Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-26 / 227. szám
HATTÉR Az épségben maradt ujjak Megszorítások ellenére kilábalás • Működő szövetkezet • Három csorda a faluban MOOMWMHmOOMWMMMMMMOWMMMMMMWOMMOOMMeMOHCMMMft Györke László Nyíribrony (KM) — Nem értek bennünket váratlanul a megszorító intézkedések — fogad Nyíribronyban Bagoly Dániel jegyző. — Abból már következtetni lehetett, hogy évek óta nem változott a normatíva. Tehát nem kapunk több pénzt, miközben az infláció következtében minden drágul, rákényszerítenek bennünket az erőn felüli takarékoskodásra. — Ez persze nem jelenti azt, hogy újabb takarékossági intézkedéseket ne lettünk volna kénytelenek hozni — teszi hozzá Molnár Sándorné polgármester. Pályázat Örömmel újságolják: az iskolások létszáma hosszú évek után újra száz fölé emelkedett, ma 105 gyermek tanul a helybeli általános iskolában. S mint minden kis létszámú tanintézetben, itt is komoly gondot okoz, hogy a normatívát a tanulók létszáma után kapják. Tehát itt — akárcsak a hasonló településeken — sokkal többel kell az önkormányzatnak megtoldania a normatív támogatást. Arról nem beszélve, hogy tizenhárom pedagógus közül hét F kategóriás. — Ennek ellenére — mondja a polgármester asszony — egyelőre a létszámleépítés drasztikus módszeréhez még nem kellett folyamodnunk. Tegyük hozzá, nincs is létszámfölösleg. — Az igaz, hogy az óvodában nemrég még három csoport volt — veszi át a szót Bagoly Dániel —, amely mára kettőre csökkent. Az önkormányzat — persze kényszerből — azoknak a feladatoknak a jelentős részét, amelyek nem kötelezőek, már megtakarította: a különböző pótlékokat, a túlórák, a szakkörök díját. Költségvetésükből így is hiányzik 2,8 millió forint. — Benyújtjuk pályázatunAki dolgozik, boldogul — mondja Dorozsi Sándor kát kiegészítő támogatásra — mondja Molnár Sándorné. Ha nem nyernek Három lehetőség van: megkapják a hiányzó összeget teljes egészében, mint önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települ és (bár erre nem sok esély van), valamennyit kapnak (mint az első fél évben igen sok pályázó), vagy nem kapnak semmit. Induljunk ki a legrosszabb változatból! — Hát bizony az komoly gondot jelentene — sóhajt a polgármester asszony. — Hiszen további 7-8 százalékkal kevesebb pénzből volna kénytelen gazdálkodni egy-egy intézmény. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy az alapfeladatot az intézmények el tudják látni. Mit fogunk tenni? Nem szeretném az ördögöt a falra festeni. Az igazság az: bármelyik ujjúnkat vágjuk el, mindegyik fáj. Csak remélni lehet, hogy mindegyik épségben marad. Az egészségügyet a kezdet kezdetétől a takarékosság jegyében szervezték meg, hiszen mind a háziorvosi, mind a fogorvosi ellátást közösen működtetik a szomszédos Ra- mocsaházával. Az orvosi rendelő (itt kapott helyet a fogorvos is) már közel három éve színvonalas betegellátásra alkalmas. Annyi apró gondjuk van, hogy a fogorvos jelenleg sorkatona, de hétvégeken fogadja a betegeket. Az már más kérdés, hogy amióta fizetni kell, sokkal kevesebb a páciens. Szeretnék, ha a szociális étkeztetés — mintegy harmincötén kapnak meleg ebédet az óvoda konyhájáról — nem szűnne meg a Bokros-csomag nyomán sem. Hiszen akik igénybe veszi, mind-mind rászorultak, idős, elesett emberek. Mert az ibronyi ember sokkal büszkébb annál, hogy kérjen. Amíg jártányi ereje van, előteremti magának a mindennapit. Nyíribrony 1168 lakosa közül 680 a munkaképesek, 296 pedig a nyugdíjasok száma. Tizennégy évesnél fiatalabb 188 gyerek. A munkanélküliek megítélése nem egyszerű, hiszen az ibronyi ember nem szeret tétlenkedni, még a cigány lakosság nagy többsége is dolgozik. Ha máshol nem, hát a saját kis gazdaságában. Az önkormányzat ugyanis földet juttatott minden dolgozni akaró családnak. MintA szerző felvétele egy 120 ember munkanélküli, illetve jövedelempótló támogatásban részesül. Ez azt jelenti, ennyi embernek nincs állandó munkahelye. Viszont 33 főállású vállalkozó tevékenykedik itt. — Aki dolgozik Ibronyban, az boldogul — mondja egyik alkalmi riportalanyom, a nyugdíjas Dorozsi Sándor. — Én 32 évet