Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-16 / 192. szám
1995. augusztus 16., szerda SPORT m Erem lapátolok Duisburgban kajak-kenu vébe Budapest (MTI) — Szerdától vasárnapig immár harmadszor látja vendégül Diusburg a síkvízi kajak-kenu világbajnokság résztvevőit: az 1938-tól zajló csúcstalálkozók során 1979-ben és 1987-ben randevúztak itt a sportág legjobbjai. Mindkét viadalon a magyarok tiszteletére kétszer játszották el a himnuszt. — Az ilyen világversenyek előtt azt szoktam mondani: köteleznek a hagyományok, ezért valamennyi számban a minimális elvárás a döntőbe kerülés. Most ennyi azonban nem elegendő, az olimpiai számokban az első hét közé kell jutni, ugyanis csak így lehet biztosítani az atlantai ötkarikás részvételt. Ehhez még azt érdemes hozzátenni, hogy az olimpiai értékelés szerint szeretnénk 35-40 pontot szerezni — nyilatkozta Vajda Vilmos, aki az 1988-as szöuli olimpia után vette át a válogatott irányítását. A kapitány 3-4 aranyéremmel már elégedett lenne, de azt is hozzátette, hogy a 24 lehetőség közül illene legalább 14-15 érmet begyűjteni. Mindehhez csak annyit: tavaly a mexikóvárosi csúcstalálkozóról a magyarok 6 arany-, 12 ezüst- és 2 bronzérmmel tértek haza. A magyarok a tavalyi vb-n taroltak, valamennyi szakági értékelésben az élen végeztek. A világbajnokság műsora, szerda: 1000 m-es és női k-4 500-as előfutamok (9.00) , reményfutamok a délelőtti számokban (15.00) . Csütörtök: 500 m- es előfutamok (8.00), reményfutamok a délelőtti számokban (15.00). Péntek: 1000 m-es és női k-4 500-as középdöntők (9.00), döntők a délelőtti számokban (15.00). Szombat: 500 m-es középdöntők (9.30), döntők a délelőtti számokban (14.40). Vasárnap: 200 m-es selejtezők: egyes (8.30), páros (12.30), négyes (15.15), 200 m-es döntők: egyes (10.15), páros (14.15), négyes (16.25). Ilyen Conchita Martinez tenyerese AP-felvétel Sport világ A Ferencváros... ...nyerte hétfőn este a labdarúgó NB I. második fordulójának zárómeccsét. Az Üllői úton a hazaiak Nyilas (11-esből) és Kunties góljaival 2—0-ra nyertek az Újpest ellen. (KM) Csütörtöktől... ...Bécs ad otthont az idei „vizes”, Európa-bajnokság- nak, amelynek keretében az úszók, a vízilabdázók, a műúszók, a műugrók és a hosszútávúszók mérik össze tudásukat. Az első versenynapon még csak a műúszók és a műugrók vetélkednek. A pólósok pénteken, a hosszútávúszók szombaton, az úszók pedig a jövő héten, kedden kapcsolódnak be az augusztus 27-ig tartó küzdelembe. A világon először... ...vezeték nélküli készülékek (telefonok, telefaxok, személyi hívók és számító- gépes modemek) segítik a zökkenőmentes kommunikációt a jövő évi atlantai nyári olimpiai játékok sajtóközpontjában. (MTI) Rosszul... ...kezdődött a Bundesliga őszi idénye Jürgen Klinsmann számára. A német labdarúgó-válogatott kapitánya Angliából való hazatérése óta szombaton szerepelt először bajnoki mérkőzésen új csapatában, a Bayern Münchenben. és mindjárt részleges Achilles-ínszakadást szenvedett. Négy hét kényszerpihenő vár a csatárra és tíz napon keresztül gipszcsizmát kell viselnie. így aztán nem volt ott hétfőn este La Coruná- ban, ahol a Bebeto vezérelte hazaiak 7—0-ra (3-0) hengereltek. (dpa) Két aranyérmet... ...szereztek a magyarok a németországi Bad Neuenahrban a teniszezők szenior világbajnokságán. Marhán Róbert után Pintér Mária is az élen végzett. A Real Madrid... ...labdarúgócsapata három évre leszerződtette a kolumbiai válogatott középpályást, Freddy Rincont. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, sajtóértesülések szerint viszont a spanyol bajnok 500 millió pezetát (4,1 millió dollárt) fizetett a játékosért. A göteborgi... ...atlétikai világbajnokság után Zürichben találkozik a sportág krémje. Várhatóan 25 újdonsült világelső fogadja el a meghívást négy versenyes sorozat nyitányára. Az összesítésben élen végzők 20 darab, egyenként egy kilós aranyrúdon osztozkodhatnak. Zürichben további pénzösszegeket is átnyújtanak, hiszen aki szerda este élen végez, 7000 dollárt kap. A világrekordért további 50 ezer jár, továbbá egy kiló arany is. Nemzetközi szintű csapatot akar Rácz Sándor egyéves szerződést kötött régi-új klubjával, a Nyíregyházi KC-val Nyíregyháza (B. T.) — Az idő kerekét pontosan három évvel lehetne visszatekerni a Nyíregyházi KC férfi kézilabdázóinál. 1992 nyarán ugyanis a Rácz Sándor-Bartha Dénes kettős készítette fel a csapatot a bajnoki küzdelmekre, csakúgy, mint ezekben a napokban. Persze, azóta sok minden változott a klubnál, Fullajtár András után Vajda Sándor is távozott az elnöki székből, így a régi-új vezető edző, Rácz Sándor már Kardos Lászlónak mondott igent a napokban. Az egykori — és remélhetőleg jövőbeli — sikeredzővel a terveiről és a hogyan továbbról is beszélgettünk. □ A nyár elején szinte már kész tény volt, hogy Kisvár- dán, az NB I-es női csapat kis- padján kezdi meg az őszi szezont. — Igen, eleinte tényleg női csapathoz készülődtem, de a szóbeli megállapodásnál nem jutottunk tovább — kezdte Rácz Sándor. Inkább csak a sajtó fújta fel az egész ügyet. A szerződéskötésnek elsősorban anyagi akadályai voltak, a vezetőkkel ugyanis nem sikerült megegyeznünk. Q Annak idején, két és fél évvel ezelőtt egy kicsit keserű szájízzel távozott a nyíregyházi kispadról. Sőt, állítólag a korábbi vezetés még a mérkőzésekre sem engedte önt be. Mindezt hogyan élte meg? — Még ma is tisztán emlékszem, hogy 1992. november 6- án, egy Pécs elleni hazai vereséget követően álltam fel a Egy régi emlék kispadról. Utána valóban megtörtént, hogy Vajda Sándor el- nökösködése idején nem akartak felengedni a lelátóra. Egyébként, ha szabad ilyet mondanom, akkor úgy érzem, hogy Vajda eszméletlen károkat okozott a klubunknak, ahogy most tájékozódtam, még mindig az általa okozott tüskék és göröngyök miatt van az NYKC nehéz helyzetben. O A múltat félretéve, a jelenlegi vezetés mikor kereste önt meg újra? — Augusztus első hetében vették fel velem a kapcsolatot, akkor kaptam egy igen rövid gondolkodási időt, mely alatt megpróbáltam feltérképezni a körülményeket. Végül úgy döntöttem, hogy igent mondok. Mivel Kardos úr ragaszkodott ahhoz, hogy a csapatnak Balázs Attila felvétele főállású edzője legyen, egy évig fizetésnélküli szabadságra jöttem munkahelyemről, a 9-es iskolából. □ Most már az ön irányításával is túljutottak két edzőmérkőzésen és a hét végi nagybányai tornán. Mik a tapasztalatai? — Úgy látom, hogy létszámban megfelelő mennyiségű játékos áll a rendelkezésemre. Az úgymond kezdőcsapatból egy jobbkezes, befejező, kemény átlövő hiányzik, de ilyen játékos talán az egész országban nincs, Romániában három mérkőzést játszottunk, egyet közvetlenül a megérkezésünk után a román bajnokság negyedik helyezettjével, az EHF Kupában induló nagybányaiakkal. Ragyogóan kezdtünk, négy-öt góllal is vezettünk, aztán négy találattal kikaptunk. Még ezen az estén egy másodosztályú csapatot győztünk le 30—17-re. Másnap reggel újra a házigazdával mérkőztünk, ezúttal ők kezdtek jobban, mégis volt győzelmi esélyünk, ám ezt elszalasztottuk, és egygólos vereséget szenvedtünk. Természetesen ezúttal még nem annyira az eredmény, mint a játék volt a fontosabb, és akadtak olyan szituációk támadásban és védekezésben is, amelyeket szenzációsan oldottunk meg, ám előfordultak az ilyenkor még szokásos hibák is. Q Valóban a nemzetközi kupaszereplés kivívása a cél? — Részemről és bárki részéről felelőtlenség lenne azt állítani, hogy ki fogunk jutni az európai kupaporondra. Én azonban nagyon szeretném, ha nemzetközi szintű csapatot sikerülne itt összehozni, mert úgy érzem, hogy annak idején, úgy 1981 körül a magvakat én vetettem el a nyíregyházi kézilabdában, és az lenne az igazán jó termés, ha ez az álmom teljesülne. Persze, ehhez még rengeteget kell majd dolgoznunk. □ A múlt hét végén a játékosok petíciót juttattak el a klub vezetőihez. Mindez a munkát mennyire befolyásolja? — A játékosoknak joguk van ehhez, hiszen valahol jogos követelésiek vannak. Azt kértem tőlük, hogy mindez a felkészülési mérkőzéseket és az edzéseket ne zavarják egy pillanatig sem. Nagyon reménykedem, hogy mihamarabb lezárul ez az ügy, és a Nagy díjon mégis részt vehetünk. Izrael ellen kezd a válogatott Budapest (MTI) — A balatoni nyaralók igazán elkényeztetett helyzetben vannak, hiszen szerdán Siófokon két barátságos válogatott futballmérkőzést is láthatnak. Előbb (18 órakor) az olimpiai válogatottak lépnek gyepre, 20 órakor pedig a második hivatalos A-válogatott magyar-izraeli összecsapás következik. Tegnap a szigetbecsei új pályán tartott egy órányi foglalkozást a szövetségi kapitány, majd kezdőcsapatot hirdetett. A magyar válogatott így kezd Izrael ellen: Petry (Genclerbirligi/34) — Monos (Va- sas/18), Márton (egyesületen kívüli, 20), Lipcsei (Porto/28), Keresztúri (Parmalat/9) — Halmai (Ekeren/15), Kozma (A. Nicosia/38), Sallói (Beitar Jerusalem/11), Illés (MTK/18) — Kiprich (A. Nicosia/68), Kovács K. (A. Nicosia/55) Kereshetik Csaholy utódját Öt „új" csapat tagja az Erimpex-csoport mostani mezőnyének Nyíregyháza (LTL) — Augusztus 20. — E nap dupla ünnep lesz a megyei másodosztályú labdarúgóbajnokság csapatai számára, hiszen mindkét csoportban ekkor startol az új szezon. Tizennégy-tizennégy tiszta lappal induló együttessel... Az Erimpex-csoportnak a nyírcsaholyiak boldogan intettek búcsút, hiszen első helyezettek lévén egy osztállyal feljebb jutottak, ahol már a bemutatkozáson is túl vannak. „Fentről” két csapat, a nyírlu- gosi és a tarpai pottyant ki ebbe a mezőnybe, ezen együtteseken kívül Hodász, Nyírvasvári és a Tiszamenti SE társulata került az „erimpexesek” közé. Emlékezetes, hogy ennek a csoportnak a létszáma a gyüre- iek visszalépése miatt már tavaly ősszel tizenháromra apadt, és a tizenhármakból mostanra csupán kilencen maradtak itt. A kállósemjéniek — bár pozíciójuk alapján megfeleltek a csoport elvárásainak — ősszel is a megyei másod- osztályban folytathatják, csak éppen a másik tizennégy csapatos mezőnyben próbálnak szerencsét. Ha egy gyors mustrát ejtünk a listán, hamarjában kiderül, hogy bizony az Erimpex-csoport mostani összetétele roppant erős, több bajnokaspiráns csapat is található közöttük. Egyébként az augusztus 20-i, ünnepi rajt egy helyütt csorbát szenved, hiszen a jánkmajtisi- ak (a túrricseiekhez hasonlóan a bajnokságban végig) szombaton rendezik otthoni találkozójukat. Az 1. forduló párosítása: Hodászi Sportbarátók Kö- re-Nyírmeggyesi SE, Jánk- majtisi Tranzit-Blikk SE-Bal- kányi Medosz SE, Nyírbélteki Egyetértés SE-Vajai II. Rákóczi SE, Nyírvasvári SE-Nyírlugosi Medosz SE, Tiszamenti SE-Encsencsi SE, Olcsvai SE-Túrricsei SE, Tarpai SE-Nagyecsedi Rákóczi SE. Börtönbe megy a balhés tréner Sydney/Honolulu (dpa) — Egy hónapos börtönre ítélték és 10 ezer dollár befizetésére kötelezték Gennagyij Turec- kijt, a kétszeres olimpiai bajnok orosz gyorsúszó, Alek- szandr Popov edzőjét. A tréner Hawaii szigetére, a csendes-óceáni nemzetközi úszóbajnokságra tartott, amikor a Sydney-Los Angeles repülőjárat fedélzetén ittas állapotban rátámadt négy személyre. A 46 éves edző a honolului bíróság előtt elismerte tettét, ügyvédje azonban azzal védekezett, hogy Tureckij szervezete rosszul viselte a vérnyomáscsökkentő gyógyszert, s ez idézte elő agresszív magatartását. Az orosz edző egyébként azért Sydneyből repült az Egyesült Államokba, mert Canberrában, az Ausztrál Sportintézetnél dolgozik. A kenguruföldiek legjobb úszóit irányítja, de vele készül tanítványa, Popov is. John Faulkner ausztrál sportminiszter teljesen elfogadhatatlannak nevezte Tureckij viselkedését, de úgy tűnik, hogy a történtek miatt egyelőre nincs veszélyben az orosz edző állása. Edzőmeccs Kisvárda (KM) — Igazán rangos ellenféllel vívta második előkészületi mérkőzését (az elsőn 28-28 játszottak a vébére készülő román juniorválogatottal) a Kisvár- dai SE női kézilabdacsapata. Az EHF Kupa másik magyar résztvevője, a DVSC látogatott tegnap Várdára. Rendhagyó módon háromszor harminc percig tartott a mérkőzés, amelyet a vendégek nyertek meg 40-33-ra. A mutatott játék mindenképpen biztató a jövőre nézve, és az is, hogy sokáig döntetlen körüli volt az eredmény, csak az utolsó percekben húzott el a Löki. Különösen Agárdi, Nagy henni, Hollóné és Baunok volt elemében, ami mindenképpen jó jel a az őszi megmérettetések előtt. A jövő héten egyébként háromszor is pályára lépnek a várdai hölgyek, de szükség is van a mérkőzésekre, hiszen szeptembertől három fronton (bajnokság, Magyar Kupa, EHF Kupa) is helyt kell majd állniuk. Mai műsor LABDARÚGÁS. NB lies utánpótlásbajnokság: NYSI „B”— Tiszakécske, Tiszavasvári út, 12. NYSI „A”-Tiszakécske, 14. Előkészületi mérkőzés: Ra- kamaz-Gávavencsellő, 17.