Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-30 / 231. szám
1995. szeptember 30., szombat HÁTTÉR Esély a sereghajtók mezőnyében 2. Mint a tejfölt — el kell adnunk valakiknek, valahol, valamennyiért a megyét Nincs más út: el kell adnunk magunkat Balázs Attila illusztrációja »»»CMMOOMMMMmwMGMHOMMoeeMMUMMtOMettMHMeMMMttMMSMeK Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Az a bizonyos holló, szájában azzal a bizonyos sajttal ült a fán. Ám esetünkben a sajtra nemcsak annak az egy rókának fájt a foga, hanem egy egész csapat ácsingózott a fa tövében. Végül is annak sikerült a sajtot kiénekeltetni a holló szájából, aki a legügyesebben hízelgett. Ezt a technikát nevezték el később marketingnek. Ennek a nálunk is mamár szerencsére egyre szélesebb területen alkalmazott tudománynak a legtöbbek szerint négy nagy kategóriája van: a termék, az ár, az értékesítési csatorna és az ösztönzési, kommunikációs rendszer. Régióarculat Megyei Fejlesztési Ügynökség. mely a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Fejlesztési Tanács megbízásából koordinálja a megye komplex fejlesztési koncepciójának kialakítását, első dolgai közé tartozott, hogy megbízott egy munka- csoportot azzal: dolgozza ki a stratégia egyik alappillérét, a régiómarketinget. Ugyanis bármilyen furcsán is hangzik, megyénk, a maga értékeivel, hagyományaival, adottságaival és lehetőségeivel, rendelkezik termékjegyekkel. Ilyen értelemben komoly hasonlóságokat mutat, teszem azt, a tejföllel. „Pusztán” annyi a különbség, hogy máshol, másként, s másmilyen áron kell eladni. Az eladás szót egyébként nagyon helyesen, de egyelőre inkább ösztönösen használva, gyakran hallhatjuk. Ugye, ismerős az „el kell adni magunkat” szófordulat? A megyéről nagyon rossz a kialakult kép. Sokáig ennek volt némi alapja is, ám hiába változott valóban sokat a helyzet, ettől lényegesen lemaradt a folyamat, mely ezt nyilvánvalóvá is tette, tehette, kommunikálta volna. A ránk ragadt jelzők tudatos megváltoztatásán senki sem munkálkodik, így az ítéletek tartósan ottragadnak az emberek tudatában, nemzedékről nemzedékre öröklődnek, pedig kétségkívül ez a legfontosabb lépés, lépéssorozat vezet ahhoz, hogy vonzóvá tegyük magunkat. Ez egyben a legnehezebb munka is, s az eredménye is csak jó sokára mutatkozik. Ráadásul ez a tevékenység összefonódik minden más tennivalóval is. A régió arculatának megteremtése tehát alapelem, hiszen amíg e téren a spontaneitás az uralkodó, addig roppant esetleges, véletlenszerű a megyekép. A kívánatossá, előnyössé formálás nemcsak önmagáért való, hanem kemény piaci kategória. Erre az eladhatóság kedvéért van szükség, hiszen amikor befektetőket keresünk, amikor lobbizni kell a központi támogatásokért, a döntéshozók segítségéért, amikor vendégeket, turistákat várunk, akkor bizony, tetszik, nem tetszik, nagy súlya van a térségről szerzett benyomásoknak. Nem elég magunkról azt állítani, hogy itt — nem csak fizikai értelemben véve — milyen felfedezetlen kincsek, miféle rejtett tartalékok vannak, erről bizonyságot is kell adnunk. Értékek börzéje A feladat tehát adott: a régió- marketing-tevékenység szakmai megalapozása, az új arculat megformálása, elfogadtatása előbb szűkebb pátriánkon, majd az országon belül, s bevezetése nemzetközi szinten. Születtek tervek arra, hogy a szakmai elemzés, majd a formai vizuális elemek összehangolását követően a megye közvéleményét hogyan lehet „pozitívra hangolni”. Ez az igény abból a tapasztalatból táplálkozik, hogy a megye lakossága nem rendelkezik egységes identitással, optimizmussal, pedig ezen tulajdonságok nélkül nehéz a közös célok elérése érdekében harcba szólítani. Ezt a pozitív arculatot először önmagunkba kell szuggerálni (ennek különben számtalan módszere létezik). A környezetünknek már ezt a kedvező oldalunkat kell megmutatnunk. Ennek érdekében fel kell használni a tömegkommunikációs és a nyomtatott eszközöket, s szervezni kell — nyilvánvalóan kitűnően — kiemelt, figyelemfelkeltő programokat, rendezvényeket. Nem kell, persze, nulláról indulnunk, s számtalan tényezőt csupán csak újra kell rendezni. Az értékek is, amire építhetünk, adottak. Ezek többek között a természeti, földrajzi adottságok, irodalmi-történelmi