dolgoztam a téesz- ben, innen mentem nyugdíjba, de most sem henyélek. Ma már tápot szállítottunk, most megyek paprikát szedni — és már lendül a lába, hogy felüljön a biciklire. Új családi házak A környéken szinte kuriózumnak számít, hogy itt még létezik a téeszutód szövetkezet. Sőt, az idén talán sikerül törleszteni az adósságot, s tiszta lappal indulni jövőre. Bérelt földön gazdálkodnak, a szarvasmarha-tenyésztés sem szűnt meg. Sőt, Nyíribrony abban is különbözik, hogy itt még két falusi csorda van a szövetkezetin kívül. Bár az utóbbi években csökkent az építkezési kedv, azért most is felépül évente 5-6 új családi ház a faluban, amely azt jelzi: az ibronyiak lokálpatrióták. [< A lig tíz-tizenöt perc alatt legalább ötven okét számoltam meg a parkban, ahol anyukák, nagyszülők vigyázták az apróságokat. Talán az egyik legtöbbször használt szavunkká lépett elő az oké, amely sokaknál egyet jelent a modernséggel, a rövid, frappáns, egyben kellően lezser szóhasználattal. — Aztán kisfiam, még két kör a bicajjal, aztán irány haza! Oké?... — Kimerítő lenne még nagyjából is felsorolni, milyen szövegek záró poénjaként ölt formát az oké, amelyről egy kis figyelmes hallgatózással az is kiderül, nem elsősorban a gyerekek, hanem sokkal inkább a felnőttek szeretik. Inkább mosolyra, mint morgolódásra érdemes a széltében-hosszában polgárjogot nyert szóhasználat, még akkor is, ha hozzávesszük a szintén gyakran elhangzó szitkozódást, amely minden valanúre való amerikai filmben elhangzik: „a francba”. Igen nagy bajban van ekkor a film szereplője, szerencsére nem mond ettől csúnyábbat, csak annyit: „a francba...” Hogy a mi gyerekeink is gyakran dobálóznak Valami nem oké a szóval, szinte természetes. A nyelvi környezetszennyezés így is terjed. De még ezek fölött is nagyvonalúan elnézhetünk. Minden korban voltak felkapott szavak, kifejezések. Az utánzás talán egyidős az emberiséggel. De ne menjünk egészen az ősidőkig, a korosabb nemzedék tagjai még emlékezhetnek rá, hogy az ötvenes években — főként a párt és állami funkcionáriusok között sokan szerették „tovarisnak” szólítani egymást. Csak úgy játékosan, mosolygósán, de akadt olyan túlbuzgó, már-már kótyagos utánzó is, aki a feleségét otthon is elvtársnőnek szólította, a kislányát pedig Natasának keresztelte. Annyira párthű akart lenni, sokak legnagyobb megbotránkozására és szórakoztatására. Szerencsére a mostani idegen divatszavak nem rejtenek mögöttes politikai, vagy hűségre utaló tartalmakat, mégis bántja az ember fülét. Közismert, hogy több száz és ezer ma is használatos szavunk úgynevezett jövevényszó, amelyet más népektől vettek át az őseink. De nem a divat, hanem a szükség miatt, mert nem volt rá megfelelő szavunk, vagy ismeretlen volt addig a nyelvünkben az a foglalkozás, vagy tárgy, amelynek a nevét másoktól megtanultuk. Ma is kell tanulni, sőt most kell még igazán tanulni sok mindent. De az utánzása, a mások majmo- lása beszédben, öltözködésben, sőt uram bocsá politizálásban, soha nem hoz új értékeketí Igazában szellemi restségre utal. Miközben hallgatom a kis- unokáját számos oké-val oktató nagymama intelmeit, az egyik pádon a zsebrádióban a híreket sugározzák. Megüti a fülem az egyik mondat, amely szerint a védelmi miniszter arról nyilatkozott, megerősítik a déli határvidék védelmét, tekintettel a közelben zajló háborús eseményekre. Eddig úgy tudtam az amerikaiaknál van védelmi miniszter, nálunk honvédelmi miniszter van. Erről aztán eszembe jutott, egyre több hivatali szobában látja az ember az asztal mellé állítva a nemzeti színű zászlót, ami nemes, szép gesztus, csak nálunk ez nem volt divat, nem így alakult ki. Amerikában a zászlónak, mint nemzeti jelképnek a jelenléte az irodákban, a magánházak előtt, vagy éppen fölött, szinte több évszázados szokás. Természetes jelenség. Nálunk a zászlót csak jelentős nemzeti ünnepeken tesszük ki, ezzel is jelezve, a zászló szent. Am az utóbbi időben láttam már hivalkodó városszéli palota előtt is díszes udvaron álló nemzeti zászlót. Talán a gazdája látta a tévében, hogy Amerikában ez a szokás. O sem akart lemaradni... C sak