Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-29 / 203. szám

1995. augusztus 29., kedd TUDOMÁNY TECHNIKA A távközlés és a környezet Pekka Tarjamé, a Nemzetközi Távközlési Unió (I7V) főtitkárának nyilatkozata Az Európai Közösségről szóló gazdasági információk a nyíregyházi tanárképző fő­iskola internethálózatba kapcsolt gépének monitorán. A hasznos információk kö­zött szerepel például az aktuális pályázatok teljes leírása Balázs Attila felvétele Budapest (MTI-Press) — Az idei Távközlési Világnap té­mája ismételten felhívta a fi­gyelmet arra a fontos szerep­re, amelyet a távközlés játsz­hat az emberi környezet mi­nőségének megőrzésében és javításában — nemcsak a természeti környezet tekin­tetében, hanem társadalmi és kulturális környezetünk tekintetében is. Az emberi történelem során a természeti környezet alkotta a gazdasági és társadalmi élet alapját. Ősidők óta az emberek vadászták és összegyűjtötték, amit a természet nyújtott. Évezredeken át harmóniában éltünk a természet ciklusaival. Később megtanultuk háziasí- tani és megművelni a termé­szeti erőforrásokat. Ez lehetővé tette számunkra társadalmi struktúrák kialakí­tását, amelyek inkább az em­beri törekvéseket tükrözték, mint a természeti követelmé­nyeket. Az elmúlt kétszáz év­ben a természeti erőforrásokat sokkal nagyobb mértékben alakítottuk át ipari termékek­ké, mint korábban bármikor. E folyamat során egyre mester­ségesebb környezetet terem­tettünk, amely sok tekintetben nem csak távol áll a természet­től, de azzal ellentétes is. Átfogó információ Ma az emberiség a gazdasági és társadalmi fejlődésben új lépést tesz előre — az átfogó információ gazdaság és társa­dalom felé. A most kezdődő információs korban egyre nö­vekvő számú munkahely kí­vánja meg az információs ter­mékek és szolgáltatások létre­hozását, termelését és elosztá­sát. Az emberi és a mestersé­ges intelligencia lesz gazdag­ságunk alapja. A hálózatok al­kotják majd a modellt az új társadalmi struktúrák számára. És a különböző kulturális ha­gyományok egyre növekvő kölcsönhatása remélhetően fo­kozatosan elmélyíti majd megértésünket, növeli toleran­ciánkat és szélesíti perspektí­váinkat. Az ipari társadalomból az információs gazdaságba való átmenet természetesen jó hír azok számára, akik számára fontos a természeti környezet. Azokkal az iparágakkal szemben, amelyek az ipari korszakban uralták a világot, az „információs iparágak” környezetbarát iparágak. Az állítások szerint ezek az ipar­ágak a földön található négy legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló, legkevésbé költséges és a legjobban elter­jedt elemen alapulnak. A szilikonon, a mikroelekt­ronikai készülékek gyártásá­hoz használt anyagon; fény- és levegőhullámokon, a jövő kommunikációs médiáin; és az emberi agy teljesítményén, amely az információs kor leg­főbb energiaforrása. Ebből a szemszögből nézve az infor­mációs gazdaság alapvetően a bőség gazdasága. „Az információs munka” in­kább környezetbarát, mint az ipari munka. Sok fejlett or­szágban — ahol a munkaerő­nek több, mint a fele az „infor­mációgazdaságban” dolgozik — a fejlett kommunikációs szolgáltatások felhasználása a munkatársakkal való kommu­nikációra, akár otthonról, akár világszerte, vonzó alternatívát jelent már a napi ingázással vagy az üzleti utakkal szem­ben. Környezetbarát A fejlődő országokban a táv­közlés beépülése a vidéki fej­lesztési programokba lehetővé teszi az emberek számára, hogy szülőfalujukban marad­janak ahelyett, hogy a már túl­zsúfolt