Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-02 / 207. szám

1995. szeptember 2., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyarország 7 Folyt. köv. a jövő héten A két kormánypárt küldöttsége pénteken befejezte az egyeztető tanácskozást Budapest (MTI) — Több mint háromórás megbeszélés után, pénteken kora délután véget ért a két kormánypárt küldöttsége között az egyezte­tés. Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter, a szoci­alista küldöttség tagja úgy vél­te: a szerdai és a pénteki tár­gyalások során kialakult egy közös mező, amelyen el lehet indulni a megállapodás felé. A kilencpontos javaslatban egyébként a szocialisták — szemben az SZDSZ szerdán megfogalmazott álláspontjá­val — leszögezik: nem kérdő­Jövőre jelezhető meg a privatizációs miniszteri poszt szükségessé­ge. A gazdasági miniszter el­nevezés egyetlen pontban sem szerepel. Azt azonban kifejtik, hogy a gazdasági stratégia fej­lesztésére sem a Pénzügymi­nisztérium apparátusát, sem a szabbaddemokraták által aján­lott Gazdaságstratégiai Bizott­ságot nem tartják alkalmas­nak. Ehelyett olyan szervezeti megoldást kell kialakítani, hogy a kormány valamely tag­ja meghatározó feladataként és felelősséggel végezze ezt a munkát. A szocialisták nem zárkóznak el attól, hogy felül­vizsgálják az ifjúságpolitikai államtitkár tevékenységét, de azt a művelődési és közoktatá­si miniszter ifjúságpolitikai munkájával együtt kívánják értékelni. A két párt vélhetően meg­egyezik abban, hogy a Minisz­terelnöki Hivatal vezetője mi­niszteri rangot kapjon, tovább­ra is eltérően vélekednek azonban a médiaügyekéit fele­lős államtitkári posztról. A szocialisták nem értenek egyet azzal a szabaddemokrata ja­vaslattal sem, hogy a kor­mánypárti frakciók képviselői részt vegyenek a Gazdasági Kabinet munkájában. Az MSZP három új javaslatot is megfogalmazott: célszerűnek tartják a Nemzetbiztonsági Kabinet működésének értéke­lését; az önkormányzatokkal kapcsolatos kormányzati tevé­kenység egységesebbé tételét, valamint a koalíciós megál­lapodás tapasztalatainak elem­zését, egyeztetési mechaniz­musának áttekintését. A pénteki megbeszéléssel a tárgyaló delegációk befejezték munkájukat, az egyeztetések a Koalíciós Egyeztető Tanács­ban folytatódnak, a jövő hét elején. konvertibilis a forint Budapest (MTI) — A Magyar Nemzeti Bank jövőre is foly­tatja a március óta alkalmazott monetáris politikáját, ami si­keresnek bizonyult, hozzájá­rult a folyó fizetési mérleg hiá­nyának csökkenéséhez, a kül­ső egyensúly javulásához úgy, hogy közben a gazdaság növe­kedése tovább tart. Mindezt Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelentette be pénteki sajtótájé­koztatón. Elmondta: nem vál­tozik az árfolyampolitika sem, továbbra is előre bejelentik a várható havi leértékelése­ket. A jövő esztendő első felé­ben a jelenlegi 1,3 százalékkal szemben 1,2 százalékkal érté­kelik le a forintot a konvertibi­lis valutákhoz képest. Amennyiben a gazdasági mu­tatók kedvezően alakulnak, úgy a második fél évben ez a mérték tovább csökkenhet. Végső fázisába került a devi­zakódex kidolgozása. Hamarosan a kormány elé kerül a törvényjavaslat, s amennyiben a parlament is el­fogadja, úgy 1996-ban már a folyófizetések terén a forint teljes mértékben konvertibilis­sé válik és jelentősen liberali­zálják a tőkeműveleteket is. A készpénzvásárlásnál to­vábbra is fennmarad a lakossá­gi valutakeret, viszont akik fo­rintalapú hitelkártyával ren­delkeznek, azok külföldön korlátlanul vehetnek igénybe szolgáltatásokat. A kártya se­gítségével azonban tőkeműve­leteket nem tudnak majd vég­rehajtani. Ebben a kérdésben azonban még nem született meg a vég­ső döntés, így bizonyos mér­tékű változások elképzelhető­ek. Hétfőn csengetnek a Parlamentben Budapest (MTI) — Egyfajta magatartási kódex kidolgozá­sát, a koalíciós együttműködés szemléletbeli megújítását