Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1995-09-02 / 207. szám

1995. augusztus 2„ szombat Munkában a munkanélküliek Tizenhat hektáros málnatelepítést terveznek, amely újabb munkahelyeket Horányi Zsuzsa Vaja (KM) — A munkanél­küliség egyre növekvő gon­dot jelent hazánkban, külö­nösen megyénkben, ahol a munkanélküliségi ráta oly­kor a húsz százalékot is meg­haladja. Az utóbbi hónapokban azon­ban Vaján nemhogy emelke­dett volna a munkanélküliek száma, hanem rohamosan csökkent. Májusban még két- százhetvennyolcan részesül­tek jövedelempótló támoga­tásban, míg augusztusban csak száznégyen. Helyi adottság — A munkanélküliség felszá­molásáért küzdünk Vaján is. Sok munkanélkülit közhasznú munkásként foglalkoztatunk — tájékoztat Balogh Gyula polgármester. — Megyénk többi településéhez hasonlóan nálunk is alkalmazunk köz- tisztasági feladatok ellátására embereket és a jelenlegi lehe­tőségek 90 napra további hu­szonöt munkanélküli foglal­koztatását teszik lehetővé. Ez a két forma minden települé­sen adott, de nekünk helyi spe­cialitásunk is van. Az önkor­mányzat márciusban létreho­zott egy közhasznú társaságot, amelynek júniustól 108 alkal­mazottja van, akik korábban valamennyien állás és munka­hely nélkül voltak. Akadtak köztük olyanok is, akik sem­miféle ellátásban nem része­sültek, jövedelempótló támo­gatást sem kaphattak. Termé­szetesen a szakmájuk is igen különböző, a vízvezeték-sze­relőtől a varrónőig, sokan megpróbálták elkerülni a munkanélküliséget és vállal­ták a munkát ebben a társaság­Bőséges az uborkatermés ban. Mindezek mellett a Vaján működő zöldség- és gyü­mölcsfeldolgozó üzemek, hű­tőházak valamint csomagoló és palackozó cégek több száz vajainak és környékbelinek adnak rendszeres munkát és biztos megélhetést. Családtagok is — A képviselő-testület fel­ügyelő bizottsága ellenőrzi a társaság működését, míg a tár­saság évente beszámol a gaz­dálkodásról — veszi át a szót Szabó Béla a közhasznú tár­saság ügyvezető igazgatója. — Jelenleg 7,8 hektáron inten- zív-kordonos csepegtető öntö­zéssel termesztjük az uborkát. Egy-egy ember két sort művel, azaz 200 folyómétert. Gyak­ran a családtagok is besegíte­nek. Feladatuk a kacsolás, a sorok gyommentesítése és a folyamatos betakarítás. A rosszabb idő beálltával kétna­ponta szedjük az uborkát, ko­rábban pedig naponta takarí­tottuk be. A vajai Zöldség­gyümölcs Kft. oldja meg a szállítást és a feldolgozást, nyírlugosi konzervgyárába vi­szik a termést, ahol azonnal feldolgozzák, majd a konzerv­uborkát a FÁK országaiba ex­portálják. — Kötetlen munakidőben dolgoznak a munkások? — A közhasznú társaság szakmai irányítása mellett kö­tetlen a munkaidő, vannak akik hajnalban már munkába állnak, míg mások néhány órá­val később állnak be a sorok közé. Többségük örül a mun­kalehetőségnek és bíznak a jó termésben, hiszen ez nekik is többletbevételt jelenthet. A rendszeres havi fizetésük 14 400 forint, majd október­ben teljesítmény után is elszá­molnak velük. Eddig 200 ton­na uborkát szedtünk le és szá­A szerző felvétele mításaink szerint még ugyan­ennyit takarítunk be. — Milyen további fejlesztés szerepel a tervek között? Közhasznú — Terveink között szerepel 16 hektáros málnatelepítés, amelynek öntözési háttere már megvalósult. Ez a vállalkozás további munkahelyeket terem­tene, még 120-130 munkanél­külit tudnánk foglalkoztatni. Mindenképpen jó ez a köz­hasznú társaság, az önkor­mányzati föld nem marad par­lagon, a jövedelempótló támo­gatásnál magasabb havi jöve­delemhez jutnak a munkanél­küliek. Természetesen min­dehhez kellett egy konkrét pia­ci háttér és az, hogy FM-pá- lyázaton 4,2 millió forint visz- sza nem térítendő támogatást nyerjünk. Az összeget az öntö­zőrendszer kialakítására fordí­tottuk. Közelebb a piachoz, a vevők igényeihez Balassagyarmat (MTI) — A balassagyarmati Ipoly Bútor­gyár Rt. kereskedelmi köz­pontját az Ipoly-parti városból a budapesti Hajógyári Szigetre helyezte át: a minap itt nyitot­ták meg csaknem 400 négyzet- méteres bemutatótermüket. A tulajdonosok és a társaság ve­zetőinek szándéka — mondta