Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-03 / 181. szám

SPORT 1995. augusztus 3., csütörtök Nincs kegyelem Sevilla: UEFA Kupa és NB III Madrid (Reuter) — A Spanyol Labdarúgó Liga (LFP) úgy dön­tött, a Sevilla és a Real Celta Vigo nem az első osztályban szerepel az új bajnoki idényben, mert egyszerűen visszaminősí­tették e két egyesületet a III. osztályba. Antonio Fi- dalgo, az LFP elnöke a 40 hivatásos spanyol profi­klubot tömörítő Liga alapszabályát idézte ok­ként, amikor a visszami­nősítés tényét hivatalosan bejelentette. Ezek szerint egy adott új bajnoki rajt előtt minden klubnak kötelessége éves költségvetése öt százalékát banki igazolással, garanci­ákkal fölmutatni. A két első ligás egyesület ezt elmu­lasztotta, ezért két oszt­állyal „mélyebbre” sül­lyesztették vissza azokat büntetés gyanánt. A fellebbezésre termé­szetesen van módjuk, ám arra a kínos kérdésre, mi­szerint egy hónapja miért nem foganatosították a megkövetelt lépéseket, ne­héz lesz válaszolniuk. A LFP a „száműzött” klubok helyére az Albacetét és a Valladolidot sorolta vissza a második vonalból, míg az ottani „NB III”-ból a Geta- fe és a Palamos kerül fel a másodosztályba. A Sevilla a kizáratás el­lenére indulhat az UEFA Kupában, mivel legutóbb az élvonalban az ötödik he­lyet szerezte meg. A szigo­rúan zord rendelkezés, amelyet most a Sevilla és a Real Celta Vigo megsze­gett, 1991 óta érvényes a spanyol futballéletben. Sport a képernyőn A DVSC-FTC meccset közvetítik Budapest (MTI) — A Sport-TV Kft. és a Football Duó Kft. egyéves szerző­dést írt alá a Magyar Tele­vízióval a labdajátékok baj­noki mérkőzéseinek közve­títési rendjéről. A megálla­podás értelmében 130 alka­lommal adnak sportközve­títést az Magyar Televízió 2-es csatornáján; ebből 50 lesz a futballmérkőzés, 80 alkalommal más labdajáték kerül képernyőre. A sport­sáv ezentúl szombatonként 17 és 19 óra, vasárnapon­ként 11 és 13 óra, hétfőn­ként pedig 19 és 21 óra kö­zött lesz. Amikor az MTV élő sportközvetítést ad, pár­huzamosan más magyar té­vécsatorna nem közvetít­het egyenesben sportese­ményt. A szerdai sajtótájékozta­tón külön kitértek a labda­rúgó bajnoki mérkőzések közvetítési rendjére. Beje­lentették, hogy augusztus 5-én, szombaton 17 órától a Debreceni VSC-Ferencvá- ros mérkőzést sugározzák élőben. Ez azért érdekes, mert eddig úgy volt, hogy 18 órától a Haladás-Vác ta­lálkozó kerül képenyőre. Göteborg (AFP) — A pénteki ün­nepélyes meg­nyitóval kezdetét veszi az atlétikai világbaj­nokság Göteborgban. Szer­dán a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) kongresszusán újabb négy esztendőre megválasztották elnökké a 72 esztendős olasz Primo Nebiolót. Az itáliai sportvezető 1981 óta tölti be e tisztét. Schumacher... ...a Forma-l-es világbajnok kedden feleségül vette a már rég vele együtt élő barátnő­jét. A 26 éves Schumacher és 27 éves mennyasszonyát a Köln melletti Kerpen há­zasságkötő termében adták össze. Az esti ceremónián mintegy 100 ember vett részt, nem számítva a tévé­seket és a fotósokat. Mind­ketten fehérbe öltöztek a mennyegzőhöz. Az egyházi esküvőre szombaton kerül sor a Bonn közelében lévő St. Petersberg templomá­ban. (dpa) A doppingvétségen... ...