és a több mint egy éve kötött írásos megállapodás tartalmi felül­vizsgálatát is szükségesnek tartja Gál Zoltán. Az Ország­HIRDETÉS ______________________ gyűlés elnöke erről újságírói kérdésre beszélt pénteki sajtó- tájékoztatóján, amelyen a hét­főn újrainduló törvényhozói munka részleteiről számolt be. — A koalíció fennmaradása a jelenlegi helyzetben na­gyobb értéke az országnak, mint a felbomlása, s a problé­mák nem is a programok kü­lönbözőségéből adódnak. Bi­zonyos magatartásformák mi­att azonban mindkét párt sok­kal jobban kopik, mint ameny- nyit a kormányzás terhe, a ha­talmas feladattömeg indokol. A Ház őszi ülésszaka Horn Gyula miniszterelnök felszó­lásával veszi kezdetét hétfő délután. A miniszterelnök az elmúlt hetek, hónapok bel- és külpolitikai eseményeit érté­keli, s szavaira valamennyi frakció 10 percben reagálhat. Almajövő Nyíregyháza (KM) — Leg­alább százan vettek részt teg­nap azon a PRIMOM Vállal­kozói Központban megtartott rendezvényen, amelyen bemu­tatták a szakmának és az ér­deklődő termelőknek az Inten­zív almatermesztés című új szakkönyvet. A PRIMOM Alapítvány ki­adásában megjelent, s a még tétova gyakorlat számára ed­dig rendkívüli módon hiányzó, kézikönyvként használható művet öt kutató és gyakorló kertészmérnök írta és dr. Gon- da István szerkesztette. A szerzők — akik közül négy szabolcsi kötődésű — a könyv megírásához felhasználták az utóbbi években Európában lá­tott és itthoni, saját úttörő gya­korlatukból szerzett tapaszta­lataikat. A könyv ismertetését élénk vita követte, majd a résztvevők tapasztalatcsere céljából meglátogatták a Nyír­ségi Jóléti Alapítvány Oros-Barthatanyai intenzív almáskertjét. Vízi mentők Nyíregyháza (KM) — Befe­jezte ez évi szolgálatát a Ma­gyar Vöröskereszt Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Szer­vezetének csengeti vízimentő­szolgálata. A június közepétől augusztus végéig hétvégeken működő 21 önkéntesből álló vízimentők az idén 17 embert mentettek ki a mély vízből a gergelyiugomyai-jándi Tisza- szakaszon. Jelentős felvilágo­sító, megelőző munkát végez­tek karöltve a strandfelügye­lőkkel, vízirendőrökkel. A szolgálat működtetésének költségei meghaladták a 400 ezer forintot, amit a Vöröske­reszt biztosított. TÁJÉKOZTATÓ A JELENLEGI ÉS LEENDŐ NISSAN-TULAJDONOSOK RÉSZÉRE A Nissan gépkocsik kizárólagos importőre, a SUMMIT MOTORS HUNGARY Rt, örömmel értesíti Önöket, hogy az alábbiakban felsorolt hivatalos Nissan-kereskedők és szervizek hálózata megújult rendszer­ben várja partnereit rendkívül kedvező gépjárműajánlataival, garanciális és garancián túli javítási szolgáltatásaival. 1995. szeptember 4-e és 18-a között bármilyen típusú Nissan gép­kocsiját térítésmentesen bevizsgáljuk, és a szükséges javítások munkadíjából 50% kedvezményt biztosítunk. Forduljon hozzánk bizalommal! A Nissan hivatalos márkakereskedői és szervizhálózata: Bili Clinton amerikai elnök Honoluluban szigorú fi­gyelmeztetést intézett a szerbekhez, amikor kifejtet­te: a NATO légicsapásai is megerősítik azt a tényt, hogy a szerbeknek semmi nyernivalójuk nincs, és csakis veszíthetnek AP-felvétel Háború nélkül Ötven esztendővel ezelőtt, szeptember 2-án ért véget a II. világháború. E sokszor elfelejtett történelmi ese­mény alkalmával imádsá- gos elmélkedésre és fele­lősségteljes emlékezésre hívjuk egyházunk tagjait és honfitársainkat — olvasha­tó a Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsa Elnökségének nyilatkozatá­ban. Kimondhatatlan az a szenvedés és fájdalom, ret­tegés és bánat, vér- és könnyáldozat, kifosztott- ság, pusztítás és megalá- zottság, amelyet a II. világ­háború borzalmai a magyar földnek, az ezeréves ma­gyar kultúrának és érték­rendnek, tehát a magyar népnek okoztak. Sem a bombák, sem a külső és belső, elembertelenedett in­dulatok nem válogattak. A II. világháború áldozatot követelt minden magyar családtól, és