Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-05 / 183. szám
1995■ AUGUSZTUS S; SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Barangolás akácországban eszközök, de tény, hogy most már külföldről is hozzánk járnak tanulni. Nemrég két francia delegáció is megfordult az erdészetnél, nagyobb mennyiségű magot illetve csemetét akarnak vásárolni. A francia borvidéken ugyanis eddig elsősorban fenyőkarókat használtak. Am kiderült, hogy ez két év alatt elkorhad, az akác viszont akár huszonöt esztendőt is kibír. Persze, az igazán jó bevételt még mindig a fa hozza az erdőgazdaságnak. És nem csupán az akác. Akácországban ugyanis nincsenek etnikai viszályok, jól megfér itt egymás mellett a nyár és a tölgy is. Meg is állunk az egyik nyárfás mellett. Sereg András jogos elégedettséggel mutatja a hatalmas, egészséges szálfákat. Ezeket épp most termelik ki. Úgyszólván emberi kéz érintése nélkül rakja halomba egy ördön- gős gyorsasággal forgolódó traktor a méretes rönköket. A hatalmas fák lombjai alatt az időtlenség érzése keríti hatalmába az embert. Meg is jegyzem, hogy száz éve talán ugyanígy nézett ki az erdő. Útitársaim elnézően mosolyognak tájékozatlanságomon. Nem, mondják, száz éve ilyen fákat aligha láttam volna. Ézek már mind nemesített fajták, ma már csaknem kizárólag ilyeneket szabad telepíteni. És nem is akármilyet. Az akácnak például vagy tíz államilag elismert fajtája létezik. Hiába, már a fák sem a régiek! Késő délutánba hajlik az idő, amikor hazaindulunk. A főút mentén itt is, ott is lengén öltözött leányok lépnek ki a bokrok mögül. Úgy tűnik, Akácország mindenkit befogad. Orémus Kálmán Az élet sárj adását szimbilozáló erdei emlékmű A tikkasztó meleget alig enyhítik a sűrű lombok. Ember nem mozdul a tájon, csak a főút felől szűrődik ide az autók zaja. Úgy látszik, még a bakti erdőszél hírhedt örömlányai is árnyasabb helyre húzódtak a rekke- nő hőségben. A poros, keskeny földúton egy viharvert Latvija tűnik fel, olykor alig tud kikászálódni a sűrű akácbokrok szobásából. Mert azt még a gyakorlatlan erdőjáró is első látásra észreveheti: itt az akác az úr. Még akkor is, ha a bakti erdő leginkább a védett, rendkívül értékes gyertyános-tölgyesről híres. Ám a jelen, s remélhetőleg az elkövetkező néhány évtized siker fáj a az akác. De ezt már László Sándortól, az erdészet erdőművelési ágazatvezetőjétől tudom meg, aki most érkezett a már említett mik- robusszal. Azt mondja, ipari szempontból sokáig értéktelennek tartották az akácot, de most már kiderült, hogy szinte mindenre használható. Mégiscsak bölcsen tették hát őseink, amikor ezt a fajtát telepítették a homok megkötésére. Túlzás nélkül állíthatjuk ugyanis, hogy az akác szaporítása, nemesítése terén mára nagyhatalom lettünk, s a legtöbben talán el sem hiszik, hogy Akácország „fővárosa” a Baktaló- rántházi Erdészet. Jellemző, hogy a hazai akácmagter- melés mintegy hetven százalékát ez az erdészet adja. László Sándor, valamint Sereg András fahasználati műszaki vezető szívesen vállalkozik arra, hogy bemutassa az erdei birodalmat, ami nem is olyan egyszerű, hiszen egy fél megyényi területet foglal magába. Együtt folytatjuk hát utunkat, de mielőtt a távolabbi rengeteggel ismerkednénk, még megállunk a két emlékműnél, melyek szintén a baktai erdő nevezetességei közé tartoznak. Az egyiket még az erdőtelepítő Dégenfeld gróf emlékére emelték, a másik az élet sarja- dását szimbolizálja. Van azonban ezekkel elég gondjuk az erdészeknek, mert nem győzik helyrehozni, amit vandál kezek tönkretesznek rajtuk. Azt mondják, tavaly még a régebbi emlékmű több mázsás kőoszlopát is kifordították a helyéről. Ezt követően a Nyírparasznya melletti részlegre vezet az utunk. Ráérünk hát beszélgetni, így megtudom, hogy az akác szaporítása nem is olyan egyszerű, mint ahogyan azt a laikus képzelné. Az egyik módszer, amikor az idősebb fák gyökerét ássák ki, vágják darabokra és ültetik el. Ez azonban meglehetősen drága és munkaigényes megoldás, ugyanis e gyökérdaraboknak alig tíz-tizenöt százaléka fogan meg. Sokkal olcsóbb a magról való szaporítás, ám a magból soha sincs elég. No meg, a magot sem elég egyszerűen elvetni. Az akácmagban ugyanis csírázásgátló anyag van, ettől a héja megkeményedik. E gond áthidalására az erdészetnél konstruáltak egy egyszerű, de nagyon elmés maghéjkoptató szerkezetet. Éz nem más, mint egy betonkeverő, melynek belsejébe dörzspapírt ragasztottak. Énnek segítségével csiszolják le a magot, így az a vetés után azonnal csírát hajt. Megjegyzendő itt, hogy csak olyan magot forgalmazhatnak, illetve vethetnek, melyet az országos minősítő intézet bevizsgált. Nyírparasznya határában egy gyönyörű akácerdő mellett állunk meg. Á huszonötharminc méteres, nyílegyenes törzseket mintha vonalzóhoz igazították