Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-16 / 192. szám

1995. augusztus 16., szerda Túlságosan rövid a takaró Takarékossági intézkedések széles skálája • Társulás érdeksérelem nélküli?) Adj tízmilliót! Györke László Barabás (KM) — A forró napsütésnél csak a sebesség- korlátozásra, az útviszo­nyokra fittyet hányó, szágul­dó autók verte por és zaj kel­lemetlenebb ebben a koráb­ban igen csendes kis beregi községben. Miért száguldoz­nak errefelé a régi Mercede­sek, egyéb, főként dízelüze­mű személykocsik? Nem ne­héz kitalálni: még egy (üzemanyag)fordulót akar­nak tenni a határon túlra, hogy nagyobb legyen a bevé­tel. Persze, nem ez a település leg­nagyobb gondja, bár az ukrán határ felé vezető út lakói szá­mára ez sem mellékes: csúcs­forgalomban nem tanácsos a gyerekeket kiengedni az ut­cára. A tét: a fennmaradás — A fennmaradásért küzdünk, küszködünk — mondja mint­egy bevezetőként Daróczy Pál polgármester. A valamivel több, mint ezer lakost számláló Barabáson je­lenleg 84-en kapnak jövede­lempótló támogatást. Azért „csak” ennyi, mert az új szabá­lyok szerint újra több munka- nélkülit foglalkoztathat az ön- kormányzat közhasznú dolgo­zóként. Ezek száma jelenleg 38, azaz harminccal több, mint volt korábban. A takarékosság jegyében a közhasznú dolgozók végezték el többek között az intézmé­nyekben a tatarozást. Gyakor­latilag tehát csak az anyago­kért kellett pénzt kiadnia az önkormányzatnak. Az ismert megszorító intéz­kedések az ilyen kistelepülé­seken hatványozottan érezte­tik hatásukat. Az óvodában, hogy egyáltalán fennmarad­Barabási pillanatkép jón, csoportösszevonást haj­tottak végre, sőt: közös irányí­tás alá került az iskolával. — Sajnos, két kiváló dolgo­zótól voltunk kénytelenek megválni — mondja a polgár- mester. — A paradoxon a do­logban, hogy a létszámcsökke­nést a törvény által biztosított végkielégítés miatt az idén egyáltalán nem is fogjuk meg­érezni. Két munkanélkülivel viszont több lett a faluban. Sajnos, az iskolában sem va­lami rózsás a helyzet. Annyi különbséggel, hogy itt két pe­dagógus szerződését — ha­sonló okokból — nem hosz- szabbították meg. Kényszertakarékosság A szűkös anyagiak miatt már az elmúlt télen — tüzelőtaka­rékossági okokból — a régi is­kolaépületet lezárták. Ezt per­sze csak úgy tudták megolda­ni, hogy bevezették a két mű­szakos, azaz a délelőtt-délutá- ni tanítást. Hogy ez a kény­szerintézkedés mekkora visz- szalépés szakmai szempont­ból, arról a pedagógusok tud­nának sokat mesélni. A fennmaradás érdekében költségvetés — egy sor egyéb intézkedést kellett hozni az önkormányzatnak. Ilyen pél­dául a közkutak kétharmadá­nak!!) lezárása. Hogy ez mit jelent egy elöregedő települé­sen, nemigen kell hosszan ma­gyarázni. — Sikeresen pályáztunk ki­egészítő támogatásra — mondja Daróczy Pál. — A va­lamivel több, mint hatmillió forintot hat egyenlő részletben kapjuk meg. Csakhogy a pályázati felté­telek között szerepel a kisebb települések önkormányzatai esetében — ugyancsak takaré­kossági okokból — társulások létrehozása a szomszédos ha­sonló vagy kisebb települések­kel. Közismert, hogy Barabás­nak még a rendszerváltás előtt társközsége volt Vámosatya és Gelénes. Felmerült, hogy eset­leg a három település egy kör­jegyzőséget alkotna. — A hagyományos, klasszi­kus értelemben