el az MTI tudósítójának Cson­ka Attila vezérigazgató —, hogy a vevők igényeihez min­denkor alkalmazkodva szer­vezzék és végezzék munkáju­kat. Éppen ezért kereskedelmi partnereikkel áttekintik eddigi kapcsolatukat és a további együttműködés lehetőségeit. A kereskedelmi bázison teljes termékskálájukat felvonultat­ják, lakossági elemes bútora­iktól irodai bútorcsaládjuk­ig­A balassagyarmati gyár az idén 280 millió forintos árbe­vételt tervez, ami 80 millióval több az előző évinél. A jelen­leg közel 120 embert foglal­koztató cég elsősorban hazai piacon értékesíti termékeit, de több jelentős külföldi megbí­zást is teljesítettek már ebben az évben; ezek között szere­pelt egy német panzió belső berendezésének felújítása. A z öreg Suszter sohasem kereste cipőjavítással a kenyerét, világ életé­be erdész volt, ahogy már a nagyapja is. Mint évtizedek óta mindig, ezen a reggelen is elindult, hogy körbejárja bi­rodalmát. Már magasra há­gott a nap, amikor leült egy mohos tölgyfa tövébe, hogy elfogyassza az elemózsiáját. Ekkor csörtetést hallott a bok­rok közül, s legnagyobb cso­dálkozására egy ugyancsak riadt fiatalember bukkant elő. Az öreg suszter csodálkozá­sa csak fokozódott, amikor a fiatalemberben Jocóra is­mert, aki a környéken elég ne­ves személyiség volt, lévén, hogy idejét általában az erdő- szélen szolgálatot teljesítő örömlányok futtatásával töl­tötte. De nem jött ám egyedül, s az öreg erdész hamarosan meggyőződhetett arról, hogy jó oka van az ijedelemre. Két tagbaszakadt atyafi ugrott ki utána a bokor mögül, egyi­kük kezében kés, a másiknál karó, s igencsak a nyomában voltak. Am Suszter sohasem volt félős természetű, azt meg pláne nem tűrte, hogy a fel­Hálalányok ségterületén helytelenkedje- nek. Felkapta hát a puskáját, s közibük ugrott, mire a két marcona legény nyomban meggondolta magát, s úgy eltűnt, mint Vöcsök Erzsi ura a pesti éjszakában. — No, Jóska bátyám, most megmentette az életemet — szólalt meg Jocó, miután le­vegőhöz jutott. — De nem is felejtem el, meghálálom, majd meglátja. Ezzel búcsút is vettek egy­mástól, ki-ki ment a maga dolgára. Teltek a napok, az öreg már-már megfeledke­zett az egészről. Egy este az­tán izgatottan csaholni kez­dett a Füles, megzörgették a kiskaput. — Ki a fenét tekert erre ilyenkor az ördög? — kászá­lódott ki az öreg az ágyból, mert mindig korán fekvő, ko­rán kelő ember volt. Jocó állt a kapuban, mel­lette két unott arcú leányzó. Hajuk mint a sötét éjszaka, szoknyájuk mint az össze­ment zsebkendő. — Jó estét, Jóska bátyám! Megjöttünk, ahogy ígértem — rikkantott fel vidáman a strici. Az öreg nem értette a dolgot. — Hát... csak kerüljetek beljebb — mondta kellettle­nül. Amíg a házhoz közeled­tek egyre azon törte a fejét, mit szól majd a váratlan ven­dégekhez az asszony. —Láthatja, Jóska bátyám, én nem maradok adósa sen­kinek. Ezt a két jányt itt ma­gának hoztam. No, erre aztán igazán me­lege lett az öregnek. Már csak ez hiányzott. Lopva a szobaajtó felé lesett, mert biztos volt abban, hogy az asszony hallgatózik, lévén ez neki régi jó szokása. —Hová, gondolsz, fiam...? Öreg vagyok én már az ilyes­mihez. Meg aztán, van énné- kem feleségem. — Nem is úgy gondoltam én — húzta ki magát nagyvo­nalúságának büszke tudatá­ban Jocó. — Ezek a jányok mától kezdve magának dó- goznak. A legjavát hoztam el, megkeresnek ezek egy nap akár húszezret is. Elvégre, a hála az hála. Az öreg megpróbált sza­badkozni, de a vendég egyre erőszakosabb lett. Szó szót követett. — Kinek néz maga engem — üvöltötte a strici. — A sa­ját testvéremnek nem adnám oda ezeket a jányokat. magá­nak meg derogál elfogadni! Mit vág fel arra a tízezer fo­rintos fizetésére? Hát mi va­gyok én, koldus?! Már-már tettlegességgé fajult a dolog, ám a csapás nem onnan érkezett, ahon­nan az öreg várta. Ekkor ugyanis a szobából kiugrott az asszony, felkapott egy söprűt, amiből nagy baj lett, mert Mari nénének a nyelvé­nél csak a keze járt szapo­rábban. A vendégek még megúsz­ták néhány kék folttal, mert hamar kereket ol­dottak, de gazda már nem volt olyan fürge, mint húszéves ko­rában, s bizony alaposan helybenhagyta az élete párja. Aki egyébként soha többé nem hitte el, hogy Suszter bácsi még egyszer sem lépett félre. Nmikiahí lvC7níV|#ViK * Emberpiac Nábrádi Lajos / ttaz ősz, megélénkül az „emberpiac”, adják- veszik a feketemunká­sokat. A budapesti Széna té­ren, csak úgy mint megyénk 3-4 településén, az alkalmi munkaadók a szó szoros ér­telmében mustrálják azokat az embereket, akik puszta munkaerejüket kínálják el­adásra. A mustrálok első­sorban a külső megjelenés­re, a fizikai erőre figyelnek, a beesett szemű, alkoholista kinézetű emberek nem jöhet­nek számításba. A munka­adók többsége a mustra vé­gén kurtán így szól:,. Maga, meg maga jöjjön velem!” Ez a válogatás, amiről elma­rasztalóan ír a sajtó. Arról nem írunk, hogy a legális munkaerőpiacon is nagy a válogatás. Megyénk munkaügyi ki- rendeltségeinek egyik-má­sik előadója még emlékez­het arra, hogy a rendszer- váltás után az új kft.-k igé­nyeltek például egy munka- nélküli lakatost, vagy két munkanélküli kőművest. A kirendeltségen elsőként je­lentkező lakatost kiközvetí­tették, csak úgy mint az első két kőművest, azzal az ügy nagyjából le is volt zárva. Az utóbbi időben a munka­adó három lakatost kér, s kiválaszt magának egyet. Az egyik kisvárdai üzemben 210 munkanélküli közül vá­lasztották ki a szükséges hetvenet. A válogatók ért­hető módon elutasították a régi, rossz hírű ismerősö­ket, akik hangoskodni, inni tudnak, dolgozni nem. Szeptember elején újabb válogatás lesz az egyik ex­portra gyártó szabolcsi üzemben... Nem kétséges, hogy itt is azokat veszik fel, akik vár­hatóan határidőre és jó mi­nőségben tudnak dolgozni. A gyár ugyanis csődbe jut, ha nem határidőre, nem eu­rópai minőségben dolgozik. Tendencia, követelmény a válogatás. A válogatók nin­csenek tekintettel szociális, családi ügyekre, nem ér­dekli őket a gyerekek szá­ma, nem vizsgálják, hogy a jelentkező putriban, vagy palotában lakik. Tudomá­sul kell hát venni: a piacon a munkaerőnek is értéke van. Ki-ki tegye hát magát értékessé, elfogadhatóvá... Utószezon Ferter János rajza Helyeslik, de... Kovács Éva r udja, — panaszkodik a terület egyik illeté­kese, az a baj, hogy amikor a főorvosokkal le­ülök beszélgetni, akkor mindegyikük egyetért az egészségügyi reformmal, belátja, hogy az ésszerűsí­tésre, — amely sokszor lét­számcsökkentést jelent — nagy szükség van, amikor azonban az ő osztályukra, az őkórházukraterelődikaszó, akkor mindegyik rögtön visszakozik, már nem tartja annyira időszerűnek a kér­dést. A szigorítást helyeslik, de csak addig, amíg nem az ö bőrükön csattan az ostor. Tény, hogy az egészség­ügy jelenleg zajló reformja számos konfliktust teremt. Mint köztudott, az Egész­ségbiztosítási Pénztár és az egyes intézmények ezekben a hetekben kötik a szerző­déseket, most derül ki, me­lyek közülük azok, amelyek­re a szakmai számítások szerint szükségük van az embereknek, s melyek, ame­lyeket a továbbiakban nél­külözni kénytelenek. Az el­bírálást a Népjóléti Minisz­térium és az egyes megyék egyeztetései előzték meg, a döntés tehát remélhetően nem lesz légből kapott. Ugyanakkor látható az is, hogy a leépítést, a létszám- csökkentést sokan bírálják, mondván, náluk senki nem járt, velük senki nem egyez­tetett. Megesik, ők saját érde­kükben tényleg nem szól­hattak, de beszélnek helyet­tük a számok. Azok az ada­tok, amelyekből értő embe­rek számára azonnal kide­rül, gazdaságtalan, méreg­drága gyógyítás az, ami ott folyik. Olyan költségeket kénytelen fizetni a társada­lombiztosítás, aminek foly­tatására a továbbiakban nem képes. Nem azért, mert nem akarja, hanem azért, mert nincs meg a rávalója. Aki kicsit is járatos a dologban, az tudja, a magyar egész­ségügy és szociálpilitika nemzetközi viszonylatban is méregdrága. Olyan költsé­gekkel műküdik, amelyeket a leggazadagabb orszá­gok is luxusnak tartaná­nak. Nincs hát egyszerű dolga a döntéshozóknak. Nehezíti helyzetüket, hogy tudniuk kell és illik: a számok mö­gött emberi sorsok, olykor életek húzódnak... Oreimis Kálmán tárcája — HÁTTÉR _ iWíUiaHH

Next

/
Thumbnails
Contents