ért, és idén augusztus 23- ig eltiltott német atlétatrió­ból ketten már a visszatéré­sük időpontját is bejelentet­ték. A Katrin Krabbe, Ma­nuela Derr, Grit Breuer hármasból Breuer és Derr augusztus 30-án, a Berlin­hez közeli Wunsterhausen- ben lép hosszú kihagyás után először rekortánra. Eltörte... ...bal lábát kedden Lombar­do, a Juventus, egyben az olasz válogatott csatára. Nem ismert, hogy a Cese- nában a Borussia Dortmund ellen játszott barátságos mérkőzésen történt baleset miatt mennyi ideig játék­képtelen az olasz csatár. A Juventus egyébként 3-1-re verte a német csapatot. Mexikói... ...sajtóértesülések szerint az America színeiben folytatja labdarúgó-pályafutását az egykori német válogatott játékos, a 35 esztendős Bernd Schuster. (AFP) A megyei első osztály sorsolása Ősztől tizennyolc helyett csak tizenhat csapat vesz részt a bajnokságban Nyíregyháza (KM) — Lassan vége a felkészülési idő­szaknak. A jövő hét végén már a Suller Só megyei első osztályban is a bajnoki pontokért játszanak a csapatok, a mezőnyt ezút­tal csak tizenhat együttes al­kotja. A feljutott Baktaló- rántháza, valamint a kiesett Tarpa, Nyírlugos és Keme- cse búcsúzott, viszont érke­zett a két megyei másodosz­tályú csoport bajnoka, De- mecser, illetve Nyírcsaholy csapata. 1. forduló (kezdés 16.30), au­gusztus 13., vasárnap: De­mecseri Kinizsi-Csengeri Footbal Club, Ibrányi Városi SE-Fehérgyarmati Footbal Club, Biri Footbal Club-Nyír- karászi Községi SE, Tiszalöki Footbal Club-Tiszaszalkai Sport Club, Vásárosnaményi Városi SE-Nyíregyházi Hard­ware SC, Záhonyi Vasutas SE-Leveleki SE, Újfehértói SE-Nagyhalászi SE, Kislétai SE-Nyírcsaholyi SE. 2. forduló (kezdés: 16.30), augusztus 20., vasárnap: Nyírcsaholy-Újfehértó, Nagy- halász-Záhony, Levelek-Vá- sárosnamény, Hardware-Ti- szalök, Tiszaszalka-Biri, Nyírkarász-Ibrány, Fehér­gyarmat-Demecser, Csenger- Kisléta. 3. forduló (kezdés: 16.30), augusztus 27., vasárnap: De­mecser-Nyírkarász, Ibrány- Tiszaszalka, Biri-Hardware, Tiszalök-Levelek, Vásárosna- mény-Nagyhalász, _ Záhony- Nyírcsaholy, Újfehértó- Kisléta, Csenger-Fehérgyar- mat. 4. forduló (kezdés: 15.30), szeptember 3., vasárnap: Új­fehértó-Csenger, Kisléta-Zá- hony, Nyírcsaholy-Vásáros- namény, Nagyhalász-Tisza- lök, Levelek-Biri, Hardwa- re-Ibrány, Tiszaszalka-De- mecser, Nyírkarász-Fehér- gyarmat. 5. forduló (kezdés: 15.30), szeptember 10., vasárnap: Demecser-Hardware, Ibrány- Levelek, Biri-Nagyhalász, Ti- szalök-Nyírcsaholy, Vásáros- namény-Kisléta, Záhony- Újfehértó, Fehérgyarmat-Ti- szaszalka, Csenger-Nyírka- rász. 6. forduló (kezdés: 15), szeptember 17., vasárnap: Záhony-Csenger, Újfehértó- Vásárosnamény, Kisléta-Ti- szalök, Nyírcsaholy-Biri, Nagyhalász-Ibrány, Levelek- Demecser, Hardware-Fehér- gyarmat, Tiszaszalka-Nyírka- rász. 7. forduló (kezdés: 15), szeptember 24., vasárnap: Demecser-Nagyhalász, Ib- rány-Nyírcsaholy, Biri-Kislé- ta, Tiszalök-Újfehértó, Vásá- rosnamény-Záhony, Nyírka- rász-Hardware, Fehérgyar­mat-Levelek, Csenger-Tisza- szalka. 8. forduló (kezdés: 14), ok­tóber 1., vasárnap: Vásáros- namény-Csenger, Záhony-Ti- szalök, Újfehértó-Biri, Kislé- ta-Ibrány, Nyírcsaholy-De- mecser, Nagyhalász-Fehér­gyarmat, Levelek-Nyírkarász, Hardware-Tiszaszalka. 9. forduló (kezdés: 14), ok­tóber 8., vasárnap: Deme- cser-Kisléta, Ibrány-Újfehér- tó, Biri-Záhony, Tiszalök- Vásárosnamény, Tiszaszal- ka-Levelek, Nyírkarász- Nagyhalász, Fehérgyarmat- Nyírcsaholy, Csenger-Hard- ware. 10. forduló (kezdés: 14), október 15., vasárnap: Ti­szalök-Csenger, Vásárosna- mény-Biri, Záhony-Ibrány, Újfehértó-Demecser, Kislé- ta-Fehérgyarmat, Nyírcsa- holy-Nyírkarász, Nagyha- lász-Tiszaszalka, Levelek- Hardware. 