volna. Ezt az erdőt az országos minősítő intézet is törzsmagtermelő állománynak ismerte el. Ennek az akácosnak külön története van. Történt ugyanis, hogy 1956-ban az itteni erdőt szinte az utolsó fáig ellopták. Helyén, mintegy a természet akaratából, minden emberi beavatkozás nélkül sarjadtak ki a gyönyörű szálfák. Néhány méterrel odább vagy kéttucatnyi munkás első látásra elég érthetetlen dolgot művel, lapáttal kupacokba rakja az erdőtalaj néhány centiméteres legfelső rétegét. Amikor ez megtörtént hatalmas, lyukacsos falú hengerekbe rakják a kupacokat, majd ezeket a két végükön található kar segítségével forgatni kezdik. Kiderül, hogy az évek óta lehullott akácmagot szitálják így ki a föld és a falevelek közül. Aztán egy olyan berendezésre kerül a „végtermék”, mely levegővel kifújja belőle a növényi maradványokat. Ezt követően kerül a mag a padlásra, ahol egy ideig még szárítják. Első látásra talán primitívnek tűnnek az Emberi kéz érintése nélkül kerülnek helyükre a rönkök A szerző felvételei a km vendége A hodászi lelkipásztor wmmmmm ilÜ-.í. .7 Hodászon, a Dankó utcában egy szép, új épületből gyönyörű ének- és gitárszó hallik. Az ajtón benyitván derült ki, templomban vagyunk. Méghozzá nem is akármilyenben. A padsorokból jól öltözött cigány nők, férfiak és a gyerekeik éneke cseng. Szemben, a fal tövében két fiatalember elektromos gitárral. Az oltár előtt Gelsei Gábor görög katolikus lelkész a misét cigány nyelven celebrálja. Az idő hamar elszaladt. A távozzatok békével - szavak után a pap leveti miseruháját és hazafelé készülődik. — Ez az ország legújabb és legnagyobb cigány temploma — mondja Gel- sei Gábor. — Hodászon korábban is volt egy cigánytemplom, de az kicsi volt és korszerűtlen, ezért lebontották. Helyette ezt emeltük. A szükséges pénz nagy része külföldi támogatásból jött össze. A költségekhez egymillió forinttal a helyi polgármesteri hivatal is hozzájárult. A templom Virányi Pál nyíregyházi vállalkozó munkáját dicséri. A hírlapírót a templomban látott átszellemült arcok sokaságának látványa sokáig hatása alatt tartotta. Remélhetően mindannyiuk a templom falain kívül is humánus, istenfélő emberként él. — A templom szoszédságában lévő cigány közösségi ház építésénél azt tapasz taltam, hogy a miséket rendszeresen Iá togatók szeretnek dolgozni. A legkeményebb munkákból is derekasan kivették részüket — folytatta a pap. — De talán ez természetes is, hiszen az épület az övék. Gelsei Gábort 1977-ben szentelték pappá. Ezután az egyházmegye legnagyobb egyházközségében, Hajdúdorogon, később tizenegy évig Nyírparasznyán szolgált. Itt, Ho- A dászon mir^°" ^ korábbit fe múló felac tok hárulni rá, mert há rom, összesen 60 millió forintba kerülő építkezést, be- ruházást kell levezényelnie. — Kicsi pénzügyi, kicsit Gelsei Gábor építési, kicsit jogi szakembernek is kell lennie — mondja a lelkész felesége, aki különben a mátészalkai kórház főgyógyszerésze, három nagy lány és egy kisfiú édesanyja. Mindezeken kívül Gelsei Gábor tagja a hodászi önkormányzati képviselőtestületnek, elnöke a megyei polgárőrszövetségnek, tehát van mit tennie. — Érdekes, hogy nekünk papoknak, a rendszerváltozás után nehezebb a dolgunk — említi a lelkipásztor. — Most már csak a saját erőnkön, időnkön, hoz- záállásunkon múlik, mi mindent teszünk meg elsősorban a hívekért és másokért. A szabadságom idején Bala- tonlellén egy kollegát helyettesítettem. E néhány hét A szerző felvétele alatt is betekinthettem az ott élők mindennapjaiba, s meggyőződhettem arról, hogy a sorsuk összehasonlíthatatlanul jobb, s könnyebb, mint a Szabolcs-Szatmár-Beregben lakóké, noha arrafelé is vannak gondok. A két táj, országrész anyagi helyzete között akkora a különbség, mintha nem Magyarországon lennénk. A lelkésznek e differencia csökkentésében is lehet szerepe. Ezért vállalkozom az egyházi feladatokon kívül is olyasmire, amire a hitem és a képességem alkalmassá tesz. Örülök, ha valami jóhoz pluszt adhatok. Beszélgetésünk fonala végül visszatért a cigányokhoz. Gelsei Gábor elmondta, hogy még csak tanulja a sajátos tennivalókat, ennek ellenére már az ország számos vidékéről fordulnak hozzá tanácsért, segítségért. Tapasztalatai szerint a cigányok problémáinak megoldására egyre többen törekednek, de nem tudják, miként vegyék fel velük a kapcsolatot. — Az eddigi munkám során úgy látom, a cigányok a magyaroknál számos dologban érzékenyebbek, érzelmileg különösen. Ez megmutatkozik az összetartásukban is. Például, ha a családot gyász, vagy egyéb megrázkódtatás éri, akkor a família napokig együtt van, s vigasztalja az érintetteket. Jószívűek. Ha meggyőződnek róla, hogy valaki a javukat akarja, teljes bizalommal viseltetnek iránta. Aki a cigányok életét, természetét, lelkivilágát megismeri, kellemesen csalódhat.