veszteséget hozott az egész nemzet szá­mára. Szeptember másodika hazánkban és világmére­tekben sem válhatott jeles ünneppé, hiszen a világhá­ború igazából nem ért vé­get, hanem hadifogságok­ban, gulágokban, elhurco­lásokban, kitelepítésekben, megtorlásokban, diktatú­rákban, családok, városok, országok, nemzetek és kon­tinensek megosztottságá­ban, globális hidegháború­ban és helyi háborúkban folytatódott. Az évforduló napján is emberek ezrei há­borúk tűzében rettegnek, véreznek és pusztulnak, va­lamint igazságtalanságok miatt szenvednek. Szinte minden nép — a békétlen­ség és igazságtalanság vala­milyen okán — Jeremiással együtt kiálthatja: „Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogat­ják: Békesség, békesség! — de nincs békesség!” (Jer. 8,11.). Az Isten népe azonban nem mondhat le a „Nagy örömünnep” hitéről. „Szen­teljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának... Öröm­ünnep legyen az ötvenedik esztendő.” (3 Móz. 25,10- 11). Az öröm forrása nem az elmúlt ötven év tapaszta­lata, hanem az örökkévaló Isten megbékéltető kegyel­me lehet, amint az megje­lent a Krisztusban. A Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsa elnöksége a Történelem Urának irgalmába ajánlja a világháború és az elmúlt öt­ven esztendő áldozatait, va­lamint országunk és nemze­tünk jövendőjét. A Békes­ség Fejedelme mindannyi­unknak adjon megbékélést és megújult életet, amely­ben türelemmel és szeretet­tel tudjuk elfogadni egy­mást. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Tokió úgy értesült... ...hogy greenwichi idő sze­rint pénteken este hatkor (közép-európai idő szerint este nyolckor) hajtják végre a tervezett újabb francia kí­sérleti atomrobbantások közül az elsőt a Csendes­óceán déli medencéjében, a Mururoa-korallzátonyon. Ezt a japán kormány szóvi­vője Noszaka Koken jelen­tette be hozzátéve: az érte­sülés nem hivatalos, de biz­tos forrásból származik. (MTI) Kisétált... ...Alfred Serreqi albán kül­ügyminiszter pénteken ar­ról az athéni megbeszélés­ről, amelyen görög tárgya­lópartnerei felvetették: Ti­rana nyisson görög tannyel­vű iskolákat az Albánia déli részén élő görög kisebbség számára. (MTI) Az elmúlt... ...napokban Lech Walesa rovására változott meg a lengyel politikai légkör. Teljesen megváltoztatta az erőviszonyokat az a tény, hogy a Keresztény Nemzeti Egyesülés (ZChN) az ál­lamfő helyett Hanna Gron- kiewicz-Waltz bankelnököt biztosította támogatásáról. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a hatalmas befolyással ren­delkező egyház sem állt ki Walesa mellett. (MTI) Huszonhármán... ...meghaltak pénteken a tö­rök-iraki határon a török biztonsági erők és a kurd függetlenségért harcoló Kurd Munkáspárt gerillái­nak fegyveres összecsapá­sában. (MTI) Semmilyen... ...nemzetközi szerződés nem szavatolja a kisebbsé­gek kollektív jogait Dusán Slobodník, a szlovák parla­ment külügyi bizottságának elnöke szerint. Slobodník a szlovák televíziónak adott nyilatkozatában reagált Ri­chard Holbrooke amerikai helyettes külügyi államtit­kár vasárnapi kijelentésére, mely szerint az európai ren­dezés érdekében a kisebb­ségek egyéni jogain túl a kollektív jogokat is el kell ismemi. (MTI) Békéscsaba Miskolc Körös-Q1 Kft. 66/449-934 Niscar Kft. 46/355-833 Budapest Nyíregyháza Autó-Néró 2 Kft. 1/202-3455 NISS-SUN Bt. 42/411-275 Nissan Koko Kft. 1/285-5078 Pécs Nissan Rapid Kft. 1/168-6075 South-Car Kft. 72/215-970 ESG Kft. (csak szerviz) 1/135-5922 Szeged Spirál Autó Rt. (csak szerviz) 1/269-8822 GemmaxKft. 62/474-433 Debrecen Székesfehérvár 0MP Kft. 52/414-177 Autó Angyalfi 22/304-652 Győr Szolnok Vektor-Autó Kft. 96/319-853 Omtec Kft. 56/423-530 Kaposvár Szombathely Publicity Bt. 82/416-111 Kő + Fa Bt. 94/310-070 Kecskemét Elit Motors Kft. 76/480-592 Kizárólagos importőr: Summit Motors Hungary Rt. Az igazi megoldás

Next

/
Thumbnails
Contents