11. forduló (kezdés: 13.30), október 22., vasár­nap: Demecser-Záhony, Ib- rány-Vásárosnamény, Biri- Tiszalök, Hardware-Nagyha­lász, Tiszaszalka-Nyírcsa- holy, Nyírkarász-Kisléta, Fe- hérgyarmat-Újfehértó, Csen- ger-Levelek. 12. forduló (kezdés: 13.30), október 29., vasár­nap: Biri-Csenger, Tisza­lök-Ibrány, Vásárosnamény- Demecser, Záhony-Fehér- gyarmat, Újfehértó-Nyírka- rász, Kisléta-Tiszaszalka, Nyírcsaholy-Hardware, Nagyhalász-Levelek. 13. forduló (kezdés: 13), november 5., vasárnap: De- mecser-Tiszalök, Ibrány-Biri, Levelek-Nyírcsaholy, Hard- ware-Kisléta, Tiszaszalka- Újfehértó, Nyírkarász-Zá- hony, Fehérgyarmat-Vásáros- namény, Csenger-Nagy ha­lász. 14. forduló (kezdés: 13), november 12., vasárnap: Ib­rány-Csenger, Biri-Deme- cser, Tiszalök-Fehérgyarmat, Vásárosnamény-Nyírkarász, Záhony-Tiszaszalka, Újfehér- tó-Hardware, Kisléta-Leve- lek, Nyírcsaholy-Nagyhalász. 15. forduló (kezdés: 13), november 19., vasárnap: De- mecser-Ibrány, Nagyhalász- Kisléta, Levelek-Ujfehértó, Hardware-Záhony, Tiszaszal- ka-Vásárosnamény, Nyírka- rász-Tiszaszalka, Fehérgyar- mat-Biri, Csenger-Nyírcsa- holy. Lukács is csatlakozhat A hatvaniakkal nem sikerült megegyezni, így az MLSZ dönt Nyíregyháza (KM) — Az információk egymásnak ellent- mondtak. Lukács Zoltánról, Tatabánya volt és a Nyíregyházi FC leendő (?) já­tékosáról ugyanis korábban el­terjedt a hír, hogy mégsem lesz az NYFC játékosa, és Belgiumban folytatja. Aztán kedden mégis megjelent a Ti- szavasvári úton, és megtekin­tette az NB Il-es együttes elő­készületi mérkőzését. Nyíregyháza (B. T.) — A változások ellenére az élet nem állt meg a Nyíregyházi KC-nál sem. Tegnap délelőtt a játékosok ugyanúgy tették a dolgukat, mint akkor, amikor még Szőke István vezetésével dol­goztak. Mint ismeretes, a ju­goszláviai mester hétfőn vég­legesen bejelentette, hogy nem dolgozik tovább Nyír­egyházán. Ez viszont új helyzetet szült, hiszen a vezetők a korábbi bi­zonytalanságok ellenére nem tárgyaltak egyetlen szakem­berrel sem. Kardos László el­nök korábbi nyilatkozata alap­ján az edzőkérdést saját erőből München (Rueter) — Megfenyegették a háromszoros wimbledoni bajnok, többszörös Grand Slam torna győztes, egykori világranglis­ta vezető teniszezőt, a német Boris Beckert és menedzserét, Axel Mayer-Wöldent. A német rendőrség letartóz­tatott egy 28 éves fiatalembert, Mint megtudtuk, immár an­nak van nagyobb esélye, hogy mégis a megyeszékhelyen folytatja a focista. Belgiumban ugyanis olyan feltételeket tá­masztottak vele szemben, amely nem biztos, hogy a fej­lődését garantálná. A csatár­nak ugyanis az edzések és a mérkőzések mellett napköz­ben dolgoznia is kellett volna. Kedden este aztán ismét tár­gyalóasztalhoz ültek a felek, és a hírek szerint a héten min­próbálják megoldani, ami azt jelentené, hogy Bartha Dénes lenne a vezető edző. — Természetesen megtisz­telő, hogy rám gondoltak a ve­zetők, de nem ugorhatok azon­nal fejest - mondta a tegnap délelőtti edzést követően Bar­tha Dénes. Az elnökünk ra­gaszkodik ahhoz, hogy a leen­dő edző főállásban lássa el te­endőjét, és ez így is van rend­jén. Számomra azonban az a probléma, hogy ebben az eset­ben ott kellene hagynom jelen­legi munkahelyemet, a Zrínyi gimnáziumot. Az iskola igaz­gatója maximálisan támogat, de így is kértem pár nap gon­dolkodási időt ahhoz, hogy a megfelelő megoldást megta­láljuk. aki azzal próbálta