városokba költözné­nek. Az újfajta iparágak és munkahelyek teremtése mel­lett az „információtechnoló­gia” elősegíti majd, hogy a ha­gyományos gazdasági tevé­kenységek jobban alkalmaz­kodjanak a környezethez. A kommunikáció és a számító­gépek — e technológiák az in­formációs forradalom lénye­gét képezik — energiát és ter­mészeti erőforrásokat takaríta­nak meg a hatékonyabb terme­lési technikák által és a termé­szeti és ember által alkotta környezet jobb figyelemmel kísérése és ellenőrzése révén. Ha az információs forrada­lom hasznos lesz a természeti környezet számára, hasznos lesz-e társadalmi és kulturális környezetünk számára is? Ezt a kérdést nehezebb megvála­szolni. Minden lehetőséghez, amelyet az információs forra­dalom teremtett, fenyegetés kapcsolódik. Az információs iparágak in­formáció-túlterhelést eredmé­nyezhetnek. A kifejezésmód változatosságának elősegítése helyett a gondolat homogeni- zációjához vezethetnek. Bár ezek az iparágak nem okoznak környezetszennyezést a ha­gyományos értelemben, nem mindenki örül a tetőkön és he- gyeken-dombokon szaporodó antennák látványának. A vizu­ális és információs környezet­szennyezés kritikus kérdés le­het az információ korában. Az információs munka ma sok gazdaságban a legfőbb forrása a munkahelyteremtés­nek. Ugyanakkor egyre inkább előtérbe kerül annak a kérdé­se, hogy az információiparban dolgozók nem élvezhetik a munkahelyi juttatások és tár­sadalombiztosítás ugyanazon szintjét, mint ipari elődeik, s hogy az információtechnoló­gia több munkahelyet szüntet­het meg, mint amennyit te­remt. Kihívás mindenkinek Nemzetközi perspektívából nézve fel kell tennünk a kér­dést, hogy reális-e átfogó in­formációgazdaságról beszélni, amikor a világ lakosságának többsége nem jut alapvető te­lefonszolgáltatáshoz. Amint közeledünk a huszonegyedik századhoz, az információ elő­nyei és hátrányai közötti nö­vekvő szakadék jelentős glo­bális problémaként jelentke­zik. Ma általánosan elismert tény, hogy a nemzetközi kö­zösség előtt álló egyik legfon­tosabb kihívás az átfogó infor­mációs hálózatok növekedésé­nek elősegítése, amelyek meg­könnyítik a gazdasági fejlődés természeti környezettel har­móniában való fenntartását, valamint ezzel egy időben tá­mogatják azoknak a társadal­mi, kulturális és politikai gon­dolatoknak fokozatos megva­lósítását, amelyekre az Egye­sült Nemzetek rendszerét ala­pították ötven évvel ezelőtt. A Nemzetközi Távközlési Unió idevágó célja e globális fejlesztési kihívás megtárgya­lásához való hozzájárulás, fennállásának százharminca­dik évében. Ellenálló, veszélyes baktériumok Vigyázat: az orvostudomány újkeletű komoly gondja vereség előjele lehet A baktériumsejtet fertőző bakteriofágok elektronmik­roszkopikus képe Balázs Attila reprodukciója Montreal (MTI-Panoráma) — Mind gyakrabban fordul elő, hogy halálos betegséget okozó baktériumok ellenáll­nak az ellenük alkalmazott gyógyszerekkel szemben. Az orvostudomány mindinkább vereséget szenved velük szemben. „A helyzet nagy veszélyeket rejt magában” — jelentette ki Manjari Joshi, a marylandi egyetem professzora a UPI amerikai hírügynökség mun­katársának. „Visszatérünk ah­hoz a helyzethez, ahol a 30-as években tartottunk, mielőtt ál­talánossá vált a penicillin használata. Egyes esetekben, mint például az enterococcus fellépésénél, már úgyszólván tehetetlenek vagyunk.” Ez el­len a baktérium ellen a Van­comycin nevű antibiotikumot alkalmazzák. Ez a leghatáso­sabb antibiotikum, de a bakté­riumok megtalálták a