Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-17 / 193. szám
1995. augusztus 17., csütörtök MEGYÉN INNEN - MEGYEN TÚL Kelet-Magyarország 15 Meghívó Várhosszúrétre Az összekötő kapocs: egy hősi halott • Zarándokhely Krasznahorka mellett Soltész Sándor, Várhosszúrét polgármestere A szerző felvétele Györke László Ibrány (KM) — Rendhagyó volt a találkozás. Rendhagyó a történet is. Jegyzeteimet kis híján elmosta a víz, ugyanis egy házilag előállított „minibárka” fedélzetén beszélgettünk a Tiszán Ib- ránynál Soltész Sándorral, Várhosszúrét polgármesterével és a házigazdával, Nagy Ferenc bárkaáccsal és -tulajdonossal, aki civilben a megyei levéltár igazgatója. Valószínűleg Várhosszúrét olvasóink többségének nem sokat mond. Ez a mintegy 700 lelkes kisközség Kelet-Szlo- vákiában van; Rozsnyótól hat, Krasznahorkától légvonalban két kilométerre. Törvényszerű véletlen — Hosszú ideig kutattam édesapám sírhelyét — meséli Nagy Ferenc —, aki a második világháború vége felé esett el. A végállomás Várhosszúrét volt. Itt, e hegyek övezte völgyben 1945. február 12- én ádáz csata kezdődött a román és a magyar-német csapatok között. A csatában mintegy félszáz magyar és kilencven német katona esett el. Többek között az én édesapám is, aki akkor volt huszonhét éves. Az elesett katonákat részben tömeg-, részben egyéni sírokba temették el a helybeliek a templomkertben. A németek 1993-ban 42 katonát exhumáltak és hazavittek. A magyar katonáknak szép síremléket állítottak Várhosszúrét lakói. 1994. október 23-án emlékünnepségen leplezték le azt a hatalmas kopjafát, amelyet Ul- man István és Pékár József szlovákiai, illetve erdélyi művészek alkottak. Az ibrányiakat és a vár- hosszúrétieket tehát egy hősi halott kapcsolja össze. Ugyanis miután nyilvánvalóvá vált, hogy a várhosszúréti templomkertben nyugszik többek között id. Nagy Ferenc is, fia úgy döntött: nem hozatja haza édesapja földi maradványait — egyrészt, mert példaértékű, ahogy a várhosszúrétiek addig is gondozták a számukra ismeretlen magyar katonák sírjait —, hanem inkább rendszeressé teszi az odalátogatást. Búcsú A kezdet kezdetén csak a polgármesterek — Berencsi Béla és Soltész Sándor — találkoztak néhány kísérő társaságában. Tavaly már vállalkozók is összejöttek, keresvén a lehetőségeket a gazdasági kapcsolatok kialakításában. Az idén pedig az ibrányiak már tizennyolc gyereket is vittek Várhosszúrétre. Ezt a látogatást viszonozták ők július végén. Várhosszúrét (szlovákul; Krasnahorka dluha Lúka) lakossága még ma is 90 százalékban magyar. Zarándok- és búcsújáró hely minden év augusztus 20-án a Szűzanya szobránál, amely a természetben, az egyik hegyoldalon található egy kápolna szomszédságában. Az idén az események már 17-én kezdetüket veszik. Természetesen az ibrányiak is itt lesznek. Utazik és fellép többek között az ibrányi Rock-Wood együttes is. Az ünnepi (civil) beszédet Pozs- gay Imre mondja a program szerint. Az öregfiúk labdarúgó-mérkőzése színesíti a programot, melynek érdekessége, hogy nem kisebb játékvezető fütyül majd, mint Puhl Sándor FIFA-bíró. De itt lesz — reményeik szerint — a Honvéd Táncegyüttes is Budapestről. Nemcsak az feltűnő, hogy ez a kisközség évente egyszer országra-világra szóló esemény színhelye. (Mellesleg ilyesmiből néhány zarándok- hely igen jól megél, mint például a portugáliai Fatima, hogy csak egyet említsek.) Várhosszúréten nagyon jól tudják, hogy nyelvében és kultúrájában él a nemzet. Ennek kisebbségi helyzetben hatványozott jelentősége ven. Ezért sokat is tesznek a kultúráért, hiszen két(!) amatőr szánjátszó társulata is van ennek a kis településnek. És két zenekara. Ami még érdekes, fő mozgatója az egésznek Bernáth Miklós, aki cukrász és kőműves. Vagy fordítva. A falu A falu festői környezetben fekszik. Turistaparadicsom lehetne, már csak ezért is. De másért is. A közelében lévő feltáratlan, illetve részben feltárt cseppkőbarlagban található Európa talán legnagyobb cseppköve, amely 32 méter hosszú. Ám a falusi turizmusnak nincsenek hagyományai errefelé. Korábban a férfilakosság nagy része az építőiparban dolgozott a közeli Rozsnyón. A gazdaságban azonban ott is bekövetkezett visszaesés miatt sokan váltak munkanélkülivé. .A faluban a mezőgazdasági tevékenység — hegyvidék lévén — minimális. Gyógynövényekben viszont igen gazdag a falu határa. Az ibrányiak javasolták, hogy segítenek értékesíteni az itt összegyűjtött értékes gyógynövényeket, amely a gazdasági kapcsolatok kezdetét jelenthetné. Alighanem a maga szokat- lanságában ez a testvértelepülési protokollmentes kapcsolat — példaértékű. Talán azért is, mert alulról építkezik... Ezer írás az Alföldről Békéscsaba (MTI) — Ezer írás az Alföldről címmel jelentetett meg válogatott könyv- jegyzéket a békéscsabai székhelyű Nagyalföld Alapítvány. A könyvsorozatának 5. köteteként napvilágot látó bibliográfia valamennyi alföldi megyei könyvtár szakembereinek a közreműködésével született meg, szerkesztője Lisztes László ny. könyvtárigazgató. Az általános összefoglaló műveket és kézikönyveket számba vevő fejezet a táj történeti fejlődésével foglalkozó tudományos munkákat sorolja fel. Az időrendbe állított „tételek” érzékletesen jelzik, hogyan bontakozott ki az Alföld iránti tudományos érdeklődés. Egy másik fejezetben a természeti környezettel foglalkozó legfontosabb könyvek a folyószabályozástól napjainkig követik a táj átalakulásának legjellemzőbb mozzanatait, s a könyvismertetésekből jól érzékelhető, mekkora kihívást jelent minden időben az Alföld sérülékenysége és veszélyeztetettsége. A gazdasági, a társadalomtudományi és a művelődéstörténeti fejezet tételei arról az „alföldi útról” szólnak, amelynek sajátossága ma is meghatározza e világot. Mint az előszóban Csatári Bálint földrajztudós megfogalmazza, e könyvvel egy megbízható, az Alföldről szóló tudás fölmutatására alkalmas kiadvány kerül az érdeklődők kezébe. Az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Intézetében készült könyvjegyzék háromezer példányban jelent meg. Kovács El emér tárcája A hogy Ladájukkal elhagyták a várost, a lassan cammogó, egyre inkább torlódó kocsisorra pillantva gondolni lehetett, hogy ott, elöl valami történt. Kora délután volt, tiszta idő, ha nincs elöl a rengeteg jármű, talán kilométerekre is ellátni. Igazából csupán az volt feltűnő, hogy szembejövő járművel egy idő óta nem találkoztak. Aztán a kerepeci temetőnél megoldódott a rejtély. A koporsót kísérő menet már befordult a temetőkert kaviccsal felszórt útjára. Am néhány, igen rövidre nyírt hajú fiatalember továbbra is az út szélére, illetve a közeli rétre irányította az autópályán közlekedő járműveket. A volánnál ülő férfi a leeresztett ablaküvegen kiszólt az autókat terelő keménykötésű ifjúnak: —A járási járványügyi állomás munkatársai vagyunk. Sietnénk. — Nem érdekel a tetves szakmátok — sziszegte amaz a fogai közül.—Álljatok félre és szálljatok ki. Vagy magam borítom bele az árokba ezt az ócska pléhteknőt. Már javában tartott a szertartás, mire a hullámzó tömeggel együtt a nyitott sír közelébe ért. Útközben kérdő tekintetére egy meglett korú férfi annyit mondott, hogy megöltek egy fiatalembert. Igen, az az ősz hajú ember, akit ketten is támogatnak, az lehet a fiú apja, most Halhatatlanság pedig az édesanyját, egy vékony alkatú, kisírt szemű, hangosan síró nőt kell visszafogni, hogy a kötélén leeresztett koporsó után ne ugorjék. Az arcokon gyász, fájdalom a szemekben könny. Száraz rögök koppannak hangosan a mélyben. Körbepillant. Ha nincs az iménti országúti incidens, akkor most eszébe sem jut, hogy milyen temetésen van. Hiába fürkészi a sír közelében állók arcát, azokról a fájdalom és szomorúságon kívül más le nem olvasható. Nyoma sincs annak a naponta tapasztalt magabiztosságnak, ahogy ezek egy-egy üzlet, presszó, játékkaszinó vagy étterem előtt kiszállnak sötétített üvegű drága autójukból. Nyoma sincs a járásukból, mozdulataikból áradó döly- fös pökhendiségnek. Hogy itt most minden hatalom a miénk. S hogy senki se merjen velünk ujjat húzni. Ha nem figyelt volna az autójukat leállító tar fejű férfi keményre merevedett arcára, vészjósló tekintetére, most meg sem fordul a fejében, hogy a fekete öltönyök alatt esetleg gyorstüzelő fegyverek lapulnak, s hogy valakik ezért a gyilkosságért most bosszút forralnak. Már a koszorúkat rakják a friss hantra, gondos kezek simítják el a szalagot. Ideje indulni. A volánnál ülő kisfőnök, Szilárd idegesen szívja a cigarettáját. Ez az erőszakos leállítás hármójuk közül