zsarolni Beckeréket, hogy bántalmazza őket, ha valami módon nem intézik el neki, hogy számára kedvezően alakuljanak a hét­végi lottószámok. A baloldali radikálisokhoz tartozó fenyegető 1994 márci­usa óta már több mint húsz al­kalommal hívta telefonon emiatt Mayer-Wöldent. denképpen eldől, hogy Lukács elfogadja-e a nyíregyházi ve­zetők feltételeit. Az átigazolásokhoz kapcso­lódó az is, hogy Tóth János klubigazgató csütörtökön az MLSZ-ben próbálja véglege­síteni Németh és Karkusz hely­zetét. A szövetség bevonására azért van szükség, mert a vé­telárat illetően nem sikerült egyezségre jutni a hatvaniak­kal, ilyen esetekben pedig az MLSZ dönt. Ha az eddig elsősorban az utánpótlás területén eredmé­nyeket elérő szakember vállal­ná a felkérést, akkor munkáját a csapat korábbi csapatkapitá­nya és kapusa, Boczák József segítené. Igaz, korábban már beszámoltunk róla, hogy a cer­berus Tiszavasváriban folytat­ja, de talán sikerül olyan meg­oldást találni, hogy emellett ellássa a pályaedzői és a ka­pusedzői teendőit. Egy biztos, „Joe-t” korábban a játékosok, mint csapatkapitányt maximá­lisan elfogadták, így az ő szer­ződtetése (is) jó húzásnak tű­nik. A kérdések pénteken ol­dódhatnak meg véglegesen, addig továbbra is Bartha Dé­nes vezényli majd a tréninge­ket. A rendőrség végül rajtakap­ta a „csínytevőt”, akiről a ki­hallgatásnál kiderült, hogy ha­talmas adósságai gyülemlettek fel, és ezért fordult ilyen fur­csa megoldáshoz. Igaz, elis­merte, maga sem hitt „terve” sikerében. Érdekes, hogy a Szeles-merénylet után újból egy teniszező vált majdnem áldozattá Németországban. Kupa Nyíregyháza (KM) — Szer­dán játszották le a Magyar Kupa selejtezőinek utolsó cso­portmérkőzését. Megyénk két érdekelt csapata közül a Baktalórántházának volt még esélye a továbbjutást jelentő második hely ki­harcolására. 4. csoport: Krasznok- vajda-Baktalórántháza 1-7 (0-2). Krasznokvajda, 150 néző, v.: Márta. Bak- talórántháza: Mónus (Tóth A.) - Tóth I., Benkő, Pokigykó, Vida, Kapin (Javoriv), Maries, Németh, Fecsku, Gdovin, Martinen- ko (Bamucz). Edző: Nagy András. A végig fölényben játszó vendégek megérde­melten nyertek, sőt még a továbbjutáshoz fontos gól­különbségjavításra is fi­gyeltek. Gól: Fecsku 2, Maries, Kapin, Gdovin, Bamucz, Németh. 6. csoport: Nyh. Kár- pát-hús-V olán-Nyéklád- háza 3-3 (0-1). Volán-pá­lya, száz néző, v.: Sápi. Volán: Pálóczi - Tóth, Po­or, Kendi, Varga, Joó, Moldván, Bellus (Dankó), Szögi, Dávida (Virágh), Fekete (Paulik). Edző: Moldván Miklós. A vihar miatt húsz perccel később kezdődött a mérkőzés, amelyen a vendégek már három góllal is vezettek, ám a végén a pontszerzé­sük is veszélybe került. Gól: Kendi 2, Dankó, ill. Szendrei, Kántor, Szíjártó. Mai műsor LABDARÚGÁS. JT Ku­pa, Kisvárda: Nyírbá- tor-Tiszavasvári Alkaloi­da, 15, Kisvárda-Sényő, 16.30. Bartha az elsőszámú jelölt Az egykori másodedző munkáját Boczák József segítené Megfenyegették Beckeréket A tuti lottószámokat akarta megtudni a müncheni zsaroló i jl Nebiolo maradt Kát váatázó nem indulhat a vébén Egy másik, svéd földről származó jelentés szerint Donovan Powell jamaicai sprintért három hónapra el­tiltották a versenyzéstől, mert hazája bajnokságán doppingszerrel élt. A június 23-án elvégzett vizsgálat hozott pozitív eredményt. Ugyanígy tá­volmarad a vb-től egy má­sik vágtázó, a nigériai Dá­niel Effiong, aki szintén doppingszerrel élt. T"" : '"1

Next

/
Thumbnails
Contents