vett körjegy­zőség — mondja Daróczy Pál — erre nem alkalmas, hiszen az mindenképpen csorbítaná az egykori társközségek joga­it, sértené érdekeiket. Azt meg is lehet és kell érteni, hogy A szerző felvétele ezek a települések ragaszkod­nak önállóságukhoz. Ahhoz is, hogy önálló hivataluk legyen, ha minimális apparátussal is. Az elképzelések szerint mind­három önkormányzat önálló költségvetéssel rendelkezne, és külön költségvetést dolgoz­nánk ki a körjegyzőségre. Hogy végül is milyen formá­ban fog ez a társulás működni, az később dől el. Az álláspon­tokat a megyei önkormányzat­tal ismertetjük, egyeztetünk, s megkíséreljük azt a változatot megvalósítani, amely legke­vésbé rossz az érintett önkor­mányzatoknak. Egyre nehezebb Miközben az önkormányzat azon fáradozik, hogy munka­helyeket teremtsen — most tárgyalnak egy elektronikai szerelőüzem idetelepítéséről, illetve az ún. egykori „Rubik”- üzem hasznosításáról, mely önkormányzati tulajdonba ke­rült —, a helyzet egyre nehe­zebbé válik, ami a foglalkozta­tást illeti. Sajnos, nem tesz jót a falunak, hogy az annak ide­jén beharangozott déli autópá­lya ügye egyre inkább a ho­mályba vész. Környezet­védelem Budapest (MTI) — Nagyobb bevételekre számíthat már idén a Környezetvédelmi Alap. Erről Dócsné Balogh Zsuzsa, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­rium közgazdasági és költség- vetési főosztályának helyettes vezetője tájékoztatta az MTI-t. A hűtőgépek, valamint a gumiabroncsok szeptembertől alkalmazandó termékdíjából 250-280 millió forintos több­let bevétel adódik. Ezeket a termékdíjakat az első forgal­mazók, felhasználók, vagy im­portálók fizetik. Ugyancsak szeptembertől az eddigi 1 fo­rint 20 fillér helyett 2 forint lesz az üzemanyagok termék­díja. Az ebből adódó többlet- bevétel 250 millió forint. Az 1 forint 20 filléres termékdíjból körülbelül 3 milliárd forintos bevétel származott volna idén. Az akkumulátorokra és a csomagolóeszközökre megáll­apított termékdíjakat jövőre kell fizetni. Az akkumulátorok termékdíjából a Környezetvé­delmi Alapnak 700 millió forint bevétele származik majd. A csomagolóeszközök­nél amennyiben valamennyi forgalmazó, felhasználó, im­portáló a termékdíj-fizetést, s nem a begyűjtést, feldolgozást választja, akkor 4 milliárd fo­rint bevétel adódhat. A termékdíj felhasználásá­nál a törvény eltérően írja elő a kötött, illetve az általános ke­retet. Máthé Csaba A dj tízmillió forintot, amit valutára átvált­va vigyél át a hatá­ron, tedd be egy svájci bank­ba, ahol hozzá lehet jutni és akkor garantáltan megsze­rezzük Neked a 100 milliós hitelt. Az ilyenfajta ügynö- kösködés első áldozata a megyében egy ismert agrár szakember, aki fejestül ug­rott a kétes ügyletbe és ke­ményen bennemaradt. Az egykori társaknak pedig bottal lehet ütni a nyomát, aktív szerepüket a bonyolí­tásban szinte lehetetlen bi­zonyítani, hiszen papíron mindenhol a vállalkozó ne­ve szerepel. Kis országunkban a kár­pótlási jegy tulajdonosai­nak letárolása után a hitel­ügyletek kerültek előtérbe, hiszen továbbra is hitelín­séges időket élünk. Mindezt elsősorban a múlt példái idézték elő, amikor nem lé­tező ingatlanokra, berende­zésekre, árukra vettek fel nagy összegű hiteleket, amelynek végső állomása a hitelkonszolidáció lett. Az­óta sokkal óvatosabbak a