módját, hogy ellenálljanak ennek a gyógyszernek is. Ha egy bete­get enterococcus támad meg, egyetlen reménye, hogy szer­vezetének immunrendszere le- küzdi a fertőzést — vélte Joshi professzor. A kanadai Montreálban hét­ezer kutató részvételével tar­tott nemzetközi konferencián dr. Lionel Mandell, a hamilto- ni egyetem fertőző betegsé­gekkel foglalkozó tanszéké­nek professzora elmondta a UPI amerikai hírügynökség munkatársának, hogy a mikro­bák képesek rendkívül gyor­san változni és „megtanulni”, hogyan álljanak ellen az anti­biotikumoknak. Elég ha né­hány baktérium éli túl a keze­lést. „Ha egy beteget 10 millió baktérium támad meg, az anti­biotikum négy híján mindet el­pusztítja. A négy túlélő azon­ban 20 percenként osztódik és néhány nap múlva a gyógy­szernek ellenálló betegséggel állunk szemben.” Dr. Javier Garau spanyol kemoterápiái kutató elmondta az AFP tudó­sítójának, hogy az „Alexand­re”-projekt, amelyben öt ame­rikai és 10 európai kórházi központ vesz részt, kimutatta: a baktériumok különösen az utóbbi 15 évben fokozták el­lenállásukat az antibiotiku­mokkal szemben. Maga a je­lenség ugyan természetes, de felgyorsult az antibiotikumok „mértéktelen használata” foly­tán. A spanyol kutató szerint az antibiotikumok hatásfoka or­szágonként igen nagy mérték­ben változó. A legnagyobb el­térés a tüdőgyulladás leküzdé­sére alkalmazott antibiotiku­mok terén tapasztalható. Az európai országok közül Fran­ciaország az, amelyben a lege­rősebb a baktériumok ellenál­lása ezen a téren. A második helyen Spanyolország áll, vi­szont Olaszországban, ahol szintén igen gyakran írnak fel az orvosok antibiotikumokat tüdőgyulladásban szenvedő betegeknek, szinte semmi gond a rezisztenciával. Történelemalakító betegségek Budapest (MTI-Press) — Napjainkban számos or­voskutató foglalkozik a le­tűnt évszázadok orvoslá­sával, és azokkal a beteg­ségekkel, járványokkal, amelyek elődeinket pusz­tították. Dr. Cartwright angol orvos egy szőkébb területet vesz célba: az el­múlt évszázadok uralko­dóinak, államférfiainak betegségeit vizsgálja. Az adott betegségeket sok esetben az akkori eszkö­zökkel nem lehetett ponto­san diagnosztizálni, és a mai orvostudomány a tüne­tekből esetenként néha más következtetéseket von le, mint a korabeli. Cartwright másrészről azt boncolgatja, hogy az illető uralkodó vagy hadvezér döntéseit be­tegsége milyen mértékben befolyásolta. Az angol or­vos abból indul ki, hogy egyegy krónikus, súlyos betegség, különösen ami fájdalmakkal is jár, meg­változtatja egy-egy uralko­dó vagy államférfi karakte­rét, és nagymértékben befo­lyásolja döntéseiben. A Napkirály aranyere Történészek mind a mai na­pig nem tudnak kielégítő választ adni arra, hogy XIV. Lajos francia király miért vonta vissza a nantesi edik- tumot. Az ediktumot IV. Henrik adta ki 1598-ban. Ez a szer­ződés lényegében a huge­nottákkal vívott háború le­zárását jelentette. Az edik- tum hivatalos vallásnak is­merte el a katolikus vallást, de emellett szabad vallás­gyakorlást biztosított a hu­genották számára. Az edik- tum a hugenottáknak 25 ez­res hadsereg fenntartását és 200 erőd birtoklását bizto­sította. Az ediktum katonai jellegű kiváltságait már 1629-ben Richelieu bíboros felmondta. XIV. Lajos en­nél is nagyobb hibát köve­tett el, amikor 1685-ben visszavonta azt a részét is, amely szabad vallásgyakor­lást biztosított a hugenot­táknak. Következmény: sok tízezer hugenotta polgár és munkás Angliába és más országba emigrált. Az an­gol szigetországban termé­szetesen a menekült huge­nották franciaellenes pro­pagandát folytattak. A ka­tolikus II. Jakabot ekkor fosztották meg az angol tróntól (II. Jakab XIV. La­jos unokafivére volt). Fran­ciaország pedig elvesztett egy barátot, és szerzett ma­gának egy ellenséget. Az ediktum visszavonását még XI. Innocent pápa is ostoba­ságnak nevezte. De nézzük a Napkirály egészségi állapotát. 