emlékhelyek, tárgyi feltételek, folyóink, gyógyvizeink, a hagyományápolás formái, a vállalkozói hajlandóság, a vendégszeretet, az emberek nyitottsága, a zenei kultúra. Tulajdonképpen minden együtt áll a szellemi-kul- turális-keres- kedelmi-ide- genforgalmi központ szerepének ellátásához. A marketinghez, persze, mindenekelőtt pénz kell, még akkor is ha esetünkben nem kereskedelmi marketingről van szó. Pénz, méghozzá nem kevés, lévén, hogy drága a promóció, az értékesítés, a reklám, mindenféle kampány, s egyáltalán a piacra jutás, aztán ott vannak a kiállítások, a katalógusok... Úgy tűnik, ha a szándék komoly, érett, szakmailag megalapozott, talán a saját erő mellé lehet kormány- és nemzetközi forrásokat szerezni. Azért meg kell hagyni, szakemberekből valamivel jobban állunk. Igyekvő megye A célok, s a megvalósításhoz vezető út tehát világos már. A jövőbeni megyei fejlesztéseknek marketingszemléletűek- nek kell lenniük, a programoknak, intézményeknek, szolgáltatásoknak és konkrét termékeknek egységes arculathoz kell igazodniuk. El kell érni, hogy az ország minden lakosa úgy tekintsen erre a megyére, mint egy nehéz helyzetben lévő, de igyekvő, biztató kilátásokkal rendelkező térségre, ahol „megmozdult valami”, ahol minden a dinamikus fejlődés, a jövő felé mutat. S ebben az egészben a legelgon- dolkodtatóbb az, hogy reális az esély, mégcsak nem is álom, nem is idealisták gyártotta illúzió, miszerint Sza- bolcs-Szatmár-Bereg csak volt „leszólt vidék”. Alma, vagy banán M egértük ezt is. A szabolcsiaknak. szatmáriaknak nincs az idén almagondjuk. Egynéhány infarktussal kevesebb, meg ugyanannyival több is. Van aki azért kapta volna meg. ha bő termése van. Mire ládát szerez, leszedi, osztályozza, elszállíttatja, s túlad rajta a mindig is nyomott áron. Jó esetben több hónap után megkapja az árát, kifizeti az összes költséget (metszés, permetezés, szedés, szállítás) már ott az infarktus, mert nem marad annyi, hogy azt mondhatná: megérte. Hát az idén nem kell ettől tartania, mert nincs alma, legalábbis a megyének sok részén. Most másként jut el az infarktushoz. Most csak költött az almafákra, legalábbis az előbbi költségek jelentős részét, és semmi haszon. Van aki egész évben erre vár, mert ez hozna valamit, mert nincs munkája, spórolt pénze, kilátásai... A banán finom gyümölcs, de az alma még finomabb. Legalábbis nekünk, akik úgy nőttünk fel, hogy csak a hírét hallottuk a banánnak. Az alma meg itt volt. Ilyenkor őszszel jó ropogósán, édeskés, savas, fenséges friss ízével elvásolta a fogunkat. Nem is lehetett összehasonlítani a nincs-et, a van-nal. Most már össze lehet, lassan az árukat is, az idén különösképpen. Mennyi hatásnak kellett összejönni, hogy így alakulhasson? Nagyon-nagyon soknak. Régóta probléma a szabolcsi alma. Mert drága a termesztése. Sokan úgy segítettek, hogy kivágták az almafákat, meggyet ültettek helyette. Hatalmas gyümölcsösök, régi ellenállóbb fajták estek áldozatul. Nem volt feldolgozóipar, hűtőkapacitás, tárolási lehetőségek. Most talán lenne? És persze az energiaköltségek emelkedése, mert manapság minden ekörül forog. A növényvédő szerek ára olyan csúcsot ért el, hogy a kistermelő képtelen megfizetni. Aztán a talajerő-utánpótlás, az istállótrágya, műtrágya. Ez sem lebecsülendő. Nem ártana elemezni az időjárási, éghajlati viszonyokat sem. Mert ez is átalakulóban van, nem csak a társadalom. A szárazságot, a szélsőséges időjárási, környezeti hatásokat, s komplexen elemezni a problémát. Újra kutatni kellene, keresni azokat a megfelelő fajtákat, melyek ezeknek a szélsőségeknek megfelelnek, köztük a késő tavaszi fagyoknak is. Nem mellékes az sem. hogy a hobbykertekben is szépszámú almafa található. A nemesítések legújabb vívmányai, de azokon sincsen, csak kevés. S akinek van? Kétszer legalább végigostorozta a jég, most csak félszegen vigyorognak a fusicladium fekete térképes foltjaival. Pedig ott aztán permetezik, a legújabb, legjobb szerekkel. Vagy éppen semmivel, mondván nyugaton a biokertészkedés hódít, és sok helyen a piacon a férges almát keresik. Már ha van az is. S az ilyen alma hogyan tárolható? Sehogy. Nem ártana szétnézni másutt is, hogyan csinálják, hátha fejlődött ebben is a világ, nem csak a futballban... Manapság egyre többször hallani, hogy ráfizetéses így is, meg úgy is. A termelőre nem gondot senki, hogyan teremti elő a termesztés költségeit. A vevő csak az árra gondol, s „kiveri a biztosítékot” , ha felpörögni látja. Mint ahogy mi sem gondolunk az import zöldalma, meg a hatalmas argentin starking vételekor. Legfeljebb többet veszünk belőle az idén, darabonként, mint télen a zöldpaprikát. A lma nincs, vagy legalábbis kevés van belőle. Banán viszont lesz, biztosan bőségesen. De jut-e belőle a szabolcsi gyerekek asztalára? Megismétel- heti-e a a sors önmagát? Jó lenne, ha nem, s ezért kellene mindent megtenni, nehogy a cím úgy módosuljon: se alma, se banán. Fontos sorrend Galambos Béla iállítások, tanácskozások őszi kavalkád- ját éli az ország agrárágazata. Ezen a héten éppen megyénkben mutatkoznak be, rendeztek tanácskozásokat — az érdeklődők számára meglehetősen zavarba ejtően egy időpontban több helyen is-—a mezőgazdaság és élelmiszeripar beszállítói, termelői, feldolgozói, valamint az ágazatban! ágazatért dolgozó szervezetek, tudományos műhelyek. A, szakmai illetve tudományos tanácskozások naggyából hasonló, a fejlett világban ma a figyelem középpontjában lévő témákat jártak körül. Egyiken a minőségi termékek előállításáról van szó. A másikon, a környezetet és magunkat kímélő integrált termesztésről. A harmadikon az utódaink egészséges környezethez, ugyanilyen élelmiszerekhez való jogát is figyelembe vevő és az egész agárágazatra vonatkoztatott fenntartható fejlődésről. Itt a magyar sajátosságokat jobban hordozó áruk, az úgynevezett hungarikumok előállításában, ott a komparatív előnyeink okosabb kihasználásában, egy másik összejövetelen az export nagyobb támogatottságában látják az agrárágazat kitörési pontjait. Bizonyos mértékig mindegyik véleménnyel egyet lehet érteni, hiszen az agrári- umot „minden megoldás érdekli”. Am az ágazat helyzetét alaposan ismerőkkel együtt nekem is az az érzésem, e pillanatban jóval egyszerűbb, prózaibb dolgokon kell törje fejét az ország. E pillanatban ugyanis, — természetesen szem előtt tartva az előbb felsorolt finomításokkal megalapozott jövőbeli agrárexportunk fontosságát is — elsősorban a termelés bővítésével kellene foglalkozni, mivel az már-már katasztrofális mértékben visszaesett. Nincs elegendő áru. Lassan nemcsak nem lesz mit exportálni, hanem egyszerűen behozatalra szorul majd az ország olyan termékekből, amelyeket itt mióta világ a világ, mindig bőven megtermeltünk. Először legyen elég búza, burgonya, hús, tej és gyümölcs, legyen fejlődés, s majd aztán törjük a fejünket, hogy ennek hol is legyenek a határai. Érvényesülés Ferter János rajza Szenvedélybetegek Dankó Mihály-w- -r ndorodva, me gvető- i / en fordulunk el az út V_y mentén alkoholmámorát kipihenő mellett. Haraggal vetjük meg a kábítószerhez folyamodó fiatalt. Azon már csak bosszankodunk, ha valaki egy zárt helyiségben az orrunk alá füstöl. Nekünk, szerencséseknek, egyszerűen nem fér a gondolkodásunkba az ilyen, vagy hasonló cselekedet. Pedig a legtöbbször mindez már csak egy folyamat eredménye. Egy hosszú, göröngyös út vége. Rengeteg oka van annak, hogy ki miért szokik rá az italra, a narkóra, a cigarettára. Egyes családi, munkahelyi, társadalmi problémák megoldhatatlannak látszó görcse ebben a póttevékenységben oldódik fel. A romlás, a megsemmisülés lépcsőfokán nehéz megállni. Ehhez segítség kell! Nem elég az egyén elhatározása, nem elég a test gyógykezelése, a lelket is meg kell menteni, a romba dőlt erkölcsi tartást visszaadni. Ehhez nyújtják segítő kezeiket a különböző szervezetek, így többek között a megyénkben is működő Magyar Karitász több csoportja, mely 1992-ben indította el szenvedélybeteg-segítő szolgálatát. Mint az egy nemrégiben tartott konferenciájukon kiderült, felmérés készült a drog és az alkohol rabjainak magyarországi helyzetéről, majd az önkéntes segítők számára alap- és középfokú képzések kezdődtek. Megnyitották Budapesten a Rév Szenvedélybeteg Segítő Ambulanciát, és rövidesen átadnak egy újabb szakklinikát Debrecenben is. Nem elég tehát a hivatalos szervekre bízni a szenvedélybetegek gyógyítását, rehabilitálását, a megelőzést. Több ezer önkéntesre lenne szükség... k
