Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-27 / 228. szám

1995. szeptember 27., szerda HATTER Dohányfüstbe szálló milliók Sokak fájdalmára Tuzséron megsemmisítik a lefoglalt és elkobzott cigarettát Tuzsér, Vásárosnamény (KM — K. D.) — Ötmillió fo­rint értékű csempészcigaret­tát semmisítettek meg a na­pokban Tuzséron, s ez csu­pán a jéghegy csúcsa. Az el­járásról természetesen más a magánvélemény, mint a hi­vatalos álláspont, de a meg­oldás nem oly egyszerű, mint képzeli az ember. Ezért az­tán fájó szívvel pakolták a kalapácsos darálóba a mun­kások a füstölnivalót. Magnum, Dallas, LM, Marl­boro, Monte Carlo — olvas­gattuk a kartondobozokon so­rakozó feliratokat, melyekben a megsemmisítésre váró ciga­retták voltak a vásárosnamé- nyi vámhivatal udvarán. Mi­kor odaértünk, már szinte tele volt a teherautó platója, kiürült a raktár. S hamarosan indult a konvoj Tuzsérra, az Érdért te­lepére, ahol szecska lett a sok cigarettából. Bélelt Moszkvics Ötmillió forintra saccolták a cigarettaszállítmány értékét a vám- és pénzügyőrök, ötven­nyolc fajtából 75 560 dobozzal foglaltak le májustól napjain­kig Barabáson, Lónyán, Be- regsurányban és Tiszabecsen, a határátkelőkön. Annyira megtelt a kis raktárhelyiség, hogy már szinte belépni se le­hetett, így éppen ideje volt már az elszállításnak. De ha­marosan újra kezdődik a helyi­ség feltöltése, hiszen a napok­ban ismét csempészeket lep­leztek le a pénzügyőrök. Egy rozzant Moszkvics ve­zetője bukott le az előző na­pon, a teljesen üres autó keltet­te fel a szolgálatban lévő fi­gyelmét. Az alaposabb vizsgá­lat során 208 karton Marlboro került elő az ajtók kárpitja és a doblemezek alól, valamint az ülésekből — gyakorlatilag ci­garettával bélelt volt az autó. A mögötte sorban álló Sama­rában „csak” 150 kartonnal ta­láltak. Talán nem volt véletlen a sofőrök kérdése: — Ugyan mondják már, „fiilest” kaptak? Pedig csupán a rutin, a meg­érzés eredménye volt az alapo­sabb vizsgálat. Tuzséron jó néhány munkás * 1 Ez az elevátor nem szalmát, csempészett cigarettát visz jutott kevéske a dolgozóknak is, hadd füstöljenek ingyen né­hány napig, a munka „borra­valójaként”... Cigivel fűtenek Ez a szecska cigaretta volt gyűlt össze a szállítmány meg­semmisítésére, a dohányosok szemlátomást fájó szívvel tet­ték dolgukat, azaz borították a kartondobozokból a cigarettát a szállítószalagra, ami a kala­pácsos darálóba vitte tovább. Ügyeskedések Csörömpölés, zúgás, szálló dohánypor, jószerivel szecs­kára aprítva hullott ki az előbb még bontatlan füstölnivaló a darálóból, s ami továbbment a csarnokba, már mindennek volt nevezhető, csak cigarettá­nak nem, egy-két szál, ha A szerző felvételei megmenekült. Dobozdarabok­kal kevert cigimaradvány-eső szállt a csarnokban álló pótko­csira, bevégeztetett a csem­pészáru sorsa. Apróbb-nagyobb ügyeske­déssel próbálták meg kijátsza­ni a munkások a pénzügyőrök figyelmét — talán érthető és bocsánatos tettük — akik azonban már nagy rutinnal fi­gyelték a manipulációkat, s nem elsősorban a szőrös szí­vük mondatta: szedjék csak össze az eldugdosott kartono­kat, dobálják fel a szállítósza­lagra. Persze azért bizonyára — Miért nem lehet értékesíte­ni ezeket a szállítmányokat — vetették fel többen a kérdést, némi joggal, hiszen nem kis bevételt jelentene az állam­kasszának. A válasz a jövedé­ki törvényből adódik: zárjegy nélküli cigaretta nem hozható hazánkban forgalomba. Az vi­szont nem kevés pénzt emész­tene fel, ha átvizsgálnák a mi­nőségét — hisz nem elsősor­ban az ismert márkák, s minő­ségek adják a csempészáruk zömét — a zárjegyezés sem olcsó mulatság. Igaz, a meg­semmisítés is pénzbe kerül — elég, ha csak a szállítási költ­ségre gondolunk — így aztán ez a megoldás a legkézenfek­vőbb. Arra ugyanis nincs mód, (törvényi lehetőség) hogy