1686. november 18-án a király si­keres aranyérműtéten esett át. Ezt megelőzően két éven keresztül igen sokat szen­vedett aranyérbántalmak­tól, és Cartwright szerint ez befolyásolta az ediktum visszavonásában. Richelieu bíborosnak is volt aranyere, de neki legalább nem kel­lett lóra ülnie. Vili. Henrik szifilisze Napjaink orvoskutatói VIII. Henrik egészségi állapotá­nak változásaival sokat fog­lalkoztak. Egyesek szerint köszvénye volt, egy má­sik tábor combnyaktájéki csontvelőgyulladást állapít meg. Cartwright szerint VIII. Henrik szifiliszben is szenvedett. Az utódok egészségi állapotából kö­vetkeztet erre az angol or­vos. VIII. Henrik egyik tör­vénytelen fia, Henry Fitz- roy 17 éves korában halt meg „elhanyagolt mirigy- túltengésben”. Aragóniái Katalintól született Mária nevű leánya szintén az öröklött szifilisz tüneteit vi­selte magán. Az egyik szemmel látható tünet a la­pított orr. Edward fia Jane Seymourral kötött házassá­gából született. Ő 15 éves korában halt meg, testét gennyes fisztulák borítot­ták, ujjpercei elsorvadtak, körmei letöredeztek. Erzsé­bet lánya, aki Boleyn Anná­tól született, meddő volt. Maga a király 49 éves korá­ra már meddő lett. Ez ab- nomnis tünet egy olyan em­bernél, aki 19 éves korában életerős, kisportolt, szem­mel láthatóan jó egészség­nek örvendő ember volt. VIII. Henriknél 40 éves korában kezdtek mutatkoz­ni, hogy „valami nincs rendben” nála. Új kivégzési módszert agyait ki, forró vízben kezdett el öletni. 1534-ben (a király 43 éves volt ekkor) mindenkivel le akart számolni, egymás után kerültek sorra Morus Tamás, John Fisher, katoli­kusok, eretnekek, abbék, anabaptisták, és így tovább. VIII. Henrik élete végén már súlyos idegbántalmak- kal küzdő emberroncs volt, és tünetei, viselkedése va­lószínűvé teszi dr. Cart­wright feltevését. Napóleon Waterlooja Történészek szerint Napó­leon Waterloonál nem állt messze a győzelemtől. Ve­resége nemcsak saját buká­sát, de a francia történelem egy korszakának lezárását is jelentette. A döntő csata éjjelén Na­póleon sokáig nem tudott elaludni. 1815. június ló­ról 17-re virradó éjsza­ka heves aranyérfájdalmai voltak, hajnalban aludt egy­két órát. ennek következté­ben 17-én reggel csak 8 órakor kelt fel. Későn adott arra is parancsot, hogy Gro­uchy tábornok keleti irány­ban támadja meg a poro­szokat. Cartwright-nek kis­sé túlzó az a megállapítása, hogy ez az álmatlan éjszaka okozta a Waterlooi veresé­get, bár abban igaza van, hogy ilyen döntő ütközetnél korábban kell felkelnie egy olyan hadvezérnek, aki a döntéseket mindig kézben tartotta. Sokan talán szubjektivi­tással illetik Cartwright-et azért, mert a történelem ala­kulását uralkodók és vezető államférfiak egészségi álla­potával hozza összefüggés­be. Annyiban azonban iga­za van az angol orvosnak, hogy különösen egy olyan országban, ahol abszolút monarchia vagy abszolút diktatúra volt, mint például a náci Németországban, nem mindegy, hogy milyen a vezető egészségi állapota. Vonatkozik ez még demok­ráciára is, például az USA- ra, ahol az elnök kezében igen nagy hatalom és dön­tési lehetőségek összponto­sulnak.

Next

/
Thumbnails
Contents