Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-16 / 192. szám
Forró nyár Öt helyről érkeznek a színészek különböző nyári élményekkel a szabadtéri színpadra. 2. oldal Telefonillemtan Ne azt tudakoljuk, hogy ki van a vonal túlsó végén, hanem mondjuk meg, kik vagyunk. 10. oldal Lepénydarab A jó pizzával úgy szabad bánni, mint a nővel: simogatni kell és nem ütni. 15. oldal SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Lll. évf., 192. sz. 1995. augusztus 16., szerda Ára: 21,90 Ft Leszámolás Damaszkusz (MTI) — Szaddám Húszéin iraki elnök Vatban Ibrahim Haszon nevű féltestvére vasárnap éjjel Bagdadban belehalt lőtt sérülésébe, amelyet az elnök idősebb fia, Udaj Szaddám Húszéin okozott — közölte kedden egy iraki kurd szervezet, az AFP damaszkuszi jelentése szerint. A Dzsalal Talabani vezette Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PÚK) a szíriai fővárosban nyilvánosságra hozott közleményében beszámolt arról, hogy Udaj a múlt hét keddjén egy ünnepségen rálőtt Vatbanra, Szóraja nevű feleségére és gyermekeikre. Az asszony, Alaa nevű fiuk, valamint a család három testőre a helyszínen életét vesztette. Az elnök féltestvére öt nappal a merénylet után a bagdadi al-Arifia kórházban belehalt sérülésébe. A PÚK a kórház egyik alkalmazottjától szerezte értesüléseit. Az Udaj vezetése alatt álló, Bábel című bagdadi napilap a múlt héten azt jelentette, hogy az iraki-iráni háború befejezésének hetedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen baleset történt, Vatbant véletlenül meglőtték, amikor a résztvevők örömükben a levegőbe lődöztek. Horvátországba... ...érkezett Richard Holbrooke, az Egyesült Államok külügyi államtitkár-helyettese, hogy a Balkán-térség különböző fővárosaiban a volt Jugoszláviában dúló válság békés rendezéséről tanácskozzék. (Reuter) Első ízben... ...bontott százlót kedden a Greenpeace környezetvédelmi csoport Peking szívében, tiltakozásul a tervezett kínai atomrobbantási kísérletek ellen. A 2.4 méteres zászlót a polgári ruhát viselő rendőrök kitépték a mindössze öt főt számláló tüntetőcsoport kezéből. Szeged (MTI) — A hagyományokhoz híven kétnapos ünnepséget rendeznek államalapító Szent István király tiszteletére augusztus 19-én és 20-án az Opuszta- szeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Az idei állami ünnep szónoka Horn Gyula lesz. A miniszterelnök az augusztus 20-i ünnepi nagygyűlésen mond beszédet, majd sátraikban találkozik a pártok képviselőivel. A nagygyűlésen kerül sor a megyei alkotói díjak átadására és az új kenyér megszegésére. A programról kedden tájékoztatta az újságírókat Szegeden, a megyeházán Ratkai Imre, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Ünnepi beszéKudarc érte... ...az amerikai felderítő szolgálatot Boszniában. Az idén nyáron a térség légterébe a válság nyomon követése céljából kiküldött négy, pilóta nélküli felderítő gép közül kettő nem tért vissza. (MTI) Szerb állítások... ...szerint a boszniai szerb hadsereg megtörte a kormányerők Donji Vakuf ellen múlt héten indított of- fenzíváját, s visszaszorította a támadókat. A szerb katonai jelentések szerint a harcokban több tucat muzulmán katona vesztette életét. (MTI) Ópusztaszer det mond augusztus 20-án a pártja sátra előtti emelvényen Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke is. Az ünnepség már 19-én megkezdődik az emlékparkban, illetve a park melletti területen. Utóbbi helyen a Dél-Alföldi Média Kft. szervezésében a következő 10-15 év alatt felépülő Magyar Világfalu alapkövének letételével kezdődik az egész napos program. Ennek keretében az emlékpark színpadán 13 órától Magyar paraszt, merre mégy címmel agrárfórumot tartanak, majd ugyanitt 15 órakor kezdődik a pártok agrárvitája Lesz-e még földosztás Magyarországon? címmel. Hazánk semleges marad Nincs magasabb harckészültség a Magyar Honvédségnél a délszláv válság miatt Budapest (MTI) — Keleti György honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség kedden megtartott feladatszabó értekezletén hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja a délszláv válsággal kapcsolatban az, hogy a konfliktusban résztvevők közül senkinek nem biztosít előnyöket, és minden körülmény között semleges kíván maradni. A tárca vezetője ugyanakkor leszögezte: a határ közelében olyan események történtek, amelyek hazánk biztonsága szempontjából nem hagyhatók figyelmen kívül. Szükségessé vált bizonyos megelőző lépések megtétele, de semmilyen katonai átcsoportosítás nem történt és nem helyezték magasabb harckészültségbe a Magyar Honvédséget. Az eseményen, amelyen részt vett Mécs Imre, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke, Fodor István politikai államtitkár és Fehér József közigazgatási államtitkár is, Keleti György szólt arról is, hogy a hadsereg jelenlegi nagyságrendje, szervezete és költségvetése nem finanszírozható, átalakítása minden területen elkerülhetetlen. A miniszter 1997-ig toMenekülö társai hátrahagyott holmijai között kutató szerb asszony a boszniai Dvor közelében AP-felvétel vábbi gazdálkodási nehézségekre számít, amelyeket véleménye szerint — tekintettel az ország gazdasági helyzetére — központi támogatás nélkül kell áthidalniuk. Elmondta, hogy a Magyar Honvédség létszámát a jelenlegi 89 ezer 175 főről 1998 végére 60 ezerre csökkentik, egyúttal növelik a tiszthelyettesek és a szerződéses katonák számát és arányát. A tervek szerint megváltozik a behívás és a kiképzés rendje, összefüggésben azzal, hogy a fegyveres sorkatonai szolgálat tartama 12 hónapról 9-re mérséklődik. Arányosan csökken majd a polgári szolgálat ideje is. Az általános hadkötelezettség nem szüntethető meg, mert a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt hivatásos haderő is csak a háborús küszöb alatti fegyveres konfliktusokat képes kezelni, illetve a már háború megvívására is alkalmas szerződéses hadsereg fenntartása gazdasági okok miatt jelenleg megoldhatatlan. Titkos iratok tűntek el Számos dokumenturrt a magyar-román kapcsolatokról szól Bukarest (MTI).— A Romania libera című bukaresti ellenzéki napilap keddi száma szerint a román kormány hivatalnokai körében valóságos riadó uralkodik, mert a kormány főtitkára, Viorel Hrebenciuc irodájából 43 titkos és szuper- titkos kormányakta tűnt el, amelyekről mindjárt lajstromot is készítettek. E szerint az iratok között található számos olyan dokumentum, jelentés, helyzetértékelés, ami a magyar-román diplomáciai kapcsolatokra, a magyar-szlovák alapszerződésre, a romániai kisebbségek helyzetére, a magyar állam és a határon túli magyar kisebbségi szervezetek közötti kapcsolatokra vonatkozik. Viorel Hrebenciuc, aki kormányfőtitkárként a romániai Nemzeti Kisebbségi Tanács koordinátora is egyben, a Romania libera szerint olyan egyént fogadott bizalmasává. aki feltehetőleg a palesztin titkosszolgálatnak is dolgozik. Egy Karne! Kader nevű, román állampolgárságot nyert palesztin fiatalemberről van szó, aki Temesváron végezte tanulmányait és a romániai palesztin diákok szervezetének vezetője volt. Szakértőként dolgozik a román kormányfőtitkár közelében. A Romania libera közli az eltűnt iratok lajstromának fénymásolatát is. Kapuzárás Budapest (MTI) — A Matematika Tanárok Nyári Egyetemének szerdai zárásával befejeződik az idei nyári egyetemi szezon. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ez évben 15 nyári egyetemet rendezett. Az idén több mint háromezer hallgatója volt a TIT nyári egyetemeinek. A legsikeresebbnek az egri Műemlékvédelmi Nyári Egyetem, az esztergomi Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem bizonyult. Megkezdődött a dohányfelvásárlás A Nyidofer Rt. az összes mennyiséget átveszi és 15 napon belül kifizeti az árát Nyíregyháza (KM) — Hétfőn a próbabeváltással megkezdődött a dohányfelvásárlás a Nyidofer Rt.-nél, amely mintegy ötezer szerződött partnerétől az összes megtermelt dohányt átveszi, tájékoztatta lapunkat Bittner Imre marketingigazgató. A részvénytársaság ebben az évben a Virginia, valamint a természetes szárítású dohányból kb. 7500 tonnát vásárol fel, az utóbbiból várhatóan a jövő év elején további 2000 tonnát. A termelőknek az rt. a leadást követő 15 napon belül átutalja a dohány ellenértékét. A részvénytársaság ebben Dohányátvétel Balázs Attila felvétele az évben is műtrágyával, kemikáliával valamint kedvező kamatozású hitellel segítette a termelőket, amelynek ellenértékét csak augusztus 31-e után vonják le a beszállított dohány ellenértékéből. A Nyidofer napi 100 tonna dohány felvásárlását tervezi. Jelenleg a Virginia típusú dohányt szállítják be a termelők a beváltókba. A részvénytársaság az átvett és feldolgozott dohányt a hazai piacon értékesíti, legnagyobb vevői közé a BAT Pécs, a Philip Morris Eger, a Reemtsma Debrecen és a RJR Sátoraljaújhely tartozik. f ' ~ life*. - ríi ’ l%.r. . . ..... ' • . . ‘ ....•. ,....., • '...............