egy speciális boltban árulják zár­jegy nélkül, s a Hungarotabak- kal, a korábbi átvevővel is megszűnt a szerződés. így az­tán nem marad más, minthogy felaprítják, hogy ne kerülhes­sen újra forgalomba, s ha hi­degre fordul az idő, a mostani szállítmány a fakéreggel ve­gyítve a műhelyt fűti majd. Legalább ennyi haszna lesz... •j-k égebben nem voltam babonás,deegyidőóta 1. V a baljós előítéletekben hiszek. Először is azzal kezdő­dött, hogy nem találtam a mandzsettagombomat. Foly­tatódott azzal, hogy letört az okulárém egyik szára. Termé­szetesen nyomban előkeres­tem a tartalék szemüvegemet, de az még két dioptriával gyengébb volt, úgyhogy affé­le esti szürkületben siettem a dolgomra benne, mint amikor a KRESZ szerint már be kell kapcsolni az országúti világí­tást. Mondanom sem kell, hogy az autóm nem indult be, hív­tam egy taxit és végre elindul­hattam a menyasszonyomért. A lányos háznál már nagy volt akkor a csődület, a rokonság elözönlötte a lakást. A hangu­lat emelkedett, csak a leendő apósommal volt egy kis prob­léma, — merev részegen fe­küdt az ágyon, — úgy megvi­selték az előkészületek. A külsőségekkel nem volt gond, a hintó időben előállt. Szurkoltunk, hogy jó idő le­gyen a nyitott kocsiban a pa­Házassági évforduló rádézáshoz, sikerült is, hét­ágra sütött a nap. Csak ami­kor a menyasszony fellépett a kocsi hágcsójára, letépődött a szoknyája, mert véletlenül rátaposott. Mire helyre hozták, eleredt az eső. Autóba szálltunk, hogy legalább a ruhája ma­kulátlan maradjon, és a fri­zurája fotogén. Ekkor már nagy késésben voltunk pedig tavasszal félóránként futó­szalagon adták össze a páro­kat, olyan nagy volt akkori­ban a túltermelés házasulan­dókból. A házasságkötő teremben aztán minden összekuszáló- dott. Az anyakönyvvezető fordítva vette fel a nemzeti szín stólát, az olasz trikolórt még csak elviseltem volna, de fejjel lefelé lógott rajta a címer — szóltam. — Sebaj — mondta könnyedén és felment kézál­lásba. —Most már jó — jeleztem, de ekkorra felhangzott a nászinduló helyett az Inter- nacionálé. Természetesen lemezt cse­réltek. Leendő arám az anya­könyvvezető kérdésére lá­nyos zavarában azt mondta, hogy jelen, és még leállt vi­tatkozni, hogy ezt eddig min­den névsorolvasásnál elfo­gadták tőle. Szó szót követett, végre kinyögte az itt vagyok után a boldogító igent is. De a nagy zűrzavarban engem már nem is kérdeztek. Aztán amikor a gyűrűket fel kellett húzni sehogy sem stimmeltek: a nejemé a hü­velykujjára volt jó, az enyém meg csak a kisujjamra ment fel. Az aláíráskor kifogyott a golyóstollból a festék, és nem volt a teremben senkinél se egy rohadt toll. Végül is egy filctollal behúztam a két ke­resztet. A csóknál összeakadt a szemüvegünk, legalább az asszony viselhetett volna kontakt lencsét. A pezsgő me­leg volt és édes, én afélszá- razat szeretem. Mindegy, megittuk. Jöttek a rokonok, sorako­zott a násznép a kötelező gratulációhoz. Az egyik fe­le fokhagymát reggelizett, a másik fele pálpusztai saj­tot. Sok idegen ember, sok ki- bic. Egy kisvendéglőben volt a lakodalom. A menüre már nem nagyon emlékszem, em­lékezetessé csak a meny­asszonyi torta tette magát, amelyeknek krémjében a szalmonella volt... Így most húsz év múlva meg kell állapítanom, hogy a baljós előjelekben lehet vala­mi. Lehet, hogy rossz eskü­vőn vettem részt? A szem­üvegcsere és a késve érkezés lehet az oka. Ki tudja ezt ma már. M ondják, hogy az idő sok mindent megszé­pít, lehet hogy nálam minden fordítva történik... Vagy ez a megszépített válto­zat? Együtt könnyebb Máthé Csaba A Szeressük egymást gyerekek, című dal el­ső sora jutott eszem­be a héten, amikor tudomá­somra jutott: tobzódhatunk az agráros megyei rendez­vényekben, amelyeket há­rom helyszínen, közel azo­nos időpontban rendeznek meg. Startol a II. Agro-Fo- od, egy napra rá követi az Agroker Napok és ugyanaz­nap Újfehértón az integrált gyümölcstermesztésről kez­dődik munkaértekezlet, amely második napja kap­csolódik az Agro-Foodhoz. Vajon mi az oka ennek a nagy „összhangnak"? Va­jon reális-e mindhárom rendezőnek azt gondolni: ő lesz e vetélkedő győztese? Uraim, hölgyeim! Higgyék el, együtt sokkal könnyebb lenne. Sokkal jobb lett vol­na a bábolnai gazdanapok­hoz hasonlóan megrendez­ni a Tiszántúl kiemelkedő agrár kiállítását. A kiállí­tásszervező cég adta volna a profi hátteret, az Agrár­kamara, az Agroker és az Újfehértói Kutatóközpont pedig a szakmai programot állítaná össze. Egyik nap lenne az almásoké, a másik a konzerveseké, a harmadik az állattartóké, a negyedik gépeseké, az ötödik a nö- vényvédősöké, a hét vége pedig a nagyközönségé. A fűszerezést pedig a nyere­mények, a vásári hangulat adná, amelyre az eddigiek­nél jobban tódulna a nép. A bevételen pedig az előzete­sen kialkudottak alapján le­hetne osztozkodni. Szerin­tem mindenki jól járna. Most kezdődhet a bolyon­gás, hiszen mindhárom ese­mény kínál olyan látnivalót és programot, amelyet ér­demes egyenként megnézni. Csakhogy az időpontok sokszor egybeesnek, lehet töprengeni, ki-ki melyiket válassza. A jelen helyzetben pedig kár azon vitázni, hogy kinek az időpontja volt hamarabb kihirdetve, vagy kinek tradicionálisabb a rendezvénye, hiszen vala­mennyiüknek egy a célja: pluszinformációt, tovább­képzést nyújtani a szakem­bereknek, termesztőknek, gazdajegyzőknek, kamarai tagoknak, emellett a nagy- közönségnek színes progra­mot szervezni. Ez a hét már így marad. De jó lenne, ha jövőre vál­tozna a kiírás: együtt egy nagyért! Vadászati idény Ferter János rajza--------------M-JL-. Kommentár Egy szál gyufa Kovács Éva A helyzet megérett a változtatásra, ezért október 23-án az ut­cára kell menni a bukásra ítélt hatalom ellen—mond­ta nemrég az egyik, parla­menten kívüli párt vezetője, aki szerint azért is kell lép­ni, mert naivitás a kormány- váltást a következő választá­soktól remélni. A szóbanfor- gó párt első embere szerint „ ez a megfélemlített és meg­alázott nép nem szavaz a széthúzó és anyagilag tönk­retett ellenzéki pártokra”, amiből szerinte az követke­zik, hogy ha nem megy si­mán, menni fog majd polgá­ri engedetlenség, lázadás, tüntetés útján. Remélem, a toborzót hir­dető pártelnöknek ebben a konkrét ügyben ezúttal nem lesz igaza, s csak igen keve­sen lesznek azok, akik hall­gatnak a hívó szóra, s az ut­cára vonulnak, hogy ily mó­don adjanak hangot elége­detlenségüknek, kormány­változtató szándékaiknak. Remélem és hiszem, van más, békésebb út is a dol­gok előbbreviteléhez. Mondom ezt, pedig tu­dom, mindannyian ismerjük az ország anyagi helyzetét, érezzük azoknak az intézke­déseknek terhét, amelyeket a Horn-kormány az utóbbi időkben hozott, s a jövőben hozni fog. Tisztában va­gyunk azzal, hogy számos bevezetett intézkedés ké­sőbb törvénytelennek, al­kotmányellenesnek bizo­nyult, s tudjuk, az elosztás, a terhek vállalása nem min­dig egyenlő, s nem is min­dig igazságos. Nem titok az sem, hogy országunk hely­zete rossz, „jobbulására" egyhamar nem lehet számí­tani. Utólag sajnálhatjuk, de változtatni sajnos már nem tudunk azon, hogy a rendszerváltoztatás idején számunkra megadatott esély jó részét mára elját­szottak, büszkeségre okot adó első helyünk bizony régóta oda... Mindezekből nyilvánva­ló: rengeteg dolgunk, van, míg elérjük céljainkat, megvalósítjuk álmainkat. Sok mindent lehet tehát, egyet azonban soha: olyan felelőtlen cselekedetekre buzdítani, olyan dolgokba fogni, melyeknek nem látni biztosan a kimenetelét. Mint tudjuk, a legnagyobb kazal felgyújtásához is elég egyetlen szál gyufa... j Ilii ' i «ip Up Nézooont m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents