Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-23 / 198. szám

1995. augusztus 23., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyarország 9 Göncz Árpád a kollégiumokról Debrecen (MTI) — Göncz Árpád szerint a felsőoktatási kollégium egyidejűleg a fiatal kor alakulásának legfontosabb színtere, az emberformálás eszköze és a közélet iskolája. A köztársasági elnök kedden Debrecenben, a Felsőoktatási Kollégiumok III. Országos Találkozójának megnyitása­kor emlékeztetett rá. hogy mi­lyen szerepet játszottak törté­nelmünkben a híres kollégiu­mok, mint például a sárospata­ki, a pápai, vagy éppen a deb­receni. A kollégiumok a tehet­ség-gazdálkodásban és — fej­lesztésben, valamint a felzár­Bokros a Suzukinél Budapest (MTI) — Bok­ros Lajos pénzügyminisz­ter kedden látogatást tett a Magyar Suzuki Rt. eszter­gomi gyárában. Bánki Fri­gyes, a Magyar Suzuki Rt. új, augusztus 1-jétől hiva­talban lévő vezérigazgató­helyettese elmondta: tájé­koztatták a pénzügymi­nisztert, hogy a belföldi vásárlóerő csökkenésének ellensúlyozására a vállalat dinamikusan növeli ex­portját, amelynek értéke 1995 végére megközelíti a 200 millió dollárt. (Idén várhatóan 40 ezer magyar Swift gördül le az eszter­gomi gyártószalagról, s az autók több mint felét Nyu- gat-Európában értékesí­tik.) A vállalkozás a jövőben is számít a kormány támo­gatására. kóztatásban ma is fontos sze­repet töltenek be; élő-lüktető emberi közösségek, amelyek­ben az emberi együttlét az ön­nevelés egyik legfontosabb eszköze — mondta Göncz Ár­pád. Az államfő beszédében utalt arra is, hogy a kollégiu­mok bizonyos mértékben a „hűség építésének eszközei”; egyfelől új otthont jelentenek a hallgatóknak, de reményei szerint eljutunk odáig, hogy egy-egy önkormányzat éppen a kollégiumi helyek, vagy el­látások kifizetésének átvál­lalásával járul majd hozzá te­hetséges vidéki fiatalok kollé­Budapest (ISB - D. Zs.) — Az utóbbi hetekben az egész­ségügyben történt változások egyértelműen politikai okokra vezethetők vissza — közölte Kis Gyula, a Magyar Demok­rata Fórum országgyűlési kép­viselője a frakció Humán Ka­binetjének sajtótájékoztatóján. Kijelentését azzal indokolta, hogy míg az MDF kormányzá­sa idején pártja igyekezett tá­vol tartani magát attól, hogy politikát vigyen az egészség­ügybe, addig a jelenlegi kor­mány nem türtőzteti magát. A legszembetűnőbb jele ennek, hogy az 1990 után demokrati­kusan választott kórházigaz­gatókat a napokban Budapes­ten az SZDSZ-es irányítás alatt álló Fővárosi Önkor­mányzat mozdította el székük­ből. Az MDF, mint a legnagyobb ellenzéki párt, központosító törekvéseket vél felfedezni a kormány intézkedéseiben. Ez tűnik ki a kórházi ágyak szá­giumi elhelyezéséhez, cserébe pedig az otthoni, a tehetséges diákját kollégiumba küldő kö­zösség szolgálatát követeli meg. Göncz Árpád szerint ér­demes lenne feltámasztani a népi kollégiumok rendszerét. Azt tudomásul kell venni, hogy az ország egyfajta „ér­tékközi” állapotban van, mindez azonban a fejlődés le­hetőségét hordozza magában — mondta a köztársasági el­nök, s ajánlotta a fiataloknak, hogy őrizzék meg mindazt, ami a magyar múlt kollégiumi hagyományaiból, diákönkor­mányzati értékeiből használ­ómnak csökkentésére tett köz­ponti lépésekből, valamint az új budapesti kórházigazgatók kinevezésének módjából. Kis Gyula kifejtette, az ágyak szá­mának csökkentése hosszú tá­von éppen az ellenkező célt fogja elérni. Hiszen, ha csorbítják a gyó­gyításra fordítható összegeket, még több lesz a beteg ember, s így tovább romlik az egész magyar népesség egészségi ál­lapota. Felhívta a figyelmet ar­ra, hogy a munkavállalók által fizetett egészségbiztosítási já­rulék 4 százalékról fix összeg­re történő változtatása veszé­lyes javaslat az SZDSZ részé­ről, mivel arányos köztehervi­selés helyett mindenkitől egy­forma összeg befizetését igényli. Ez pedig leginkább a kis keresetű állampolgárokat sújtja, hiszen ők így a kerese­tük egynegyedét költhetik er­re. Pusztai Erzsébet, a Humán Kabinet tagjaként elmondta, ható. A háromnapos találkozó a megnyitót követően a felső- oktatás jövőjéről rendezett po­litikai fórummal folytatódott a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetemen, ahol a par­lamenti pártok képviselői fej­tették ki nézeteiket a témáról. Fóris Gabriella, a Független Kisgazdapárt oktatási szakér­tője kifogásolta, hogy a kor­mányzat nem döntötte el: hú­zóágazatnak tekinti-e a felső- oktatást. Szerinte Magyaror­szágon, ahol alacsony a diplo­mások száma, a felsőoktatás­ban bármilyen megszorítás tragikussá válhat. többször is kérték az egészség- ügyi kormányzatot, hogy fo­galmazza meg és tárja a nyil­vánosság elé a kórházakkal szemben támaszon szakmai követelményeket, de hiába, így történhet, hogy bezárnak olyan fontos létesítményeket, mint például a Budai Gyer­mekkórház, vagy a Schöpf- Mérei Kórház és Anyavédelmi Központ, s ezenkívül a meg­maradókat is visszafejlesztik, az ágycsökkentés révén. Ami pedig a szülőotthonok terve­zett megszüntetését illeti a képviselőasszony közölte, hogy ezeknek a fenntartása ol­csóbb, mint a komplex kórhá­zak szülészeti-nőgyógyászati osztályaié. Az említett rossz döntéseket diktátumoknak ne­vezte, amelyek a háttérben fo­lyó tárgyalások eredménye­ként jöttek létre. S hogy le­gyen, aki végrehajtsa a dönté­seket, új intézmények igazga­tóinak lecserélésére volt szük­ség. Az MDF a kórházak ügyéről „Nem vállalok bohócszerepet..." Melocco Miklós szobrászművész nem fogadta el a neki szánt kitüntetést Budapest (ISB - FG) — Au­gusztus 20-a. államalapító Szent István királyunk ünnepe alkalmából a Magyar Köztár­saság elnöke — a miniszterel­nök előterjesztésére— a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Melocco Miklós szobrászművésznek. A mű­vész nem veszi át a kitüntetést — hangzott el az országházi ünnepségen. — Mert nem vállalok bo­hócszerepet! — válaszol rövi­den arra a kérdésre Melocco Miklós szobrászművész, ami­kor néhány nappal később ar­ról kérdezzük, hogy miért nem vette át a kitüntetést. — Egyébként azt hittem, elég ha odatelefonálok a titkárságra, hogy nem tartok igényt erre a megtiszteltetésre. Aztán kide­rült, hogy még egy nyilatkoza­tot is kell adnom a Népszabad­ságnak a döntésem okáról. □ Általában sem szereti a kitüntetések, vagy csak ezt nem akarta elfogadni? — Több kitüntetésem is van. Munkácsy-díj, érdemes művész, Kossuth-díj... De ezek mellett is vannak még ki­sebb díjaim. Tehát nem általá­ban utasítom el a kitüntetése­ket. Viszont most, amikor ilyen művész- és művészetel­lenes a hatalom, akkor nem szeretnék abban segédkezni, hogy elhitessék az emberek­kel: minden rendben van. Mint szobrászművész kaptam volna a kitüntetést, amikor éppen ilyen minőségemben tesznek lehetetlenné. Nincs pénz, min­denki ezt mondja. Pedig van pénz. Csak a gazdasági meg­szorítások miatt a hivatalno­kok is rémülten ragaszkodnak a pozíciójukhoz, kétségbeeset­ten takarékoskodnak. Ezzel próbálnak jó pontokat szerez­ni, és lerázni magukról a fele­lősséget. Éppen a miskolci Széchenyi-szobor a példa, hogy kisebb-nagyobb adomá­nyokból is összejöhet a műal­kotás ára. Azon is érdemes el- godolkodni — különösen Szent István királyunk ünne­pén szembetűnő ez —, hogy mi marad utánunk, mennyire figyelünk oda a kultúrára. An­nak idején a Rákosi-érában — elvben — az építkezési beru­házások két ezrelékét fordítot­ták a szobrászatra. Nem volt az több egy ezreléknél, viszont akkor élte az ország a szobor- és emlékműdömping idejét. Tehát ezrelékekről van szó. És mi van ehelyett? Sorra mond­ják vissza a megrendeléseket. Persze nincsenek jobb hely­zetben az iskolák, az óvodák sem. Hosszan sorolhatnánk a pél­dákat. Egyáltalán nem számít a szellemi munka. Mintha két­ségbe vonnák a kultúrát. Ilyen helyzetben nem tudok moso­lyogni. Forró nyomon Lövés dördült a művelődés házában Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Gázpisztollyal fenyegető­zött, majd a helyiség légterébe lőtt egy férfi augusztus 19-én hajnali 3 órakor a vámosatyai művelődési házban. Ezután az illető a nyitott ablakon át el­menekült. Fegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik. A művelő­dés házában lövöldöző sze­mély ellen a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság eljárást in­dított. Vér folyt augsztus 22-én ko­ra hajnalban Kisvárdán, a Napsugár Panzióban. Egy szó­rakozó házaspárhoz 3-4 férfi csatlakozott. Egyikük. P. Bé­la. illetve a féri között vesze­kedést támadt, melynek során P. Béla késsel többször meg­szúrta vitapartnerét, életve­szélyes sérülést okozva. Az ügyben a megyei rendőr-főka­pitányság — P. Béla őrizetbe vétele mellett — vizsgálatot indított. Van, aki úgy próbál ki egy megvenni kívánt motorkerék­párt, hogy már lassan el is használja. Történt, hogy egy férfi tavaly novemberben megvétel előtt a tulajdonosától kipróbálásra elvitt egy Jawa motorkerékpárt. De azóta a gazdájánál sem az 50 ezer forint értékű jármű árával, sem a motorral nem je­lentkezett. A Kisvárdai Rend­őrkapitányság eljárást indított ellene. Yamaha szintetizátort, mik­rofont és bőrkabátot lopott is­meretlen tettes augusztus 19- én Nyírmihálydiban, a Rózsa Ferenc úton egy lakásból, aho­vá behatolt. A kár 100 ezer fo­rint. Elvágta és eltulajdonította a fénysorompó réz kábelját is­meretlen személy augusztus 20-ára virradóra Mátészalka és Kocsord között. A kár 20 ezer forint. Lerúgta egy Zastava külső tükrét valaki augusztus 20-án 15.30 óra körül Sóstógyógy­fürdőn, a melegstrand előtt. Ezerötszáz forint kárt okozott. Egy rabló a sértettől elvett pénzt az úttestre szórta. Mind­ez augusztus 20-án a déli órák­ban Nyírpazonyban, az Árpád utcában történt, ahol két férfi két nő sérelmére követett el bűncselekményt. A fenyege­tők és bántalmazok ellen a Nyíregyházi Rendőrkapitány­ság eljárást indított. A pénzének és a karórájának átadását követelte egy férfi au­gusztus 20-án 22 óra körül egy tiszacsécsei személytől. Á támadó a sértettet a célja eléré­séig, vagyis kitartóan ütlegel­te. Ezután az 1500 forint érté­kű óráját elvette. A rablót a Fehérgyarmati Rendőrkapi­tányság felelősségre vonja. Ötödik alkalommal rendezik a Miss Universe Hungary szépségversenyt Magyarországon. Ezúttal Veszprém­ben bonyolítják a döntőt december 6-án. Az elődön­tőt öt vidéki városban, köztük Debrecenben és Mis­kolcon, valamint Budapesten szervezik. A bevétel egy részét jótékony célra fordítják. Képünkön a tavalyi második Dallos Krisztina látható, aki részt vesz az őszi isztambuli Miss Universe Europa választáson Nagy Gábor (ISB) felvétele Indul az Uj Strukt Budapest (ISB - D. Zs.) — Tegnap Budapesten az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) épületében az északkelet-magyarorszá­gi megyék kórházigazgatói is kézhez vették az intéz­ményekben októbertől használatos számítógépes program lemezét és az ah­hoz mellékelt írásbeli tájé­koztatót. Az Új Strukt név­re keresztelt program gya­korlati üzemeltetéséről rö­vid tájékoztatót is kaptak az igazgatók, illetve az őket kísérő gazdasági vezetők. A program lehetővé teszi, hogy minden eddiginél pontosabb adminisztrációt vezesennek a gyógyító in­tézmények, s ezzel a köz­ponti finanszírozásuk is jobban igazodjon a valódi szükségleteikhez. A gya­korlati kipróbálás néhány kórházban már meg is kez­dődött. Ennek során fel­színre került egy hiba, az ágyak nyilvántartásával kapcsolatban. A program készítői megkezdték a probléma kijavítását, így remélhetőleg októbertől za­vartalanul fog működni az Új Strukt. A megbeszélésen Demes Istvánná, az OEP Finanszí­rozási Főosztályának veze­tője mindenki meglepetésé­re közölte: egyes kórház- igazgatók jelezték, hogy csökkenteni kívánják intéz­ményükben a Népjóléti Mi­nisztérium által megállapí­tott ágyszámot. A főosz­tályvezető-asszony kijelen­tette, hogy ennek semmi akadálya, a számítógépes programon könnyen átve- zethetők a megváltozott adatok. HEBE A szocialista... ...párt hosszú távú prog­ramjának megvitatása lesz a központi téma az MSZP IV. Országos Kongresszusa második fordulóján, ame­lyet november 24-26-án tartanak Miskolcon. A kongresszus előkészületei­ről a párt miskolci sajtótájé­koztatóján beszélt Fedor Vilmos országgyűlési kép­viselő. Az MSZP Borsod- Abaúj-Zemplén megyei el­nöke, az országos elnökség tagja emlékeztetett rá: az elmúlt évi őszi ülésen dön­tötték el, egy második for­dulón kell folytatni a párton belüli párbeszédet az Ma­gyar Szocialista Párt hosz- szú távú stratégiájáról. (MTI) A keresztény... ...hit nem egyeztethető össze az emberi ellenséges­kedéssel — mondta Sere­gély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke a kecskeméti nemzetközi ökumenikus konferenciát megnyitó be­szédében. A tanácskozás résztvevői tisztában vannak azzal, hogy halk szavú megbeszéléseik majd egy lelkiismeretesen összeho­zandó zárónyilatkozat nyo­mán nem fog megszűnni az a baj, amelyet az Egyesült Nemzetek Szövetsége és az európai nagyhatalmak te­kintélye sem tudott eddig megoldani. (MTI) Tegnapi... ...lapszámunk 12. oldalán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárról szó­ló írásunkban Varga József- né olvasószolgálat-vezető beosztását tévedésből igaz­gatóhelyettesnek írtuk. Ezért az érintett elnézését kérjük. (KM) Az SZDSZ az szja-ról Budapest (MTI) — Az SZDSZ nem tartja elégsé­gesnek az önkormányzatok jövő évi finanszírozására szánt 414,5 milliárd forin­tot, valamint továbbra is ra­gaszkodik ahhoz, hogy a személyi jövedelemadó 35 százaléka a helyi önkor­mányzatokat illesse. A Szabad Demokraták Szövetségének Ügyvivői Testületé keddi ülésén a többi között az önkormány­zati finanszírozás kérdését vitatta meg. A kora esti órákban Wekler Ferenc el­mondta, hogy a testület négy pontban rögzítette ál­láspontját a vitatott kérdé­sekkel kapcsolatban. A ki­sebbik koalíciós párt nem tartja elégnek az önkor­mányzatok jövő évi finan­szírozására a kormány által javasolt 414,5 milliárdot.

Next

/
Thumbnails
Contents