a nagy igyekvés el ne távolítson bennünket a saját hagyományainktól, szokásainktól, ízlésünktől. Mert akkor már valami nagyon nem lesz oké, azaz valami nem lesz majd rendben... Esetleg elveszítjük önmagunkat. A rend és őre szembe, ha pedig Bólogató Jánosként mond nemet a jogos rendőrigényekre, akkor beosztottai teljes ellenszenvét válthatja ki, annak minden következményével. Annyi bizonyos: valamelyik irányba le kell tennie a voksát, akár azt is vállalva, hogy ezzel kegyvesztett lesz kormánykörökben. Bár ezt — nyilatkozataiból ítélve— nem nagyon akarja. De nem szabad azt sem elfelejtenie, hogy hovatovább ellehetetlenül a rendőrség, hiszen a többség a létminimum határán él. Nem igazán adottak a munka feltételei sem, hiszen a korábbi, időszakos fejlesztések ellenére is jelentős a lemaradás, akár a gépjárműparkra, akár az egyéb technikai eszközökre gondolunk. A kilométer-korlátozásról, a túlmunka fedezetének, vagy éppen az erkölcsi megbecsülés és a jogbiztonság hiányáról nem is szólva. Inkább a testület mellett álljon ki a közbiztonság érdekében, mint a megszorító pénzügyi politika mellett, mert csak ez jelenthet kiutat, nem a me ghuny ászkodás. A megbecsült rendőr ugyanis szívesebben üldözi a bűnözőket... Kováts Dénes A jelenlegi gazdasági - társadalmi viszonyok közepette, a mostani magyarországi helyzetben nem az ország javát, nem egy stabil társadalom és stabil közbiztonság kialakítását szolgálná a rendőrdemonstráció — jelentette ki Pintér Sándor országos rendőifőkapitány, majd hozzátette: ha mégis a demonstráció mellett dönt a szakszervezet, el kell gondolkodni, mit jelent ez a rendőrségnek, s támogatható-e parancsnokilag a megmozdulás. Ezek a szavak a Független Rendőrszakszervezet választmányi ülésén hangzottakéi, ahol a szakszervezeti vezetők úgy döntöttek: csak a november 2. kormányülés után határoznak a demonstrációról, ameny- nyiben nem születnek ott elfogadható döntések. Kettős szorításban van Pintér tábornok. Ha megpróbál olyan kiutat felvázolni a kormánytagoknak, melyek amellett, hogy szükségesek az állomány érdekében, jelentős kiadással járnak, akkor velük kerül Munkanélküli értelmiségi Ferter János rajza Színház a végeken Bodnár István .V.V.W,VAV.V.V.V^WiWAW.WA'AV.V.ViW.'.V.V.W.'.V.V.'MV.WrtV r öbb vidéki műveléídé- si központnak köszönhetően nemcsak a megyeszékhelyen, hanem Mátészalkán, Kisvárdán és Vá- sárosnaményban is sok néző lehet részese a színház röptető varázsának. A közönségszervezés napjai ezek, középiskolákat, munkahelyeket keresnek fel a művelődési intézmények munkatársai, hogy újabb nézőket nyerjenek meg az idei évad előadásaira. Kisvárdán már nemes hagyománya van a színház- látogatásnak, és a nyári fesztiváloknak köszönhetően mindig nagy az érdeklődés egy-egy előadás iránt. A produkciókat többnyire telt ház előtt játsszák, és változatos, sokszínű programokkal igyekeznek meghódítani a nagyérdeműt. Az idén még jobb körülmények fogadják majd a nézőket, korszerűsítik a művészetek házában levő színpadot, a hang- és fényeffektusok lehetőségei jobbak lesznek. Kisvárdán mintegy hatvan előadás lesz az idén. Természetesen nemcsak a városból, hanem a környék településeiről is várják a nézőket. Az érdeklődés máris olyan nagy, hogy Tu- zséron és Mándokon külön előadásokat szerveznek. A mátészalkai művelődési központban több bérlet- sorozatot indítanak. A szatmári városnak a kisugárzása nagy; épp a napokban szervezik a csengeri, fehér- gyarmati és nyírbátori közönséget, elsősorban a diákokat. Több bérletsorozat indul itt, és látván a műsortervet, valóban gazdagnak ígérkezik a kínálat. Vásárosnaményban szintén lesz néhány színházi nap, igaz nem a két előző városhoz hasonlóan. Október elején például a Lili bárónő című produkció látható majd a Miskolci Premier Színház társulatának tolmácsolásában. Pénzszűke időket élünk. De ahogy az egyik művelődési központban megfogalmazták, van amiből nem engednek. Ilyen például a színjátszás ügye. A fáradozás nem hiábavaló. Látva a nagy érdeklődést: a közönség és a szervezők igénye találkozik. 4 1995 szeptember 26., kedd wmmmtmmmmmmmmmmmMmmxmymímmm&mi