pénzintézetek, tüzetesebben vizsgálják a felajánlott jel­zálogot, nehezebb megfele­lő hitelkerethez jutni. Ezt az állapotot használ­ják ki ügyeskedők, 10-15 százalékos jutalékot kérve nagyösszegű hiteleket ígér­nek tuti alapon. Az eddigi tapasztalatok alapján az egyedüli tuti az üzletben a jutalék, amihez bármikor hozzájuthatnak, a többi ké­tes, csúsztatott. Semmilyen garancia nincs a hitelfelvé­telére főleg azért, mert a bankgaranciát, a jelzálogot továbbra is egy nagy ho­mály fedi, enélkül pedig nem nyílik ki a banki tre­zor. A vállalkozó részéről sür­gető a pénzszerzés, hiszen vagy az adósság törleszté­se, vagy az új beruházás fi­nanszírozása válik egyre halaszthatatlanabbá. Bár a vállalkozók többsége is tud­ja, nem tiszta az ügylet, mégis nyakig belemásznak, sokszor a kemény büntetést rizikóztatva. A hitelügynökök pedig le­szedve a pénzt a kiszemelt áldozatról egy házzal, egy megyével odébbállnak és nyugodtan kezdik az újabb becserkésző akciót: adj 10 milliót... mivel működési hiányos a Nábrádi Lajos tárcája / tt, az Isten hóna alatt ennyi mindent lehet lát­ni! És francia autóbusz parkol a tömblakás nagyságú diófa alatt! A csillogó homok bizseregteti a talpamat és a szívemet! A víz olyan tiszta, mint a kristály, és a kifli ala­kú parti füzes integet, mintha át akarna ölelni. Ez Tivadar? így lelkendezett az a magá­nyos nyíregyházi polgár, aki a nyárutó szombatján egy tár­sasághoz csatlakozott és éle­tében először eljutott Namé- nyon túlra. Történt pedig, hogy dél­előtt felkerekedtek és nyugi­sán autóztak a Nagy Víz irá­nyába. Politikáról, vallás­ról, szerelemről folyt a szó. Kanyargóson. Mint a Tisza. Jándon túl aztán csend lett, mert az új vendég immár nem a száját, hanem a sze­mét „koptatta". Nézett, né­zett, míg tekintenének útját nem állta a távoli kiserdő. Az erdő előtt juhnyáj legelé­szett, békésen, szelíden. S a nagy kanyaron innen a tájat jól ismerő sofőr jobbra haj­tott egy szikkadt, repedezett dűlőútra. Megálltak itt egy szusszanásra, meg azért, hogy a vendég rácsodálkoz­zon az őstermészetre, a vé­dettnek mondott Beregi Sík­ságra. Csend volt itt, ideg­nyugtató csend. A rétet ezer­nyi vadvirág borította, mé­hecskék döngésztek a szivár­vány minden színében pom­pázó virágszálakon. Álltak egy vaskos tölgy árnyéká­ban. A tölgy erőt sugárzott, férfierőt. A virágok pedig nőiesen hajlongtak. A kiszá­radt patakocska két oldalát sás borította, innen tücskök, bogarak zenéje szólt. A kö­kénybokrokon még csak ké­keszöld volt a termés, a vad­rózsafák, a csipkebokrok még nem kezdtek „égni”. A jelenlévők úgy érezték, hogy szép az élet. Célba érve a vendég meg­állapította, hogy a Tivadart Kisarral összekötő híd tú­lontúl egyszerű. Am a kör­nyezete nagyszerű. Feltűnt, hogy milyen bőséges az ellá­tás, mindenből több van. A játékterem úgy vonzotta a fi­atalokat, mint az esti fény a partmenti bogarakat. A csárda és a pertmenti étte­rem hűvösében inkább kö­zépkorúak, idősek telepedtek le, és ehettek halat, vadat, s mi jó falat...Az apró ember­kék színes gömbökért álltak sorba, még orosz krémfagy- latot is érinthetett a nyelvük hegye. Az aranyhomokon német és francia szó ütötte rmg a vendég fülét. Nem volt jel­lemző. Honi emberek élvez­ték a nyárutó simogató mele­gét. Egy helyen fekete ga­tyás, bajuszos bácsi üddö- gélt a