őt borította ki legjobban. — Láttuk, te egész közel mentél— jegyzi meg harmadik társuk, Balázs. —Milyen volt? —Hát ez az—mondja lelkesülten. Hogy egészen másra számított. Középkori kalóztermetekre, sátáni arcokra, igazi apagyilkos figurákra. Ehelyett... —Ehelyett jólfésült zsúrfi- úkat láttál tucatszám — gúnyolódik indulattal Szilárd. — Belenéztél te egyáltalán annak a kopasznak a képébe, aki oldalra állított bennünket? Amikor azzal fenyegetőzött, hogy felborít bennünket? Láttam a tekintetén, hogy ennek semmi sem számít. Ez a korosztály, a tizen- nyolc-huszonkét évesek, a legveszedelmesebb fajta. Az anyját már elfelejtette, családja meg még nincs. Meghúzni a ravaszt, vagy valakibe kést mártani, ezeknek semmi. — Valahogy így képzeltem én is. És most mégis... / ó,jó—köpte ki mérgesen a cigarettavéget a lehúzott ablakon a volánnál ülő. — Csak azt ne akard bebeszélni nekünk, hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi. (Ungvár, 1995. augusztus) Német minőség Ötéves a szatmári Caritas Máriás József Szatmárnémeti — Nem régen ünnepelte fennállása ötödik jubileumát a szatmári egyházmegyei katolikus Caritas segélyszervezet. Bár az évek száma kevés, a visszapillantás örömmel és megelégedettséggel töltheti el mindazokat, akik a segélyszervezet kibontakoztatásáért fáradoztak, s azokat is, akik élvezhették annak jótéteményeit. A meghívottak — német és osztrák testvérszervezetek, valamint a romániai Caritas-szövetség vezetői — nem csupán az elmúlt öt esztendőben megtett út eredményei számbavételére gyűltek össze, hanem új objektumok avatására, amelyek a Caritas intézményhálózatát gazdagítják. A szamári Caritas-szer- vezet 1990. május 29-én jött létre, 1993 szeptember 1-től tagja a romániai Cari- tas-konföderációnak, amelyet május elején, Rómában, a Nemzetközi Caritas is tagjai sorába fogadott. Reizer Pál szatmári római katolikus megyéspüspök, külföldi és hazai paptestvérekkel együtt szentelte és áldotta meg a tolókocsigyárat, a rokkantakat foglalkoztató varrodát, a fizikai és lelki fogyatékos gyermekek rehabilitációs központját. Lieb József nagykárolyi esperes fogyatékos gyermekek számára nyitotta a nagykárolyi óvodát, ugyanott a szegényeknek meleg ételt nyújtó leveskonyhát; Zenje Kari Heinz ausburgi Caritas igazgató pedig az alsóho- moródi családi nevelőotthont, amelyet a német- országi Witten Caritas Szervezete költségén építettek újjá, ahol Jaczola Zsolt és felesége három egészséges és három fogyatékos gyermeket fog nevelni. Mindenik új intézetre illik a Zerrle úr által megfogalmazott minősítés: ez már német standard”. Valóban az, amint a Schupler Tibor lelkész vezette Caritas- közösség is nyugati szinten és minőségben igyekszik A Szent József Rehabilitációs Centrum. Az intézet előcsarnokában elhelyezett márványtáblán, három nyelven, az alábbi szöveg olvasható: „Létrehozta a szatmárnémeti Caritas szervezet a német Caritas és a német Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium anyagi támogatásával 1995." Szabó Sándor felvétele A kezdeti ruha- és élelmiszercsomagok kiosztása helyett ma már komplex segélyezési tevékenységet folytat; rendszeresen segíti a Halmi községben lévő árvaházat, létrehozta Alsóho- moródon, a fogyatékos gyermekek üdülőotthonát, ökumenikus kápolnát létesített a szatmárnémeti kórház pszichiátriai osztályán, szakorvosi rendelőintézetet és gyógyszertárat nyitott Szatmárnémetiben, szociális konyhát ugyanott, cigányóvodát és tanulók napköziotthonát Erdődön, mezőgépészeti szolgáltatást Nagykároly környékén, tájékoztató irodát Szatmárnémetiben. Május 27-28-án újabb egységek avatására került sor. megtervezni és kivitelezni szándékait. A vendégek elégedettek voltak. Láthatták: pénzük jó helyre került, valóban azt a célt szolgálja, amire szánták, olyan minőségben, amely hazájukban sem vallana szégyent. Ez valóban méltó ünneplés, új s új projektek életbeültetését, rászorulók újabb százainak megsegítéséi célozza. A beszélgetések során azonban arról is szó került, hogy mihamar a saját lábunkra kell állnunk, magunknak kell előteremtenünk azokat az alapokat, amelyek a továbbfejlődéshez szükségesek. Távlati tervekben nincs hiány, remélhetőleg az elkövetkező öt év is ugyanolyan eredményes lesz, mint az eddigi volt.
