mindezeket nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni a költségek elosztásakor. Érintkezés ’ Kommentár