félárnyékban és sült csirkecombot majszolt egy­kedvűen. Tőle húsz méterre mintegy kontrasztként félnu­dista tizenéves lány ült, gyö­nyörű kebleit a napnak mu­tatta. (Persze nem csak a napnak...) A víz közvetlen közelében a harmadik gene­ráció képviselői voltak, kis vedret, lapátot forgattak,vá­rat építettek. A hat év körüli, ruhátlan kisfiú édes mosoly­ra késztette a közelben lévő­ket, ahogy futkosott és him­bálta a kis — vedrét... A változatosság kedvéért nem Gulács, hanem Tarpa irányába ment haza a kis csapat, miután a nap a füzes magas fái mögé került. A fa­lu szélén tehenek tartottak hazafelé, duzzadt tőgyük majd elcseppent az éltető fe­hér tejtől. A tarpai „hegyre” a bekötő úton be kellett ka­nyarodni a vendég kedvéért. O még nem látott megyénk­ben hegyet, homokdombot is csak alacsonyai. C sodálta hát a kiérde­mesült kőbányát, a cseresznyefák, szőlő­sorok közt megbúvó kis prés­házakat. A múltat idéző gé- meskút közelében a szilvasze­meket már kékre verték a nyárvégi hajnali szelek. A félérett szilvát oly édesden et­te a vendég, mintha több na­pos koplalás után érkezett volna ide. Hát még ha a hegy levét, vagy a szilva levét is ihatta volna... így is andalí­tóan szép volt az a nap. Kispénzű magyar turista Ferter János rajza Htom 9Yi e fitü r Kistafírungozás Balogh József ■j» y em tudom, hogy hol #\/ mi a neve annak a 1 V családok erejét sok­szor megrendítő ajándék­nak, amit a férjhezmenő lánynak a szülők adtak, mi­felénk leginkább stafírung- nak hívták. A szegényebbek­nél ágyneműt, fehérneműt, konyharuhákat, törülköző­ket, abroszokat jelentett, a jobbmódúak már egy kony­habútort is vettek, s volt, aki hálószobabútort is adott, hogy jobb körülmények kö­zött kezdődjék a fiatalok új élete. Nem tudom miért, de ez a stafírung szó jutott eszembe a minap rádióhallgatás közben, amikor meghallot­tam: a privatizációbál szár­mazó idei bevétel 26 milli­árd forint volt, az ezzel kap­csolatos kiadások pedig meghaladták a 28 milliár- dot. Először azt hittem rosszul hallok, aztán a gaz­dasági hírcsokor összeállí­tói megkegyelmeztek, még egyszer megismételték a hírt. Számolgatni kezdtem: nyílván meg kellett hirdet­ni, fel kellett javítani, mint a Budapest Bankot, fizeni kellett addig is az alkalma­zottakat, vendégül kellett látni a kérőket, aztán ha si­került az üzlet, jutalmat kel­lett adni a közreműködők­nek. Azért ez nem rossz üz­let. Mindössze két-három milliárd csak a ráfizetés. Lehetne ennél rosszabb is. Ha belegondolunk a már említett Budapest Bank ese­tében, ott 12 milliárd kelen­gyét adott az állam, mégse kellett a kérőnek, itt meg a sok—igaz kisebb—házas­ságkötés még hárommilli- árdba sem került. Igazából nincsenek pon­tos ismereteink a privatizá­cióval összefüggő kiadá­sokról és bevételekről. Le­het, hogy eddig is hasonló­képpen történtek, legfeljebb nem mindig vetették össze a végeredményt, ezért nem tűnhetett fel a különbség, de az is elképzelhető, hogy a bevétel az államé, a kiadás pedig azok bőrére megy, akik alól elkelt a vagyon. Mindenesetre nem egészen követésre méltó a példa. Mert akkor már előre szá­molgathatunk: mennyit kell költenünk a villamosművek, a gázművek privatizációjá­ra, hogy a bevétel 150 mil­liárd legyen. Néiőpofft I Nyárutó Beregben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents