Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-02 / 180. szám
1995.augusztus 2., szerda Sűrített ütemű ivólégyártás Anarcson csak almaprésüzem működött, idén üdítőitalt előállító sorral bővült Elsőként az egyliteres almalevek gyártását kezdték Anarcson Elek Emil felvétele Máthé Csaba Anarcs (KM) — Tizenegy éve csak almaprésüzemként jegyezték az anarcsi üzemet, amely azóta jelentősen bővült, hiszen előbb az alma- sűrítmény-gyártást kezdték meg, az idén pedig beindult a dobozos ivóievek előállítása. A folyamatos fejlesztésekről és az ivóievek gyártásáról Szepessi Károlyt, az anarcsi FAT Kft. kereskedelmi igazgatóját kérdeztük. A céget 1984-ben az ipari léalma feldolgozására szabolcsi termelőszövetkezetek hozták létre. Új szereplő Akkoriban kevés volt a feldolgozóüzem, az ipari almát csak nagy nehézségek árán lehetett értékesíteni. Emiatt olyan téeszek fogtak össze, amelyek hatalmas almaültetvényeket műveltek és nemcsak alapítók, hanem beszállítók is lettek. A helyszín kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy az üzem az almaültetvényekhez közel legyen, műút mellett épüljön fel és minél kisebb költségbe kerüljön a plusz infrastruktúra kiépítése. Ezért választották ki a Kisvárda és Anarcs közötti szántóföldet, ahol a zöldmezős beruházás megvalósult. Kezdetben csak az almaprésüzem készült el és az almalevet a nyíregyházi konzervgyárba szállították, ahol almasűrítményt állítottak elő, s ezt Nyugat-Európába és a tengerentúlra exportálták. Nyolc évvel ezelőtt újabb beruházásként felépült a sűrítőüzem, így közvetlenül végterméket gyártott az anarcsi üzem és így új szereplőként jelentek meg a világpiacon. — A sűrítményekre egy nemzetközi előírás vonatkozik, csak ennek betartásával vásárolják meg a készterméket a világpiacon — mondja a szakember. — Az almasűrítmény egy rendkívül jó alapanyag, a sűrítésnél az almára jellemző aromákat, ízeket a technológia kivonja, így a késztermék egy íztelen gyümölcshordozó anyag lesz. Aromák hozzáadásával rengeteg ízű gyümölcslevet lehet belőle készíteni. A terméket csakúgy, mint a nyíregyháziak, az USA-ban és Kanadában, kisebb részét Nyugat-Eu- rópában első időben külkereskedelmi cégek segítségével értékesítettük. Az új bemházást követő néhány évben belföldön szinte nem is értékesítettünk. Ahogy a világpiac megismerte az almasűrítményünket, a vevők már név szerint keresték cégünket, így külkereskedelmi jogunkat gyakorolva már közvetlenül Anarcsról szerveztük az exportszállítások nagyobb részét. Az elmúlt években, különösen 1990 óta változott az üzem tulajdonosi szerkezete. Négy éve kft.-ként szervezik a munkát, amelynek tulajdonosai között már többnyire magánszemélyek és magánszemélyek alkotta társaságok, valamint szövetkezetek szerepelnek, hiszen az alapító termelőszövetkezetek átalakultak, felbomlottak, megszűntek illetve a té- esztagok úgymond kiprivatizálták a téesz vagyonát. Duplája lett Az üzemet az elmúlt években folyamatosan fejlesztették, hiszen a prognosztizálások alapján várható volt, hogy a feldolgozás ideje lerövidül, tehát ugyanannyi léalmát nem négy, hanem két-három hónap alatt kell feldolgozni, hiszen a piaci viszonyok ezt követelik. A fel- dolgozási kapacitás az indulástól számítva duplájára emelkedett, ami azt jelenti, hogy 100 napos feldolgozási időszak alatt az üzem 10 ezer tonna sűrítmény gyártására képes, amelyhez 100 ezer tonna léalma szükséges. — A teljes kapacitást már az elmúlt évben sem tudtuk elérni és az idei termést figyelembe véve idén sem biztos, hogy a 100 napos kampányt végig tudjuk dolgozni — folytatja Szepessi Károly. — Ahhoz, hogy ezt a szakaszos feldolgozást kibővítsük és egész évben munkát tudjunk adni dolgozóinknak, valamint a nyugati példákat figyelembe véve helyben hasznosítsuk a sűrítményt, megkezdtük az üdítőital-gyártást, amelynek vezérterméke a dobozos almaié. A többi ízekhez az alapanyagot külföldről hozzuk be, ehhez igen széles közvélemény-kutatást tartottunk, illetve figyelembe vettük a vevői szokásokat. A termékpaletta jövő tavaszra lesz teljes, amelyben 12 íz szerepel. Mindegyik terméket a laboratóriumunkban kísérletezzük ki és egyedi recep- túra alapján készítjük el, valamint saját márkanéven (JONA) hozzuk forgalomba. A 150 millió forintos főleg saját erős beruházáshoz 1994- ben kezdett a cég, amelynek első üteme 1995 tavaszára készült el. A csarnokba egy Tetra sort szereltek, ugyanakkor az épületet és az infrastruktúrát úgy alakították ki, hogy további két gyártósort tudjanak letelepíteni. A göngyöleg kiválasztásával sokat vajúdtak a cég vezetői. Elsősorban az döntött, hogy az elmúlt időszakban a hazai fogyasztók megszerették a dobozos üdítőitalokat. Ugyanakkor tervezik azt is, hogy olyan sort indítanak be, amely üvegbe és PET- palackba tölti az üdítőitalt. Induláskor a 24 százalékos gyümölcstartalmú almaital gyártását kezdték meg, a közeljövőben a 40 százalékos narancs és a 12 százalékos fehérszőlőital előállítását kezdik meg. Idén a 100 százalékos narancs és almaitallal bővül a termékskála. Egyébként a teljes sűrítménygyártás mintegy 10 százalékát használják fel dobozos üdítőital gyártásra. Keleti piac A sűrítmény jelentős részét továbbra is a tengerentúlra exportálják, viszont a cég a továbbiakban is szállít almasűrítményt a most már konkurensnek számító hazai gyártóknak, hiszen a FAT Kft. üzleti filozófiájában ez is szerepe. A szállításokat elsősorban az árak határozzák meg, nem tesznek különbséget a külföldi és hazai vevő között. A dobozos ivóievek gyártásánál az árkategória a minőséggel bővül ki, így akar versenyképes lenni a piacon a FAT Kft., amely idén 5 millió liter üdítőital gyártását tervezi, teljes kapacitással ez a szám 15 millióra növekszik. A dobozos ivóievek 70 százalékát a keleti piacokon értékesítik, ahol az üzleti partnerek a kiszállítást követően valutában fizetnek, a maradék 30 százalékot pedig a hazai piacon igen kedvező bevezető áron értékesítik nagykereskedelmi hálózaton keresztül, valamint néhány boltot közvetlenül látnak el üdítőitallal. Tódor János tárcája F efe azt mondja, ne dobjam a pad mögé, a sűrű bozótosba az üres üveget, tegyem le inkább a lábunk mellé. Sötét van, tíz óra is elmúlt már, látom a pályaudvar portáljának világító óráján. Itt ülünk, szemben a Keletivel, a Baross téri villamosforduló kedvéért kiképzett aprócska parkban. Kétdekás Trois Tours konyakot iszunk, sörrel elkísérve. Egy éjjel-nappali közértben vettük, hogy illő módon ünnepelhessük meg érettségink huszadik évfordulóját. A találkozóra a vidéki városba egyikünk sem akart elmenni. Egykori osztálytársam távolmaradása indokául azt hozta föl, hogy neki sem pénze, sem pedig megfelelő ruhája. En még az ötévesen kerültem fasírtba az osztállyal, illetve annak némely nagyokos tagjával. így aztán nem voltam kíváncsi rájuk. Magunkra. Nem akartam látni, Érettségi találkozó milyenné is deformált bennünket a könyörtelen idő. Hát nem jobb itt, mondom Fefének, a Keleti lágy ölén?! Egyedül Ticsó hiányzik most. Ticsó, akit Csupasz, a nyájaskodva gonosz biológiatanár mindannyiszor Pistaként szólított föl felelni, holott Tibor volt a becsületes neve. Csupasz után szabadon azután mi is csak Pistának hívtuk, ráadásul Kutya Pistának, amiért pedig a szó szoros értelmében harapni tudott volna. A szóbeli érettségi befejeztével a városban randalíroztunk, és Ticsó brahiból fölmászott az Országalmára. Addig-addig ficánkolt oda- fönt, amíg egyszer csak elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt lezuhant. Akkor az Úr még vele volt: csak a nyakszirtjét verte be a vörös márványperembe. Még egy képet hív most elő Kutya Pistáról a sörrel leöblített konyak; ahogy az ötévesen félmeztelenül, hófehér farmerjében négykézlábra ereszkedve mászkál az asztal alatt. Akár egy idegbajos őzike, mondta akkor róla Titusz, az osztály legbölcsebb embere. Ha jól számolom, riad a merengésből Fefe, szegény Kutya már kilenc éve halott. Az osztályból először ő adta meg magát. Ma sem tudjuk, hogy azon, a húsvét hétfő utáni hajnalon saját elhatározásából repült, vagy úgy lökték ki a hetedikről. Ticsó rég nincs már, Dzsu- di pedig már nem lehet soha. Dzsudi, aki miatt pedig Fefe szorgalmasan látogatta eleddig az érettségi találkozókat. Nincs zakatolóbb á beteljesületlen szerelemnél. Es hiábavalóbb sincs annál. Befejezve a második sört, az üveget hanyag mozdulattal ejteném váltam fölött a zöldbe, ám osztálytársam most is résen van. Kiveszi a kezemből, és belerakja a farzsebéből előhúzott nejlontasakba. Amíg a következő ampullák kinyitásával szarakodom, barátom föláll és sétára indul a parkban. Benéz a padok alá, a bokrok ágait nagy szakértelemmel hajtja szét. Messziről, a félhomályban úgy néz ki ilyenkor, mintha mellben úszna. Három sörös, egy boros, meg két kólás- flaska a zsákmány. orry, mondja, amikor V újra lehuppan mellém, kJ tudod, ez szakmai ártalom. Meg aztán valamiből élni is kell. Fefét, a harmadik éve munkanélküli budafoki borászt mágnesként vonzzák az üvegek. Nézőpont m Bizalom Kovács Éva C sökken a bizalom, egyre kevésbé bíznak a politikusokban az emberek. Legalábbis annak a felmérésnek tanúsága szerint, amelyet a napokban végzett el az egyik országos piackutató intézet, melynek munkatársai arra voltak kíváncsiak, milyen az egyes politikusok népszerűsége, s az adott személynek az utóbbi időben csökkent, avagy nőtt-e az ismertsége, res- pektje. A felmérés végeredménye szerint a kérdőíveket kitöltők három százaléka egyáltalán nem bízik a politikai élet szereplőiben, harmincegy százalék az átlagosnál kisebb mértékben teszi ezt, a megkérdezettek negyven százaléka a szívére hallgat, nem az eszére, mert saját bevallása szerint nem a tettek, inkább emberi szempontok alapján osztályoz, s bízik vagy nem bízik a politikusokban. Huszonhét százalék nyilatkozott úgy, hogy tiszteli a politikai élet szereplőit, s közel felükben megbízik. Érdekes és tanulságos, hogy amíg korábban egy- egy minisztercserénél az egész ország felzúdult és az okokról, következményekről beszélt, addig az immár negyedik — Pál László ipari miniszterről van szó — menesztése szinte visszhangta- lan maradt. Amíg korábban az érintettnek, érdekeltnek ismertséget, pontszerzést jelentett a leváltás, a fejcsere, addig a megítélésen ma már ez semmit nem változtat. Az okokról persze sokáig lehetne mélázni és vitázni, de teljesen felesleges, mert a magyarázat igencsak egyszerű: az embereket már nem igazán érdekli, ki egy- egy tárca első embere, szerinte hívhatják Kissnek, nevezhetik Nagynak, a közembernek csak az a fontos, az illető tudja-e mit akar, vannak-e az ország sorsát előbbre vivő elképzelései, ötletei. A közvélemény-kutatás során kiderült az is, nemigen törődnek már a pártokkal, az embereknek a politikusok megítélésekor nem ez az első szempont. Gondolom úgy tartják, a politizálás helyett itt lenne végre a tettek ideje. Ideológiából, szólamból már hallottak eleget, szeretnének végre a lényegre térni. Egyetértek velük. Bokros vasaló Ferter János rajza Kommentár Rivalizálnak... Nábrádi Lajos A z országgyűlési képviselők nagyobb részt egymás személyes ügyeivel, egymás múltjával foglalkoznak — ezt nyilatkozta a hét végén a televízióban egyApagyon tüntető gabonatermelő. A keserű, de sok igazságot tartalmazó nyilatkozatot nekünk, a nézőknek kellett tovább gondolni. Mi másra is gondolhattunk volna: a személyeskedések, a visszatekint- getések helyett az ország sorsával, főleg a jövőnkkel kell többet foglalkozni. Aki figyelemmel kíséri a parlamenti tv- és rádióközvetítéseket, olvassa a sajtót, az nem, vagy csak kevésbé cáfolhatja e nyírségi ember ki- fakadását. Aki részt vesz ilyen-olyan politikai fórumokon, szintén tapasztalhatja, hogy a hozzászólók többsége ócsárolja egyik, vagy másik párt vezetőjét, turkál annak a múltjában és a végén még tapsot is kapnak ezek a felszólalók. E sorok írója az elmúlt hetekben három különböző fórumon tapasztalta a fent említetteket. A pártok és a politikusok hibáit felróják a szónokok és a hozzászólók. Úgy tűnik, többen mások hibáiból akarnak megélni, érvényesülni. A hozzászólók elkalandoztak, hosszúra nyúló, semmit mondó beszédük kiterjedt a rendszerváltásra, az ötvenes évekre, sőt a második világháborúra is. Ezek a hozzászólók becsmérelték a nekik nem tetsző politikusokat, beszédük végén a mostaniakat is. Mint a bokrot, úgy szidták a pénzügyminisztert, de egyetlen javaslattal sem álltak elő, hogy például ezt, vagy azt kellene tenni a megye, az ország felemelkedése érdekében. A szónokok, a hozzászólók — tisztelet a kivételnek — felnagyítják a rivális párt, vagy politikus hibáit, elhallgatják a sajátjukat. Am aki elmegy a rivális párt fórumára, az hallhatja eme párt hibáit. Ilyen-olyan mértékben mindenkinek igaza van. Mégis talán jobb lenne, ha senki sem a mások hibáiból, hanem a saját érdemeiből akarna megélni... /"K i
