Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-30 / 231. szám

7995• SZEPTEMBER 30., SZOMBAT 888S88888gg8S8888gS88888SSS888888SS388S^88g88ggSSgS8g88SSS8g888gggggSgS8gSg8Sgg8SgSSSS8S8SSSgS8gS888SSS8SS^88SBi Lázadó diáklány voltam Egy színész napja más, mint egy átlagpolgáré Kerékpár az előszobában, egyszerű, de íz­léses berendezés, könyvek, virágok. Min­den olyan itt, mint bármelyik fiatal hölgy lakásában. Talán csak a színházi plakátok, két maszk és a szövegkönyvek árulkodnak arról, hogy egy színész otthonában va­gyunk. Kedves jelenség Gosztola Adél, a Móricz Zsigmond Színház fiatal művésze. Szeme barna, haja sötétbarna. Mintha di­áklány volna. Az is. Hiszen viharos élel­mességei ő alakítja az Érettségi című da­rabban a főszerepet, azt a lányt, akit ki akar­nak csapni az iskolából. Aki látta a pro­dukciót, bizonyára szívébe zárta a fiatal színésznőt. Az új évadban hálás szerepet kapott: a Hyppolit, a lakáj című darabban ő játssza Terkát, a polgármester lányát. □ Érettségiző diák és a gazdag környe­zetben élő polgármester lánya. Melyik vi­lág áll közelebb önhöz? — Mindenképpen az érettségiző diáké. Már csak azért is, mert most volt az ötéves érettségi találkozónk. CJ Szeretett diák lenni? — Nagyon. Jó érzés, hogy ott állnak az ember háta mögött a szülei. Lehet egy ki­csit felelőtlennek lenni. A szerepem meg­formálásában sokat segített, hogy könnyű volt felidézni a diákéveket. □ A darabban akaratlanul is sok konf­liktusa volt. Az iskolában szintén? — Akadtak. Például megtiltották a ci- gerettázást. Talán ezért szoktam rá. Vár­tam, hátha egyszer elkapnak. Sosem kap­tak el. □ Szülei mit szóltak mindehhez? — Hála istennek, visszafogtak. Szigorú­ak voltak hozzám. Szükség volt erre, elég­gé lázadó kamaszlány voltam. Mindeneset­re édesanyám nagyon örül, hogy színész lettem. Messze lakik, Celldömölkön. Ha csak teheti, eljön megnézni az új darabok­ban, de ha esetleg nem tud, videókazettán kell neki elküldeni a felvett színdarabot. Cl Színészi pályafutása kicsit kacskarin­gósan alakult, hiszen nem sikerült bejut­nia a színművészeti főiskolára. Hátrány­nak érzi ezt? — A főiskola természetesen fontos. Azt hittem, sokkal nehezebben fogok boldo­gulni. Szerencsém volt. Nem igazán érez­tem a hiányát. Zalaegerszegre kerültem, a színészképző stúdióban nyílt arra módom, hogy a mesterség alapjait tanuljam. Ö Mikor érezte először, hogy igazán szí­nész? — Most sem érzem igazán. Nem vagyok még kész. De ezen a pályán senki sem le­het az. Ezen a pályán folyamatosan kell tanulni. Nem úgy, ahogy a gimnáziumban, vagy a főiskolán megtanulom az adott anyagot, hanem a próbafolyamatból igyek­szem gazdagodni. Lehet, hogy ezek nem látványos és tudatos dolgok, de fontosak. Azért szeretek például új partnerekkel dol­gozni, mert mindig tanul valamit az em­ber. Minden rendező másképp közli a dol­gokat. Nagyon fontos volt például az a próbafolyamat, amelyet Verebessel töltöt­tem Zalaegerszegen. Biztos ő is elégedett lehetett velem, mert ő hívott aztán Nyír­egyházára. De a kollégáktól is sok mindent lehet ellesni, például Csornától, Varjú Ol­gától... Cl A kollégái nem féltékenyek a siker lát­tán? Segítőkészek? — Természetesen. Nagyon jól kijövök mindenkivel. □ Szokott az utcán is tanulni? Figyeli az embereket? Hiszen a színésznek sokfé­le figurát kell megformálnia... — Persze, gyakran figyelek. Mondjuk nem megyek el egy kocsmába, hogy figyel­jem őket, de nyitott szemmel járok. Van­nak emberek, akik nagyon megkapnak — első látásra. Nem is igazán tudom, hogy mi az, ami érdekel bennük, de megmarad­nak bennem. Cl Hogy élte meg az Érettségi című da­rab főszerepének sikerét? — Azt hiszem, ez fordulópont volt a pá­lyafutásomban. Sokan kérdezik, milyen ér­zés, amikor a színpadon állok, és tapsol­nak nekem. Igazából nem tudom. Jó érzés, de benne van a munkafolyamatban, és nem misztifikálom túl a dolgot. Cl Az utcán már megismerik? — Megismernek, de azért nem szólíta­nak le. De ha bemegyek egy virágboltba és megismernek, mosolyognak rám, kedvesek, esetleg megjegyzik, hogy láttak valame­lyik darabban, s ez jólesik. □ A kudarcot hogy éli meg? — Muszáj túllépni rajta. Nem szabad egy kudarcon lovagolni. Meg kell próbál­ni a hibát kijavítani, hogy legközelebb ne fordulhasson elő. Kell a kontroll. A szín­ház egyébként sem azt jelenti, hogy istení­tik az embert. Sőt! Vannak olyanok, akik­től el is várom, hogy ne udvariaskodjanak, hanem kritikus szemmel nézzék, ámit csi­nálok. Hiszen van úgy, hogy az ember nem tudja megítélni önmagát. □ Az egyik neves művész azt nyilatkoz­ta a múltkorában, hogy a színészi hivatás Gosztola Adél Harasztosi Pál felvétele életforma. Hogyan vélekedik erről? — Annyiban életforma, hogy egy színész napja egészen más, mint egy átlagpolgáré. Mikor más ember pihen, akkor dolgozom. Bármennyire késő van, az előadás után ne­héz leállni, beszélgetni kell a kollégákkal, a rendezővel. Le kell vezetni az élménye­ket. Nem úgy van, mint egy boltban, hogy lehúzom a rolót. Bizony nagyon későn tu­dok elaludni. Persze, függ ez a sikertől és a kudarctól is. □ Hangulatember? — Nagyon. Másképpen alakul a napom is, ha rossz vagy jókedvvel ébredek. Ha rossz a kedvem, szívesen megyek emberek közé, hogy felderítsenek. □ Játszik a Hyppolit című darabban. Előkelő, nagyvilági lányt alakít... — Ezt hívják primadonnaszerepnek. Azért egy szubrettszerepben sokkal több lehetőség van. A nézők jobban emlékeznek a cselédlány alakításra. □ Szó volt a szüleiről, esendő szigoruk­ról. Ha egyszer lánya lesz, milyennek ne­veli őt? — Nagyon fogom szeretni, az biztos. A többi meg majd jön magától. Azt hiszem, az anyaságról akkor derül ki minden, ami­kor eljön az ideje. Megpróbálok majd na­gyon következetes lenni. Szeretném, ha ki­egyensúlyozott ember lenne, és mindig érezné a szeretetet. és körbejárja a szobákat. Derűs ábrázat- tal jön vissza. — Ide figyelj, kis panda mackóm! Ez a tapéta meglehetősen újszerű lesz. Ugyanis minden szobát és mellékhelyiséget külön­böző pénznemekkel fogunk kitapétázni. A szalont például U.S.A. dollárral, a há­lószobánkat német márkával, a fiú bun­galóját schillinggel, a konyhát forinttal és így tovább... Érted már? Nagy Tamás illusztrációi eredetinek hat. A szín is nagyon jól pasz- szol a halványzöld fotel garnitúrához. De jól néz ki később a hálószobájuk is német márkásán, és az egyik vendégszoba is kü­lönleges hatást kelt francia frankkal be­borítva. De van olasz lírás és japán yenes helyiség is, hiszen minden $zoba különbö­zik a másiktól a földszinten és az emele­ten. A legértékesebb tapétával, az angol fonttal Farháti dolgozószobáját vonják be. Amikor már az egész ház frissen tapé­tázva tündököl, meghívják vacsorára Kis- pecéréket. — Most tapétáztattunk — mutat körbe mellékesen Farháti. — Tetszik? Kispecér egészen közel megy falhoz. Csaknem az orrával nézi, vizslatja a bank­jegyeket. — Eredeti? — Na hallod... — mondja Farháti —, hát persze hogy az. Nézd meg bármelyi­ket. Vagy ha kételkedsz, idehívhatsz egy hivatásos pénzvizsgálót is. Kispecér és Kispecérné végigjárnak min­den szobát. Bámulnak, hümmögnek,, a sze­mük akkorára nyílik a csodálkozástól, mint a világon található legnagyobb pénz­érme. Amikor ismét visszatérnek a dollársza­lonba, Kispecér egymásután két pohár bor­bon whyskit hajt fel. — Nyertél — mondja aztán. — Én leg­feljebb csak nyolc szobát tudnék kitapé- táztatni. Te meg, ahogy megszámoltam ti­zet. A mellékhelyiségekről nem is szólva. Farháti elégedetten dől hátra a fotelben. Azért jó, ha az embernek pénze van. Na­gyon jó. Eddig hát minden rendben. De mi lesz ezután? 13 MÚZSA Kállai János: (...hosszú útra...) akkor csupasszá válik minden falak kopár tarlói csorognak kővédermedt árva rózsabimbó búcsúztatja hányt pillás házhalottad benne laktál oda nyugodni tértél nélkülem bár de bársony biztosan tudtam elérheted az eget ujjaiddal már szél motozza az őszi bokrokat kihullsz zörögve szirmocska-örömöm remeg a hangod elfúl bánatos ne sirass bútort függönyt papírlomot rakj máglyát ez most épp így ildomos taposd szét szépségünk koszorúit fontam kövekből kavicsból téveteg vidd el csomagold puhácska pelyheidbe belédsápadt zúzmarás szerelmemet Magyar József: Nem szólok én már Nem szólok én már semmit, mert semmi a kimondott szó: fejre szórt hamu, olvadó hó. Nem szólok én már semmit, ha Nyelvem: Anyám halott, aki nékem a szájából enni adott. Nem szólok én már semmit, ha nincs mellettem feleség, ha nincs terített asztal: eleség. Nem szólok én már semmit, ha nincs szívemnél gyerek, akire nem le-, hanem fölnézhetek. Nem szólok én már semmit, csak ülök boromnál s várom, mikor az Isten kiszolgál. Bodnár István Farhátiné szemében elragadtatás. Hiába, ilyen ötlet is csak az ő urának juthat eszé­be! Na, ezt csinálják majd utána Kispecé- rék! A tapétázók már másnap jönnek, és el­kezdik a munkát. Leszedik a régi tapétá­kat és a pucér falakra szépen, sorban egy­más után ráragasztják a bankjegyeket. Elő­ször a szalon készül el, és meg kell hagy­ni, így U.S.A. dollárokkal bevonva igazán

Next

/
Thumbnails
Contents